Az Ujság, 1907. január (5. évfolyam, 1-13. szám)

1907-01-01 / 1. szám

Kedd, január 1. AZ Ú­JSÁCr lesz a tisztelgés. A függetlenségi párt holnap délelőtt tizenegy órakor üdvözli Kossuth Ferenczet. A kö­szöntőt Lovászy Márton mondja. Ugyancsak akkor üdvözli a néppárt részéről Rakovszky István Zichy Aladár grófot, a párt elnökét, ezután pedig Zichy Nándort keresik fel. Az alkotmánypárt írásosan intézi el a köszöntést Széll Kálmánnal és Andrássy Gyula gróffal. Ünnepelnek a demokraták is, a­kik­nek nevében Pető Sándor képviselő üdvözli Vá­­zsonyi Vilmost. A szokásos köszöntők közül csupán a képviselőház elnökének, Justh Gyulának az üdvözlése marad el. -o . A létszámemelés. Egy aradi lap munkatársa beszélt a létszámemelésről Jekelfalussy Lajos hon­védelmi miniszterrel, a­ki ezeket mondotta : — Nemrégiben beszéltem a hadügyminisz­terrel, ő akkor nem árult el semmit arra nézve, mintha a létszámemelés kérdésével foglalkoznék. Annyit pozitíve mondhatok, hogy a magyar kor­mány az újoncz­ kontingens felemeléséről még nem tanácskozott és ez a téma miniszteri tanácskozásaink során eddig fel sem vettetett. A döntés a követelés dolgában a törvényhozást illeti, ennek állásfogla­lása döntő a létszámemelés sorsára nézve. Ha azon­ban a delegáczió egyszer megszavazza az új ágyuk költségeit és az új ágyukat elkészíttettük, akkor nem azért csináltattuk azokat, hogy a színben állja­nak, hanem azért, mert azokat használni is akarjuk. A­ki e kérdésről gondolkodik, önmaga is tisztába jön azzal, hogy az új fegyvert nem parádénak csi­náltattuk, így vagyunk a honvédtüzérség kér­désével is. Kijelentettem már a képviselőházban, hogy minden előkészületet megtettem a honvéd­tüzérség felállítására, de a reformot csak akkor csi­nálhatom meg, ha embereket kapok hozzá. A 12.500 főnyi létszámból, melyből a honvédgyalogságot és lovasságot kell ellátni, természetesen nem telik . A karlóczai kongresszus. A karlóczai gö­rögkeleti kongresszus ma véglegesen igazolta Lotics mokrini, Prodanovics dr. ó­becsei, Gligorie­­vics nagybecskereki és Szilárd dr. fehértemplomi világi képviselők mandátumát. Ezután Mihajlo­­vics Mihály dr. mitroviczai képviselő mandátumát tárgyalták, a­kinél az ellenjelölt mandátumát is benyújtották. Bánffy báró és a függetlenségi párt. — Nyilatkozatok a szegedi beszámolóról.­­ (Saját tudósítónktól.) Bánffy Dezső báró tegnapi szegedi beszámo­lója volt ma a politikai körök és politikusok egyetlen témája. Bánffy báró beszéde, terjedelmének kéthar­madában a függetlenségi pártnak volt czímezve : a koalíczió befejezte pályafutását, álljon elő az abszolút többséggel rendelkező függetlenségi párt, vegye át a kormányt a maga kezére, kormányoz­zon, ha tud, a maga programoi javai, ne bújtassa gyengeségét a hatvanhetes kisebbség köpenyébe, mert ha a koalíc­iós alakoskodás tovább tart, nagyobb veszedelem élheti az országot, mint valaha.­­Természetes, hogy ezek után Bánffy­ báró be­széde a függetlenségi párt érdeklődését keltette föl leginkább és hogy a politikai közvélekedés kíváncsisága is e párt felé fordul. — Bánffy állásfoglalása — úgy szólott e sorok írójához a párt egyik igen kiváló tagja, a­ki azonban újabb időben a pártkörben és a parlamentben való szerepléstől egyaránt tartóz­kodik — nem új dolog és a függetlenségi pártra vonatkozólag teljes mértékben azt az állás­pontot interpretálja, a­melyet a párt régi tagjai közül igen sokan vállaltunk, mikor a koalícziót megkötötték. Ez pedig az volt, hogy mi ezen koalíczió létjogosultságát nem ismerjük el , hogy nézetünk szerint a függetlenségi pártnak soha semmi szín alatt egyetlen betűt a maga pro­gram­jából feladnia, vagy felfüggesztenie nem szabad. Én nem is vagyok koalícziós képviselő, mert a választás alkalmával programmbeszédem­­ben nemcsak azt hirdettem, hogy én a függet­lenségi párt sérthetetlen programmja alapján állok, hanem azt is, hogy az egész koalícziós szövetkezést programjásával,­­­­politikájával együtt erkölcstelennek tartom, a­melyet én mint függetlenségi képviselő soha sem támo­­­gathatok. És úgy tudom, rajtam kívül mások is megcselekedték ezt az országgyűlési függet­lenségi párt tagjai közül s talán nagyon is ha­mar bekövetkezhetik már az a momentum, a­melyben álláspontunkat, bármi történjék is, minden körülményben érvényesíteni fogjuk. Már most a­mi Bánffy Dezső báró felfogását illeti, én teljes mértékben elfogadom: vegye át a kormányt az abszolút többségben levő független­ségi párt és vegye át a maga programmja alapján. Ha azért nem boldogul, mert Bécs nem engedi, nem veszít semmit. Csak azt dokumentálja, hogy a párt törekvése komoly volt s nem rajta múlt, hogy czélját el nem érhette. Ez esetben azonban sértetlenül megmarad a párt becsülete s nem inog meg a politikai hit azokban a száz­ezrekben, a­kik minden reménységüket a füg­getlenségi zászló diadalra juttatásához fűzték. Mert a függetlenségi zászlónak népbolondításra nem szabad szolgálnia. Nem szabad, mert a párt népe, ha egyetlenegyszer azt látja, hogy bizalmának letéteményesei megcsalták, hanyatt­­homlok rohan a szocziáldemokrata párt karjai közé, a­mely pártban még nem csalatkozhatott. Ha pedig a függetlenségi párt zöme a kormány­hatalom kedvéért felfüggeszti eddig hirdetett programmját s uralmon maradó párt áttér a hatvanhetes alapra, akkor találhat támogatást az alkotmánypártban és a néppártban. De hatvan-hetven függetlenségi azonnal kiválik, hogy az elvtagadókkal szemben a függetlenségi lobogót újra fölemelje. Egyik munkatársunk fölkereste Bánffy báró beszédének kapcsán a függetlenségi párt két al­­elnökét: Barabás Bélát és Hoitsy Pált, továbbá a párt holnapi ünnepi szónokát, Lovászy Mártont és megkérdezte, mi véleményen vannak s a hal­lott észrevételeket a következőkben összegezi: (Barabás Béla.) A koaliczió megállapodásra jutott a királylyal az általános választójog törvénybe vételére nézve. Addig, a­mig ez nincs meg, a­m­ely ettől a koa­lícziós kabinettől nem vonja meg bizalmát. Nem is vonhatja meg, mert nem akarja sem magát, sem az országot újabb veszedelembe sodortatni. Minthogy ez a megállapodás a koalícziót és királyt egyaránt köti, a koalícziónak feladata megoldá­sáig feltétlenül együtt kell maradnia. Az együtt­­maradás lehetőségét azonban természetszerűleg ahhoz a feltételhez kell fűznünk, hogy azt a koa­líc­ió egyik pártja se zavarja, egyik párt se akarja mindenáron megbontani. Hogy az általános vá­lasztójog minél előbb törvényerőre emelkedjék, elsősorban, vagy legjobban a függetlenségi párt érdekei parancsolják. És ezt a törvényt a jövő év végéig okvetlenül megalkotják ; a következő év folyamán megtörténik a választók új összeírása, a reklamácziók korrigálása, a kerületi beosztás és­­ legkésőbb az 1909. év elején elrendelhetők lesznek az új választások. Addig, míg ez nincs meg és a koaliczió a rendes állami szükségleteket megajánlja, a koaliczió nem mehet szét és új választásokra sincs semmi ok. Én ilyen irányzatot, a­minőt Bánffy báró mutat, habár a magam részéről mint pártember súlyos áldozatokat hoztam a koaliczió érdekében, nem támogathatnék, mert én az előbb jelzett új választásokig a koalicziót megbontatni helytelennek tartanám. Az általános választójog a legszélesebb alapra fektetett nemzeti akarat megnyilvánulását czélozza s mi azt hiszszük oda is fogunk törekedni, hogy ennek alapján a függet­lenségi párt nyerje el a többséget. Akkor azután átveszi a kormányt ez a párt és pedig nem koa­líc­iós, hanem függetlenségi programja alapján. Bánffy bárónak ez a mostani fellépése számba­­vehető következményeket nem von maga után. (Hoitsy Pál.) A függetlenségi párt most nem veheti át a kormányt azért se, mert ellenfelei rögtön azzal állnának elő, hogy tessék megvalósítani azonnal az egész függetlenségi programmot. A párt pedig erre kötelezve nincs, mert első­sorban azt a re­­gardot kell kötelezettségéül fogadnia, a­melyet a két hatvanhetes párttal szemben vállalt. Ha ettől a párt eltérne, csak megerősítené Rakovszky István múltkori csipkelődését, hogy az elvek nem arra valók, hogy hirdettessenek, hanem, hogy megvalósíttassanak. Gyakran hallani rít ab­ban s ehhez talán Bánffy báró beszéde is hozzá­kapcsolódik, hogy a hatvanhetes pártok sorai­ban valami készülődés tapasztalható a koalí­­c­ióból való kilépésre. Ha ez komoly valóságra válnék, óriási zavar támadna, mert a független­ségi pártnak ragaszkodnia kellene a maga pro­­grammjához, ez pedig új veszedelmeket, kibon­takozási tárgyalásokat involválna. És míg a király él, a függetlenségi párt programmja, kor­mányzati programm nem lehet. De a hatvanhetes szec­esszió híte inkább óhajtás lehet bizonyos koalíczió-ellenes oldalról, mint számbavehető ala­pos értesülés és valóság. Éppen ma beszéltem egy alkotmánypárti politikussal, a­kinek nevét nem mondhatom meg, mert erre nem vagyok felhatal­mazva. Ez a koalíc­iós pártok határozottabb amalgamizálódását hangoztatta, a­mire minden oldalról láthatni bizonyos hajlandóságot. A gya­korlati politika, a­melyet a koalicziós­­ kormány­­nyal követünk, úgyis azonos. Már most az a kérdés van fölvetve, hogy éppen ennélfogva, nem lehetne-e a koalicziós pártokat egymáshoz jóval közelebb hozni. (Lovászy Márton.) Bánffy Dezső báró azt mondja, hogy a koalí­czió ma már csak arra való, hogy a hatvanhetes kisebbségi pártok segítségével a függetlenségi párt is hatvanhetes alapra helyezkedhessék és ezeknek czégerével hatvanhetes politikát csinálhasson. Ez a gyanúsítás olyan, hogy nem méltó Bánffy báró személyéhez. Honnan tudja azt Bánffy Dezső báró, hogy a függetlenségi párt akár a gazdasági, akár a katonai kérdésben hozzájárulna a küzdelemben elfoglalt álláspontnál kedvezőtlenebb megoldás­hoz ? Hisz a gazdasági kérdésben azt látjuk, hogy Kossuth Ferencz a gazdasági különválást készíti elő , ezért látott hozzá az iparfejlesztéshez, a hajó­zás fejlesztéséhez, ezért nem köt Ausztriával vám­­szövetséget, hanem szerződést. A katonai kérdés­ben is tiszta a függetlenségi párt álláspontja. A ki­­rálylyal kötött megegyezés szerint a katonai kér­dés az átmeneti időben nem kerül megoldás alá. De ha a katonai kérdést még az átmeneti idő alatt fölülről fölvetik, akkor a függetlenségi pártnak is föléled a joga arra, hogy a maga szempont­jait ebben a kérdésben is előtérbe tolja és azok érvényesíté­sére törekedjék. És a függetlenségi párt ezzel a jo­gával élni is fog. De a párt azt nem teszi és nem is teheti, hogy most, az átmeneti idő lejárta és az abban kitűzött feladatok megoldása előtt, minden igaz ok nélkül, megtörje a pártokkal kötött megegyezést. A függetlenségi párt úgy fogja föl ezt a dolgot, hogy az a megegyezés, a­mit még mint kisebbség kötött, kötelezi őt, mint többséget is. És a független­ségi párt az egész átmeneti idő tartama alatt állni is fogja ezt az egyezséget mindaddig, a­míg annak fölbontására rajta kívül eső tényezők okot nem szol­gáltatnak. Abban az esetben, ha a koalíc­iót a hatvanhetes pártok törnék meg, az én egyéni véle­ményem szerint a függetlenségi pártnak át kellene vennie a kormányt és a mostani alapot addig kellene tartania, a­míg a kormányátvételnél vállalt fel­adatok tető alá kerülnek. KIJLFÖLD: A marokkói bonyodalom. Tangeri tudósítá­­saink szerint a rettegett Raizuli letörése sokkal könnyebben ment, mintsem föltehető lett volna. A szultán proklamácziója, a­melylyel a félelmetes banditát közveszélyes embernek nyilvánítja s meg­fosztja Bahs kormányzóságától, valamint egyéb méltóságaitól, nagy hatást gyakorolt a lakos­ságra. Raizuli kénytelen volt családjával Mulit Abdesz Szalem muzulmán szent türbéjébe (sír­boltjába) menekülni, mert az sérthetetlen hely. Hívei elhagyták és meghódoltak El Gebbasnak, a szultán fővezérének. Még tangeri ügynöke is letette a hűségesküt. Raizuli által Tangerbe kül­dött őrségek pedig lerakták a fegyvert. Úgy lát­szik tehát, hogy Raizuli ártalmatlanná van téve, s ezzel elhárult a legnagyobb akadály, a­mely a reform-munka útjában állott. Madrid, dec­ember 31. A Liberal tangeri jelentése megerősíti azt a hírt, hogy Raizuli el­veszítette egész bátorságát és a Muley Abdel Salem melletti mecsetbe menekült. Hívei közül igen számosan hódolnak meg Gebbas hadügy­miniszternek. Görög-bolgár irtóháború Maczedóniában. Kon­stantinápolyból sürgönyzik lapunknak, hogy az elmúlt éjjel egy bolgár banda behatolt Klepista .

Next