Az Ujság, 1908. július/2 (6. évfolyam, 171-178. szám)

1908-07-17 / 171. szám

o­ galomba. A takarm­ány­hiány folytán fe­nyegető gazdasági katasztrófától félnek. Az idén, úgymond a hírt publikáló kő­nyomatos, úgyszólván minden­ takarmány­ban inség van. Széna nincs, a gyök­növényeket elperzselte a nap és a legelők ie kopárak. Sok helyen már a téli takar­mányt leéri etetni. Ennek következménye aztán az, hogy az állatárakban óriási csökkenés állott be. Egyes vidékeken a szarvasmarhák, juhok 50%-ot vesztettek értékükből, s takarmány hiányában a gazdák kénytelenek piaczra venni álla­taikat. Mozgalom indult meg tehát, mely­nek czélja az, hogy a kormányt a takar­mánykiviteli tilalom elrendelésére bírják. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület hivatalos közlönye, a Köztelek, legköze­lebbi számában valóban aggasztóan sötét képet fest az idei szárazság mostoha kö­vetkezményeiről és a hozzá csatlakozó vármegyék véleményeire hivatkozva, a takarmánykiviteli tilalom elrendelését sürgeti. Arra hivatkozik, hogy ez a tila­lom a magyar állattenyésztésnek lét­érdeke, mert ha nem igyekszünk minden szál szénát saját fogyasztásunknak biz­tosítani, kétségtelenül bekövetkezik az évtizedekre kiható depekoráczió. Ezt a tilalmat a magyar kormánynak Ausztriá­val együttesen kell kiadnia, de ennek nincs nehézsége, miután az osztrák gaz­dák is erélyesen követelik a tilalom el­rendelését. Mindezek után kétségtelennek lát­szik, hogy a takarmány hiánynyal a kor­mánynak a legsürgősebben foglalkoznia kell. Tudtunkkal a földmivelésügyi mi­nisztériumhoz számos vármegyéből jöttek panaszok és kiviteli tilalomra vonatkozó sürgetések. De azt is tudjuk, hogy, a föld­­mivelésügyi minisztériumban még intéz­kedés nem történt és pedig azért, mivel a miniszter ez idő szerint nincs a fő­városban. Már­pedig a kérdés oly égető, kirakatába kerülhetett a selymes kékszövetű zsálya, úgy a mezei élet más kis proletárjait is fel ne szabadítsuk a városi életre. Egy vi­rágzó cseresznye­gally egy karcsú Gallé-üvegbe dugva szemnek épp olyan tetszetős lehet, mint egy csomó buja, összedugott rózsafej. Egy­általában : a virágok kultuszában valami nagy és egészséges változás készül szemmel látható­­lag. Mint a provencei troubadour-költészet ide­jén, mint a ferenczi renaissance zsendülő kor­szakában és a tizenkilenczedik század huszas­­harminczas éveiben, olyan fogékonyság támad most is szépség-szubtilitások iránt. A világ szeretete együtt bontogatja szirmait a líra újjászületésével, a zenei szépségek iránt való fogékonysággal és a tájképen merengő eszté­tikával. Gyengédebbek, nőiesebbek, elpuhul­­tabbak és gálánsabbak vagyunk, az idealizmus hullámtaréján lovagolunk fölfelé és ilyen kor­ban még a fákat is rokokó-stílusban nyírják. De vannak itt jelentősebb motívumok is. Az ember, a városlakó és munkában görnyedő visszavágyódik a természethez. Füstös-kormos levegőjébe sejtelmes illatokat küldenek a távol zöldelő hegyek és már nemcsak a vágyaival, hanem a kész terveivel és pozitív eredményekkel is rá vall a visszakészülésre. A jövő munkásházai parkozóit nagy cottage-okon fognak épülni, a jövő kórházai erdők alján lesznek, a jövő iskoláiból már áll egy a charlottenburgi erdő­ben és a jövő városai a kertvárosok. A­miről az angol utópisták csak álmodoztak, arról Howardnak már igen praktikus tervei vannak és egy-egy ilyen mintavároska már akad is Skót- és Francziaországban. A mai sivár város­ból ebbe a biztatóan zöldelő jövőbe repkény- és virágösvények jelzik az utat. Az emberiség legnemesebbjei egy színes flórába burkolt vi­lágról álmodnak. És Ellen -Key óta nincsen egyetlen modern pedagógus sem, a­ki ne­ki­hagya a miniszternek kötelessége nyara­lását megszakítani és a legrövidebb idő alatt a legmegbízhatóbb tájékozást sze­rezni magának a helyzetről. Vagy túl­zottak a takarmányinségről szóló hírek, akkor meg kell nyugtatni a gazda­közönséget s a kereskedelmet is, hogy a kiviteli tilalom nem aktuális, de ez eset­ben is a takarmányinséggel fenyegetett vidékek segélyezéséről kell a legsürgőseb­ben intézkedni. Vagy pedig megerősítik a hivatalosan beszerzendő adatok a takar­mányhiány veszedelmes jellegét, akkor viszont sürgősen érintkezésbe kell lépni az osztrák kormánynyal, minthogy tudva­levőleg a kiegyezési szerződés értelmében a kiviteli tilalmat együttesen kell meg­állapítani s elrendelni. Sürgős intézke­désre, de egyúttal alapos tájékozódásra már csak azért is szükség van, mivel az osztrák kormánynyal a tárgyalások eset­leg nehézségekbe ütközhetnek. Az osztrák kormány ugyanis, mint a minap jelen­tettük, az egyes tartományok takarmány­­ínségén pénzbeli segélylyel akar könnyí­teni, a­mi esetleg azt is jelentheti, hogy Magyarországból össze­vásároltat­ja szá­mukra a takarmányt. S ha az ínséges vidékeken segített, nem lesz egykönnyen, hajlandó a kiviteli tilalomba, mely a kereskedelemre nézve is nagyon súlyos következményekkel járhat, beleegyezni. A kormánynak mindenesetre felül kell emelkednie a mindennapi közönyön, de az egyoldalú szempontokon is. Mi e pilla­natban nem ítélhetjük meg, hogy a való­ságnak teljesen megfelelnek-e a rémhírek, vagy pedig oly jelenséggel állunk szem­ben, mely a kereskedelem érdekeire való tekintet nélkül követel egyoldalú kielé­gítést. Bizonyos, hogy a gazdákat bajban hagyni semmi áron sem szabad, s külö­nösen el kell hárítani azt a veszélyt, mely a takarmányhiány következtében állat­­tenyésztésünk jövőjét fenyegeti. De ko­vásmé, hogy első­sorban a virág által férkőz­zék az iskolásgyermek szívéhez a természet. Hogy virágok közt szűrődjék a ragyogó tan­terembe a napsugár, hogy virágfejek bókol­­janak a mogorva katedráról a gyermekek felé és még a nádpalota is rügyeket fakaszszon jó­kedvében a padláson. S ezen a ponton, a nevelő érték kiaknázá­sában válik a virágkultusz szocziális fontos­ságúvá. Többé, mint egy szép, de üres kedv­telés és többé, mint a legtöbb szórakozás. A virág öntudatának derengésében is intelli­gens lénye megkapja a gondolkozót. A nagy költők nem hiába választják olykor egész világfáj­dalmak szimbolikus hordozóivá a csöpp kis erdei virágokat és Maeterlinck nem hiába keresi évtizedek óta emberi indulataik nagy­szerű szövevényeit. Egy porczellán-törékeny­­ségű orchidea a belsejében csupa raffinált technika, csupa csapóajtó, archimedesi csavar, híd és mérnöki konstrukczió, hogy tőrbecsalja a melleket és­ megtermékenyülve, nyugodt pompával várhassa a fajának biztosított jövőt. A napraforgó érzékenysége, az édes lóhere finoman remegő mozgása, a mimóza és az ajakos virágok bámulatos óvatossága, a hús­evők falánksága mind a természeti igazságok hallgatag ékesszólásával beszél. Egyetlenegy szál virág, a­melyet mindennap újra meg újra megnézünk, a­melyben a gyermek az ő naiv kis élete párját érzi meg, ösztönszerűleg is egy lassú világszemléletre nevel, egy csöndes, be nem vallott pantheizmusra. Egy csöpp ez az egész kozmikus világból. És hogy a termő­földbe dugott mag palántává fejlődik, a­hogyan levelet hajt, bimbózik, virággá hasad, a szir­mait lehullatja és magba szökik, ebben min­den vegetatív fejlődés nagyszerűsége benne van és minden elmúlásnak a tragikuma, mely segítség csak akkor várható, ha a földmivelési kormány becsületes elfogu­latlansággal szerez magának tiszta képet a helyzetről s ahhoz képest rögtön meg­teszi a szükséges intézkedéseket. Elsősorban tehát a miniszter jöjjön haza. Veszedelmek idején az őrhelyét senkinek sem szabad elhagynia. Aratás idején, a­mikor rossz a termés és a gaz­dákat veszedelmek fenyegetik, a gazda­­miniszternek nincs vakácziója. AZ ÚJSÁG Fentek, július 17, BELFÖLD.­ ­ A román nemzetiségi párt. A román nem­zetiségi képviselők avatás után kerületeikbe men­nek, beszámolót tartanak, s a­mint hivatalos híradásuk mondja, a nép beleegyezését kérik ahhoz, hogy ezentúl erélyesebb harczi eszközöket használhassanak.­­ A szász képviselők.A Egy kőnyomatos lap­tudósító azt jelentette, h­ogy a szász kerületi bizottságok Nagyszebenben legközelebb értekez­letet tartanak, a­melyen a szász képviselők poli­tikai pártállásának megváltoztatására vonatkozó­lag is határozni fognak. A kormány egyik félhivatalosa erre azt írja, hogy ez a hir minden alapot nélkülöz, minthogy ilyen értekezlet nincs tervbe véve és a szász képviselők pártállásának megváltoztatására egyáltalán senki sem gondol­ ki ó-szláv nyelvű szertárt — Háborúság a szentek miatt.­­ (Saját tudósí­tónktól.)­­ A hazai görög­katolikusoknak évek óta foly­tatott az a mozgalma, hogy megmagyarosítsák liturgiájukat, mint ők szokták mondani, a magyar nyelvet oltárnyelvvé tegyék, sajnos, holtpontra jutott, mert Róma nem hajlandó változtatni a rítusok nyelvén. Tulajdonképpen a megmagyaro­­sodott, egykori rutén görög-katolikusok követel­ték, hogy a misét magyar nyelven szolgáltassák ki nekik. Ez a törekvés azonban szemet szúrt főként a magyarországi román nyelvű görög-katolikusok­nak, a­kik egész befolyásukat latba vetették­; a görög szertartás a liturgia nyelvének, megmagyaro­­sítása ellen, mert ezt a magyarosítás hatalmas esz­közének látják a románok között. Róma, aztán arra az álláspontra helyezkedett, hogy a rítusok nyelvét nem szaporítja, az elmagyarosodott görög­katolikus rutének tehát maradjanak meg az ó-szláv nyelvű szertartási könyvek mellett, melyeket a hívek nem is értenek. Ellenben a római szentszék ügyet vetett arra, hogy a hazai rutén görög-katolikusoknál haszná­latos ó-szláv szertartáskönyveket revízió alá ve­gyék, abból kiküszöböljenek minden téves és a katolikus hitelvekkel ellenkező tételt. Ennek meg­értésére tudni kell, hogy a hazai rutének 1646 április 24-én az ungvári székesegyházban történt ünnepélyes hitvallás folytán egyesültek a római katolikus egyházzal, addig pedig a görög-keleti ortodox (skizmatikus) egyházhoz tartoztak. De kikötötték azt, hogy sértetlenül fentarthassák a keleti szertartást és maguk intézhessék fegyelmi ügyeiket, így tehát külsőleg a szent unió nem változtatott jóformán semmit a görög-katolikus szertartáson. A régi Julián-féle naptárt és az e szerinti ünnepeket, az eddigi szertartási könyveket megtartották és papjaik felszentelés előtt házas­ságra léphetnek és nejüket felszentelésük után továbbra is maguknál tarthatják, a házas élet­­közösséget folytathatják. (A latin szertartásű­ katolikusoknál tudvalevőleg a házas férfiút csak az alatt a feltétel alatt szentelik pappá, ha neje fogadalmat tesz és zárdába vonul.) A ruténeknek a római egyházzal történt egyesülésük folytán mégis meglett magyar nemzeti szempontból is az ős

Next