Az Ujság, 1905. november/2 (3. évfolyam, 319-333. szám)
1905-11-16 / 319. szám
Budapest, 1905 al. évfolyam. 319. szám. Csütörtök, november 16. Előfizetési ár&ki Egész évre „____28 k. — » Félévre ....... 14 » — » Negyedévre ..... 7 » — » Egy hóra ....... 2 » 40 » Egyes szám ára 8 fillér, Vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi út 54. sz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Kerepesi út 54. sz. Telefon 61-01-02-03. Megjelen minden nap, ünnep és vasárnap után is. ROVÁS. A budapesti városházán is győzött a nemzeti had. Azért, mert kisebbségben volt. Röhögve konstatálták tegnap, hogy Heltaiék leszavazzák őket, de éppen ezért nem engedték a főkérdést szavazásra kerülni. Ma pedig elég könyörületesek voltak, hogy a többség derékbeadását elnevezték paktumnak. A paktum veleje: ti ne akarjátok, amit akartok, s ennek fejében mi belenyugszunk abba, hogy ti nem csinálhattok semmit. Bolond, aki ez ellen remonstrál. Magyarországot 1898 óta a kisebbség kormányozza, szinte törvénybe iktatott obstrukcziós jog alapján. Miért ne kormányozzák Budapestet is ? Hazafisággá lett az eszközökben való válogatatlanság s kötelességévé tétetett a »másik«nak, hogy az eszközöket úgy válogassa meg, hogy azok tompák legyenek. Két pofozkodó közül az egyiknek respektálnia kell, hogy pofozni tilos. A másik aztána hős. Igazuk van. November tizennyolcadika óta pláne nemzeti verdiktum tiltja az obstrukció ellen való minden erőkifejtést. Ha majdan az ország mégis megsokalja ezt a disznóságot, csak vessen magára. Tisza István azért bukott, mert végét akarta vetni s a nemzet azért buktatta meg, hogy vége ne szakadjon. * A kormánynak, úgy látszik, nincs elég ellensége, mert beleköt Tisza Istvánba és a szabadelvű pártba. S úgy látszik, nincs semmi gondja, mert folyton újságot olvas. Lengyel Zoltán lapja megmondja a maga véleményét a disszidensek egyesüléséről s a kormány félhivatalos lapjában kötelességévé teszi Tisza Istvánnak, hogy Lengyel Zoltán úr lapjával szemben preczizirozza álláspontját. Mit gondol a kormány , másnak sincs egyéb dolga, mint az újságolvasás ? Egyébként minek fáj a kormánynak Tisza István feje ? Mert aggódik azon, hogy ha a hatvanhetes egyesülés a függetlenségi párt ellen létesülne, akkor ez halálig obstruálna ? Szíveskedjék azt az aggodalmat a maga számára megtartani s mérlegelni, hogy ha sikerülne is neki egy többségi haladópártot összeteremteni, mi hasznát látná a függetlenségi obstrukcióval szemben ? Különben nem értjük, mi értéket tulajdonít a kormány annak, hogy a koalíció mellett még egy külön nagy ellenzéke legyen a szabadelvűpártban. De hát jól van, ha kíváncsi, megmondhatjuk neki legalább a magunk nézetét a dologról, hogy Tisza István a koalícióba vigye a szabadelvűpártot, épp oly lehetetlenség, mint az, hogy a haladópártba vigye. Persze, a póttartalékosok behívása is törvénytelen. Törvénytelen minden, ami az anarchiát feltartóztathatja. Törvénytelenségen bizony ma fönn sem akadunk már. Hanem hogy békés embereket a foglalkozásuk és családjuk mellől kiragadnak s puskát nyomnak a kezükbe, az bizony szomorú. S még szomorúbb, hogy ezt a csapást ujjongva fogadják azok, akik megkapták az első csapást , idejük letelte után a további katonáskodás kényszerűségét. Tessék most válogatni : üdvözöljék a kormányt, hogy kiszabadítja a kiszolgált katonákat, vagy üssék a kormányt, hogy rabságba fogja a póttartalékosokat. Csak az bizonyos , akiknek politikája feldúlta az ezerek polgári exisztencziáját, mind hazafiak s a honmentést — hasonló sikerektől vissza nem riadva — folytatni fogják. Fidél. Irta Színi Gyula. Nagy felleg selymes, de meghurczolt, piszkos szinű uszálya borult az égre. Az élén néhány vakító fehér, libegő felhőcske vágtatott, mintha vészmadarak volnának és csőrükkel ragadnák tova a vihar haragos palástját. Minden ingerült volt. A madarak meglapultak és ijedten kapták el a fejüket, ha egy darázs nekik rontott. Valamerre túl békák brekegtek, mintha már hullna a fejükre az eső. Csak néhány kövér csöpp pottyant le és azt mohón felszívta a szomjas föld. Egy fogoly apró, ijedt szárnycsapásokkal menekült elő az erdei útról, amelynek sötét méhéből álmos morgással, borzongató fúvással közeledett a veszedelem. A haragos sárga felhőn a villám szigonya czikázott keresztül, dörgésével és ropogásával megrázta a fáradt levegőt és teleszórta pict, villogó nyulacskákkal, amelyek haránt estek. Fidél szíve, amely addig pajkos ritmusra dobogott, kissé elfacsarodott. Annyira czikáztak és dörögtek körülötte, hogy végre is magához tért abból az édes megfeledkezésből, a melylyel erdei útját járta. A menyasszonyához igyekezett. Még a mezőn járt, a mikor a viharos felleg már belefutt a szemébe port és giz-gazt. De akkor még a menydörgés késlekedő szavából, a melylyel a villámlásra felelt, kiszámította, hogy a vihar olyan lassan érkezik, hogy a félórai utat kis sietséggel minden baj nélkül megteheti. Szerette a természetet, ha engedelmeskedett azoknak a fizikai törvényeknek, amelyekre kis diákjait tanította. De most, hogy egyszerre szakadt a nyakába eső, fergeteg, villám, úgy állt szemben vele, mint valami szeszélyes asszonynyal. Egy kissé imádta máris. Amint egy-egy villám nagy sustorogva belevilágított az erdőbe, nagyra nyílt szemmel nézett beléje, hogy mit csinál ott ilyenkor a madár, a mókus, vagy netalán a róka. És hogy a dörgésre sűrűbben kezdett esni, örült ennek a megfigyelésnek is. Gummi-köpönyeg volt rajta, a lábán pedig kaucsukból való sárczipő és így legalább nem a maga bőrén szerezte a tapasztalatot. Néha a sustorékoló villám mintha a füle mellett fütyült volna el. És utána zengett az ég, mintha üvegpalota volna, amelynek minden porczikája csörömpöl. Nem mert félni. Hátha az arczán meglátszik majd. Pedig néha akkora villámok csattogtak, hogy bekapta a fejét a nyaka közé. — Meghalni.. . sistergett rajta keresztül a gondolat egy villámfénynyel együtt. Szinte érezte a kénköves szagot, amely a Holtz-féle elektromos gépből szokott áradni, de amelyből most akkora »kisülések« váltak ki, hogy látni és hallani is sok volt. — Fenséges, fenséges — mormolta magában. Néha elkezdett szaladni, de csakhamar ijedten megállt. Hátha, hátha. Olyan pokoli világosság és félelmetes zenebona támadt körülötte, mintha megindult volna alatta a föld. A villámok annyira össze-vissza csattogtak, hogy már se nem látott, se nem hallott, életének különböző felvonásai pedig villámgyorsan elevenedtek meg előtte, mintha nagy leszámolás előtt állna. A halál egyre szemtelenebbül tolta eléje az arczát, szinte minden fa lombjából, ő pedig folyton előre lesett. És egyszerre... a háta mögött mintha valami nagy hegy roppantvolna össze, amelynek méhéből megsebzett, bősz üvöltés, földet tánczoltató hörgés tört elő . . . egy pillanatig . . . aztán nem emlékezett semmire . . . csak kábulásra, vörösen izzó fényre, szédülésre, hányási ingerre . . . Mikor magához tért, — perczek vagy évek múlva ? — csak azon csodálkozott, hogy nem ül a földön, hanem áll. És semmi baja sincs. Csak a nikkel-óralánczát nem találta. A földön ellenben csillogott egy kis göb, amely még kissé meleg volt. — A lánczom ?! — és utána hajolt, hogy eltegye.* A nap kiragyogott. A fűszálak még remegtek és rázták le magukról a gyémántszemeket. A meleg simogatta a leveleket, a madarakat, a virágokat. Felnyitotta a remegő kelyheket, amelyekből a félelem halkan kiröppent. Fidél csak az illatukat érezte és elgyöngült. Leült az útszéli köre és elkezdett gondolkodni ... Gyíkok bújtak elő, fémes bogarak vitték a hátukat sütkérezni, vörös hangyák lustán másztak egymáson keresztül. Szinte hallani vélte a szavukat. Csodálatos nyugodtnak, üdének és újnak érezte magát. Az agya eddig egész életén keresztül mintha sűrű, tehetetlen massza lett volna és most áradna belé világosság, levegő, huzat, amely kisöpör minden felgyülemlett limlomot, bolondságot. Csak szavakat nem talált még, a melyekkel uj érzéseinek és uj gondolatainak kifejezést adjon. Hiszen azt sem tudta még, hogy mi Lapunk mai száma 28 oldal. Az anarchia kezdete. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyében bolond az állapot. Van a király által kinevezett főispánja, de a vitézlő Kk. és Rr. nem engedik az esküjét letenni. Rendeleteinek pedig másképp senki sem engedelmeskedik. Ő maga mint »in partibus infidelium« főispán egyszerűen obstruál a vármegyéje ellen, mely meg neki és a kormánynak obstruál. Van alispánja, a ki egyben helyettese is a főispánnak, — a ki elvileg ugyan szintén van, de valósággal nincsen — de az alispánja a távol délen, betegen hallgatja a tenger mormolását. Van közigazgatási bizottsága, de ennek meg feje nincs, mivel a főispán nem létezőnek tekintetik, a helyettese meg távol van. Van továbbá főjegyzője, aki egyszersmind alispánhelyettes. Ennek meg az a baja, hogy csak tényleg van, de jogilag nincs. Kristóffy belügyminiszter tegnap hivatalától felfüggesztette, de Prónay Dezső báró, a pest megyei viczekirály úgy rendelte, hogy mégis maradjon meg hivatalában. És ő megmaradt. A ki neki nem engedelmeskedik, azt a vármegye fogja elcsapni, a ki pedig én-