Az Ujság, 1905. december/2 (3. évfolyam, 349-362. szám)
1905-12-16 / 349. szám
Budapest, 1905, ül. évfolyam. 349. szám. Szombat, deczember 15. Előfizetési árak : Egész évre... . „ 28 k. — fi Félévre _ 14 » — » Negyedévre ...... 7 » — » Egy hóra . .. «. 2 » 40 » Egyes szám ára 8 fillért Vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Kerepesi út 54.62. Telefon 58—16. KIADÓHIVATAL, Budapest, Kerepesi út 54. sz. Telefon 64-01-02-03. Megjelen minden nap, ünnep én vasárnap után is. ROVÁS. A bűnvezérek természetesen csak a haza üdvét nézik, teljes önzetlenül. Ezért nem kell a béke az egyiknek csupán azért, mert Széll Kálmán csinálná, a másiknak pedig, mert Lukács László csinálja. Bánffy a béke kedvéért nem békül ki Széllel, noha a háború kedvéért megbékült Apponyival. Apponyival, akiről sokkal kedvezőtlenebb véleménye volt, mint Széllről, annyira, hogy ezen csak egyetlen vélemény tett túl, az, melyet Apponyi táplált Bánffyról. Sajátságos, hogy a közviszonyok megrontására minden személyi tekintetet, elsősorban pedig az őszinteséget félre tudják tenni, de a helyzet tisztulása kedvéért semmit se tudnak félretenni, csak magát a békét. S elvégre, valakinek csak kell a békével foglalkozni s mutasson rá Bánffy egyetlen emberre, akiről jó véleménye van, föltéve, hogy békében utazik ! * Fejérváryért is hullanak a krokodilkönyek. Páros napokon a legármányosabb hazaáruló, aki mindenkit megmar, csakhogy minél tovább hatalmon maradjon, páratlan napokon egy öreg beteg ember, akinek egyéb vágya sincs, csak a szabadulás. Az egyik állításban nincs igazság, a másikban nincs igazság, egészben pedig ezeknek az uraknak a lelkében sincs meg az erkölcsi előkelőségnek az a foka, amely nélkül egy Fejérváry Géza erkölcsi alapját megérteni nem lehet. Hogy valaki marad, noha menni szeretne, hogy valaki a kötelességét teljesítse, noha belebetegszik , mind a mellett mindennel argumentál, csak a saját egyéni életkérdésével nem, — azt ezek az urak nem tudják megérteni, akik a hazáért mindenre készek, de ha az egészségük megrendül, elmennek Mentoneba, vagy máshová. * Kubinyi Géza, minekutána Komáromban nem csinált rendet, elmegy Gömörbe is, rendet csinálni. A komáromi főispán igen harczias, fenyegetve rázza az öklét, hogy így, amúgy, elsöpör mindenkit. S noha sikerült neki, ami másnak talán épp úgy sikerült, a közönség általános tiltakozása mellett főispáni székbe ülni, ezzel éppen csak a maga dolgát rendezte el, nem pedig a megyéjéét. Elismerjük, hogy Kubinyi a mai időknek alkalmas új főispánok között a legalkalmasabb. De éppen ebből következik, hogy a mai időben alkalmas főispán a legalkalmatlanabb arra a czélra, melyet a főispánnak egyáltalán szolgálnia kellene. S a kormánynak, melynek bizonyára nem a közgyűlési termek pecsétjének eltávolítása a végső czélja, át kell látnia, hogy a pecsétek eltávolításánál többet még a legalkalmasabb főispánokkal sem érhet el. És mégis forszírozná őket ? Akkor, mikor kompromisszumról van szó ? * önmagukat, mikor félnek ettől a holnaptól s megállítanák az éjszakát is, hogy az soha rájuk ne virradjon. Előítélet nélkül. írta Qointus. A napokban egy különös ember nyitotta rám az ajtót, úgyszólván minden kopogtatás nélkül. Olvasásba voltam elmerülve és ilyenkor nem nagyon kedves az ember. — Méltóztassék helyet foglalni. Mit parancsol velem ! Az idegen merően rám nézett. Csak akkor vettem észre, hogy a pillantása ismerős. Valami ifjúkori emlék, vagy éppen gyerekkori. Az ilyen emlékek mindig olyanok, mint az ablakon belopózó napsugár. Jobban megnéztem. Kerek, nyomott feje, sárgás arczbőre és borostás, hegyes álla nem volt bizalomkeltő. A bal arczát a szeme szögleténél egy mély forradás tette rúttá. Valamely szúrás vagy golyó nyoma lehetett. Az ilyen forradások nyugtalan gondolatokat ébresztenek. A ruhája is bizonytalan volt. Posztó és szabás előkelő, de meglehetősen elviselve. Az olyan emberek járnak így, akik fölülről lefelé esnek, de egy darabig még erősen ragaszkodnak a felsőbb osztályok külső ismertetőjeleihez. Egy kissé sajnálni is kezdtem. Kérdésem zavarba ejtette. Köhécselt. — Úgy látszik, ön már nem ismer. Hja !... — Vállat vont és a szobában levő néhány művészeti tárgyon jártatta a szemét. — Hja , donee eris felix, multos numerabis amicos. Az iskolai közmondásról és a hangsúlyról hirtelen eszembe jutott a neve : — Hopp, Angerfelder Sándor, ugye az ? Tanulságos megfigyelni, hogy kik kaparásznak legvehemensebbül minden békekilátás ellen. Természetesen a legnagyobb hazafiak. Azok, akiket a nemzeti »küzdelem« tett nagyokká és jelentősekké, holott normális időben úgy szaladgáltak a politika szekere mellett, mint a . .. mondjuk, a csikók. A kik soha sem jutottak szóhoz, mert komoly dolgokról semmi mondanivalójuk nincs. A kik soha ezentúl szóhoz jutni nem fognak, mert ha nincs többé szükség üres lármázókra, akkor visszaszorítják őket, ahonnan felbukkantak : a fekete jelentéktelenségbe. Ma mindegyikük portentum, holnap? Jól taksálják — Ha úgy méltóztatik gondolni, igen. De már rég Abád S. Zoltán. — A híres madarász és béka vadász ugye ? *— Ugyanaz, szolgálatára. — És a későbbi nagy materialista filozófus. — Ezt a czímet önnek köszönöm az egyetemről. Valójában csak egy filozófiai gondolatom volt egész életemben, mint ahogyan a szúnyognak is csak egy nótája van. Most már erre is visszaemlékeztem. — Igen, igen, az ugyebár, hogy az egész emberi társadalmi élet csupa előítéletből áll. És hogy az állatok a legtökéletesebb bölcsek. És hogy az egész haladás csak abból áll, hogy előítéleteinkből kivetkőzünk. — Ugyanaz. Pompás emlékezőtehetsége van, gratulálok. Rösteltem, hogy magáz és rászóltam. Az embert erre a jobb érzése kötelezi. — Semmi ön! Szervusz Sanyi. No ez derék, hogy annyi idő után összekerülök veled is. Azt hittem, hogy már végképpen eltűntél ebből az előítéletes világból. A neved után rád sem ismertem volna. Abád S. Zoltán önérzetesen rázta meg a kezemet és egy kis keserűséggel tette hozzá: — A czifferblattom után sem. Többször találkoztam veled az utczán. Egyszer rám is néztél, de úgy gondolom, ez a kis sebhely tévedésbe ejti egykori barátaimat. — Meglehet, az volt az oka. Ugye valami golyónak a nyoma. Szerelem ? öngyilkossági kísérlet, ami, hála Istennek, nem sikerült. Vagy háborúban jártál azóta ? — Több. Az élettel hadakoztam, barátom. Xlaponk mai száma 24 oldal. Döntés. Maiden ferde politikai helyzetből kialakul egy szólam, melyhez az egész fűződik, noha magában való értelme nincs. így vált a Bánffy elleni obstrukczióban főfőfaktorrá a helyzet kulcsa, melyet mindenki keresett, Szilágyi Dezső állítólag meg is talált s igy lesz minden jel szerint a mostani válság szólamává a döntés, melyet mindenki les és mely egyre késik. Miről lehet most döntés Bécsben? Megváltjuk, le kell küzdenünk belső nyugtalanságunkat, mikor e kérdésre azzal felelünk: semmi fontosabb ügyről. Mi és velünk az egész ország azt tudja, hogy a kormányelnök a december 19-iki ülésről tett előterjesztéseket s ezekről várja a döntést. Ha csakugyan erről van szó, akkor nyugodtan várhatunk, mert semmi fontosat nem fogunk hallani. A fontos döntést e kérdésben a vezérlőbizottság már meghozta, azt, hogy a király elnapoló végzésének engedelmeskedni fog. Ha ez elhatároztatott, akkor igazán mellékes, hogy Bécsben mit dönt a korona, hogy elnapolás mellett-e, vagy az ülésszak berekesztéséről. De hogy az ilyen mellékes s most már különösebb politikai fontosság nélkül való kérdésről a miniszterelnök hat óra hosszat referál s még azután is Bécsben marad, hogy döntést kapjon. Mindenkivel. Szóval az előítéletekkel. Ott kaptam. Becsülettel. — Különös. Nem értem. — Látod, pedig éppen te vagy az egyetlen, aki meg fogod érteni. Az írásaidat sokszor olvastam és abból látom, hogy még mindig esküdt ellensége vagy az előítéleteknek te is, mint ahogyan én is az voltam, vagyok és leszek. A felvilágosodás, a teljes felvilágosodás és minden előítélet eldobása. Ez a jövő zenéje. Abád S. Zoltán eközben csakugyan minden előítélet nélkül, egy milliomos szakértelmével szívta a karcsú Fedák-flort (ez is névváltoztatás), amelyre a viszontlátás örömében rágyújtottunk. De ami azt a nagy filozófiai egyetértést illeti, attól egy kicsit fáztam. A visszaemlékezés is csak részben igazolta, így például arra határozottan emlékszem, hogy a madarászat dolgában egyetértettünk, sőt én egy köteles fáról egyszer le is estem (fejjel lefelé), ahova ő küldött föl előre. De ezt az egyetértést elhomályosítja valami. Abád S. Zoltán ugyanis nekem akkor előre eladta a füzesben fogandó aranytorkú madarakat, mégpedig hármat egyszerre, de sohasem szállította. Később rájöttem, hogy ilyen madarak nálunk egyáltalán nem is tartózkodnak. Továbbá egyszer kétheti uzsonnapénzem fejében két ezután megfogandó teknősbéka szállítására is kötött velem becsületszórű szerződést. De mivel a teknősbékák késtek, megkérdeztem a természetrajz tanárát, hogy a mi rétünkön tenyésznek-e teknőszök (testudo luxaria), amire a tanár röviden csak annyit mondott, hogy »szamár«. De ezt későn tud.