Az Ujság, 1906. június (4. évfolyam, 163-177. szám)
1906-06-16 / 163. szám
, melyet az április 8-diki bécsi paktumból egyszerűen kihagytak. Summa summarum a koalíczió nagy nemzeti vívmányai arra zsugorodnak össze, hogy a katonai iskolákban jó lenne magyar iskolai könyvtárakat is berendezni, a pótlovak sorozásánál pedig a gazdák iránt bőkezűbben eljárni. Pénz lesz elég. Valóban Bakonyi Samu és Zichy Miklós gróf a dolgok ilyen állása mellett egészen fölösleges munkát végeztek, a mikor azt indítványozták, hogy a magyar területen levő katonai tanintézeteket vegyék ki a Reichskriegsministerium hatásköréből és helyezzék a magyar állami fenség, vagyis Apponyi Albert gróf kultuszminiszter hatásköre alá. Ez már valami. Erről lehet legalább beszélni. De aki a közjogi hatáskörök ilyen nagy kérdését a magyar állami szuverenitás nevében veti föl, az legalább legyen ember is a talpán. Fontolja meg, hogy mit cselekszik és, ha megtette, álljon is helyt érette. És ne végezze úgy, ahogyan az albizottságban végezték , egy fölvetett magyar közjog cserbenhagyásával, ami még sokkal rosszabb, mintha föl sem vetették volna, mivel precedenst teremtettek ellene. De azt el kell ismerni, hogy ez a megretirálás új. Amit a hadügyi albizottságban máig tettek, mind csak folytatása az április 8-diki kapitulácziónak. Csak éppen abban különbözik a korábbi delegácziók legyalázott hazaárulásától, hogy kevesebb őszinteség és politikai tapintat, de hasonlíthatatlanul több képmutatás közt ment végbe. És ha valaki arra kíváncsi, hogy mi lesz a hadügyi milliomok óriási terhével, hát Isten megajándékozott bennünket azzal a csekélyke prófétai ihlettel, hogy megjósoljuk ugyanezeket a plédmenydörgéseket és ugyanezeket a valóságos megszavazásokat. Hátra van még Goluchowski fölfalása. Ehhez már a mártást is előkészítik. Vita indul egyszerre arról, amit eddig senki sem vont kétségbe, hogy a közös miniszterek is felelősek-e »politikailag«? Röviden: a magyar delegácziónak van-e joga egymagának is Goluchowskit megbuktatni? A dolog egyszeri. A közös miniszterek politikai felelőssége egészen kétségtelen. Ám a delegáczió nem parlament. A magyar országgyűlés politikai jogai tehát arra át nem származtak. A magyar állami szuverenitás tagadása és a »Centralparlament« elismerése lenne az ellenkező. Deák művét pedig ennyire eltorzítani nem szabad. Csak az hiányzik még, hogy végre is Schmerlingnek vagy Lustkandlnak legyen igaza! Egyébiránt ez a Goluchowski-evés szerencsére még ennél is sokkal butább. Goluchowski mint külügyminiszter érdemelné meg a megbuktatást. Valóban sok hiba és mulasztás áll a háta mögött. Ámde a koalícziónak a külügyminiszter ellen semmi kifogása. Előttük a »szép Agenor« azért gyűlöletes, amiért Pitreich bájos. A hatalomért való harczban ő is közvetített, vagyis beleavatkozott Magyarország belügyeibe. Éppen mint Pitreich. Ő azonban a koalícziós vezérek ellen közvetített s állítólag Bánffy bárónak volt a protektora, aki akkor szintén a vezérbizottság ,tagja volt, de ő is a miniszterelnök akart lenni. Igaz-e mindez és hogyan igaz, ők jobban tudják. De példát kell statuálni! Azt igenis megteheti a magyar delegáczió, hogy Goluchowski költségvetését leszavazza. De az osztrákok akkor azt annál is inkább meg fogják szavazni. Nincs tehát más hátra, mint a kérdést a maga helyére, a magyar képviselőházba átplántálni. Ahol természetesen Wekerle testén keresztül vezet az út Goluchowskiig. Vagy Schmerling után indulni és az 1867: XII. egyik nemzeti biztosítékának megsértésével az osztrákoktól közös »centralparlamenti« ülést kérni Goluchowski kivégzése végett. Szóval a bécsi paktumot egyszerűen felöklelni és a hatalmat elveszteni. Megint érezzük a prófétai ihletet. Nem, ez az utolsó alternatíva semmi esetre sem fog elkövetkezni. Ha Wekerle szép szerével nem tudja rábírni Goluchowskit a visszavonulásra, a magyar delegáczió összes pléd menydörgéseinek fülsiketítő zaja mellett szépen meg fogja szavazni Goluchowski Agenor grófnak is a maga költségvetését. Nem bolond a vármegye, hogy ilyen csekélységért kiszalaszsza kezéből a hatalmat. Rugdosni és üldözni csak itthon és lefelé van fölhatalmazása a kormánynak és pártjának. Bécsben és fölfelé április 8-ika óta ez szigorúan tilos. Mindössze csak azt a fogást van joguk meghoszszabbítani, ahová az elveket föl szokták akasztani. Hát nem elég nemzeti vívmány ez is? az igazság, nem igazság ám. A bor, s általában minden szeszes atyafisága roppant hazug szerzet. Igaz, hogy sokszor gyönyörűen is tud hazudni. Olyankor kedves költő. De viszont sokszor rémes, elkeserítő gonosz rágalmakat és kaján bántalmakat hazudik. S ilyenkor égetni való pletyka-boszorkány. Embere válogatja, kivel hogy bánik a szesz. Egygyel így, mással úgy. Akivel jól bánik : szeresse, nyelje le. Akivel rosszul : utálja, köpje ki. De sajna, az emberek nagyrésze csupa szerencsétlen De Grieux lovag. Megható ostobasággal rajong a megrontójáért. Azt már én is értem, hogy ez a nagy dalszóval, hatalmas, biztos, elsodró léptekkel masérozó három katona, aki elől a kocsiútra menekülök, becsületesen felöntött a garatra. Mindegyik kis istennek érzi most magát. A duzzadó jó érzésektől alig férnek a bőrükbe. Kurta szuronyaik markolatán bizsereg a kezük. Dicső verekedhetnékük van. Szerencse, hogy valamennyien tágulunk marsuknak sodrából. A ki utjukba tántorodik, az repül, erőteljes rúgásaiktól középen találva. Dong a hid ütemes katonalépéseik alatt. Távolodva dong, egyre odább és odább. Isten véletek, hősök, erősök! Isztok ? Helyes! Ti csak igyatok. De mi a manónak iszik ez a nyomorult, vézna, halálsápadt kis pékinas, aki reszkető kézzel kapaszkodik a hidkorlátba ? Magánkívül lógatja kalapjavesztett, hideg verejtékes fejét a víz fölé. Ismerem szegényt látásból, ő hordja házunkba a süteményt. S most — »Így kell-e téged látnom óh Nagy Napóleon ? . . .« De ne félj, én soha ez életben nem fogom szemedre vetni, hogy részegnek láttalak. Mert valóban, te szegény, nem is vagy részeg, csak kimondhatatlanul beteg. Heveny alkoholmérgezésben szenvedsz, s éppen itt a gyötrelmes válság. Micsoda kínok, mily dísztelen, aljas vergődés ! Ámbár, ha e szörnyű perczekben volna erőd és kedved szétnézni magad körül és tudnál deákul idézni, azt sóhajtanád : salamon miserum socios habuisse malorum. A nyomoruknak vigasztalás, ha bajukban mások is szenvednek. Nos, a tiedben pedig szenvednek, jobbra is, balra is elegen. Egész fekete sora a heveny alkohol-mérgezetteknek épp oly kétségbeesetten kapaszkodik a korlátban s épp úgy kínlódik az undok válsággal. Ha Dante járt v volna valaha ilyen részegek hidján s látta volna ezt , az Inferno-beli bünhödések még egy szörnyűséggel gazdagabbak volnának. Elüti undort és szánalmat keltő szörnyű képek ! Félrefordítom fejemet. Nem a tragikus felfogású középkornak vagyok gyermeke, hanem az okosabb, léhább újé. Ne Inferno-i nekem, hanem Vígszínházát ! Az is van, hál’ Istennek! íme, itt közéig felém, lassan, de nem biztosan. Igazi vígszínházi hármas : férj, feleség, meg a harmadik. Mi tagadás, e hármasban a középsőnek, a feleségnek csinos lábacskái vannak, egészen elbizonytalanodva. Igen, e kivételes esetben ő nagysága az, aki mindkét oldalról támaszra szorul. Ez érdekes, erre ügyelek. Mert a rendes tucat-eseteknek — melyekben a közbülső elázott mindig a férj, kinek lecsüggedt feje fölött a feleség meg a házibarát értik egymást — már oda se nézek. Ez már banális operett. Meguntam. Hát lássalak csak vígszínházi hármaskám ! Bravó ! Hisz ezeket ismerem. A férj derék asztalosmester , csináltattam már nála valamit. Már akkor szemembe tűnt, milyen csinos, rendes, kívánatos felesége van. A menyecske közel lehet már a negyvenhez s minden irányban igen domború, de e mellett fürge mint az orsó. Csupa polgári tisztaság és tisztesség. S bizonyos jól együtt tartott sima keménység jellemzi, mint általában mind az ilyen jóra való és szemre való, gusztusos asszonyokat. Áldás az effajta nő, úgy is mint feleség, úgy is mint anya. És ezt az áldást májszt’ram ünnepen elczipeli valami műborkotyvalékos zöld korcsmába és berugatja. Májszt’ram, ez otromba tréfa magától!............ Emlékszem, hogy májszt’ram nekem is dicsekedett, hogy ő végtelenségig bírja az italt s mindenkit eláztat, a kivel csak leül. Szép tehetség, de okos ember a saját feleségével szemben ne éljen vele. Kivált akkor ne, mikor ott van a harmadik is. De igaz, hát a harmadik ? Az Máté, az öregsegéd. Nem tudok becsületesebb mesterlegényt az egész világon. Kezében úgy áll a gyalu s a többi szerszám, hogy az gyönyörűség. Ami beteg szekrényhez, asztalhoz, székhez csak hozzá nyúl, az gyógyul, mintegy csodára. És Máté csöndes, szelid, szíves, egyszerű, férfias. Sohasem sztrájkol. Munkabérével, sorsával mindig elégedett. Tizenöt esztendeje szolgálegyazon mesternél, s még csak a maga önállósítására sem gondol soha„ AZ ÚJSÁG Szombat, június 16. BELFÖLD* Választások. Nagyszentmiklóson ma volt a képviselőválasztás. Rónay Ernő pártonkívüli mérkőzött Telbisz Alajos hivatalos függetlenségi jelölttel. Telbisz 1104, Rónay Ernő pedig 813 szavazatot kapott és így Nagyszentmiklós képviselője Telbisz Alajos lett 241 szótöbbséggel. A körmendi függetlenségi párt Beck Lajos budapesti ügyvédet jelölte. Zimony város képviselője, Koszovácz Fridolin, aki egyszersmind Zimony város polgármestere is, lemond mandátumáról a most kinevezett horvát igazságügyi osztályfőnök, Badaj Sándor javára. Zászló alatt. — A magyar hadügyi albizottság. (Távirati tudósitások.) A bécsi magyar ház ormára ma kitűzték a nemzeti lobogót. Egy hatalmas nagy pirosfehér-zöld zászlót és a fája egy kisebbet, a horvát lobogót. A zászló bámulat tárgya volt Bécsben, s ott lengett a palota ormán, a mig a magyar delegáczió hadügyi albizottsága ülésezett. Mikor az ülésnek vége lett, bevonták a zászlót. De addigra már megszavazták a hadügyi költségvetést általánosságban. Zászló nélkül se szavazhattak volna meg többet. *