Az Ujság, 1906. szeptember (4. évfolyam, 239-268. szám)
1906-09-01 / 239. szám
2 rendelkezésükre,mely nekik portyázó szolgálatokat teljesít. Nekik nem Ausztria fáj, hanem Ausztria németsége. Magyarországnak ellenben nem a németség a baja, hanem az osztrákság. Gazdasági ereje, mely bennünket nyom, Ausztriának Csehországban van. Az osztrák ipar lényegében cseh ipar. Nemzeti törekvésünk határainkon belül nem az osztrák németeket izgatja, hanem az osztrák szlávokat. A tótok hallatlan elnyomatásáról beszél az ifjú-cseh nyilatkozat is. A cseheknek tehát van okuk velünk barátkozni, mert a barátság átterjed a tótokra is. Ellenben bennünket a cseh barátság megköt legjogosabb nemzeti érdekeinkben. Nem lehet idebent a fajrokonokat kordában tartani, mikor odakint a fajrokonaikkal trafikálunk. Ebből nem származik semmi jó, amint ezt a koalíczió eddig is tapasztalta. Hiszen a nemzetiségi kérdés éppen alattuk mérgesedett el, akik pedig megkezdték a barátkozást a külföld szláv nemzetiségeivel. Nagyon valószínű, hogy amint a magyarok kihasítják maguknak Ausztriából a cseheket s ezekkel konspirálnak Ausztria németsége ellen, azonképpen a csehek is a barátság örve alatt megtalálják a közös működés bázisát a mi szlávjainkkal a magyarság ellen. Mindezek olyan momentumok, melyek szinte hülyeségnek tüntetik fel a magyar-cseh barátkozást, magyar részről. De éppen ezért komoly s szinte feltartózhatatlan. Hogy mi a nyitja ennek a keserves és szánalmas barátkozásnak ? Nem titok. A vezető urak gyávasága és fejetlensége. Senki se bántja őket, de folyton rettegnek. Egy nagy fába vágták a fejszéjüket, melyet a paktum idejére bent kell hagyniok, de az idő lejár s attól félnek, hogy megint harczolniok kell. Segítség kell nekik a tulajdon vállalkozásuk ellen is. Ha újból belemennek a harczba, hadd legyen segítségük az ellenfél oldalán. Ha nem veszik föl újra a három lépésnyire van, még a dómhoz is automobilon robognak. Én, vesztemre, gyalog szaladgáltam be a várost. Martalékául is estem a koldusoknak s a tiszteletemre czigánykereket hányó ifjúságnak. Öt percz alatt ki volt merítve mindkét nadrágzsebem, pedig azokban néhány kiló aprópénzt hoztam Garlatrnba. Mire a város távolabb részeiből is előtódult a nép, hire futván, hogy egy gyalogjáró forestiere érkezett, már csak lírákat adakozhattam volna. De tudván római bankár barátomtól, hogy az olasz líra — a németek érdeméből — jelenleg igen jól áll, a pénzszórást beszüntettem. E miatt a kéregetők elkezdtek felém — irgalmas Assisis Szent Ferenczet emlegetve — köveket hajigálni. Végül is, hogy úgy ne járjak, mint István vértanú, futólépésben menekültem a Palace Hotelba. Az utánam nyomuló népáradatot a hatalmas termetű svájczi hotelportás sajátkezűleg pofozta szét, mert a rendőrök, sőt a csinos, csapott kalapos, operett jelmezes királyi carabinierik is éppen magasabb zsoldért sztrájkoltak. Általában ajánlhatom, hogy aki sztrájkot akar tanulmányozni, menjen Itáliába. Ott mindig, mindenütt bőven van belőle. Azt hiszem, ezt még az olasz királyi katonák is meg fogják próbálni. Ha előbb nem, majd mozgósításkor. Csak koldulási sztrájk nem lesz ott soha. Hogy különben a nemzetközi szoczialisták ott is ellenségei a nemzeti szellemnek, azt tapasztaltam. Egy derék lakatoslegénynek, aki ügyesen és gyorsan segített a bőröndöm zárján, némi borravalót akartam adni a járandóságán felül. Botránykozva utasította vissza azzal, hogy ő nemzetközi szoczialista, harczot, hadd legyen odaát egy jóbarátjuk, akinek a köteles kíméletével takarhassák a gyávaságukat és hitehagyottságukat. Egy országot egy lóért ! Az a hangulat, mely ezt a mondást halhatatlanná tette, vezeti Magyarország hatalmas koalícióját. Tavaly, a nagy bajban, odaígérték a horvátoknak a horvát vezényszót abból a magyarból, amelyről lemondtak. Most a cseheknek ígérik azt az állami önállóságot,melyet maguknak kiküzdeni nem tudtak és ezentúl nem mernek. S nem veszik észre, hogy míg maguk meddőn és eredménytelenül magyar nemzeti politikát ordítanak, azalatt alattuk és felettük és körülöttük megmozdult a szláv hangyaboly és kihasználja a magyar frázismámort a maga reális czéljaira. Az összes szlávok talpon vannak és szervezkednek és egyesülnek. A pánszlávizmus itthon szemtelen, odakint pedig élelmes. A szokolisták Zágrábban találkoznak ! Minekutána a horvátokat keblünkre öleltük, éppen a horvátoknál találkoznak azok a szláv tornaegyesületek, amelyekkel a csehek az összes szláv népeket politikai szolidaritásba akarják hozni minden más nemzetség és nemzet ellenében. S a mi balekjeink azt hiszik, hogy ez a szláv gyűrű majd simán és szeretettel fogja körülölelni a magyar állameszmét és a magyarság nemzeti aspiráczióit. Miért ? Mely alapon ? Miért volna a magyar kedvesebb a szlávnak, mint a német ? Nem kedvesebb, csak kedvesebb falat, hert könnyebben lenyelhető. A cseh nem bolond, hogy a magyar érdekekért szálljon síkra. Éppen csak a magyar elég bolond, hogy a maga nemzeti czéljait nem érhetvén el, lelkesedik a mások nemzeti czéljaiért. Miben segíthet a cseh Magyarországnak ? Semmiben, mert tehetetlen tartomány, kompetenczia nélkül. Ellenben Magyarország használhat a cseheknek, mert független állam. Mert van kormány-Felfordult világ, ahol mindenki megköveteli a borravalót, akinek nem dukál, ellenben sértő alamizsnául dobja vissza az, akinek dukál. Az angolok Palace Hoteljában a mindent keresztülkasul ható tökéletesség szinte megfélemlített. A város hihetetlenül rongyos, torzonborz és örökké zajongó koldusnépe után ezek a remekül öltözött, csupaszra beretvált hotel-lordok és pinczérek hallgatag, nesztelen arrogancziájukkal hívták ki ellenszenvemet. Hanem a szobaleány zengő oázis volt e néma sivatagban. A négyezerkilenczszázkilenczvenkilenczedik Duse, akit Olaszországban személyesen megismertem. Az olasz nőknek ugyanis két főtípusa van. Az egyik a szép, a másik az észnők tipusa. Amabba tartoznak ragyogó fekete szemű, hollóhajú, elefántcsont a rezszinü, bűbájos termetű szépségek. Egyenként mind elragadok, de utóbb rájuk ununk, oly sokan vannak s annyira egyformák. Az észnők olasz tipusa ellenben örökös merész, okoskodó csicsergésével bájol el. Az első, kit közülök megismertem, Eleonora Duse volt. Imádtam is, azt tartván, hogy ez egy kizárólagos, sajátos egyén. De mind mélyebben járván az igazi belső Itáliát, s nemcsak a német Baedeker banális országútját, rájöttem, hogy Duse nem egy van, hanem sok-sok ezer. Művésznő, írónő, családi nő, tanítónő, arisztokrata nő, gépírónő, varrónő, szobaleány, ha nem nagyon szép, mind gondolkozó fő s mind merész, érdekes, szókirpondó szellemmel igyekszik felülmúlni a nagyon szépeket. S valahány efféle van, csupa szakasztott Duse, ha sohasem is látta ezt a nagy színésznőt, hatalma, mely, ha egyszer bolondok és lelkiismeretlenek kezébe került, éppoly jogérvényesen funkczionál, mintha bölcsek igazítanák. Ifj. Andrássy Gyula épp olyan miniszter, mint idősb Andrássy Gyula volt. Az megbuktathatta a külön cseh királyságot, ez föltámaszthatja. Senki sem akadályozhatja meg. A kinevezése törvényes és nincs elmebeli czenzushoz kötve. A törvénytelen kormányzás ellen lehetett nemzeti ellentállás, de az őrült politika ellen nincs segítség. Éljen Klosac! AZ ÚJSÁG Szombat, szeptember , BELFÖLD. Magyar-cseh barátkozás. Annak a képtelen agitácziónak szolgálatában, mely Magyarország és Csehország között politikai és gazdasági érdekközösséget akar megteremteni, Klofac dr. cseh képviselő Budapestre érkezett. Klosac egy újságíró előtt így nyilatkozott: — Budapesti utazásomnak kizárólag informatív czélja van. Mi, helyesebben azok a cseh politikai körök, amelyek Magyarországnak az osztrák kamarilla ellen folytatott nagyszerű küzdelmét nemcsak figyelemmel kisértük, de meleg szimpátiánkkal is, egy hatalmas érintkezési pontot találtunk. Ez az érintkezési pont a közös katonai kérdés volt. Önök a magyar vezényszót követelték szemben Ausztriával, amely csökönyösen ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar fiukat is, a cseh fiukat is német nyelven kommandirozzák. A hivatalos magyar politika az önök küzdelmének ezt a nagyfontosságú kérdését egyelőre kikapcsolta, de mi nem függesztettük föl a harcrot. A hivatalos Magyarországgal aligha köthetünk szövetséget, mert az önök kormánya bizonyosan nem venné jó szívvel ezt a tervet. De erre nem fektetünk nagy súlyt. Elvégre a kormányok változhatnak, a nemzet azonban változatlanul fönnáll s változatlanul kell hogy a maga érdekeiért küzdjön. Az a terv például, hogy Magyarország és Csehország gazdasági összeköttetésüket ezentúl közvetlenül bonyolítsák le, az osztrákok közvetítő kereskedelmének mellőzésével, azt hiszem, mind a két országra máris előnyös lesz. Klofác szombaton innen Boszniába utazik. A képviselőházból. A képviselőházat — mint már megírtuk — meghívták a kolozsvári Nemzeti Színháznak szeptember 7-én és 8-án Circe, az ésszobaleány, az én négyezerkilenczszázkilenczvenkilenczedik Dusém, kezében egy üres korsóval öt percz alatt annyit beszélt, amennyiből Lengyel Zoltán egy hétig elobstruálna. Igen leszólta Itáliát. Kifejezte véleményét, hogy az olasz fajnak vége. E miatt elsősorban a régi rómaiakat okolta, a kik kiirtották az ép és nagytehetségü etruszk fajt s a romlott graeculusoktól túlérett kultúrát importáltak. Második nagy szerencsétlenségnek azt vélte Circe, hogy az egészséges germán barbárok, kik a puha italokra törtek, egy-két század alatt maguk is hozzápuhultak hóditottjaikhoz s teljesen beléjük olvadtak, így a nagyobb vastartalmú uj vér csak annyi új erélyt hozott, a mennyi a rinascimento két századára volt elég. Annak nagy alkotásaiban teljesen kimerült. Azóta a hanyatlás feltartóztathatatlan. Különben is, most már a java olasz vér kivándorol Amerikába. Ami itthon marad, még vagy egy századig eltengődik a régiségek mutogatásával. De mi lesz, ha lassanként minden összedől, mint a velenczei campanile? Alig van itt már keresetforrás. Gallatriban magában a csodás dómot remek dombori műveivel, szobraival, freskóival és egyéb műkincseivel Circe ötven millió lira műértéküre becsülte. Mily rengeteg tőke, mely nem kamatozik ! A többi palazzo összesen s mindenestől; szintén megérhet ugyanennyit. S mi hasznuk mindebből Gallatri rongyos, éhes lakosainak? Tizezer ember él itt, s fejenként egyre-egyre nem lehet évi száz líra jövedelemnél többet számítani. Annak fele is nem munkából, hanem az angolok zsebéből kerül ki, akik idejönnek bámészkodni és takarékoskodni. Mert ezek, ha látszólag még annyira szórják is a