Az Ujság, 1907. február (5. évfolyam, 28-51. szám)

1907-02-01 / 28. szám

Péntek, február 1. A. 55 UtXSÁCír népet, mint az az ítélet, a­melyet a bíróság ő ellene hozott. Elnök megvonja Jurigától a szót. (Nagy zaj.) (A vitát berekesztik.) Vajda Sándor feláll, de nem beszél, csak a zajongást ügyeli. Elnök figyelmezteti, hogy kezdje meg a be­szédét, mert különben berekeszti a vitát. Vajda Sándor: Nem hallottam, hogy fel­szólítottak, csak azért álltam­ fel, mert tudtam, hogy szólásra következem , és­ csak emberi fülekkel rendelkezem. Förster Ottó : De mekkorákkal ! (Derültség.) Vajda Sándor Polónyi lemondásával foglal­kozik. A koalíczió a kormányt gyöngysornak tekinti; most kiesett a gyöngysornak a legszebb szeme, a fekete gyöngy. Nem érti, hogyan buk­hatott meg egy miniszter olyan vádak miatt, a­melyek semmivel sincsenek bizonyítva. Vagy talán nem a vád, hanem a bárónő buktatta meg ? Ez sem érthető, mert a bárónénak irt levéllel Polónyi nemzetének és pártjának akart nagy szolgálatot tenni. Otthon elmondotta a bocskoros román népnek, hogy a kormány és az állam­­hatalom mennyire nem törődik vele s hogy itt a többek között Hock János is azt mondotta egy ízben, hogy az oláhok akaszszák fel magukat. A nép azt felelte, hogy cine mintye. A költség­­vetést nem fogadja el. Elnök, mivel a javaslat általános tárgyalá­sára több szónok már nem jelentkezik, a vitát berekeszti. Személyes kérdés.­ Hock János személyes kérdésben Vajda Sán­dorral szemben kijelenti, hogy soha sem mon­dotta : akaszszák fel a románokat. A­ki ezt Vajdá­nak mondotta, az hazudott. Küzd a nemzetiségi izgatók ellen, de a román nép ellen soha. Tilta­kozik a nemzetiségi képviselők hangja ellen. Vajda Sándor örül, hogy Hock bűnbánó lett. Hock János : Én azt konstatáltam, hogy ön hazudott ! Elnök Hockot rendreutasitja, mert most imparlamentáris kifejezést használt. Hock János : De hazudik ! Elnök: Ne feleseljen az elnökkel. Nagy György : De hazudni se illik a Házban ! Elnök hevesen csönget s Nagy Györgyöt is rendreutasitja. Vajda Sándor Hocknak egy régebbi meg­jegyzésére hivatkozik, a­mikor Hock a románokkal kapcsolatban tényleg kötélgyárról beszélt. Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszter azt hallja több oldalról, hogy a nemzetiségiekkel más­képpen bánnak, mint a többi állampolgárral. A román nép őt, mint a magyar függetlenségi párt képviselőjét szereti, erről bizonysága van. Óhajtja, hogy ebben a hazában boldog nép legyen, nemzeti­ségi különbség nélkül. (Éljenzés.) A kereskedelmi kormányzat ellen támadást intéztek olyan hely­ről, a­honnan legkevésbé várta. Farkasházy és Batthyány Tivadar gróf támadták meg. Egyik vád, hogy a kilencz hónap alatt semmi se történt. Felsorolja az eddig hozott törvényeket és jelenti, hogy előkészítés alatt vannak a vic­inális vas­­utakról, a munkásvédelemről, a közmunkáról, a tisztességtelen versenyről, a vasúti alkalmazottak fizetésrendezéséről, a Duna—Tisza-csatornáról, az államvasúti beruházásokról és a budapesti pálya­udvarok rendezéséről szóló törvényjavaslatok. Annyi tőkével alapítottak továbbá a legutóbbi hónapokban gyárakat, a­mennyit idáig összesen se használtak föl gyárakra. Nyolc­ nagy keres­kedelmi hajó is épült azóta. Elismeri, hogy sok tenni­való van még, de barátai azt mondották neki, hogy adja Isten, hogy programmját megvalósít­hassa egészen. Ez a programm a gazdasági önállóság elérésére vezet, a­melyet elérve, politikai önálló­ságunkat is el fogjuk érni. A refakeziák miatt volt az egyik főpanasz. Konstatálja, hogy a fölösleges refakeziákat már beszüntette. Arra kéri a barátait, hogy ne rántsák le, ne becsméreljék mindig a hazai dolgokat. Vasutaink és postánk az egész világ el­ismerésében részesülnek, tehát mi ne támadjuk azokat. A vasúti altisztek és más alkalmazottak érdekeiről gondoskodni fog, mert nehéz szolgála­tot teljesítenek. Szóba hozták itt Ludvigh Gyula államvasúti igazgatót. A­mit Batthyány Ludvigh­­ról felhozott, annak elintézése nem a parlament elé tartozik. De neki meg kell itt jegyeznie, hogy Ludvigh nagytudású és tapasztalása, tisztakezű ember. Ez pedig nagy érdem. (Közbekiáltások: Haladópárti!) A vasutasok nem politizálhatnak, a­ki politikát csinál, azt a kormány szigorúan megbünteti. Kijelenti végül, hogy a kereskedelmi kormányzat nem szolgált rá támadásra. (Élénk helyeslés.) (Helyreigazítás.) Batthyány Tivadar gróf : A kereskedelmi kor­mányzatot nem támadta, meg és ünnepiesen ki­jelenti, hogy a­míg Kossuth Ferencz lesz a minisz­ter, soha sem fogja­ támadni, csak a vasútigazgató­­ságról mondotta a többek között, hogy presszió­­val él. Szmrecsányi György: Ugyan ? Hát a szö­vetség nem presszionál ! Ez is presszionálja a vasutasokat a belépésre. Batthány Tivadar gróf : Mióta elnöke a szö­vetségnek, ő senkit nem kényszerített a belépésre. Szmrecsányi György : Nem is mondtam, hogy Batthyány ! Elnök : Ha még egyszer közbeszól, rendre­­utasítom. (Zaj. Derültség.) Farkasházy Zsigmond kijelenti, hogy ő Kos­suthot és a kormányt nem támadta. Szmrecsányi György személyes kérdésben kér szót. Elnök: Nem támadta meg senki! Szmrecsányi György : Félremagyarázott sza­vaimat igazítom helyre. Elnök: Hisz nem mondott szónoklatot ! (Zaj. Derültség. Szmrecsányi leül.) (A kormányelnök beszéde.) Wekerle Sándor miniszterelnök : A vita során a nemzetiségiek, a­kik a vitát csak hosszabbították, egyetlen új argumentumot sem hoztak fel. Rendü­letlenül áll a kormány Andrássy Gyula gróf nem­zetiségi politikája mellett. A megértés politikáját követi és a kölcsönös méltányosság alapján áll. Reakcziós politikát még a koaliczió konzervatív pártja sem akar csinálni. (Taps a néppárton. Élénk helyeslés.) A sajtószabadságot is féltik a nemzeti­ségiek. Alkotmányunknak eme legnagyobb bizto­sítékát senki mgtörni nem akarja és ha reformról van szó, ezélzntos ez annál kevésbé lehet, mert éppen a sajtó hivatott és méltó képviselőivel egyetértésben akarjuk a sajtó dolgait megvitatni. Erkölcsi züllöttségről beszélt tegnap Vlad Aurél. Holott a volt igazságügyminiszter beigazolatlan vádak miatt áll a bíróság elé és le is mondott már. Erkölcstelenségről beszélni tehát itt nevetséges. A közerkölcsök tisztaságát s az anyagi érdekelt­ségnek teljes háttérbe szorítását akarja ez a kormány s olyan összegekkel óhajt csak kormá­nyozni, a­melyeket a törvényhozás a kormány rendelkezésére bocsátott. A választási jog reformja a jövő télen kerül tárgyalás alá. Előbb azonban az illetékesség, honosság, községek hovatartozan­­dóságának kérdéseit is meg kell oldani. Nem a nemzetiségek számának csökkentése a fő c­él, mint a­hogy ezt gondolják, nekik nem a szám, hanem az erkölcsi súly adja meg az ő értéküket. A nemzetiségi képviselők számától nem fél, er­kölcsi súlyuktól se tart. Azon pénzügyi természetű felszólalásra is reflektál, a­melyet tegnap Farkas­házy Zsigmond tett.* Készséggel elismeri, hogy Farkasházy mandátuma jogot ad neki arra, hogy itt felszólaljon, kénytelen azonban kijelen­teni, hogy szavainak belső értéke nem felelt meg a hangnak, a­melyben azt előadta. A költ­ségvetés realitását vonta kétségbe Farkasházy. Ezzel szemben kijelenti, hogy a költségvetés mindig a realitás határain belül mozog. Kölcsön­felvételre nincs ebben az évben szükség, a­mit pedig Farkasházy szintén nagyon bizonyítgatott. Reméli, hogy az egyenes adóknál és illetékeknél több lesz a jövedelem, mint a­mennyit az elő­irányzás föltüntet. Azonban ezt nem titkolja el és ezt a képviselőház tudomására hozza. A pénz­ügyi kiadások és bevételek nyíltan állanak a Ház előtt. Ezeket kár volna külön felfedezni. Hiszen a bevételtöbbletből származott a tanítók és bírák fizetésemelése. A vasutasok fizetésrendezése a refakcziákból volna némelyek szerint i­dezendő. Farkasházy Zsigmond: Helyes! Wekerle Sándor miniszterelnök: Dehogy helyes ! A refakcziák ilyetén felhasználása vasút­­politikai szempontból nem vezethetne czélra. A költségvetés reális és az igényekkel szembe­száll, de óvakodik a túlkiadásoktól. Az irrealitás vádja nem illetheti és teljes meggyőződéssel utasítja vissza. A költségvetési törvényjavaslatot különben elfogadásra ajánlja. (Hosszantartó zajos éljenzés.) Elnök a tanácskozást az idő előrehaladott­ságára való tekintettel bezárja. Csakun­yan elment. — Polónyi Géza bukása.— Vége a tragikomédiának. Befejeződött a színjáték, a­hogy illik : a hős bukásával. Csakhogy a hős nem is volt valami , nagy hős és a bukásában nem volt semmi meg­rázó. Teátrális volt az egész nagyon, mint a­hogy mostanában mindent a színszerűség szempontjából rendeznek. Egy kültelki szín­ház direktorának mindenesetre becsületére vált volna az egész előadás. Még abban is hasonlatos volt az egész a rendes színházi bemutatókhoz, hogy elő­zetesen kiosztották a szerepeket, megköltötték a beszélni valókat, beosztották a karszemély­­zetet, berendelték a tapsolókat és — a­hogy dukál — főpróbát is tartottak teljes dísz­letekkel. Ment is minden, mint a karika­­csapás. Hogy a publikumnak minden illúziója meg­legyen, ott fityegett a dunaparti palota oszlopcsarnokában a premierekről jól ismert tábla, a jól ismert hirdetéssel: »Minden jegy elfogyott .« Mégis, mintha valami meglepetésfélét is hozott volna a mai nagy színjáték. Valami váratlan szenzácziót, olyat, a­mire nem volt elkészülve senki emberfia. — Ugyan, ugyan, tisztelt színházi refe­rens úr hallom az olvasó ellenvetését­, ne tessék összekavarni a dolgokat. Hiszen tíz sorral feljebb még azt tetszett mondani, hogy ment minden, mint a karikacsapás és pontosan a szereposztás szerint folyt le az egész előadás. De hisz éppen ez az, a­mi hihetetlenül meglepő és meglepően hihetetlen. Hát meg­történt-e az egész nagy kavarodás alatt csak egyszer is, hogy valaki ma azt tette, a­mit tegnap mondott ? Nemcsak napról-napra, de szinte óráról-órára változtak a vélemények, a nézetek, a meggyőződések, az igazságok. A­mit ma ígértek, holnap elfeledték, a­mit ma kijelentettek, holnap letagadták, a­mi tegnap igazság volt, mára szemenszedett rága­lommá vált, a­mi egy órával korábban be­­végzett dolognak látszott, utóbb üres szó­beszéddé hígult. Mi volt igaz ebben a hazugságokból, ravaszkodásokból, becsapásokból, kijátszások­ból, félrevezetésekből összegombolyított cso­móban ? Az ember szinte megdöbben. Hát lehet­séges volt ez a mai nap ? Mi történhetett, hogy ma csakugyan azt cselekedték, a­mit tegnap bejelentettek ? Hát már minden lehetséges volna ? Akárhogy rázza a fejét a tisztelt köz­vélemény , megtörtént. Csakugyan elment. »Őn maga mondotta ma a nagy esemény előtt a háta mögött ülő államtitkárjának és utódjának, Günther Antalnak : — Hát helyet cserélünk Tónikám ! Te előre megy egy sorral, én hátrább megyek egy sorral. Ennyi volt csakugyan az egész. Egyszerű helycsere. A tánczban úgy neveztetik, hogy chassé croissé. A politikában miniszterválság. Aztán jön egy új tour. Tovább tart a bál. Talán elég is ennyi elöljáró beszéd a mai színjáték referádájához. Csak annyit mondjunk még, hogy az előadás nagyon szépen sikerült. A szereplők mind megállták a helyüket. Egészen jól domborítottak. Vájjon megismétlődik-e egyhamar az elő­adás ? * 3

Next