Az Ujság, 1907. augusztus (5. évfolyam, 182-207. szám)
1907-08-01 / 182. szám
e zetét, hogy ilyen alantas és buta eszközökkel segíteni vélnek rajta. Nem vállalhatjuk, hogy minden ilynemű koalíciós kacsát czélba vegyünk, azért ezt az alkalmat arra használjuk föl, hogy véleményünket az úgynevezett haladópolitikáról, amennyiben még most is működnék, kifejtsük. Hogy aktív korában mennyire becsültük ezt a politikát, nem kell újból elmondanunk. Nagyobb kárt okoztunk e politikának, mint mindazok együttvéve, akik folyton e politika egyéniségeit gazemberezték le, az utcza tapsai kedvéért, de a mellett szorgalmasan kilincseltek el gazemberekénél egyik-másik szívesség irányában. A jelenről semmiféle pozitív adatunk nincs arra, hogy a haladópárt még ne látná eljátszottnak a partiját. Alakul, vagy próbál alakulni egy úgynevezett radikális párt, melynek programmja is van, de hívei hogy vannak-e, szintén nem tudjuk. E párt mögött keresik a haladópárt vezérembereit, akik e párt segítségével óhajtanak ismét feltámadni. Ha ez így van, kijelentjük : sem a haladópártnak, sem embereinek ma, a mai viszonyok között, az ő múltjukkal, nincs jogczimük a feltámadáshoz. Nem tudunk róla, hogy Kristóffy Józsefnek miniszter korában lett volna az a népszerűsége, lettek volna legázolt, de teremtő ideái, lett volna egyáltalán olyan jelentősége, mely őt a közéletben való olyan szereplésre kötelezné vagy jogosítaná, mint más vezérpolitikust, ha akár részben, akár egészben megbukott törekvéseivel. Ha a Fejérváry-kormánynak lett volna bármilyen kicsiny parlamenti támasztéka, eszébe se jutott volna, hogy haladópártot csináljon. Ennek a pártnak a megalkotása éppen azt jelentette, hogy megalapítójuknak semmi támasztékuk a közvéleményben nincsen. Mit akarnak tehát a közvéleménynyel szemben azok a politikusok, akik idegenek és elszigeteltek voltak s azok is maradtak ? Egyetlen alapjuk arra, hogy ellenségeik szidalmaival szemben fölemelt fővel élhessék magánéletüket, az, hogy vállalkozásuk a helyzet kényszerűségéből folyt, hogy amit csináltak, abban válogatásuk nem volt, hogy azzal a nemzeti küzdelemmel szemben, a koronának akkori álláspontja mellett kellett vállalniuk az ideiglenes kormányzás mártíros misszióját, ha az országot egészen anarchiában hagyni, vagy katonai kormányzás alá hajtani nem akarták. De ha ez volt akkor a mentségük, mi a joguk most ahhoz, hogy annak a szomorú időnek és kényszerűségeinek elmúltával ismét visszatérnek, holott az idejük örökre elmúlt ? A koalíciós politika hitehagyottsága, gyámoltalansága és együgyűsége még nem teszi jóvá, népszerűvé, szükségszerűvé az övékét. S voltaképpen mi az ő politikájuk ? Amit akkor programmba róttak, mind szinte kimondottan arra volt szánva, hogy a hívek nélküli kormánynak híveket szerezzen. Egy kormánynak szüksége van hívekre, értjük tehát, ha programmot eszel ki hívek szerzésére. De a volt kormánynak és volt minisztereinek nincs közéleti szempontból szükségük hívekre, mert az ország tovább fejlődik a maga jó vagy rossz útján akkor is, ha Kristóffynak nincsenek hívei. Mit akarnak tehát ezek az urak, ha csakugyan akarnak valamit ? Visszaszerezni elvesztett pozícziójukat ? Az a pozíczió arra való volt, hogy elveszítsék. Ellenzéket teremteni a koalícziónak ? Erre ők a legalkalmatlanabbak, mert velük szemben a koalícziónak mindig igaza lesz. Utat egyengetni a becsületes demokratikus iránynak, melyről a koalíczió messzire letért ? Erre , erősebb és nemzeti szempontból kevésbé diszkreditált férfiak valók, mint ők. Ismételten kijelentjük: mi nem tudunk semmit Kristóffyék mozgolódásairól. De nézetünk szerint, ha mozgolódnának, vállalkozásuknak semmi reális, annál kevésbé erkölcsi alapját nem ismerhetjük el. A közvéleménytől ma is idegenek, a koronánál pedig éppenséggel nem sikerült maguknak olyan pozíciót szerezniök, melynek segítségével akár intrikálhatnának is. A haladó politika nem élhet most, mivel voltaképpen sohasem élt. Volt egy szomorú helyzet, mely számára olyan áldozat kellett, amilyet Fejérváry hozott. Nagyon furcsa volna, ha nem volna egyszersmind lehetetlen, ha most utólag Fejérváry társai vissza akarnák váltani az akkori áldozatot, s élni azon a címen, hogy meghaltak a hazáért. De a mi tengeri fürdőnkben azért véletlenül mégis volt néhány németünk, akik a fürdőhotel szellős ponyvái alatt mindig tüneményes fehér nadrágban szoktak megjelenni. És »fújtak maguktól«, mint Budapesten mondják. Hiába , imponálni kell a latin fajnak ! De volt egy kutyánk is. Csúnya cornwallisi pofájú, de igen okos állat, aki valamelyik szomszéd tengerparti villából az ebéd meg a vacsora idejére pontosan átkutyagolt, ő tudta miért. A fiú egyszer azt mondta, hogy majd végez ő feltűnés nélkül is ezzel a négylábú vendéggel. Evés közben egy csipet pokolbeli angol mustárt hirtelen a kutyának az orrára mázolt. A kutya tüsszögött és eszeveszetten szaladgált körül. Nem tudom, mely természeti törvény kívánta úgy, de egyenesen a fehér színben kereste az üdvösséget és a mustáros orrát a németek tüneményes fehérségű nadrágjába törölgette. Nagy lett persze a felfordulás. A németek II. Vilmos császárt emlegették és szidták a dologban tökéletesen ártatlan olaszokat, a még ártatlanabb kutyával összefoglalva. Szerencse, hogy ezek nem értették. Másnap a németek pakoltak. Az olasz lompossághoz tartozik, hogy a kutya azért pontosan átjárt ebédelni meg vacsorázni tovább is. (Dal a szamárról.) Bocsánatot kérek honfitársaimtól, de én a szamaraknak nagy barátja vagyok. Több. Vallom, hogy a szamár fejlettebb kulturlény. Azon kell kezdeni, hogy a kisebb olasz városok egyik legnagyobb érdekessége a sok szamár. Fano például csak 10.500 lakost számláló kis tengerparti város (az igaz, hogy római eredetű), de hihetetlenül sok szamarat lehet benne látni. Olykor meglepő nevük van ezeknek az okos állatoknak, mint általában egész Olaszországban. Például : Gyöngyvirág. Sóhaj. Rettenetes. Édesgyökér. Ábránd. Szerenád. És így tovább. Mindjárt hozzá kell tenni, hogy ez a kis város (nálunk az ilyen csak nagy, poros falu) a legrendezettebb nagy városokkal is fölveszi a versenyt. Minden néven nevezendő középiskolák, gyönyörű fiú- és leányinternátusok, kulturintézetek, kaszárnyák stb. vaknnak benne. Továbbá püspökség, selyemgyár, villamos világítás, szép vízvezeték, kövezet, nagy színház, pompás utak és hasonló jók. Még iparművészeti iskolája is van. A pótadókat itt jól megkülönböztetik a magánpénzektől. A környéke tele van virágzó campagnákkal, gyönyörű kertekkel, füge, olaj és más gyümölcsös ligetekkel. Úgy fordult, hogy vásárt is láttam benne. Nem vezérel az idegen népek bámulása és a magunk dolgainak kevésre becsülése, de a vásárra hajtott szarvasmarhaállomány (pedig igen sok marha volt ott) elsőrangú. Boldog volnék, ha magyar vásárainkon ilyen igazán kitűnő és ennyire egyforma szarvasmarhaállományt lehetne látni. Az olasz kormány hazája földművelése érdekében az utolsó időben nagyon sokat tett. És a mi fő — okosan. Még a katonaságnál is foglalkoznak az intenzívebb földmiveléssel. A parasztnépen meg is látszik. Szamár — hogy a dologra térjünk — kevés volt a vásáron. Ami azt jelenti, hogy itt mindenki ragaszkodik a maga szamarához. Egy igen vidám és határozottan szellemesnek látszó szamárra alkudtam és 100 líráért megkaptam volna, ami 96 korona. Otthon jó lett volna szeczessziós írónak. A szamár, ha mind a négy lába megvan, odahaza sem sokkal olcsóbb ; ha pedig csak két lába van meg, akkor kimondhatatlanul drágább. A vége az, hogy a szamár itt aránylag hasznosabb állat, mint a ló. Az öszvér meg valóságos kincs. A szegény, egyszerű földműves egyetlen szamárral is meg bírja keresni a maga mindennapi kenyerét. Nagykerekű talyigájára, melynek az oldalán olykor érdekes festőművészeti próbálkozások is vannak, fölrak 5—6 méter mázsa terhet, sőt arra ő maga is rátelepszik a családjával együtt. A nagy terhet az ő hűséges kenyérkereső pajtása még a kapaszkodón is fölviszi. És ezért egy kis giz-gazzal is megelégszik. Az előítélet nélkül való ember az ilyen útszéli látványon is gondolkozik egy kicsit. Otthon a kerti gazdámnak (aki pedig csak napszámos ember) ajánlkoztam, hogy szamarat veszek neki a munkájához. Megbotránkozott. — Csak nem akar csúffá tenni a nagy,ságos úr! Az egész falu ránk öltögetné a nyelvit! Tehát a büszkeség az, amiért a szamarakat nálunk nem alkalmazzák mezei munkára, hanem beleültetik pl. valami hivatalba. Pedig amúgy jobb lenne és sok szegény ember jutna szamara révén jobb kenyérhez. Azután pedig az olasz szamárvilággal van nekünk valami nyelvbeli atyafiságunk is. Olaszul a szamarat népiesen (a latin asino és AZ ÚJSÁG .* ~ Csütörtök, augusztus 1. BELFÖLD. * A kvóta-exlex véget ért. Július 1-je óta exlex volt a kvótában. A múlt félévre királyi döntéssel megállapított kvótakulcs kicserélése vagy prolongálása iránt semmiféle intézkedés nem történt. Az exlexes késedelmeskedés, úgy látszik, azt azért szolgálta, hogy a nemzeti kormány ezzel is, mint annyiszor, demonstrálja az alkotmányos formákhoz és garancziákhoz való törhetetlen ragaszkodását. A királyi kézirat szövege a következő : Kedves dr. Wekerle ! Minthogy a magyar korona országainak és a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országoknak törvényes képviseletei közt, arra az arányra nézve, a melyben a közös ügyek költségeihez járulni tartoznak, az 1867. évi XII. törvényczikk 19., 20. és 21. szakaszai (az 1867. évi deczember hónap 21-én kelt ausztriai törvény 3. szakasza R. G. Bl. 146. szám) értelmében létesítendő egyezmény nem jött létre, a közös ügyek költségeihez való hozzájárulási arányt az idézett törvényczikk 21. szakasza (az idézett törvény 3. szakasza) alapján az 1907. évi julius hó 1-étől ugyanezen év deczember hó 31-éig terjedő félév tartamára való érvénynyel, akképp állapítom meg, hogy a közös ügyek költségeiből — levonva azokból előzetesen az 1872. évi IV. törvényczikk értelmében a magyar államkincstár terhére eső 2 százalékot — a magyar korona országai 33*/1 százalékot, a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok pedig 6618/0 százalékot viseljenek. Utasítom önt, hogy ezt köztudomásra hozza. Kelt Ischlben, 1907. évi július hónap 28-án. Ferencs József s. k., Wekerle Sándor s. k. Az osztrák hivatalos lap is ma közölte az osztrák miniszterelnökhöz intézett kéziratot, amely a kvótát ez év december végéig az eddigi arányban állapítja meg. Közli továbbá a hivatalos