Az Ujság, 1907. április (5. évfolyam, 79-103. szám)
1907-04-02 / 79. szám
Kedd, április 2. ________AZ ÚJSÁG_________ Ígérettel be nem érik, hanem követelik Magyarország teljesen független kormányzatát és gazdasági önállóságát. A felekezeti tanítók ügyében nem Bécsben keresnek orvoslást, hanem rendes parlamentáris utón óhajtják ügyüket rendeztetni. Nekik a magyar nyelv tanítása ellen semmi kifogásuk nincsen, de szerb nemzetiségük rovására irányuló némely intézkedés ellen állást foglalnak s ezt a rendelkezésükre álló törvényes eszközökkel megvédik. Több mint harmincz képviselő jelentkezett Teleki beszámolójára. A kiegyezés. — Saját tudósitónktól. — Holnap ismét megindulnak a kiegyezési tanácskozások. Wekerle Sándor dr. miniszterelnök elnöklésével Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszternél értekezletet tartanak Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter, Szterényi József, Popovics Sándor és Mezőssy Béla államtitkárok. Holnap fogalmazzák meg, úgy látszik, azt a nyilatkozatot, amelyet Kossuth Ferencz tesz a közgazdasági bizottság április negyedikére egybehívott ülésén. A húsvéti terminusra vonatkozólag Kossuth Ferencz már nyilatkozik is. — Félreértés volna — mondja Kossuth — úgy értelmezni a húsvéti terminust, hogy azontúl egy tapodtat se. A politikában nem lehet úgy beszélni, hogy márczius 30-ig tárgyalok, ha pedig addig nincs megegyezés, akkor vége. A terminus kitűzése elsősorban azt a czélt szolgálta, hogy a tárgyalások gyorsabb tempóban folyjanak. Február vége óta szünet és megszakítás nélkül folynak a tárgyalások a magyar és az osztrák kormány között. Most is folytonos az érintkezés a két kormány között. Ezt az érintkezést nem lehet és nem szabad megszakítani, csak azért, mert márczius 30-ika a remélt végeredmény nélkül érkezett meg. Mert ha nincs meg ez a végeredmény húsvétra, hát meglehet esetleg két vagy három héttel később. Szóval: politikai tárgyalásoknál a terminus nem jelenthet napra szóló terminust.. A képviselőház közgazdasági bizottságában a kormány nevében teendő kijelentések azonban előreláthatólag nemcsak erre vonatkoznak, hanem az egész kiegyezési kérdés mostani állapotára kiterjednek. A húsvét egész sereg politikust szólaltatott meg a kiegyezés dolgában. A nyilatkozatok egyik legérdekesebbike az, amelyet Eötvös Károly, a függetlenségi párt volt elnöke tett a Pester Lloydban megjelent czikkében : — Azt hiszem, — írja Eötvös — hogy a magyar államférfiak egy perczre sem felejthetik el, hogy mivel tartoznak Deák Ferencz művének. De tovább megyek és azt állítom, hogy sem a ■magyar, semm az osztrák államférfiaknak nincs jogukban, hogy I. Ferencz József kiegyezési bölcseségét homályba tolják s hogy hosszú uralkodásának legnagyobb és legáldásosabb művét uj válságokba sodorják. És ha itt még fokozásról lehet szó, akkor meg kell mondani, hogy az osztrák államférfiaknak még kevesebb joguk van hozzá, mint a magyaroknak. Pichon franczia külügyminiszter is nyilatkozik. A kiegyezést ugyan nem említi, de mikor a monarchia egységéről beszél, kétségtelen, hogy a most napirenden levő kiegyezésre gondol. — Ferencz József császár — mondja Pichon — most azon fáradozik, hogy államait a jelenlegi nemzetközi keretekben megtartsa, anélkül, hogy a keresztülvihető reformokat visszautasítaná. Nem a mi dolgunk, hogy különböző népek bírája gyanánt szerepeljünk, de jogunkban áll azt az igazságot megállapítani, hogy az egység erőssé tesz. Általános az a kívánság, hogy Ausztria Magyarország nemzetközi helyzetében megmaradjon, ami annyit tesz, hogy megosztva kevésbé lenne hatalmas. Morális hatalma, anyagi erejére támaszkodva,, sokkal gyakrabban játszotta a mérséklő, a békítő szerepét, semhogy általánosan ne óhajtanák, hogy az osztrák-magyar eszme minden átmeneti küzdelem daczára érintetlenül fenmaradjon s tiszteletebn tartassék a monarchia minden részében. Francziaország és Ausztria-Magyarország egymáshoz való viszonya mindig kitűnő volt s kedves vágyam, hogy az is maradjon. Lueger Károly, Bécs polgármestere is megszólalt : — Mondhatom, — igy szólott Lueger — nagy önmegtagadásába kerül az osztrák minisztereknek, hogy Wekerle Sándorral és a magyar minisztereikkel tárgyalniok kell, sőt már az is, hogy velük egyáltalán érintkezniök kell. A politikában is van bizonyos határ. Wekerle Sándor örökös valótlanságai már túlmennek minden határon. Magyarország a Polónyi-skandalum után nagyon sülyedt. A magyar államférfiak hazudnak, én mondom : hazudnak. A közbenső vámok " Magyarország tönkre teszi magát, vele. Feláldozza agrárérdekeit és a gazda közönségét, iparáról pedig szó sem lehet. Magyar ipar nincs, legföljebb osztrák gyárak és vállalkozók magyar fiókjairól beszélhetünk. A magyar munkás ipari munkában nem válik be. Egyáltalán Magyarország vége az erőszak lesz . .. Magyarországon ma mindent meg lehet csinálni. Sok ott az elégedetlen elem és terrorizmusra csak terrorizmus lehet a válasz. A tízévesnél nem hosszabb lejáratú szerződés és a bankközösség három év múltán való megszüntetése tárgyában újabban az ungvári ipartestület és a hajdúböszörményi függetlenségi párt intéztek feliratot a kormányhoz, amire ugyanazon buzgó hölgyek ugyanazt a kis jótékony közönséget különféle czélok javára kénytelenek több ízben igénybe venni. És itt van nézetem szerint a hiba, a rendszerben. Vagy mondjuk inkább : nincs elég rendszer a társadalmi jótékonyságban. Nincs egyformán elosztva a közadakozás terhe. Túl sok közömbös ember van, ki az ügyet nem ismerve, kivonja magát alóla, ezáltal túl nagy teher jut a jószívű és érdeklődő kisebbségnek. Módot kell tehát keresnünk arra nézve, hogy a társadalom minden rétegét és tagját belevonjuk a mozgalomba s érdeklődését felkeltve a pénzbeli hozzájárulás olyan módját találjuk, mely anélkül, hogy az egyesek áldozatkészségét túlságosan igénybe venné, másrészt mindenkinek alkalmat nyújtson viszonyaihoz mérten nagy czélokat előmozdítani. Oly alapra kell fektetni a humánus mozgalmat, hogy azok is részt vehessenek benne, kik egyrészt talán eddig nem foglalkoztak ilyen kérdésekkel, másrészt nagyobb összeggel nem bírván hozzájárulni, bizonyos álszégyenből eddig egészen elmaradtak. Ha minden ember ismeri és belátja az ügy fontosságát, minden ember segíteni is fog. Nem szabad különbséget tenni a tízfilléres és az ezerkoronás jó szív között. Erre a rendszerre van alapítva például a gyermeknap, melylyel azonban más alkalommal fogok foglalkozni. Tehát első feladata a társadalmi gyermekvédelemnek, hogy ügyét széles körben kellőleg ismertesse. Minálunk egyesek valamely humánus eszmétől áthatva, egy szép napon a jótékonyság egy bizonyos részét felkarolják. Ha az illető kezdeményező úgynevezett »kedvelt alak«, akkor az ő kedvéért megalakul egy egylet és gyűjtenek pénzt, de épp oly hamar el is alszik a lelkesedés, mert nem annyira a czél elérése lelkesítette az embereket, mit inkább társadalmi szívességet akartak hozzájárulásaikkal az illető személynek teljesíteni, ki őket arra felkérte. Nem annyira az ügy maga, mint a kezdeményező egyénisége érdekli még ma a közönséget. A társadalmat annyira fel kell világosítani, hogy az ügy szükséges voltától áthatva, többé ne az egyéni buzgóságtól tegye függővé az intézmények fennállását, s akkor talán elérjük idővel, hogy a tényleg hasznos irányban működő egyletek nem fognak állandó anyagi gondokkal küzdeni, mint eddig. Az egyes egyletek működésére nem terjeszkedhetem ki ez alkalommal, fel kellene sorolnom mindazt a végtelen sokféle nyomort, melyet enyhíteni hivatva vannak. Csak az általános főelveket akarom megemlíteni, melyek betartása szerény véleményem szerint kívánatos volna. Elsősorban szükségesnek találom, hogy a karitatív működéssel párhuzamosan a preventív intézkedésekre mindenfajta egylet nagy súlyt fektessen. A testi és lelki betegségeket és ragályokat helyes előzetes óvintézkedésekkel kell csökkenteni, a nyomor, az elzüllés okait kutatva egészségesebb megélhetési feltételeket teremteni, nemcsak utólagosan segíteni, hanem lehetőleg megelőzni a bajokat. Egy egyszerű, igen gyakran előforduló esetet legyen szabad mint konkrét példát említenem, hogy gondolatomat könnyebben megértethessem. Vegyünk egy szegény özvegy asszonyt, kinek több gyermekről kell gondoskodnia, ki ha munkába jár, nem főzhet otthon, nem vigyázhat rájuk, gyermekeit elhanyagolja. A gyermekek magukra hagyatva, az utczán kóborolnak, mindenféle rosszat tanulnak és a züllés veszélyének vannak kitéve. Ha ilyen esetben például egy gyermekvédő egyesület oly módon igyekszik segíteni, hogy az asszonynak munkát képes szerezni, mely mellett otthon dolgozhat, például olcsó varrógép beszerzése által, vagy hasonló módon, úgy egyszersmind módot nyújt arra is, hogy a családi tűzhelyben tartassék. Ez által, talán intenzívebb gyermekvédelmet gyakorol, indirekt után, mint ha például csak a gyermekek felruházásáról vagy etetéséről gondoskodna. Egyszóval nem sablonszerű, hanem individuális és minél preventívebb működést kell kifejteni. Arra kell törekednie a társadalmi gyermekvédelemnek, hogy az egyesületek egymást nem kerülve, hanem minél nagyobb összhangzásban egymást kiegészítve működjenek. Jóléti központokat kell megteremteni, melyek a különféle egyletek vezetőinek gyakori érintkezését biztosítják, hogy egyrészt a legsürgősebb teendőket megállapítsák, másrészt az intézmények életbelépésének czél■ tudatos sorrendjét is megfontolhassák. A munkaprogrammal közösen meg kell beszélni, határozott terv szerint kell úgy az országos, mint az egyes helyi érdekeket szolgáló humánus intézményeket életbe léptetni és fejleszteni. Mielőtt már mostan az Országos Gyermekvédő Ligára mint olyan intézményre áttérnék, mely nézetem szerint hivatva lesz a társadalmi gyermekvédelmet céltudatosan szervezni és az összműködést biztosítani anélkül, hogy az egyes felekezetek, intézmények és egyesületek autonómiájába beleavatkozna, szükségesnek tartom egynéhány korántsem kimerítő statisztikai adatot felolvasni, melyek szomorúan, de világosan bebizonyítják, hogy a gyermekvédelem mennyire nélkülözhetetlen kötelesség Magyarországon és melyek egyszersmind egyenesen reá mutatnak, hogy mily irányban kell sürgős tevékenységet kifejteni. 1905-ben meghalt gyermekágyban és új pártalakulás. — Saját tudósítónktól. — Lengyel Zoltán ma — amint Zilahról jelentik — beszámolót mondott zilahi választóinak. Nagy lelkesedéssel fogadták. Lengyel után Eötvös Károly, majd pedig Uray Imre beszélt. Mind a három erős kritikát mondott a függetlenségi párt mostani politikájáról és a beszédek erősen kidomborították azt a már több helyen fölvetett gondolatot, hogy a függetlenségi zászló megmentésére új pártnak kellene megalakulnia. A képviselőket a zilahi vasúti pályaudvaron Cselnek, Lajos zilahi és Kövesdy Zsigmond krasznai függetlenségi pártelnök üdvözölte. — Örömmel jöttem Zilah városába, — mondotta Eötvös — hogy megismerjem azt a derék népet, a mely Lengyel Zoltánt küldte a magyar országgyűlésbe. (Lengyel Zoltán beszéde.) Lengyel Zoltán a városi vigadó erkélyéről szólott a néphez. Fejtegette, hogy a függetlenségi párt újjászervezésének sürgetésénél került szembe a függetlenségi pártkörrel, egy pár »csúnya múltú úr« miatt, akiket a pártszervezés a pártvezetőségből az utczára taszított volna. (Felkiáltások : Gazemberek !) A koalíczió egy éves kormánya alatt a nemzet, czéljaiból semmit sem sikerült megvalósítani, ellenben mindent odaadtunk a németnek. A csőd az egész vonalon kiütött. (Úgy van! Úgyvan!) A koalicziós politika különben sem alkalmas a nemzet függetlenségének kivívására. Erre csakis a függetlenségi politika lehet képet?. A .független 3