Az Ujság, 1908. szeptember/1 (6. évfolyam, 214-221. szám)

1908-09-06 / 214. szám

2­ seggel ítélhet erről a jelenségről a király, a­ki többet tud a paktum kulisszatitkai­ból, mint mi ? S mennyivel rikítóbban csinálhatja meg ő ama küzdelem mérle­gét ! – tudhatja, mennyi kárt okoztak nemcsak a katonaságnak, hanem az egész ország gazdasági fejlődésének megakasz­­tásával a királyi gondjára bízott összes érdekeknek, azért, hogy hatalmat kap­janak ! A sérelem, mely a nemzeten esik azzal, hogy a király elfordult tőle, óriási, mélyen bántó és sújtó is, de azt nem mondhatjuk róla, hogy érthetetlen. Ehhez járul még valami, a­mire rendszerint nem gondolhatunk, de ilyen­kor félreismerhetetlen. A­mi 1849-ben nem sikerült, a­miről 1867-ben önként lemondott: a király ma azzal az érzéssel tekinthet Magyarországra, hogy hatal­mával meghódította magának azt az or­szágot, melyet a trónöröklés rendje neki juttatott. Mert legyünk tisztában vele s ne ámítsuk magunkat: a paktumban Magyarország kapitulált a királyi hata­lomnak. A vezérek demagógoskodása talpra állította a koronával szemben a nemzetet, s a paktum megkötésével a korona lábai elé rakta a nemzetet. Soha királynak akkora hatalom nem jutott al­kotmányos országban, mint a paktummal a mienknek. Hiszen maga az a tény, hogy a nemzetnek bizonyos ideig nem szabad akarnia, a­mit akar, s végeznie kell bizo­nyos dolgokat, miket a király megköve­tel, példátlan megkötése és a királyi hata­lom alá hajtása a nemzeti akaratnak. Hogy a korona felelős kormányt nevez ki, melynek a koronával szemben nin­csenek meg a felelős kormánynak sza­badságai és jogai, megtörése az alkot­mányosság elvének. A paktumban a nemzet vezérei zálogba csapták a nem­zet szabad akaratát, lejárati időre. S most, hogy a lejárat közelednék, azon mesterkednek, hogy a nemzet akarata újból leköttessék, újból a királyi hata­lommal kötendő alku útján, megtekintését, és volt idő, mikor mindenkit bebocsátottak. A­ki bejutott, az nem szabadul­hatott a kínos érzés alól, hogy valami in­­diszkrécziót követ el, midőn egy előkelő és zárkózott lélek álmainak színhelyére tolako­dott. Az új gazda személye egészen másféle érzéseket sugall az embernek. Erzsébet királyné azért jött ide, hogy ne lásson embereket. A koronája fénye elől bujdosott. Vilmos császár ide is magával hozza a koronáját és láthatólag kedvét leli benne, ha új embereknek mutogat­hatja. Az Achilleion régi gazdája szürkeruhás, karcsú asszony alakjában osont végig a hegyi utakon, ismeretlenül és észrevétlenül. Most zászlók lobogása, hajószirénák bőgése és ágyuk dörgése jelentik az új gazda megérkezését. A kikötőben ágyunaszádok sisteregnek, az utakon gépkocsik pöfögnek, az utczákon szőke nagy emberek tudakozódnak a pilzeni sörház után és a nép csoportokba verődik és örül. A bolti kirakatok pedig teli vannak az impe­­rátor arczképével. Sisakkal a fején, bőredőjű lovagköpönyeggel a vállán tekint az új-hellé­nek szemébe, nyájasan, de férfiasan, védelmet ígérve és szövetséget ajánlva. Az Achilleionban azelőtt a bús és beteges álmodozás keresett menedéket; most tanyát ütött márványfalai között a vidám cselekvési és szereplési vágy. Erzsébet királyné egy idő­ben azért záratta el kastélyát a kiváncsiak elől, mert megtudta, hogy fotográfiákat készí­tettek a hálószobájáról. Vilmos császár pedig úgy avatta fel új tulajdonát, hogy fotográfust hozatott és családja meg féltuc­at egyenruhás kísérője körében levetette magát az Achilleion terr­aszán. Ha Ferencz József megmaradt volna ifjúsága aspirácziói mellett, most meg lenne elégedve. Akkora győzelmet Mo­hácsnál a török sem aratott rajtunk, mint ő aratott a nemzeti küzdelem le­verésével. Diadala teljes, hatalmat töb­bet az autokrata sem gyakorolhat orszá­gán, mint ő az ősi alkotmányos Magyar­­országon. A hatáskörök össze-vissza az ő kezébe kerültek. A felelős magyar kor­mány mukkanni sem mer királyi enge­­delem nélkül, s a­mi ellen az oroszok lázonganak, az nálunk már természetes: parlamenti pártot, pártprogrammot is csak királyi helybenhagyással lehet csi­nálni. Mit tartson egy uralkodó ilyen nem­zetről ? A hatalmat birtokba veszi, de a­kik nyújtják neki, azokat nem becsül­heti. Fájhat neki és sértheti őt, hogy a szabadságszerető, önérzetes, jogát nem hagyó magyar nemzetet ilyennek kellett megismernie. Szolgák, rabszolgák és ha­szonlesők. Gondoljunk a helyzetről akár­mit, de Ferencz József nem lenne az a kiváló egyéniség, a­kit egész Európa benne tisztel, ha erkölcsileg is meg lenne elégedve a magyar nemzettel abban a beállításban, a­melyben a mai rendszer mutatja. Értjük tehát idegenkedését s tisz­teljük a magasabb erkölcsi finnyásságot, mely benne megnyilvánul. De dologilag nem nyughatunk bele. Itt a korona sze­mében elpusztult nemzeti prestige-ről van szó, melyet számon kell kérnünk azoktól, a­kik elpusztították. S itt a nemzetnek elévülhetetlen jussáról a ki­rályához van szó, melyet jól megokolt hangulatnak nem dobhatunk oda. A ki­rály és a nemzet között a viszony meg­­hamisult egy gonosz hatalmi politika következtében s ennek kárát a nemzet látja most s majdan a korona is. Az összes fenyegető bajok között ez a leg­fenyegetőbb, s a­ki erre nem gondol, mikor ő felsége rövid kényszertartózko­ Megállapíthatom egyébként, hogy a csá­szárt az Achilleion megvétele alkalmából mél­tatlan bántalom érte a szabadelvű sajtó részé­ről. A korfui Heine-szobor eltávolításáról szóló hírek épp annyira túlzottak voltak, mint annak idején a Mark Twain haláláról szóló hűek, a­mennyiben Mark Twain ma is ép és egészséges és a német költő márványalakja ma is ott ül az Achüleion kertjében és kőszemével elmereng a róniai tenger és az epiroszi hegyek mesés képén. A »száműzött« istenek előkelő társasága tehát egyelőre még hiába várja Heinét, úgy gondolom, hogy a szobor eltávolítása legbensőségesebb és leghangulatosabb ékességé­től fosztaná meg az Achilleiont. Az egész Achil­­leionnak ez az egyetlen motívuma, hol a kivi­tel méltónak bizonyult Erzsébet királyné ere­deti és költői tervéhez, a­mi azonban első­sor­ban nem a művészet, hanem a természet adta mib­en érdeme. Egyébként az Achilleionnal szemben mindig az a gyanúm volt,­­ és a gyanúm megerősödött, a­mióta falai közül elköltözött Erzsébet királyné sugalló egyéni­sége , hogy a kastély építés közben egészen mássá lett, mint a minőnek úrnője eredetileg megálmodta és elképzelte. A királyné a Rudolf trónörökös váratlan halála fölött érzett nagy fájdalma közepett kezdett foglalkozni a palota építésének tervé­vel. Ő akkoriban Hellász nyugodt mosolyv­ége alatt keresett enyhülést, szenvedélyes szeretet­tel tanulta a görög nyelvet és olvasta Homé­roszt, és nagyon valószínűnek tetszik, hogy fantasztikus lelkülete Thetisnek, az ifjan el­esett Achilles édesanyjának sorsában találta meg a maga bús végzetének költői párhuzamát. Az Achilleion alkalmasint Thetisnek, a habok dúsva Magyarországba lő, az csak üdvö­zölje lelkes örömmel a királyi vendéget, mintha mi sem történt volna. AZ ÚJSÁG Vasárnap, szeptember 11. BELFÖLD.­ ­ A magyar választói reform Ausztriában. Bécsből jelentik, hogy a Socialdemokratische Kor­respondenz jelenti. Az osztrák szocziáldemokrata párt intéző bizottsága e hó 27-ére Bécsbe érte­kezletre hívja össze az osztrák császárság szo­­cziáldemokratáit a magyar választójogi reform kérdésének megbeszélésére. Az értekezletre a bi­zottság a magyar és a horvát szocziáldemokrata pártok kiküldötteit is meghívni szándékozik.­­ A fúzió. Mint teljesen beavatott helyről értesülünk, a fúzió dolga egyelőre kútba esett. A kormány pártjainak vezérei közül éppen a leg­számottevőbbek vetették föl a kérdést: hogyan lehet most fúzióra készülniük a kormány párt­jainak, mikor a választójog refo: elegendő lehet arra, hogy az eg fúziót darabokra tördelje. •­­■­­ A választójog. Maniu Gyula, V Vajda Sándor román nemzetiségi kép nap és tegnapelőtt Budapesten időzze­rint a román képviselők az általános­­ érdekében megindítandó agitáczió re­szélték meg a szocziáldemokrata­ pár­tjaival.­­ A horvátok. A horvát-szerb kor agilis tagját, Surmin György képviső zágrábi egyetemen az irodalomtörténet Rauch báró horvát bán nyugdíjazta, királyhoz folyamodott, hogy tanári állt kaphassa. A király, mint Bécsből jelent folyamodását elutasította. A horvát-szerb koaliczió végrehajtó azt határozta, hogy a koaliczió ne kó viselőket a berlini interparlamentáris cziára. A határozatot hosszas és heves előzte meg és végül úgy döntöttek, hog­y ajtó­bizottság ne képviseltesse magi bizza a megjelenést az egyes párttá A gramer Tageblatt, a­melyet legutóbbi érzelmű czikkei miatt számos vád ért. bánatos királynőjének palotája aki Ha megelégelte bolyongásait a jóni kék hullámsivatagjain, akkor parti várába vonul és fia emlékén . A palotában minden az ifjan elesett hősre emlékezteti. A lépcsőházban ott a diadalmas Achilles ragyogó képe ; a kertben ott a hal­dokló Achilles fehér márványszobra. Az Achil­­les-kultusz a Rudolf-kultusz bánatosan fan­tasztikus travesztiája volt. Thetis várának helyét maga Erzsébet ki­rályné találta meg. Pompásabb helyet sehol sem találhatott volna. A görög ég, a görög tenger és a görög partvidék, mely egész Iónián és az Archipeláguson végig újból és újból el­ragadja az embert, a phrakkok szigetén nemes vonalaival és finom színharmóniájával való­sággal mámorossá teheti a legjózanabb fejű embert is. Ha a természet meg tudja gyógyí­tani az emberi szív sebeit, akkor ez az a hely, a­hol a legszenvedélyesebb fájdalomnak is aranyköddé kell foszlania Hellász napjának szelíd tüzében. A helyet maga a királyné találta meg, a kastélyt azonban — sajnos ! — akadémikus routinier-k építették. Valószínű, de természetes is, hogy a koronás asszonynak nem volt ereje hozzá, hogy megvédje a maga ködös álom­várát a sablonművészet tekintélyeivel szem­ben, így aztán az lett Achilles várából, a­minek ma becsületes őszinteséggel vallja magát­­ illedelmesen hellenizáló udvari Lustschlosz. Az athéni Akropolisz tövéből kellett ide­jönnöm, hogy teljesen megértsem, mlyen el­szomorító értelmetlenséggel valósították meg az udvari építészek, festők, kőfaragók, kárpito­sok, aranyozok és kertészek a görög palota

Next