Az Ujság, 1906. október (4. évfolyam, 284-299. szám)
1906-10-20 / 288. szám
Szombat, október 20. ___________AZ ÚJSÁG____________ Hogyne. Egy ember, aki még ott is lát foltot, ahol senki se lát. Micsoda szeme lehet ennek becsület dolgában? Egy ember, aki még azt is elitéli, amit senki se ítél el. Micsoda mértéke lehet ennek becsület dolgában? Egy ember, aki a múltnak talán felmerülhető szándékát megbünteti a jövőben. Micsoda ítélete lehet ennek becsület dolgában? Elhatároztam, hogy kifürkészem ezt az embert. Meg akarom ismerni és megismertetni a világgal az abszolút becsületet. (Sherlock Holmesnél.) Elsősorban a detektívek fejedelmét kerestem fel. Ha valaki, — gondoltam — ő lesz az, aki nyomra fog vezetni. Elmondtam neki az esetet és a kívánságomat. — Sajnálom, uram, — így szólt Sherlock Holmes — nem lehetek szolgálatára. Ekkora becsület dolgában nekem is megáll az eszem. Aztán higgje el, kifürkészni csak a gazembereket lehet. A becsületes emberek rendesen úgy elbújnak, hogy nem lehet a nyomukra akadni. (Az igazság őrénél.) Kedvetlenül hagytam ott a detektívek fejedelmét. Ennek is a hite nagyobb, mint az értéke. Elmegyek, gondoltam magamban, az igazság őréhez. Hátha annak az értéke nagyobb, mint a hite. Az igazság őre a tőle telhető legnagyobb szívességgel fogadott s rögtön megkínált az asztala mellett levő állóhelylyel. Arra a kérdésre, hogy ki a világ legbecsületesebb embere, nemes egyszerűséggel igy felelt: — Én. Arra a további kérdésre, hogy miképp lehetne a tizenkettő közül a tizenkettediket kifürkészni, ezeket mondotta : — Semmi se egyszerűbb ennél a világon. Figyeljen ide. Odafigyeltem. — Nos hát semmi egyebet sem kell tennie, mint bemenni a redakczióba és írni egy kétsoros hírt. így : Mint teljesen szavahihető forrásból értesülünk, a mai ítélkezésnél (most írjon egy nevet, akármelyiket a tizenkettő közül) szavazott akképp, hogy Mikszáth Kálmán mandátuma megsemmisítendő. — De csak nem foghatom rá vaktában valakire ! Az igazság őre mosolyogva válaszolt : — Hát baj is az ? Hiszen másnapra megjön a czáfolat. Azt szépen kinyomatja és hozzáteszi a megjegyzést: Midőn a tévedést szívesen helyreigazítjuk, egyben kijelentjük, hogy a nemmel szavazó képviselő N. N. volt. (És most írja oda a második képviselő nevét.) — És ha ez is megczáfolja? — Tizenkét nap alatt szépen végig megy ■mind a tizenkettőn. És aki nem cáfol, az az. Szomorúan indultam kifelé. Hiszen így valószínűleg csak tizenkét nap múlva tudom meg, hogy ki a legkényesebb ember a világon becsület dolgában. Már künn voltam, amikor az igazság őre ■visszahívott: — Hallja, az egész terv nem ér semmit. Hiszen mind a tizenkettő le fogja tagadni. Minek is jön hozzám ilyen bolondságokkal? Szomorúan távoztam. (A sadagorai csodarabbi.) «- Méltóztatnak emlékezni, hogy miféle ravasz eszközökhöz folyamodott a franczia sajtó, hogy az eltűnt Delarue abbé nyomára akadjon. Vérebekkel kutatták, hipnotizőrökkel, indiai fakkokkal, elaltatott médiumokkal, sőt állatseregletből kölcsönkért hiénákkal is. Gondoltam magamban, hogy a legbecsületesebb ember felkutatása ér annyit, mint egy hunczui papé, aki az egész hajsza alatt szeretőjével mulatott. Megkérdeztem hát egy spiritiszta séance-on a sadagorai csodarabbi szellemét: — Mondd meg nekem, ki a tizenkettő közül a legbecsületesebb? A körbe tett forint őrült gyorsasággal kezdett szaladni, s én a betűkből a következőket olvastam ki: »Mondok neked egy zsidó adomát. A paksi ember egyszer üzletet akart kötni egy gazdag kereskedővel. Már jóformán teljesen megegyeztek, amikor a kereskedő egyszerre kifakadt: — Ne beszéljünk többet a dologról. Nem csinálok magával üzletet. — De miért nem, kérem, hiszen már majdnem megalkudtunk. — Mindegy. Meggondoltam a dolgot. Paksi zsidóval nem kereskedem. A paksi zsidó mind Kunczut. A paksi ember feldühödött. ’¥] — Hogy mer az úr ilyet mondani. Ez egy közönséges rágalom. Sehol a világon nincs annyi becsületes zsidó, mint éppen Pakson. A kereskedő nyugodtan felelt: — Nincs egyetlenegy se. — Egy szuszra mondok százat, ha akarja. — Hát tudja mit, mondjon csak egyet. Ha egyetlenegyet mond, megkötöm magával az üzletet. A paksi gondolkodni kezdett: — Egyet mondjak? Ötvenet mondok. Annyit mondok, amennyit akarok. Megálljon csak. Az izé, ahogy is híjják — nem, az nem jó, az egyszer hamis csődöt mondott. A Grünzweig, az nem, az nagyon becsapja a vevőit. A Weiszkopf, megálljon, az se jó, az egy komisz uzsorás ... A Grünhut, nem, az se ... Megálljon Csak, ötvenet mondok, nem egyet. — Hát halljuk, halljuk ... — Hogyne. Talán száz is van. A legbecsületesebb emberek a világon ... De izé, hallja csak . . . muszáj annak az embernek paksinak lenni? ...« Ezt az adomát a sadagorai csodarabbi szelleme mondta el. És hozzátette : — Keresd fiam csak tovább a legbecsületesebb embert. De muszáj neked éppen az összeférhetetlenségi zsűriben kereskedned? Vulpes. HÍREK. Letartóztatott szélhámosnő. — Saját tudósítónktól. — Körülbelül tiz éve, hogy Budapesten a fővárosi rendőrség nagyszabású csalásnak jött nyomára. A csalást Vesztróczy József VI. kerületi előjáró követte volt el kedvesével, Nagy Ferencznével, egy fővárosi tisztviselő ifjú feleségével. A jeles pár azt hirdette, hogy nagy nemzeti sporttelepet létesít a főváros környékén és erre a czélra pénzes embereket keresett. Az elöljáró tekintélye révén a gazdag emberek valósággal özönlöttek, akik szívesen nyújtottak hitelt a vállalathoz, a jó nyereség reményében, így hamarosan körülbelül negyedmillió korona gyűlt össze. A pénz megvolt, de a sporttelepből csak nem akart semmi sem lenni. Vesztróczy mindenféle ürügygyel és csalafintasággal hitegette az embereket, mert, mint később kiderült, az elöljárónak gonosz szándéka volt. Nagy összeget akart összekaparitani, hogy aztán barátnőjével Amerikába szökjék. E czélból még a szegény emberek filléreit sem vetette meg. Kauczics alkalmazottakat fogadott 500—1000 koronával. Ezek voltak az elsők, akik feljelentést tettek ellene a rendőrségen. Annak idején Bérczy Béla akkori rendőrkapitány megindította a nyomozást a feljelentés ügyében és hamarosan rájött arra, hogy Vesztróczy barátnőjével a pénz egy részét már elköltötte, a meglevő részszel pedig szökni készül. Vesztróczyt és barátnőjét letartóztatták. A törvényszék mind a kettőt csalás és sikkasztásért elítélte. Vesztróczyt tíz évi, szeretőjét hat évi fegyházra, Vesztróczy tudvalevőleg meg sem kezdte büntetését, mert a törvényszéki tárgyalás után nemsokára meghalt, ellenben Nagy Ferenczné a mária nosztrai fegyházba került. Három év előtt, 1904 július 17-én szabadult ki börtönéből a még mindig csinos asszony. A börtön levegője nem ártott meg neki. Miután jól viselte magát és szorgalmasan dolgozott a fegyházban, néhány száz koronát szerzett. Időközben férje meghalt. Azonban volt egy fia, Ferencz, aki a tanári pályára készült, de később elzüllött. Ezzel együtt valahonnan megint nagyobb pénzhez jutottak, s nagy lábon éltek. Különösen a magyar fürdőket kereste fel Nagy Ferenczné, ahol több előkelő társadalmi állású férfivel kötött ismeretséget. Persze azt senki sem sejtette, hogy az úri modorú, elegáns asszony már hat évet töltött a börtönben. Előkelő rokonsággal kérkedett és azt állította, hogy férjétől elvált, mert az tüdőbajos. Azt mondta, hogy férje, akinek gazdagságáról regényeket tudott mesélni, Afrikába költözött s onnan küld pénzt. Múlt esztendőben esztendőben volt egy ismert budapesti úriemberrel, akitől tízezer koronát lopott. A meglopott gavallér följelentette a rendőrségen, de később az asszony könyörgésére odamódosította panaszát, hogy a pénzt elvesztette és megtalálta. Az idei nyarat az asszony Pöstyénben töltötte, ahol ugyancsak nagylábon élt. Augusztus közepe táján egyik fővárosi napilapban azt olvasta, hogy Köcher Frigyes cs. és kir. huszárkapitány el akarja adni budapesti házait, mert új állomási helyére, Bécsbe költözik. Nagy Ferenczné levelet irt a kapitánynak, hogy hajlandó házát megvásárolni. Levelében találkát adott a kapitánynak augusztus 28-ra. A találkára fiával jött el, a kit mint sziklavári Nagy Ferenczet mutatott be s azt mondta, hogy az fővárosi gimnáziumi tanár. Maga magáról azt állította, hogy nagykiterjedésű birttoka van Szabolcs megyében. Aznap délután Nagy Ferenczné, a fia és a kapitány áthajtottak kocsin Budára, a Szallay utcza 4—6. számú házhoz, amely a kapitány tulajdonát képezte. Az asszony megvizsgálta a házat, aztán pedig megállapodott a kapitánynyal, hogy a házat 180.000 koronáért megveszi. A kapitány kikötötte, hogy 40.000 koronát azonnal köteles az asszony lefizetni. Nagy Ferenczné azonban arra való hivatkozással, hogyminden pénze ingatlanban fekszik, október 15-ikéig kért halasztást, addig is 40.000 koronáról váltót adott a kapitánynak. — Ne aggódjék kedves kapitány úr, — mondta az asszony — én Pitreich hadügyminiszter unokahuga vagyok, ha informácziót akar, tessék csak hozzá fordulni; ha pedig kell valami, — ezzel bizalmasan megveregette a kapitány vállát — számíthat rám ! A kapitánynak imponált a dolog s mint nőkkel különösen udvarias ember, nyugodtan elutazott Bécsbe. Az asszony beköltözött a Szallay utczai házba, hitelbe bebútoroztatta lakását, átalakította a ház egyik részét és aztán egy pénzügynök útján 4000 koronát szerzett, amely összegből az ügyvédet, közjegyzőt fizette ki, végül a házat átíratta fiára. Csakhamar újabb ismeretségre tett szert és egész társaságot gyűjtött maga köré, néhány hét óta pedig estélyeket rendezett. Időközben a kapitány arról értesült, hogy az asszonynak egy krajczárja sincsen s hogy már el is volt zárva. A dolog úgy pattant ki, hogy az aszszony fia, Nagy Ferencz Erdélyben járt és birtokot keresett, amelyért ki akarta cserélni a házat. A birtok tulajdonosa véletlenül ismerte az aszszonyt és tegnapelőtt hosszú levélben megírta a dolgot Köcher kapitánynak. Ennek már gyanús volt az a körülmény is, hogy Nagy Ferenczné e hó 15-én nem fizette meg az esedékes 40.000 koronát. Ma Budapestre jött és miután meggyőződött arról, hogy szélhámosnővel van dolga, a főkapitányságra sietett, ahol Kolozsváry rendőrtanácsosnak elmondta az ügyet. Kolozsváry detektíveket küldött az asszony lakására, ahol éppen nagy dáridó volt. Több előkelő budai polgár volt jelen Nagyné estélyén. A ház úrnője születésenapját ünnepelte czigánybandával. Úgylátszik, az asszony el volt készülve a két meg nem hívott vendég megjelenésére, mert minden ellenkezés nélkül követte őket. _ ______________________________