Az Ujság, 1907. július (5. évfolyam, 156-181. szám)
1907-07-02 / 156. szám
Kedd, július 2. _________AZ ÚJSÁG_________ az meg nem közömbös reá , milyen a cselédje ? Cselédtörvény se volt még Magyarországon, mikor én minden jóra való cselédemnek segítettem egy riska tehenet venni, adtam nyári legelőt s szénát részébe kaszálni, amit vasárnap délután vágott le. így volt télen-nyáron tej, vaj is akadt, tavaszszal pedig a borjúból szép mellékjövedelem is. Ez nincs a konvenczióban, de azért megvan s a cseléd tudja, hogy meglesz. De vannak más, sokkal sajnosabb jelenségek. Köztudomású dolog, hogy úgy februárban például Csekonics grófnak, Rohonczy Gidának stb. még csépeletlenül zöldült s rothadt a termése az asztagokban s voltak gazdaságok, a hol csak annyi volt elcsépelve, a mennyit a gazdaság rovására a tulajdonos saját gépész cselédjeivel csépeltetett el. És nem azért, mintha nem lett volna munkás ; de mert ezek vigyorogva vágták oda : »tíz forintért se dolgozunk«. De az agrár, vagy miféle szövetkezetnek a szerencsétlen félrevezetett munkás hűségesen beküldte az obulusát. Ezek a jelenségek már életbevágók. Pedig könnyű volna az ilyen bajon segíteni. Nem kellene csak egy-két ezred katona. Mondtam ezt egy derék magasállású államfunkczionárius előtt s figyelmeztettem, hogy ez a segély nem várathat magára, de feltétlen segít. Először a gazda fegyelmezett munkásokkal megmenti kenyerét, másodszor lesz ő felségének adó a katonára, harmadszor kiábrándul az a szerencsétlen félrevezetett munkás, látván, hogy nála nélkül is megél az úr, ő pedig hasztalan hever s hizlalja a lelketlen agitátorokat. A katonaság szükséges rossz. Megeszi mindazt, amire produktívebb irányban lenne szükségünk, de én fizetem, mert elkerülhetetlen. De más oldalról a katona kötelessége az államot az ellenség ellen megvédeni. Ma a szocziáldemokrata lázítás s munkássztrájknál nagyobb ellenségünk nincs, rendeljetek ki katonákat. Ma még csak egy pár megye van inficziáival, ha elnéztek felette, jövőre az egész ország lesz. »Igazad van, — felelte — de a katonasághoz nem lehet nyúlni.« Csodálkozom rajtad, mert csak részben van igazad, hogy most nem lehet. Úgy tudom, hogy a vasúti zászlóaljak is katonák és Tisza rendelkezett velük s egy hét alatt elfojtotta a vasutasok sztrájkját. Az tehát az igaz, hogy a kormányon áll, lehet-e a katonával rendelkezni? Persze, én egyet elfelejtettem : hogy Tisza Bécs előtt hajlongó hazaáruló volt, most pedig nagy nemzeti kormányunk van, meg égett sebek vöröslenek a csókok nyomán. Most a nap szólal nagy aranyhaja mögül, és a beszéde olyan, mint egy kéjes kacsagás, mely átsikolt az egész világon és megégeti az emberek vérét. — Hát itt vagy velem, te szőke Szil Péter. Te, aki engem mindig kerültél. Te, aki után én annyit jártam ! Mennyire kívántam piros lángot gyújtani a sápadt homlokodra ! Menynyire kívántam sugarat lopni a bágyadt kék szemedbe ! És forróra csókolni a bársonyos szájad ! És barnára ölelni a fehér tested ! Bújtál előlem Szil Péter. Földi asszony ajakát szívtad beredőzött ablakok mögött, míg odakünn az én tüzem tombolt. Belestem rátok, mikor elzilálta a szél a foszlányos redőt ! Földi asszonyt ringattál álomra az öledben este, mikor én már messzi tájakon égtem. Megálmodtam, láttam, mikor délibábos képet hajtott felém az úszó felhőtükör ! Az én asszony szívem, Szil Péter, erősen fájt. Tudod-e, mi vár rád? Tudod-e, mi éri azt, akinek nem kell az én fényes arczom mosolya, tudod-e, miért, ha egyszer szembetalálom ? A vilik egy tőrt hoztak elő. Százan emelték, mert hosszú volt. A levegő szikrázott körötte, mert tüzes volt. Kápráztató volt a fénye és az éle finomabb, mint egy ezerfelé hasított asszonyhajszál ezredik paránya. Az égi asszony ráhajolt Szil Péter fejére és parázsló arczcal, őrült szemekkel, sikoltó kacsagással homlokon szúrta a tőrrel. Mikor az izzó pengehegy Szil Péter fején, torkán, mellén aláfutva a szivéhez ért, akkor Szil Péter meghalt. De erről az egyről már semmit se tudott, valamint az áldott alkonyairól sem, mely valahol az éghatár alján már sietve készítgette szürke fátylait és hűvös harmatát a vért izzadó nyomorult világ enyhülésére. Hogy a nép a szocziáldemokrata nemzetközi s hazátlan izgatók markába kerülhetett, ennek az oka az, hogy a magyar törvényhozás harmincz évig nem vett arról tudomást, hogy létezik szocziális kérdés. A helyett, hogy provideálólag dolgozott volna e téren s a szocziális szellemű könyvek első kötetét hasznosan s előnyösen beváltotta volna, csodálatos nyugalommal azzal pocsékolták a drága időt, hogy az ellenzék támadta, a kormánypárt pedig védte a közjogi alapot. Amikor felébredtek, már késő volt. Most pedig itt van az a mindenféle (nem a fogyasztási és takarékbetétiekről szólok) szövetkezet, itt van a nemzetközi hazátlan szocziáldemokráczia, itt van a Magyarországon lehetetlennek hitt agrárszocziálizmus, az amerikai kivándorlás, stb. Eldugtuk a fejünket, akár a strucz, a homokba s addig az állambontó elemek a karmaik közé kaparitották a nép tetemes részét. Ma kapkodunk a fejünkhöz s nem tudjuk , mihez kezdjünk. De hogy a nép rossz kezekbe került, annak más után is oka a törvényhozás. Nem csinálta meg az állami, tehát magyar népoktatást, amely után a bármily anyanyelvű polgárokból magyarul érző honpolgárokat lehetett volna nevelni a nélkül, hogy nyelvünkön erőszakot tettünk volna s nem volnának a XX. század szégyenére vidékek, ahol 50 vagy több perc ment az analfabéta. A nép hazafi érzelmes műveltsége az egyedül értékes alkotmánybiztosíték és semmi egyéb. Az az amerikai kivándorlás pedig nemcsak vérszegénynyé teszi a nemzetet, de vannak ennél nagyobb veszélyei is. A szegény tót, a ki nem tudott semmit a pánszlávizmusról, kivándorol és szinte pede az orosz pópák kezébe pottyan s ezzel elveszett ránk nézve. Szerencsével meggazdagodik s hazakerül Sárosba. A koldus pánszlávnak csekély a veszedelme. De már néhány ezer forinttal e tót a rongyos faluban Carnegie s rövid nap a faluban az atyuska képe függ mindenütt a falon. Az ilyen ember ezerannyi kárt okoz, mint az olykor elitélt turigák. Kétségbeejtő bűne van e téren a magyar nemzetnek. Arról, hogy mennyi pénz özönlik be, tud mindenki. De hogy mennyi százalék vesz el kint nyomorultul, arról nem tud senki. Pedig ez volna a legsikeresebb elrettentő példa a kivándorlási láz lehűtésére. Igazán nem tudom , minek köll a monarchia külföldi politikai és konzulátusi képviseletére. Legújabb időben, de talán már későn, van valami megmozdulás e téren s ez a Hengelmüller érdeme. Azon módozatok, amelyekről beszéltek, mind okos és derék dolog. De azokkal a kivándorlást megakadályozni soha se fogják. Apropos ! Cunard Line. Kétségtelen, hogy ez se vált be teljesen. Kettő azonban tagadhatatlan : hogy az ellenőrzés a szerencsétlen kivándorlás érdekében mégis sikeresebb s hogy ez féláron tartozik a hazai övöket visszaszállítani. Kétségtelenül jobb kezekben vannak a Fiume felé menők, mint azok, akik a hamburgi vonal ágenseinek a kezébe jutnak. Tehát az a hang a Cunard Line ellen se nem indokolt, se nem igazságos. Ezzel eljutottam a konklúzióig. Oly segítség kell, amelybe nem az agrárizmus, sem a merkantilizmus, de az univerzum érdekét szolgálja. Az egyetlen radikális mód, az állam kivándorlási tilalma indikálva volna, de lehetetlen. Miért ? Elmondtam fentebb. Az egyetlen, aminek sikere volna, az, hogy azon tetemes százalékot, amely kint nyomorog s szívesen jönne vissza, de nincs mivel, számba kell szedni és állami pénzen ingyen haza kell szállítani. Ezeknek nyomora csengőbb hangon fog beszélni még a dollárok pengésénél is, s az lesz a legjobb orvosság azon ágensek ellen, akik arra izgatják népünket, hogy megtagadja hazáját. S ezt nem a nadrág fogja végezni, de maga a nép, amelynek a nép hisz. Hadd jöjjenek ezen szerencsétlenek elijesztő például haza. A nyomor a legékesebben beszélő prókátor. Ezen czél elérésére aztán vállvetve dolgozzon együttesen az állam s a társadalom, legyen az illető akár igazhitű koalicziós, számkivetett Tisza-párti, avagy hazaáruló darabont. Hanva, 1907 junius 27-én a hanvai remete. BELFÖLD» : A képviselőház ülése. A kormány részéről hiresztelt obstrukció-ellenes rendszabályok elkövetkeztek. A képviselőház mai ülésén egymásután hallgattatták el a horvát képviselőket azon a czímen, hogy a tárgytól messze elkalandoztak. Csak a pragmatika czíméről volt szabad beszélni, mivel ez volt napirenden. Az egyik horvát képviselő azt mondotta, hogy a czim éppen olyan rossz, mint maga a javaslat. Az elnök rácsöngetett, leültette, mert nemcsak a czimről, hanem általában az egész javaslatról nyilatkozott. • Justh Gyula elnök bejelentette, hogy a miniszterelnök átiratban értesítette a Házat Rakodczay Sándor horvát bán kinevezéséről. Wekerle Sándor miniszterelnök beterjesztette a magyar kvótabizottság jelentését, amelynek sürgős napirendre tűzését kérte. A vasutas javaslatok tárgyalása során ma is a pragmatika címéről folyt tovább a vita. Mazuranics Bogoszláv újabb módosítást adott be , ugyanezt tette Penyics Bogdán is. Rakovszky István foglalta el az elnöki széket, aki a horvátul szónokló Vinkovics Bozsót egymásután kétszer figyelmeztette, hogy maradjon a tárgynál, azután pedig megvonta tőle a szót. Bilics Vratoszláv és Budiszavljevics Bude ugyanerre a sorsra jutottak. Liszavácz Mladen, Popovics Dusán, Novoselo Mátyás, Surmin György, Modrusán Gusztáv, Muncsevics Vazul, Tuskán Gergely, Kraszojevics György mind részesültek több-kevesebb figyelmeztetésben, Grahovácz Mirkótól pedig Návay Lajos, aki időközben Rakovszkyt felváltotta, szintén kétszeri figyelmeztetés után megvonta a szót. Supilo Ferencz felugrott és a házszabályokhoz kért szót. Azzal kezdte, hogy az elnök egészen korrektül kezelte a házszabályokat. Tovább nem folytathatta, mert Návay rácsöngetett és azt mondotta, hogy mivel a szónok elismerte, hogy ő helyesen járt el, ilyformán tehát nincs oka a házszabályokhoz szólani, ennélfogva a szót tőle megvonja. A következő felszólaló Magdics Péró, akitől az elnök többszörös figyelmeztetés után szintén megvonta a szót. Ez volt a horvátok utolsó szónoka s most már a záróbeszédek következtek. Csak az indítványok benyújtói szólhatnak és elsőként Supilo Ferenczet illeti a szó. Utána Mazuranics Bogoszláv beszél, akinek Szterényi József államtitkár kétszer is odakiált: elég, öreg, elég. Penyics Bogdán, mivel háromnegyed három után került reá a sor, holnap akarta beszédét elmondani, de a Ház az elnök indítványára inkább megnyújtotta a tanácskozás idejét . Penyics egynegyed négyig fejtegette háborítatlanul a horvátok követeléseit. Holnap, kedden, délelőtt tíz órakor folytatják. Vajda Sándor mentelmi ügye. Vajda Sándor mentelmi ügyében a mentelmi bizottság holnap délután öt órakor ülést tart. A bizottság a vizsgálatot folytatja és tanúkihallgatásra Horváth Józsefet, Ráth Endrét, Múzsa Gyulát, Somogyi Aladárt és Popovics Istvánt idézte meg. Ezzel a bizottság befejezi működését s még csak egy ülést tart, melyen az előadói jelentést hitelesíti. A jelentés ki fogja mondani a mentelmi jog sérelmét, de minden további eljárás mellőzését fogja javasolni a Háznak azzal az indokolással, hogy míg egyrészt a képviselők jogos felháborodásukban követelték Vajda távozását, másrészt az eltávolított nemzetiségi képviselőnek személyes bántódása nem esett. Már megint. Az alkotmánybiztosítékok rendben vannak már megint. Ma délelőtt a képviselőházban ujjongva adták a függetlenségi párt tagjai tovább a hírt, hogy meg van mentve a koalíció és a haza, mert megérkeztek az alkotmánybiztosítékokra vonatkozó törvényjavaslatok a király előzetes szentesítésével. Sürgős interpellációt akartak rendezni, hogy Andrássy Gyula 3