Az Ujság, 1905. december/2 (3. évfolyam, 349-362. szám)

1905-12-16 / 349. szám

Budapest, 1905, ül. évfolyam. 349. szám. Szombat, deczember 1­5. Előfizetési árak : Egész évre... . „ 28 k. — fi Félévre _­­ 14 » — » Negyedévre ...... 7 » — » Egy hóra . .. «. 2 » 40 » Egyes szám ára 8 fillért Vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi­ út 54.62. Telefon 58—16. KIADÓHIVATAL, Budapest, Kerepesi­ út 54. sz. Telefon 64-01-02-03. Megjelen minden nap, ünnep én vasárnap után is. ROVÁS. A bűnvezérek természetesen csak a haza üdvét nézik, teljes önzetlenül. Ezért nem kell a béke az egyiknek csupán azért, mert Széll Kálmán csinálná, a másiknak pedig, mert Lukács László csinálja. Bánffy a béke kedvéért nem békül ki Széllel, noha a háború kedvéért megbékült Apponyival. Apponyival, a­kiről sokkal kedvezőtlenebb véleménye volt, mint Széllről, annyira, hogy ezen csak egyet­len vélemény tett túl,­­ az, melyet Apponyi táplált Bánffyról. Sajátságos, hogy a köz­viszonyok megrontására minden személyi te­kintetet, elsősorban pedig az őszinteséget félre tudják tenni, de a helyzet tisztulása kedvéért semmit se tudnak félretenni, csak magát a békét. S elvégre, valakinek csak kell a békével foglalkozni s mutasson rá Bánffy egyetlen emberre, a­kiről jó véleménye van, föltéve, hogy békében utazik ! * Fejérváryért is hullanak a krokodilkönyek. Páros napokon a legármányosabb hazaáruló, a­ki mindenkit megmar, csakhogy minél to­vább hatalmon maradjon, páratlan napokon egy öreg beteg ember, a­kinek egyéb vágya sincs, csak a szabadulás. Az egyik állításban nincs igazság, a másikban nincs igazság, egészben pedig ezeknek az uraknak a lelké­ben sincs meg az erkölcsi előkelőségnek az a foka, a­mely nélkül egy Fejérváry Géza er­kölcsi alapját megérteni nem lehet. Hogy va­laki marad, noha menni szeretne, hogy valaki a kötelességét teljesítse, noha belebetegszik , mind a mellett mindennel argumentál, csak a saját egyéni életkérdésével nem, — azt ezek az urak nem tudják megérteni, a­kik a hazáért mindenre készek, de ha az egészségük meg­rendül, elmennek Mentoneba, vagy máshová. * Kubinyi Géza, minekutána Komáromban nem csinált rendet, elmegy Gömörbe is, ren­det csinálni. A komáromi főispán igen har­­czias, fenyegetve rázza az öklét, hogy így, amúgy, elsöpör mindenkit. S noha sikerült neki, a­mi másnak talán épp úgy sikerült, a közönség általános tiltakozása mellett főis­­páni székbe ülni, ezzel éppen csak a maga dolgát rendezte el, nem pedig a megyéjéét. Elismerjük, hogy Kubinyi a mai időknek alkalmas új főispánok között a legalkalmasabb. De éppen ebből következik, hogy a mai idő­ben alkalmas főispán a legalkalmatlanabb arra a czélra, melyet a főispánnak egyáltalán szolgálnia kellene. S a kormánynak, melynek bizonyára nem a közgyűlési termek pecsét­jének eltávolítása a végső czélja, át kell látnia, hogy a pecsétek eltávolításánál többet még a legalkalmasabb főispánokkal sem érhet el. És mégis forszírozná őket ? Akkor, mikor kompromisszumról van szó ? * önmagukat, mikor félnek ettől a holnaptól s megállítanák az éjszakát is, hogy az soha rájuk ne virradjon. Előítélet nélkül. írta Qointus. A napokban egy különös ember nyitotta rám az ajtót, úgyszólván minden kopogtatás nélkül. Olvasásba voltam elmerülve és ilyenkor nem nagyon kedves az ember. — Méltóztassék helyet foglalni. Mit pa­rancsol velem ! Az idegen merően rám nézett. Csak akkor vettem észre, hogy a pillantása ismerős. Valami ifjúkori emlék, vagy éppen gyerekkori. Az ilyen emlékek mindig olyanok, mint az ablakon belopózó napsugár. Jobban megnéztem. Kerek, nyomott feje, sárgás arczbőre és borostás, hegyes álla nem volt bizalomkeltő. A bal arczát a szeme szög­leténél egy mély forradás tette rúttá. Vala­mely szúrás vagy golyó nyoma lehetett. Az ilyen forradások nyugtalan gondolatokat éb­resztenek. A ruhája is bizonytalan volt. Posztó és szabás előkelő, de meglehetősen elviselve. Az olyan emberek járnak így, a­kik fölülről le­felé esnek, de egy darabig még erősen ragasz­kodnak a felsőbb osztályok külső ismertető­jeleihez. Egy kissé sajnálni is kezdtem. Kér­désem zavarba ejtette. Köhécselt. — Úgy látszik, ön már nem ismer. Hja !... — Vállat vont és a szobában levő néhány mű­vészeti tárgyon jártatta a szemét. — Hja , donee eris felix, multos numerabis amicos. Az iskolai közmondásról és a hangsúlyról hirtelen eszembe jutott a neve : — Hopp, Angerfelder Sándor, ugy­e az ? Tanulságos megfigyelni, hogy kik kapa­rásznak legvehemensebbül minden békekilátás ellen. Természetesen a legnagyobb hazafiak. Azok, a­kiket a nemzeti »küzdelem« tett na­gyokká és jelentősekké, holott normális idő­ben úgy szaladgáltak a politika szekere mel­lett, mint a . .. mondjuk, a csikók. A kik soha sem jutottak szóhoz, mert komoly dol­gokról semmi mondanivalójuk nincs. A kik soha ezentúl szóhoz jutni nem fognak, mert ha nincs többé szükség üres lármázókra, ak­kor visszaszorítják őket, a­honnan felbukkan­tak : a fekete jelentéktelenségbe. Ma mind­egyikük portentum, holnap? Jól taksálják — Ha úgy méltóztatik gondolni, igen. De már rég Abád S. Zoltán. — A híres madarász és béka vadász ugy­e ? *— Ugyanaz, szolgálatára. — És a későbbi nagy materialista filo­zófus. — Ezt a czímet önnek köszönöm az egye­temről. Valójában csak egy filozófiai gondo­latom volt egész életemben, mint a­hogyan a szúnyognak is csak egy nótája van. Most már erre is visszaemlékeztem. — Igen, igen, az ugyebár, hogy az egész emberi társadalmi élet csupa előítéletből áll. És hogy az állatok a legtökéletesebb bölcsek. És hogy az egész haladás csak abból áll, hogy előítéleteinkből kivetkőzünk. — Ugyanaz. Pompás emlékezőtehetsége van, gratulálok. Rösteltem, hogy magáz és rászóltam. Az embert erre a jobb érzése kötelezi. — Semmi ön! Szervusz Sanyi. No ez derék, hogy annyi idő után összekerülök veled is. Azt hittem, hogy már végképpen eltűntél ebből az előítéletes világból. A neved után rád sem ismertem volna. Abád S. Zoltán önérzetesen rázta meg a kezemet és egy kis keserűséggel tette hozzá: — A czifferblattom után sem. Többször találkoztam veled az utczán. Egyszer rám is néztél, de úgy gondolom, ez a kis sebhely té­vedésbe ejti egykori barátaimat. — Meglehet, az volt az oka. Ugy­e valami golyónak a nyoma. Szerelem ? öngyilkossági kísérlet, a­mi, hála Istennek, nem sikerült. Vagy háborúban jártál azóta ? — Több. Az élettel hadakoztam, barátom. Xlaponk mai száma 24 oldal. Döntés. Maiden ferde politikai helyzetből ki­alakul egy szólam, melyhez az egész fűződik, noha magában való értelme nincs. így vált a Bánffy elleni obstruk­­czióban főfőfaktorrá a helyzet kulcsa, melyet mindenki keresett, Szilágyi Dezső állítólag meg is talált s igy lesz min­den jel szerint a mostani válság szóla­mává a döntés, melyet mindenki les és mely egyre késik. Miről lehet most döntés Bécsben? Megváltjuk, le kell küzdenünk belső nyugtalanságunkat, mikor e kérdésre azzal felelünk: semmi fontosabb ügyről. Mi és velünk az egész ország azt tudja, hogy a kormányelnök a dec­ember 19-iki ülésről tett előterjesztéseket s ezekről várja a döntést. Ha csakugyan erről van szó, akkor nyugodtan várha­tunk, mert semmi fontosat nem fogunk hallani. A fontos döntést e kérdésben a vezérlő­bizottság már meghozta, azt, hogy a király elnapoló végzésének en­gedelmeskedni fog. Ha ez elhatározta­tott, akkor igazán mellékes, hogy Bécs­ben mit dönt a korona, hogy elnapolás mellett-e, vagy az ülésszak berekesz­téséről. De hogy az ilyen mellékes s most már különösebb politikai fontosság nélkül való kérdésről a miniszterelnök hat óra hosszat referál s még azután is Bécsben marad, hogy döntést kapjon. Mindenkivel. Szóval az előítéletekkel. Ott kap­tam. Becsülettel. — Különös. Nem értem. — Látod, pedig éppen te vagy az egyet­len, a­ki meg fogod érteni. Az írásaidat sok­szor olvastam és abból látom, hogy még min­dig esküdt ellensége vagy az előítéleteknek te is, mint a­hogyan én is az voltam, vagyok és leszek. A felvilágosodás, a teljes felvilá­gosodás és minden előítélet eldobása. Ez a jövő zenéje. Abád S. Zoltán e­közben csakugyan min­den előítélet nélkül, egy milliomos szakértel­mével szívta a karcsú Fedák-flort (ez is név­változtatás), a­melyre a viszontlátás örömé­ben rágyújtottunk. De a­mi azt a nagy filo­zófiai egyetértést illeti, attól egy kicsit fáz­tam. A visszaemlékezés is csak részben igazolta, így például arra határozottan emlékszem, hogy a madarászat dolgában egyetértettünk, sőt én egy köteles fáról egyszer le is estem (fejjel lefelé), a­hova ő küldött föl előre. De ezt az egyetértést elhomályosítja valami. Abád S. Zoltán ugyanis nekem akkor előre eladta a füzesben fogandó aranytorkú madarakat, még­pedig hármat egyszerre, de sohasem szál­lította. Később rájöttem, hogy ilyen mada­rak nálunk egyáltalán nem is tartózkodnak. Továbbá egyszer kétheti uzsonnapénzem fejében két ezután megfogandó teknősbéka szállítására is kötött velem becsületszórű szer­ződést. De mivel a teknősbékák késtek, meg­kérdeztem a természetrajz tanárát, hogy a mi rétünkön tenyésznek-e teknőszök (testudo luxaria), a­mire a tanár röviden csak annyit mondott, hogy »szamár«. De ezt későn tud.

Next