Az Ujság, 1907. január (5. évfolyam, 1-13. szám)

1907-01-01 / 1. szám

í V, • .-V , -m--. **.• -s r....;T"...~; fj ‘ Qi Budapest, 1907. V. évfolyam. 1. szám. Kedd, január 1. régi^ ^ ^ E SZERKESZTŐSÉG :T * ROVÁS. A politikai boldog újévet köszöntők édes poharába erős szegedi paprikát dobott Bánffy Dezső. Mióta ezt a kemény legényt kikergették a kormányzásból s belekergették a perfidiába, az utóbbi téren mutatja meg, hogy valóban sokra képes, íme, még igazmondásra is. Mert az igaz, hogy olyan koalícziónak nincs értelme, melynek egyik pártja magában is abszolút többség. Még kevesebbé van értelme annak, hogy a koalícziós kormány politikája ne ab­szolút többségének, hanem kisebbségének el­vein alapuljon. Mikor pedig Bánffy ez igaz­ságokból helyesen azt következteti, hogy adják át a hatvanhetesek a kormányzást egészen a függetlenségi pártnak, akkor éri el a perfidiá­­ban a legnagyobb rekordot. Mert ő épp olyan bizonyos benne, mint mi, hogy a kormány­politika akkor is h­atvanhetes maradna, ha kizárólag a függetlenségi többség lenne kor­mánypárt. De neki nem elég, hogy ezt immár mindenki tudja ; kíméletlenül rá akarná szorí­tani szegény függetlenségieket még arra is, hogy Wekerle szakavatott segítsége nélkül maguk hazudjanak tovább. »Legyen Bánffy a negy­vnnyi'W­ ' kiallották ismételten közbe Bánffynak szegedi beszéde alatt. Bánffy erre nem felelt. Holott a közbeszólókat teljesen lefegyverezhette volna, ha menten azt válaszolja, hogy merőben feles­leges negyvennyolczassá lenni most, mikor minden negyvennyolczas, élükön Kossuth Fe­­renczczel, hatvanhetes politikát csinál. És még jobban lefőzhette volna a közbeszólókat Bánffy, ha azt feleli, hogy addig örüljenek, a­míg ő hatvanhetes. Mert íme, addig ő a hatvan­hetesek alól igyekszik a gyékényt kirántani. Majd ha negyvennyolczas lesz, akkor az lesz a főgondja, mint vethet gáncsot a negyven­­nyolczasoknak. A félhivatalos c­áfolat megjött : Rakovszky Istvánnál nem volt vadászat. Az alkotmány­pártiak nem vadásztak a néppárti kegyekre, viszont a néppártiak sem az alkotmánypártéra. A két hatvanhetes párt nem fuzionál egy vadásztársasággá s nem szándékozik egyesül­ten megvédelmezni a maguk kis vadászterüle­teit a függetlenségi orvvadászok ellen. Mind a hitelt érdemlő c­áfolat nem zárja ki, hogy külön-külön a két párt tovább is ne jajgasson és ne botránykozzék függetlenségi szövetsége­seik prepotenc­iája ellen. Ezek bizony el fog­nak tőlük venni annyi kerületet, a­mennyit csak tudnak. De, ha teljesen megsemmisítik is a két hatvanhetes pártot, a hatvanhetes alapot nem kell félteni. A hatalmat és hiva­talokat a függetlenségiek is csak ezen a terü­leten vadászszák. Láz. Irta Herczeg Ferencz. Nagy, szurtos gyári csarnok, a forróságtól vörhenyesre sült agyagfalakkal. A tető alatt a koromtól zsírosan fénylő, fekete gerendák keresztezik egymást. Valami titokzatos lé, mely a gerenda-labirintusból szivárog alá, gigászi, fekete ábrákat rajzolt a falra. A ho­mályos sarokban fantasztikus rakásban hever­nek a rozsdától vörös lánczok, fogaskerekek és eltört vascsövek. A kiváncsi kis­fiú belopódzott a gyárba és bekúszott a kihűlt gőzkazán és a fal között levő keskeny sikátorba. A sikátor oly szűk volt, hogy a fiúcska háta a falat, melle pedig a kazánt horzsolta. Jött aztán egy kormos arczú, fehér fogú, övig meztelen óriás, a­kinek akkora erek daga­doztak a nagy kezén, mint a szőlővenyige ; jött az óriás és nagy szenesládát gördített a sikátor bejárata elé. Most már nem mehetett ki többet a kis­fiú. Úgy megrémült, hogy szólni sem mert és némán szepegve lapult meg a sötét lyukban. A fűtők aztán tüzet raktak a nagy kazán alá, így történt vagy ilyenformán ? A fiú ké­sőbb már semmire sem emlékezett. Ott állott egy helyben. A szeme előtt vakítóan fehér, forró pára gomolygott. A világító párában egy óriási kerék for­gott szédítő sebességgel. Közbe meg egyre hal­latszott a gép ütemesen sistergő zakatolása. Még egy szakadatlanul ismétlődő hangot hal­lott a fiú és abban olykor ráismert a saját hangjára. Nem­ sírt, nem is kiáltozott, csak egyre nyöszörgött, halkan és egyformán, a zakatoló gép ütemére. A mellén pedig folyton érezte a kazán tüzét. Aztán egyszerre fölébredt. A szeme egy egymásba fonódó körökből alkotott rajzon pihent. Töprenkedve nézte az idegenszerű szimbólumot és erőlködött, hogy megtalálja az értelmét. Úgy érezte, hogyha megtalálná, ak­kor egyszerre véget érne minden szenvedése. Egyszerre elmosolyodott. Hiszen a titok­zatos ,rajz nem egyéb, mint az ő hálószobájá­nak plafon­festése. — Ez nem gyár, hanem az én hálószobám. A gyárat régen láttam, nagyon régen, talán harmincz esztendővel ezelőtt . . . Egy gyerek­kori pajtásom apjának gyára volt. . . Én nem is vagyok kis­fiú, hanem meglett ember vagyok ... De akkor mit jelent a szakadat­lan sistergés és zakatolás? Mit ,a tüzes fáj­dalom a mellemen ? Egy vászonfőkötős női arca hajolt föléje. A női arca. Ennek a kerek, duzzadt és szinte világítóan fehér arcának nem volt szemöldöke. — Szomjas a nagyságos úr ? — kérdezte. — Igen. Ezt inkább a szempillájával mondta, mint az ajkával. Megitatták. Most jobban érezte magát. De a tűz még egyre gyötörte, a gép meg foly­ton zakatolt . . . Pedig, ennek most már nincs semmi értelme, hiszen ő már nem kis­fiú és nincs is a gyárban. . . Itt valami félreértés vagy mulasztás tör­tént . . . Erről tenni kell . . . A szemével odaintette a fehér arc­ot. — Ereszszék ki azt a gyereket a gépből! — suttogta. Háromszor meg kellett ismételnie, míg megértették. Egy kemény, hűvös kéz simított végig a homlokán. — Nincs itt se gyerek, se gép. A beteg nem válaszolt. Most már meg­értette a helyzetét. A kis­fiú, a megszeppent kis­fiú ő maga. És a zakatoló, tüzelő kazán is ő maga. Hozzá van ragasztva a saját szenvedő testéhez. — Mi történik velem ? — kérdezte sut­togva. — A nagyságos úr megsebesült ... Az automobilról . . . Nem tetszik emlékezni ? Emlékezett. Tegnap vagy tegnapelőtt vagy valamikor átment az utón. Egy iszú ősével akart beszélni, a­kit meglátott. Akkor jött vágtatva a nagy, sárga gépkocsi. Látta jönni. Látta a rézlámpák csillogó üvegét és látta a kocsiban ülők ijedt arczát. Egy gyors ugrással még fem­ teremhetett volna a gyalogjárón. Egy másodpercz századrésze alatt átvillant lelkén a veszedelem tudata és a menekülés lehetősége. És egy másodpercz századrésze alatt egy elő­kelően fatalisztikus vállvonogatással elutasí­totta magától a rut gesztust, melylyel az élek után kapkodva, a levegőbe kellett volna ug­rania . . . Lehet egyébként, hogy egyáltalában nem tudott volna már megmenekülni, de bizonyos, hogy tényleg lemondott a menekü­lésről. A következő pillanatban a megvadult gép szörnyű brutalit­ással felöklelte és le­­tiporta. Azóta fájt a melle és zakatolt a szive. 1907. Ez az esztendő, 1. ’yfcől mindenki ..... .-j u/zot, nagyobb fizetést, adóreformot, m­ézeti szint, és ist­erme­s-bajuszkötőt és kitűnő búza­árakat. Ez az a hóhalom, melyre min­dent összelapátoltak, hogy a tavalyi esz­tendő járható legyen. És ez az esztendő, melyről új halmot fognak lapátolni a jövő esztendő határára. Nem illő hang szilveszteri ünnep éjszakáján, de álljon elő valaki, a­ki mond­hatja, hogy nem ezt a hangulatot kell magunkra erőszakolni, hanem azt a má­sikat kéne, mely ilyenkor szokásos. Mi csináltuk azt a politikát, mely kétkedés­sel, keserűséggel tölti el az embert ? Mi vezettük az országot az ígéretek útvesz­tőjén, válságon, rázkódáson, veszedel­meken keresztül arra a holt­pontra, a­melyen ijedten látja a vakon bizakodó, hogy nem előre jutott, hanem tekervé­­nyes kuszaságon visszafelé ? Mi hirdet­tük-e, hogy csak tessék bátran össze­tűzni a koronával, vinni a végsőig a h­arczot a nemzeti programmért, mert ha nem engedünk, enged a másik, s ha mi jövünk, akkor folyik a sárgalé e szép­­ hazában? Mi ülünk-e ott, a­hol kíncs-keserve­­sen, a nappalt egygyé téve az éjszakával, folyton dolgoznak kifogásokon, formulá­kon és hazugságokon, a­mivel a kátyú­ban megrekedést leplezni lehessen ? Mi ránk hárul-e a rettenetes megismerés tit­­k­olása, hogy együgyüek, vagy szédelgők voltunk, midőn mindent másképp akar­tunk, a­mit most még ugyanúgy sem­­ tudunk csinálni ? Szóval: mi csaptuk-e be re­­országot mi ők voltak, m­iát ágyazzák ők tele az uj esztendőt régi hazugságokkal. Mi ko­moran nézünk előre és nem várunk semmi jót. Mi történt tavaly? A koali­­czió hatalomért küzdött. Mi történik majd a jövő esztendőben ? A koaliczió meg akarja tartani a hatalmat. S mi köze ehhez az országnak ? Az ország nélkül nem lehet sem hatalomhoz jutni. Lapunk mai száma 48 oldal.

Next