Az Ujság, 1907. április (5. évfolyam, 79-103. szám)

1907-04-02 / 79. szám

Kedd, április 2. ________AZ ÚJSÁG_________ Ígérettel be nem érik, hanem követelik Magyar­­ország teljesen független kormányzatát és gazda­sági önállóságát. A felekezeti tanítók ügyében nem Bécsben keresnek orvoslást, hanem rendes parla­mentáris utón óhajtják ügyüket rendeztetni. Nekik a magyar nyelv tanítása ellen semmi kifogásuk nincsen, de szerb nemzetiségük rovására irányuló némely intézkedés ellen állást foglalnak s ezt a rendelkezésükre álló törvényes eszközökkel meg­védik. Több mint harmincz képviselő jelentkezett Teleki beszámolójára. A kiegyezés.­ ­— Saját tudósitónktól. — Holnap ismét megindulnak a kiegyezési tanács­kozások. Wekerle Sándor dr. miniszterelnök elnök­­lésével Kossuth Ferencz kereskedelemügyi minisz­ternél értekezletet tartanak Darányi Ignácz föld­­mivelésügyi miniszter, Szterényi József, Popovics Sándor és Mezőssy Béla államtitkárok. Holnap fogalmazzák meg, úgy látszik, azt a nyilatkozatot, a­melyet Kossuth Ferencz tesz a közgazdasági bizottság április negyedikére egybehívott ülésén. A húsvéti terminusra vonatkozólag Kossuth Ferencz már nyilatkozik is. — Félreértés volna — mondja Kossuth — úgy értelmezni a húsvéti terminust, hogy azontúl egy tapodtat se. A politikában nem lehet úgy beszélni, hogy márczius 30-ig tárgyalok, ha pedig addig nincs megegyezés, akkor vége. A terminus kitűzése első­sorban azt a czélt szolgálta, hogy a tárgyalások­ gyorsabb tempóban folyjanak. Február vége óta szünet és megszakítás nélkül folynak a tárgyalások a magyar és az osztrák kormány között. Most is folytonos az érintkezés a két kormány között. Ezt az érintkezést nem lehet és nem szabad megszakítani, csak azért, mert márczius 30-ika a remélt végeredmény nélkül érkezett meg. Mert ha nincs meg ez a végeredmény húsvétra, hát meglehet esetleg két vagy három héttel később. Szóval: politikai tárgyalásoknál a terminus nem jelenthet napra szóló terminust.. A képviselőház közgazdasági bizottságában a kormány nevében teendő kijelentések azonban előreláthatólag nemcsak erre vonatkoznak, hanem az egész kiegyezési kérdés mostani állapotára ki­terjednek. A húsvét egész sereg politikust szólaltatott meg a kiegyezés dolgában. A nyilatkozatok egyik legérdekesebbike az, a­melyet Eötvös Károly, a függetlenségi párt volt elnöke tett a Pester Lloyd­ban megjelent czikkében : — Azt hiszem, — írja Eötvös — hogy a magyar államférfiak egy perczre sem felejthetik el, hogy mivel tartoznak Deák Ferencz művének. De tovább megyek és azt állítom, hogy sem a ■magyar, semm az osztrák államférfiaknak nincs jogukban, hogy I. Ferencz József kiegyezési böl­­cseségét homályba tolják s hogy hosszú uralkodá­sának legnagyobb és legáldásosabb művét uj vál­ságokba sodorják. És h­a itt még fokozásról lehet szó, akkor meg kell mondani, hogy az osztrák államférfiaknak még kevesebb joguk van hozzá, mint a magyaroknak. Pichon franczia külügyminiszter is nyilatko­zik. A kiegyezést ugyan nem említi, de mikor a monarchia egységéről beszél, kétségtelen, hogy a most napirenden levő kiegyezésre gondol. — Ferencz József császár — mondja Pichon — most azon fáradozik, hogy államait a jelenlegi nemzetközi keretekben megtartsa, a­nélkül, hogy a keresztülvihető reformokat visszautasítaná. Nem a mi dolgunk, hogy különböző népek bírája gya­nánt szerepeljünk, de jogunkban áll azt az igaz­ságot megállapítani, hogy az egység erőssé tesz. Általános az a kívánság, hogy Ausztria­ Magyar­­ország nemzetközi helyzetében megmaradjon, a­mi annyit tesz, hogy megosztva kevésbé lenne hatalmas. Morális hatalma, anyagi erejére támasz­kodva,, sokkal gyakrabban játszotta a mérséklő, a békítő szerepét, semhogy általánosan ne óhaj­tanák, hogy az osztrák-magyar eszme minden át­meneti küzdelem daczára érintetlenül fenmaradjon s tiszteletebn tartassék a monarchia minden ré­szében. Francziaország és Ausztria-Magyarország egymáshoz való viszonya mindig kitűnő volt s kedves vágyam, hogy az is maradjon. Lueger Károly, Bécs polgármestere is meg­szólalt : — Mondhatom, — igy szólott Lueger — nagy önmegtagadásába kerül az osztrák minisztereknek, hogy Wekerle Sándorral és a magyar minisztereik­kel tárgyalniok kell, sőt már az is, hogy velük egy­általán érintkezniök kell. A politikában is van bi­zonyos határ. Wekerle Sándor örökös valótlan­ságai már túlmennek minden határon. Magyaror­szág a Polónyi-skandalum után nagyon sülyedt. A magyar államférfiak hazudnak, én mondom : hazudnak. A közbenső vámok "­ Magyarország tönkre teszi magát, vele. Feláldozza agrár­érdekeit és a gazda közönségét, iparáról pedig szó sem le­het. Magyar ipar nincs, legföljebb osztrák gyá­rak és vállalkozók magyar fiókjairól beszélhe­tünk. A magyar munkás ipari munkában nem vá­lik be. Egyáltalán Magyarország vége az erőszak lesz . .. Magyarországon ma mindent meg lehet csi­nálni. Sok ott az elégedetlen elem és terrorizmusra csak terrorizmus lehet a válasz. A tízévesnél nem hosszabb lejáratú szerződés és a bankközösség három év múltán való meg­szüntetése tárgyában újabban az ungvári ipar­­testület és a hajdúböszörményi függetlenségi párt intéztek feliratot a kormányhoz, amire ugyanazon buzgó hölgyek ugyanazt a kis jótékony közönséget különféle czélok ja­vára kénytelenek több ízben igénybe venni. És itt van nézetem szerint a hiba, a rend­szerben. Vagy mondjuk inkább : nincs elég rendszer a társadalmi jótékonyságban. Nincs egyformán elosztva a közadakozás terhe. Túl sok közömbös ember van, ki az ügyet nem ismerve, kivonja magát alóla, ez­által túl nagy teher jut a jószívű és érdeklődő kisebb­ségnek. Módot kell tehát keresnünk arra nézve, hogy a társadalom minden rétegét és tagját belevonjuk a mozgalomba s érdeklődését felkeltve a pénzbeli hozzájárulás olyan mód­ját találjuk, mely a­nélkül, hogy az egyesek áldozatkészségét túlságosan igénybe venné, másrészt mindenkinek alkalmat nyújtson vi­szonyaihoz mérten nagy czélokat előmozdí­tani. Oly alapra kell fektetni a humánus mozgalmat, hogy azok is részt vehessenek benne, kik egyrészt talán eddig nem foglal­koztak ilyen kérdésekkel, másrészt nagyobb összeggel nem bírván hozzájárulni, bizonyos álszégyenből eddig egészen elmaradtak. Ha minden ember ismeri és belátja az ügy fontos­ságát, minden ember segíteni is fog. Nem szabad különbséget tenni a tízfilléres és az ezerkoronás jó szív között. Erre a rendszerre van alapítva például a gyermeknap, melylyel azonban más alkalommal fogok foglalkozni. Tehát első feladata a társadalmi gyermek­­védelemnek, hogy ügyét széles körben kellő­leg ismertesse. Minálunk egyesek valamely humánus eszmétől áthatva, egy szép napon a jótékonyság egy bizonyos részét felkarolják. Ha az illető kezdeményező úgynevezett »ked­velt alak«, akkor az ő kedvéért megalakul egy egylet és gyűjtenek pénzt, de épp oly hamar el is alszik a lelkesedés, mert nem annyira a czél elérése lelkesítette az embereket, mit inkább társadalmi szívességet akartak hozzájárulásaikkal a­z illető személynek telje­síteni, ki őket arra felkérte. Nem annyira az ügy maga, mint a kezdeményező egyéni­sége érdekli még ma a közönséget. A társa­dalmat annyira fel kell világosítani, hogy az ügy szükséges voltától áthatva, többé ne az egyéni buzgóságtól tegye függővé az intéz­mények fennállását, s akkor talán elérjük idő­vel, hogy a tényleg hasznos irányban működő egyletek nem fognak állandó anyagi gondok­kal küzdeni, mint eddig. Az egyes egyletek működésére nem terjeszkedhetem ki ez alka­lommal, fel kellene sorolnom mindazt a vég­telen sokféle nyomort, melyet enyhíteni hivatva vannak. Csak az általános főelveket akarom megemlíteni, melyek betartása szerény véle­ményem szerint kívánatos volna. Első­sorban szükségesnek találom, hogy a karitatív mű­ködéssel párhuzamosan a preventív intézke­désekre mindenfajta egylet nagy súlyt fek­tessen. A testi és lelki betegségeket és ragá­lyokat helyes előzetes óvintézkedésekkel kell csökkenteni, a nyomor, az elzüllés okait ku­tatva egészségesebb megélhetési feltételeket teremteni, nemcsak utólagosan segíteni, ha­nem lehetőleg megelőzni a bajokat. Egy egy­szerű, igen gyakran előforduló esetet legyen szabad mint konkrét példát említenem, hogy gondolatomat könnyebben megértethessem. Vegyünk egy szegény özvegy asszonyt, kinek több gyermekről kell gondoskodnia, ki ha munkába jár, nem főzhet otthon, nem vigyázhat rájuk, gyermekeit elhanyagolja. A gyermekek magukra hagyatva, az utczán kó­borolnak, mindenféle rosszat tanulnak és a züllés veszélyének vannak kitéve. Ha ilyen esetben például egy gyermekvédő egyesület oly módon igyekszik segíteni, hogy az asszony­nak munkát képes szerezni, mely mellett otthon dolgozhat, például olcsó varrógép be­szerzése által, vagy hasonló módon, úgy egyszersmind módot nyújt arra is, hogy a családi tűzhely­ben tartassék. Ez által, talán intenzívebb gyermekvédelmet gyakorol, in­direkt után, mint ha például csak a gyer­mekek felruházásáról vagy etetéséről gondos­kodna. Egyszóval nem sablonszerű, hanem individuális és minél preventívebb működést kell kifejteni. Arra kell törekednie a társadalmi gyermekvédelemnek, hogy az egyesületek egy­mást nem kerülve, hanem minél nagyobb összhangzásban egymást kiegészítve működ­jenek. Jóléti központokat kell megteremteni, melyek a különféle egyletek vezetőinek gya­kori érintkezését biztosítják, hogy egyrészt a legsürgősebb teendőket megállapítsák, más­részt az intézmények életbelépésének czél­­■ tudatos sorrendjét is megfontolhassák. A munkaprogrammal közösen meg kell be­szélni, határozott terv szerint kell úgy az országos, mint az egyes helyi érdekeket szol­gáló humánus intézményeket életbe lép­tetni és fejleszteni. Mielőtt már mostan az Országos Gyer­mekvédő Ligára mint olyan intézményre át­térnék, mely nézetem szerint hivatva lesz a társadalmi gyermekvédelmet c­éltudatosan szervezni és az összműködést biztosítani a­nélkül, hogy az egyes felekezetek, intézmények és egyesületek autonómiájába beleavatkozna, szükségesnek tartom egynéhány korántsem kimerítő statisztikai adatot felolvasni, melyek szomorúan, de világosan bebizonyítják, hogy a gyermekvédelem mennyire nélkülözhetetlen kötelesség Magyarországon és melyek egy­szersmind egyenesen reá mutatnak, hogy mily irányban kell sürgős tevékenységet ki­fejteni. 1905-ben meghalt gyermekágy­ban és új pártalakulás. — Saját tudósítónktól. — Lengyel Zoltán ma — a­mint Zilah­ról jelentik — beszámolót mondott zilahi válasz­tóinak. Nagy lelkesedéssel fogadták. Lengyel után Eötvös­ Károly, majd pedig­­ Uray Imre beszélt. Mind a három erős kritikát­ mondott a függetlenségi párt mostani politikájáról és a beszédek erősen kidomborították azt a már több helyen fölvetett gondolatot, hogy a füg­getlenségi zászló megmentésére új pártnak kellene megalakulnia. A képviselőket a zilahi vasúti pályaudvaron Cselnek,­ Lajos zilahi és Kövesdy Zsigmond krasznai függetlenségi pártelnök üdvözölte. —­ Örömmel jöttem Zilah városába, — mon­dotta Eötvös — hogy megismerjem azt a derék népet, a mely Lengyel Zoltánt küldte a magyar országgyűlésbe. (Lengyel Zoltán beszéde.) Lengyel Zoltán a városi vigadó erkélyéről szólott a néphez. Fejtegette, hogy a függetlenségi párt újjá­szervezésének sürgetésénél került szembe a függet­lenségi pártkörrel, egy pár »csúnya múltú úr« miatt, a­kiket a pártszervezés a párt­vezetőségből az utczára taszított volna. (Felkiáltások : Gaz­emberek !) A koalíczió egy éves kormánya alatt a nemzet, czéljaiból semmit sem sikerült m­eg­valósítani, ellenben mindent odaadtunk a­ németnek. A csőd az egész vonalon kiütött. (Úgy van! Úgy­­van!) A koalicziós politika különben sem alkalmas a nemzet függetlenségének kivívására. Erre csakis a függetlenségi politika lehet képet?. A .független­ 3

Next