Az Ujság, 1907. február (5. évfolyam, 28-51. szám)
1907-02-01 / 28. szám
Péntek, február 1. A. 55 UtXSÁCír népet, mint az az ítélet, amelyet a bíróság ő ellene hozott. Elnök megvonja Jurigától a szót. (Nagy zaj.) (A vitát berekesztik.) Vajda Sándor feláll, de nem beszél, csak a zajongást ügyeli. Elnök figyelmezteti, hogy kezdje meg a beszédét, mert különben berekeszti a vitát. Vajda Sándor: Nem hallottam, hogy felszólítottak, csak azért álltam fel, mert tudtam, hogy szólásra következem , és csak emberi fülekkel rendelkezem. Förster Ottó : De mekkorákkal ! (Derültség.) Vajda Sándor Polónyi lemondásával foglalkozik. A koalíczió a kormányt gyöngysornak tekinti; most kiesett a gyöngysornak a legszebb szeme, a fekete gyöngy. Nem érti, hogyan bukhatott meg egy miniszter olyan vádak miatt, amelyek semmivel sincsenek bizonyítva. Vagy talán nem a vád, hanem a bárónő buktatta meg ? Ez sem érthető, mert a bárónénak irt levéllel Polónyi nemzetének és pártjának akart nagy szolgálatot tenni. Otthon elmondotta a bocskoros román népnek, hogy a kormány és az államhatalom mennyire nem törődik vele s hogy itt a többek között Hock János is azt mondotta egy ízben, hogy az oláhok akaszszák fel magukat. A nép azt felelte, hogy cine mintye. A költségvetést nem fogadja el. Elnök, mivel a javaslat általános tárgyalására több szónok már nem jelentkezik, a vitát berekeszti. Személyes kérdés. Hock János személyes kérdésben Vajda Sándorral szemben kijelenti, hogy soha sem mondotta : akaszszák fel a románokat. Aki ezt Vajdának mondotta, az hazudott. Küzd a nemzetiségi izgatók ellen, de a román nép ellen soha. Tiltakozik a nemzetiségi képviselők hangja ellen. Vajda Sándor örül, hogy Hock bűnbánó lett. Hock János : Én azt konstatáltam, hogy ön hazudott ! Elnök Hockot rendreutasitja, mert most imparlamentáris kifejezést használt. Hock János : De hazudik ! Elnök: Ne feleseljen az elnökkel. Nagy György : De hazudni se illik a Házban ! Elnök hevesen csönget s Nagy Györgyöt is rendreutasitja. Vajda Sándor Hocknak egy régebbi megjegyzésére hivatkozik, amikor Hock a románokkal kapcsolatban tényleg kötélgyárról beszélt. Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter azt hallja több oldalról, hogy a nemzetiségiekkel másképpen bánnak, mint a többi állampolgárral. A román nép őt, mint a magyar függetlenségi párt képviselőjét szereti, erről bizonysága van. Óhajtja, hogy ebben a hazában boldog nép legyen, nemzetiségi különbség nélkül. (Éljenzés.) A kereskedelmi kormányzat ellen támadást intéztek olyan helyről, ahonnan legkevésbé várta. Farkasházy és Batthyány Tivadar gróf támadták meg. Egyik vád, hogy a kilencz hónap alatt semmi se történt. Felsorolja az eddig hozott törvényeket és jelenti, hogy előkészítés alatt vannak a vicinális vasutakról, a munkásvédelemről, a közmunkáról, a tisztességtelen versenyről, a vasúti alkalmazottak fizetésrendezéséről, a Duna—Tisza-csatornáról, az államvasúti beruházásokról és a budapesti pályaudvarok rendezéséről szóló törvényjavaslatok. Annyi tőkével alapítottak továbbá a legutóbbi hónapokban gyárakat, amennyit idáig összesen se használtak föl gyárakra. Nyolc nagy kereskedelmi hajó is épült azóta. Elismeri, hogy sok tennivaló van még, de barátai azt mondották neki, hogy adja Isten, hogy programmját megvalósíthassa egészen. Ez a programm a gazdasági önállóság elérésére vezet, amelyet elérve, politikai önállóságunkat is el fogjuk érni. A refakeziák miatt volt az egyik főpanasz. Konstatálja, hogy a fölösleges refakeziákat már beszüntette. Arra kéri a barátait, hogy ne rántsák le, ne becsméreljék mindig a hazai dolgokat. Vasutaink és postánk az egész világ elismerésében részesülnek, tehát mi ne támadjuk azokat. A vasúti altisztek és más alkalmazottak érdekeiről gondoskodni fog, mert nehéz szolgálatot teljesítenek. Szóba hozták itt Ludvigh Gyula államvasúti igazgatót. Amit Batthyány Ludvighról felhozott, annak elintézése nem a parlament elé tartozik. De neki meg kell itt jegyeznie, hogy Ludvigh nagytudású és tapasztalása, tisztakezű ember. Ez pedig nagy érdem. (Közbekiáltások: Haladópárti!) A vasutasok nem politizálhatnak, aki politikát csinál, azt a kormány szigorúan megbünteti. Kijelenti végül, hogy a kereskedelmi kormányzat nem szolgált rá támadásra. (Élénk helyeslés.) (Helyreigazítás.) Batthyány Tivadar gróf : A kereskedelmi kormányzatot nem támadta, meg és ünnepiesen kijelenti, hogy amíg Kossuth Ferencz lesz a miniszter, soha sem fogja támadni, csak a vasútigazgatóságról mondotta a többek között, hogy presszióval él. Szmrecsányi György: Ugyan ? Hát a szövetség nem presszionál ! Ez is presszionálja a vasutasokat a belépésre. Batthány Tivadar gróf : Mióta elnöke a szövetségnek, ő senkit nem kényszerített a belépésre. Szmrecsányi György : Nem is mondtam, hogy Batthyány ! Elnök : Ha még egyszer közbeszól, rendreutasítom. (Zaj. Derültség.) Farkasházy Zsigmond kijelenti, hogy ő Kossuthot és a kormányt nem támadta. Szmrecsányi György személyes kérdésben kér szót. Elnök: Nem támadta meg senki! Szmrecsányi György : Félremagyarázott szavaimat igazítom helyre. Elnök: Hisz nem mondott szónoklatot ! (Zaj. Derültség. Szmrecsányi leül.) (A kormányelnök beszéde.) Wekerle Sándor miniszterelnök : A vita során a nemzetiségiek, akik a vitát csak hosszabbították, egyetlen új argumentumot sem hoztak fel. Rendületlenül áll a kormány Andrássy Gyula gróf nemzetiségi politikája mellett. A megértés politikáját követi és a kölcsönös méltányosság alapján áll. Reakcziós politikát még a koaliczió konzervatív pártja sem akar csinálni. (Taps a néppárton. Élénk helyeslés.) A sajtószabadságot is féltik a nemzetiségiek. Alkotmányunknak eme legnagyobb biztosítékát senki mgtörni nem akarja és ha reformról van szó, ezélzntos ez annál kevésbé lehet, mert éppen a sajtó hivatott és méltó képviselőivel egyetértésben akarjuk a sajtó dolgait megvitatni. Erkölcsi züllöttségről beszélt tegnap Vlad Aurél. Holott a volt igazságügyminiszter beigazolatlan vádak miatt áll a bíróság elé és le is mondott már. Erkölcstelenségről beszélni tehát itt nevetséges. A közerkölcsök tisztaságát s az anyagi érdekeltségnek teljes háttérbe szorítását akarja ez a kormány s olyan összegekkel óhajt csak kormányozni, amelyeket a törvényhozás a kormány rendelkezésére bocsátott. A választási jog reformja a jövő télen kerül tárgyalás alá. Előbb azonban az illetékesség, honosság, községek hovatartozandóságának kérdéseit is meg kell oldani. Nem a nemzetiségek számának csökkentése a fő cél, mint ahogy ezt gondolják, nekik nem a szám, hanem az erkölcsi súly adja meg az ő értéküket. A nemzetiségi képviselők számától nem fél, erkölcsi súlyuktól se tart. Azon pénzügyi természetű felszólalásra is reflektál, amelyet tegnap Farkasházy Zsigmond tett.* Készséggel elismeri, hogy Farkasházy mandátuma jogot ad neki arra, hogy itt felszólaljon, kénytelen azonban kijelenteni, hogy szavainak belső értéke nem felelt meg a hangnak, amelyben azt előadta. A költségvetés realitását vonta kétségbe Farkasházy. Ezzel szemben kijelenti, hogy a költségvetés mindig a realitás határain belül mozog. Kölcsönfelvételre nincs ebben az évben szükség, amit pedig Farkasházy szintén nagyon bizonyítgatott. Reméli, hogy az egyenes adóknál és illetékeknél több lesz a jövedelem, mint amennyit az előirányzás föltüntet. Azonban ezt nem titkolja el és ezt a képviselőház tudomására hozza. A pénzügyi kiadások és bevételek nyíltan állanak a Ház előtt. Ezeket kár volna külön felfedezni. Hiszen a bevételtöbbletből származott a tanítók és bírák fizetésemelése. A vasutasok fizetésrendezése a refakcziákból volna némelyek szerint idezendő. Farkasházy Zsigmond: Helyes! Wekerle Sándor miniszterelnök: Dehogy helyes ! A refakcziák ilyetén felhasználása vasútpolitikai szempontból nem vezethetne czélra. A költségvetés reális és az igényekkel szembeszáll, de óvakodik a túlkiadásoktól. Az irrealitás vádja nem illetheti és teljes meggyőződéssel utasítja vissza. A költségvetési törvényjavaslatot különben elfogadásra ajánlja. (Hosszantartó zajos éljenzés.) Elnök a tanácskozást az idő előrehaladottságára való tekintettel bezárja. Csakunyan elment. — Polónyi Géza bukása.— Vége a tragikomédiának. Befejeződött a színjáték, ahogy illik : a hős bukásával. Csakhogy a hős nem is volt valami , nagy hős és a bukásában nem volt semmi megrázó. Teátrális volt az egész nagyon, mint ahogy mostanában mindent a színszerűség szempontjából rendeznek. Egy kültelki színház direktorának mindenesetre becsületére vált volna az egész előadás. Még abban is hasonlatos volt az egész a rendes színházi bemutatókhoz, hogy előzetesen kiosztották a szerepeket, megköltötték a beszélni valókat, beosztották a karszemélyzetet, berendelték a tapsolókat és — ahogy dukál — főpróbát is tartottak teljes díszletekkel. Ment is minden, mint a karikacsapás. Hogy a publikumnak minden illúziója meglegyen, ott fityegett a dunaparti palota oszlopcsarnokában a premierekről jól ismert tábla, a jól ismert hirdetéssel: »Minden jegy elfogyott .« Mégis, mintha valami meglepetésfélét is hozott volna a mai nagy színjáték. Valami váratlan szenzácziót, olyat, amire nem volt elkészülve senki emberfia. — Ugyan, ugyan, tisztelt színházi referens úr hallom az olvasó ellenvetését, ne tessék összekavarni a dolgokat. Hiszen tíz sorral feljebb még azt tetszett mondani, hogy ment minden, mint a karikacsapás és pontosan a szereposztás szerint folyt le az egész előadás. De hisz éppen ez az, ami hihetetlenül meglepő és meglepően hihetetlen. Hát megtörtént-e az egész nagy kavarodás alatt csak egyszer is, hogy valaki ma azt tette, amit tegnap mondott ? Nemcsak napról-napra, de szinte óráról-órára változtak a vélemények, a nézetek, a meggyőződések, az igazságok. Amit ma ígértek, holnap elfeledték, amit ma kijelentettek, holnap letagadták, ami tegnap igazság volt, mára szemenszedett rágalommá vált, ami egy órával korábban bevégzett dolognak látszott, utóbb üres szóbeszéddé hígult. Mi volt igaz ebben a hazugságokból, ravaszkodásokból, becsapásokból, kijátszásokból, félrevezetésekből összegombolyított csomóban ? Az ember szinte megdöbben. Hát lehetséges volt ez a mai nap ? Mi történhetett, hogy ma csakugyan azt cselekedték, amit tegnap bejelentettek ? Hát már minden lehetséges volna ? Akárhogy rázza a fejét a tisztelt közvélemény , megtörtént. Csakugyan elment. »Őn maga mondotta ma a nagy esemény előtt a háta mögött ülő államtitkárjának és utódjának, Günther Antalnak : — Hát helyet cserélünk Tónikám ! Te előre megy egy sorral, én hátrább megyek egy sorral. Ennyi volt csakugyan az egész. Egyszerű helycsere. A tánczban úgy neveztetik, hogy chassé croissé. A politikában miniszterválság. Aztán jön egy új tour. Tovább tart a bál. Talán elég is ennyi elöljáró beszéd a mai színjáték referádájához. Csak annyit mondjunk még, hogy az előadás nagyon szépen sikerült. A szereplők mind megállták a helyüket. Egészen jól domborítottak. Vájjon megismétlődik-e egyhamar az előadás ? * 3