Az Ujság, 1908. február/2 (6. évfolyam, 42-52. szám)
1908-02-16 / 42. szám
ság, de ez a két jelszó még meglehetősen komolyan tartja magát. Azt a közvélemény még komolyan hiszi a koalíciós táborokról, hogy az egyik valóban a hatvanhetes alapot, a másik a negyvennyolcas politikát akarja diadalra segíteni. Hiszi, noha semmi oka erre nincsen, hiszi éppen csak azért, mert valamiben hinni mégis csak kell, s a legkevesebb, amit tisztességes politikusról föltenni lehet, az, hogy a részletekben való minden hamisság mellett is az istenét komolyan veszi. Nos hát, nem veszi komolyan azt sem. Nem okoskodás mondatja ezt velünk, hanem a tények. Azok a hatvanhetes urak, akik koalícióba álltak, nemcsak tudták, hanem jósolták is, hogy a fordulat el fogja seperni a hatvanhetes többséget. S mégis odaállottak az elsöprők közé és segítették őket többségre jutni. Miért? Mert mindegy nekik: hatvanhét, vagy negyvennyolc, ha ama bizonyos kormányalakító többségből nekik is jut. Hát komolyan félthetik vagy szolgálhatják ezek az emberek a hatvanhetes politikát, mikor a függetlenségi többség megszerzéséhez teljes erejükkel hozzájárultak ? Mikor a választások alatt ők maguk is függetlenségi jelszavakkal dolgoztak ? S az a másik, a nagy tábor, a győzedelmes függetlenségiek többsége ! Hát komolyan veszik ők a függetlenségi alapot, mikor minden egyes lépésüket a hatvanhetes politika igényeihez igazítják, csupán azért, mivel a királyi kegy ezt látja tőlük szívesen ? Függetlenségi alapot, irányt és szellemet félthetnek azok, akik kiegyezést csinálnak, kvótát emelnek, Gotterhaltét megsüvegelnek, közös költségeket emelnek, hadihajókon potyán pezsgőznek s leszavazzák azt az indítványt, hogy előbb rendezzék a hajózászlók kérdését s csak azután fizessünk ? Meggyőződéses függetlenségi politikus hoz-e ekkora »áldozat«-ot a függetlenségi politika testéből, lelkéből ? Még ha úgy is van, hogy a mai helyzet megköveteli az ügyelmek ilyen intézését, akkor sem szabad elvhni függetlenséginek az ügyeket igy intézni s kijelenteni, hogy ez is, igy is függetlenségi kormányzás. Az egész veszedelmes és aggodalmas vitatkozás, a gyáva hetvenkedés és bátor köntörfalazás csak a jövendő bizonytalanságának a folyománya. »Ha előre tudhatnók, melyik lesz az erősebb !« — sóhajtotta a darabont uralom alatt egy hazafi, aki mégis szerencsésen tipelt, mert nem Fejérváryhoz, hanem Andrássyhoz csatlakozott. Ez a lelki dispozíciója most is a politikai vitának. Ha előre tudnák, hogy a választók megutálták-e a függetlenségi politikát, vagy pedig még mindig ilyet kívánnak a régi lelkes értelemben! Vagy pláne, hogy a választóknak az új törvény szerint nem lesz-e dekuba hatvanhét és negyvennyolc, s egészen más jelszók szerint csoportosulnak. Ha ezt előre tudnák ! De mikor nem tudják s élni mégis akarnak ! Egészen mindegy nekik, mi a politikai alapjuk. A hatvanhét, a negyvennyolca az egyes kerületeknek kellett, nem a képviselő uraknak. Láttuk őket csoportosan átmenni a függetlenségi táborba, mikor megszaporodtak a függetlenségi kerületek, s látnák őket ugyancsak ra jokban megtelepedni a hatvanhetes kerületekben, ha történetesen ezek elszaporodnának. S ha az új rend esetleg azt hozná, hogy elszaporodnak a szocziálista kerületek, hát mérget vehetünk rá : a nemzeti negyvennyolczasok, a bölcs és hazafias hatvanhetesek fölfedeznék magukban a szocziálista lelkesedést s fölcsapnának isten és hetvenhétezer ördög nevében szoczialistáknak. Mert csak egy czéljuk van : képviselőknek lenni, s egy magasabb vágyuk: azokhoz tartozni, akik többségben vannak. Nem mernék ezt ilyen apodiktikusan megírni, ha csak eseményeket, tényeket látnánk. De ismerjük ezeket az urakat személy szerint is és tudjuk, mint csinálják meggyőződésüket, elveiket és prakti-káikat a legszemélyesebb stréberség vagy hiúság igényei szerint. A fórumon természetesen csak a haza parancsa tartja őket miniszteri székeikben, képviselői stallu- maikban, de soha olyan jajgatást nem hallott az ország, mint hallana, ha a parancs megszűnnék, s a haza más mártírokat kívánna az ő helyükbe. Háromszázan vannak és négyszázan akarnak lenni. Az az elv fog győzni, mely e czélra alkalmasabbnak fog bizonyulni, a többit akár már ma is viheti az ördög.A szent koronát magát is aznap temették a föld alá. És mégis úgy szép az, hogy a nemzetek ereje maradjon végtelennek látszó, kimeríthetetlen idők végéig. Ez az erő sohase lássák kevésnek. Mert a benne való hit a nemzetek erkölcsi tőkéje. Nem akkora, mint a milyen, hanem a milyennek hiszik. Azért tehát igen természetes, sőt okos dolog (de benne is van a népek ösztönében), hogy balkimenetelű mérkőzéseknél árulót keresnek és találnak, aki a kudarczot okozta, s a ki afint a magyar népmesékben a Fintyi-Fantyi benmarad végén a mártásban, érintetlenül hagyva azt a meggyőződést, hogy ő nélküle minden másképpen történt volna. Kétséget sem szenved, hogy Görgei is ilyen áldozat és sajnálatraméltó a súlyos kereszttel, melyet vállára raktak, s melyet oly férfiasan visel, — de ha azt veszszük, hogy milyen illúzió mentődik meg vele, ez az illúzió mindenkor megér egy igazságtalanságot. De különben is ez az igazságtalanság gyorsan fogy s olvad, mint a rosszul meggyújtott faggyú gyertya. Ma már senki se hiszi, hogy áruló volt. Sőt bátran lehet konstatálni azt is, hogy a múlt század legnagyobb, legrendkívülibb embereinek egyike. Követett-e el hibákat, errőllehet szó. De ez is későbbi szó. Ma csak az látszik világosnak, hogy a forradalomnak esetleg tetszetősebb befejezése is lehetett volna egy másik diktátor alatt. E tekintetben sohase védelmeztem őt, sőt az »Új Zrinyiász«-ban én állítottam szembe a katonáit és magát feláldozó Zrínyi Miklós eljárásával a Görgeiét. A Redoutban Gyulai Pál mutatja be e bohókás munkámban a feltámadt Zrínyinek a XIX-ik század legnagyobb magyar katonáját, Görgeit. Zrínyi érdeklődik viselt dolgai iránt, elmondatja magának rendre egész addig, miként tette le a fegyvert, mikor már semmi kilátása nem volt, megmentvén ezáltal ezrek életét. Zrínyi az asztalra könyökölve, gondolatokba merül, majd azt a véleményt szűri le maga elé morogva : — Vagy én, vagy ő, de valamelyikünk nem kóser ember. De ez csal afféle belletrisztikus szesszenet. Valójában változnia kellett a hadi virtusnak is az idők folyamában. Mások a XIX. század hősei és viszont mások a XVI. századéi, noha nem zárkózom el az elől, hogy egy országnak a diktátora sohase gondolkozhatok úgy az ő hadai élén, mint egy filiszter a maga íróasztalánál. Mindezek mellett azonban okvetlenül tekintetbe kell venni, hogy az eltűnt romantikával szükségképpen el kellett tűnniük a romantika héroszainak is. Hiszen még az istenimádás is más és más formát vesz fel, amint fehér és fekete lábaival (a napokkal és éjekkel) odább-odább lépked az idő. Abraham, aki a fiát akarta egykor feláldozni az i Urnak, mint derék, istenes ember szerepel az ótestamentumban, holott ha ma csinálja meg azt az ájtatos cselekedetet, menthetetlenül letartóztatják, vagy Schwartzerhez kerül, s mi legfeljebb egy kurta rendőri hirből értesülünk a szörnyeteg apa felől. Semmi kedvem különben ezekre kiterjeszkedni, a ki egy kicsinyt talán elfogult is vagyok, az ő javára. Meleg vassal könnyű ki- egyenesíteni a gyűrött vásznat s meleg szív-ível szépekké átvasalni az elhibázott tényeket. A kritikához hideg tekintet kell , vagy nagyi közelség, vagy nagy távolság. Erre éppen ez a generáczió a legilletéktelenebb. Szemtanú-nak elkésett, birónak korán jött. Megelégszem, ha egy pár vonást vethetek a papírra a nagy tábornokról, abból az alkalom-ból, hogy a sajtó kilencven éves voltát ünne-pelte, amikor megint feléje fordult egy pillanatra a közfigyelem. Görgeivel irodalmi réven jutottam némi, érintkezésbe. Azzal tisztelt meg nemrégen, hogy egyik dolgozatom kéziratát kérte el tőlem. Egy reggel, körülbelül tíz óra táján, látogatott meg e végből, ami legbecsesebb emlékeim közé tartozik. Hatalmas, egyenes tartású alak még most is. Piros, az egészségtől szinte kicsattanó arcza ! AZ ÚJSÁG Vasárnap, február 11. . —--------------------------------------------- - 1 BELFÖLD. A képviselőház ülése. A képviselőház február 18-án, kedden, délelőtt 11 órakor ülést tart. A legközelebbi ülés idejét és napirendjét állapítja, meg. Az első érdemleges ülés valószínűleg szer-rdán lesz. Wekerle és Aehrenthal. Bécsből jelentik, hogy Wekerle Sándor miniszterelnök ma délelőtt hosszasan tanácskozott Aerenthal báró külügy-miniszterrel. Hír szerint a balkáni vasútról volt közöttük szó. " A horvát választások. Wekerle Sándor miniszterelnök Bécsben a delegáczió mai ülése után hosszabb ideig tanácskozott Medákovics Bogdán, Tüskemn, Vinkovics és Babics horvát dele-gátusokkal. A tanácskozás, amely kétségtelenül a horvát politika kérdései körül forgott, a delegátusok körében nagy feltűnést keltett. Zágrábból jelentik, hogy a horvát választás kiírása a legközelebbi napokban fog megtörténni." Az a híresztelés, hogy Wekerle Sándor minisztterelnök és a horvát bán között vagy Josipovicki horvát miniszter és a bán között, valami konfliktus támadt, teljesen alaptalan, s az se felel meg a valóságnak, hogy a bán Bécsben eredménytelenül járt. • Rauch báró nyilatkozik is, hogy az a híresztelés, amely szerint ő három hónap alatt helyéről tájvozni volna kénytelen, semmiesetre se fog bekövetkezni. Hodsa Milán tót nemzetiségi párti képviselő ma nyílt levelet intézett a horvátországi tótokhoz, hogy mindenütt a koalíczió jelöltjeire adják szavazatukat.