Az Ujság, 1908. július/1 (6. évfolyam, 158-169. szám)

1908-07-02 / 158. szám

2 ........................................... a munkások vezetőit terheli a felelősség egész súlya. Még­pedig sok irányban ter­heli. Oly koc­kázatokba viszik bele a munkásokat, a­melyek a szóban forgó kérdéssel semmi arányban nem állanak; kiteszik őket, s velük sok száz család­tagot, a nélkülözésnek, esetleg munka­­elvesztésnek , s főleg súlyos gazdasági károkat idéznek elő, a­melyek a polgári társadalmat sújtják. S a munkásokra épp ez utóbbiban rejlik egy nagy veszedelem. Az tudniillik, hogy a polgárságnak az a nagy zöme, mely az évek folyamán munkásbaráttá nevelődött, ily esetek alkalmából meg­­zavarodik ; rokonszenvében megingatják azok a momentumok, a­melyeket vagy nem tud megérteni, vagy ha megérti azo­kat, sehogy sem helyeselheti. Hogy miért kelljen sok száz munkásnak sztrájkolni, miért kelljen elsőrendű fontosságú üzemek működését koczt­áztatni vagy pláne meg­akasztani, holott csupán arról van szó, hogy a szakszervezetnek hatalmi befo­lyása legyen a munkaadó vállalatában s beavatkozási joga a munkaadó és munkás mindennapi ügyeibe, s azt a polgári tár­sadalom annál kevésbé tudja megérteni, mert sokszor nagyon hoszantó eseteket lát, a­melyekben a vállalkozónak és munkaadónak legtermészetesebb jogai és érdekei vétetnek semmibe egy szakszer­vezeti hatalmi beavatkozás folytán. A gázgyári munkások ma kitört sztrá­jkját is ebből a szempontból vagyunk kénytelenek megítélni. Két hétig folytak a tárgyalások, melyeknek materiális ered­ménye föltétlenül kedvező volt a munká­sokra. A munkabér- és­­munkaidő-köve­telések tekintetében a gyárigazgatóság el­ment a­ lehető legszélsőbb határokig. S úgy látszott, hogy a munkások a ki­vivőit sikerükkel beérik s a munka aka­dálytalanul folyik. Egyszerre az utolsó pillanatban harcz és háború tör ki — a bizalmi férfiú miatt. A szakszervezet azt követeli, hogy neki képviselői legyenek a munkások közt, a­kiknek bizonyos alkal­makkor beavatkozási joguk van, de min­denesetre jelentést tesznek a szakszerve­­zetnek s a maguk felfogása szerint kriti­zálják a munkaadó rendelkezéseit és ténykedéseit. Bármily oldalról nézzük is ezt a kérdést, rideg hatalmi érdeknél egyebet nem tudunk benne látni. A szak­­szervezet itt, közvetve bár, de mégis elég nyomatékosan, úrrá akar lenni a vállalat fölött, mélyen belenyúl, mert módja van rá, a legszigorúbban vett magánjogi vi­szonylatokba s a legmagánabb érdek­szférákba. Szinte úgy fest ez a hatalmi kérdés, mintha a körül forogna : ki az úr a csárdában ? A vállalkozó-é­s annak igazgatósága, vagy pedig a szakszervezet vezetői? Ez az a pont, a­hol a nagyközönség nem tudja, mert nem is lehet neki meg­érteni a súlyos veszedelmeket, a­miket úgy a munkásokra, mint a közönségre felidéz­nek. Itt fordul el a munkásküzdelemtől a rokonszenv, mert a méltányosság és belátás igen nagyfokú hiányát kell látni azok részéről, a­kik a hatalmi erőpróbákat rendezik. S különösen a mostani esetnél sú­lyosbító körülmény, hogy oly üzemnél csinálják a bajt és veszedelmet, a­mely nem apró részletekre bontja a hátrányt, hanem egyenesen súlyos veszedelmekkel fenyeget. A­­város éjjeli világítása, sok ezer lakás, sok ezer ipari üzem kerül vál­ságba, s kiszámíthatatlan a kár és baj, a­mely egy gázgyári sztrájk nyomában támadhat. Ily közérdekű üzemeknél kü­lönben is arra a jogos álláspontra helyez­kedik a nagyközönség, hogy a munkás közérdeket szolgál, s magasabb köteles­ségek hárulnak reá, a­melyeket nem sza­bad megszegnie. Láttuk annak idején a vasúti sztrájknál, hogy ez a momentum fordította el a nagyközönség rokonszen­­vét, a különben jogos és méltányos köve­telések dácsára, azoktól a vasutasoktól, a­kik a forgalmat megakasztották. S sza­kasztott ugyanaz az eset ma is a gázgyári sztrájknál. A sötétség s az üzemszünet rettentő veszedelmeit könnyelműen fel­idéző vezetők és szakszervezetek ellen fordul a hangulat. S tetézi ezt az az aggo­dalom, hogy száz meg száz munkás él családjaik a sztrájkkal járó nélkülözés, nyomor és gond hullámaiba merülnek. Ha a sztrájk erőszakolói azt hiszik, hogy az ily hatalmi próbák által felidé­zett zavarok fölérnek azzal a veszteséggel, a­melyet a munkásmozgalmak iránt való rokonszenv csökkenése rejt magában, ret­tenetesen csalódni fognak. S fájdalom, e csalódás árát a munkások fogják meg­adni. Mert bármennyire lekicsinylik is a polgárságot, ha tulságba viszik a gyű­lölködést, ha könnyelműen lábbal tipor­ják érdekeit s elfordítják szivét és elmé­jét a munkásoktól, akkor maguk építe­nek törekvéseik elé egyre merevebb fala­kat, egyre tátongóbb szakadékokat. A munkásérdekek istápolása könnyebb és gyorsabb akkor, ha egy azokkal rokon­szenvező polgárság jóakarata kíséri, mint hogyha egy meggyötört, ok nélkül elkese­rített s kicsinyes hatalmi próbákkal ellen­zésbe hajtott társadalom áll azokkal szemben. A polgári társadalom nélkül vagy ellenére ma még nem lehet szocziálpoliti­­kát csinálni. S még sohá nem. Ezt fon­tolják meg a mostani sztrájknak nem­csak munkásai, de vezetői és erőszako­lói is, teszi Arany nézete szerint a száraz didaxis is. Ez az értelme annak a bírálatának, melyet figyelő­jében A csillagász leánya czímű be­küldött novellára irt. »Sok benne a csillag, mégis kevés a csillagászat­; de ha az utóbbi akármennyi volna is benne, akkor is a jelle­meket, páclikvéryt keresnék, s ezek itt hiányo­sak. Iránya lehet valamely költői műnek, de a főirány mindig, a­­szép légyen, ne a hasznos vagy tanulságos.« Ide csatolható az a nyilat­kozata is, melylyel Lamartinenak azon jóslata ellen foglalt állást, hogy a költészet­ a messzi jövőben, az emberi intelligenczia fejlődésével s igy az érzelmek és képzelet háttérbe szoru­lásával megszűnik majd eposz, líra és dráma lenni, czélja nem lesz többé az emberi érzés­nek és képzeletnek élethű alakokban való be­mutatása, hanem lészen az ész éneke. Az érzés és képzelem dallamos játéka helyett katexé­b­en elmélkedő , a bölcselmi, vallásos, poli­tikai­­és társadalmi eszmék komoly visszhangja. Jánosi Gusztáv közölte a Koszoru­ban A köl­tészet rendeltetése czímmel Lamartine e dolgo­zatának fordítását, melynek végéhez Arany ezt a megjegyzést fűzte : »Midőn a költészet örök élete felőli hitben osztozunk a lángelmű francziával, figyelmeztetnünk kell a járatlanabb olvasót arra, hogy itt költői jóslattal van ügye, s hogy az a kor, melyben a poézis, a szép örök formától megválva, az emberi érzelem, emberi cselekvés helyett bölcselmi és társadalmi esz­mék vajúdási proc­esszusában keresné meg­­ifjodását, már csakugyan az élemedett vénség kora lenne. De ily kor, ha beáll is néha-néha, tartós nem lehet, s csupán időszaki hanyat­lásait mutatja a költészetnek«. A költészet örök életében s egyúttal esz­tétikai mivolta, valamint a többi művészetek­kel szemben önállósága megőrzésében való hite vezette Aranyt abban a tiltakozásában is, melyet Wagner Richárdnak az Oper und Drama-ban foglalt jóslata ellen emelt. Az u. n. jövő zenéje ellen, mely Wagner szerint a többi művészeteket mind magába fogja olvasztani, úgy hogy azok, s így a költészet is, elvesztik majd mostani önállóságukat. Arany nyilat­kozatát, melylyel nem a zenekritikus szerepét akarta magához ragadni, csupán a maga mű­vészete önálló jövőjében való hitét fejezte ki, félremagyarázták a Zenészeti Lapok, úgy hogy Aranynak e kérdésben többször is kellett nyi­latkoznia. Bartalus István a Koszoru­ba lel­kesült ismertetést irt Wagner Richárdnak a Nemzeti Színházban 1863 julius 23-án dirigált hangversenyéről, a melyben sürgeti e zene meghonosítását operai műsorunkon s felszó­lítja zeneszerzőinket, főképp Erkelt, hogy alko­tásaikban a Wagner-mutatta irányban halad­janak. Mellesleg említjük, hogy az anti-Wag­­neriánusok vezére, a melodikus olasz operák legnagyobb szószólója irodalmunkban akkor Brassai Sámuel volt. Arany a Bartalus czikké­­hez ezt jegyezte meg : »Nem kívánunk tisztelt referensünkkel vitatkozni, örömest elismerjük Wagner kitűnő tehetségét, sőt opera-reformja is úgy tűnik föl előttünk, mint egy s más te­kintetben üdvös reakczió a jelenkori opera túlzásai ellen. Azonban a jövő operájának, a­mennyire elméletből ismerjük, nem ígérhetünk nagy jövőt, mert a szavalati drámával kivan versenyezni, mire képtelen, s mert e miatt kénytelen megbénutni azt is, a­mit mint opera elérhetnek. A Zenészeti Lapok élesen kérdőre vonta e megjegyzésért Aranyt, szemére vetette, hogy Wagner-operát még nem is hallott, s föl­szólította odavetett nézete bízón jutására. Arany hosszabb nyilatkozattal felelt, melynek fő­része igy hangzik : »Wagner mindent aláren­del operájában a drámának, sőt az abszolút zene műformáit is éppen a drámai hatásért veti el, csak az új operát ismeri el a drámai művészet tökélyes műformájának, mert a mű­vészetek ide olvadnak s csak itt érik el tö­kélyüket, mi oly messzi jövőre esik, hogy innen lett aztán a jövő zenéje, mit sokan nem érte­nek s e miatt csak gúnynak veszik. Hogy ez iránt a t. ez. szerkesztőség meggyőződjék, olvassa el az Oper und Drama-t Wagnertől. Mi a bénitást illeti, ez alatt nem értünk egye­bet, mint azt, hogy a zenei mű­formák ki­küszöbölése sokat levon a zene becséből. Igaz, hogy ezt Wagner a drámai hatásért teszi, de éppen az a­ kérdés, vajjon ez áldozat árán megvásárolhatná-e azt az erős drámai hatást, minő a szavalati drámáé . Mi, a­mennyire elméletből ítélhetni, kételkedni bátorkodunk benne, így jegyzetünk csak az elméletre szo­rítkozva, kár volt a Zenészed Lapok­nak sze­münkre vetni, hogy még nem hallottuk Wag­ner egyetlen operáját sem«. Az említett lap újabb támadására Arany Végszó­val felelt, melynek élére Shakespeare Romeo és Júliá­iéiból ezt a részletet írta, a maga fordításában, mely a Szász Károlyétól eltérő s az eredeti helyet kihagyásokkal adja : Sámson : Kinn a meztelen kardom ! Köss beléjök, én majd védlek hátul! Ábrahám : Minket illetnek azok a szamár­fülek, földi ? Sámson : A­kit illet, azt illeti, földi. Gergely : Kapezáskodik kend, földi­? Ábrahám : Hogy kapezáskodom-e, földi ? Nem, földi. Ezzel jelezte már előre, a­mit aztán nyilat­kozatában meg is mond, hogy ellenfelei el­csavarták a vita irányát, kötekednek vele, nem akarják megérteni, hogy az ő megjegyzése ÚJSÁG. Csütörtök, július 2. JELF@L1. : A képviselőház ülése. A képviselőház hol­nap, csütörtökön, délelőtt tíz órakor folytatja a végrehajtási novella tárgyalását. Ha ezzel végez, a birtokrendezési javaslat kerül sorra.

Next