Az Ujság, 1908. november/1 (6. évfolyam, 262-274. szám)
1908-11-01 / 262. szám
. A külpolitika terén a korona sokkal koncziliánsabb. Hogy ennek az útja simább legyen, ezért még vonatra is ül és Budapesten lakik. S az ügy sikerült, az annexió be van véve, mint a pirula, s a felséges udvar megelégedetten itthagy bennünket, mintha sohasem is lett volna itten. Hát így átlátva a szitán, csak hálásak tudunk lenni koronának és kormánynak egyaránt, de illúzióink nincsenek. Ez csak taktika volt mellékes czél érdekében, de nem magyar nemzeti politika az udvartartás irányában. Vágy van-e a koalícziós kormány programmjában valami a nemzeti ellenzék régi tételéből, mely külön magyar udvartartást, vagy az Udvar itt idézésének legalább minimális szabályozását követelte, a szerint, hogy Kossuth Ferencz-e a vezér vagy Andrássy Gyula ? Noha erről a kérdésről nem intézkedik tiltólag a paktum, noha minden nemzeti követelésnek lekötése mellett ez kínálkozik önként rekompenzáczióul, a koalícziós uralom három esztendeje alatt az udvartartásról árva szó sem esett, s bizony ezentúl sem fog esni. A koalíczió nem mer megmozdulni a nemzet javára, csak ha bosnyák annexióról van szó, annak a szolgálatában meri javasolni a nemzeti hiúság lekenyerezését, de tiszta helyzetet teremteni a nemzeti jog és méltányosság alapján a korona szabadságának lekötésével, erről nem lehet szó addig, amíg Wekerle alatt a koalíczió vitézei remegnek, hogy kitalálnának potyogni az abszolút szolgai megbízhatóság nimbuszából. Nem szívesen foglalkozunk ezzel az ügygyel. De kötelességünk hangot adni a ténynek, hogy noha a nemzet nagyon örült és nagyon boldog volt, még sincsen egészen elámítva. Még mindig nyitva a kérdés: hát csak annyi jussunk van királyunkhoz, amennyit az abszolút akarat és a politikai mérlegelés nekünk juttat ? A czivillista — hogy materialisták legyünk — azért paritásos, hogy ne is kívánhassuk annak Magyarországon való elköltését, noha a közös költségeknél már befogadott elv, hogy abból a kvóta arányában kell Magyarország közgazdaságát is részesíteni. A negyvenéves királyjubileum három napra adott nekünk királyt, s a bosnyák annexió két hónapra ! Lehet-e ezt keserűség nélkül elgondolni, s szabad-e elgondolni hangos, férfias szó nélkül ? Mikor jön megint a király ? Ezt a kérdést kell fölvetnünk, mikor a király távozik. Ettől függ, vájjon a puszta spekulatív itt idézésnek mégis maradtak-e érzelmi nyomai vagy sem. Lehetetlen, hogy a király olyan hidegen távozhatik, ahogy jött. S ha a feszültség csak egy kicsit engedett, a kormánynak nem szabad egy második annexióra várnia. •— következetesen rajta kell lennie, hogy a magyar nemzet jogához és királyához intézményesen is jusson. Igyen vitéz ember ! — mondta mekegő nevetéssel a legény. Rabinovicznak oka volt reá, hogy rosszkedvű legyen és az inas bizalmaskodása valósággal felbőszítette.—Én magának ur vagyok ! Érti ? Ur! — Jól van, Rabinovicz bácsi úr, üljön le, mig bejelentem. A méltóságos éppen fürdőben van. A legény fölvett az asztalról egy nagy ezüsttálczát és bevitte a lakásba. A tálczán volt a méltóságos ur reggelije : tea, vaj, tojás, sonka, gyümölcs. Még méz és vörös bor is kellett neki reggelire. Rabinovicz úr leült egy öblös nagy kosárszékbe. Ez neki törzshelye volt. Itt szokta ő idejének tekintélyes részét eltölteni. Amint leült, orrára tette a szemüvegét és figyelmesen megnézte a kikészített rinoczeroszfejet, mely a vadásztrófeumok között pompázott. Százszor is látta már, de mindig újból meglepődött azon, hogy a furcsa állat két szarvat visel az orrán, ami Rabinovicz úr véleménye szerint nem lehet nagyon kellemes. A fürdőszobából vízzuhogás és a méltóságos úr jókedvű prüszkölése és dúdolgatása hallatszott. A jóérzésnek ez a hangos megnyilatkozása megint dühbe hozta az öreget. Hogyan él odabenn az az ember ! Hogyan él, az ő, a Rabinovicz pénzén ! Délben kel, kilenczfélét reggelizik és rinoczerosz-fejeket szegez az előszobája falára... ő pedig, Rabikovicz, fűtetlen szobában alszik, az Egyenlőség -kávéházban reggelizik és vért izzad, ha arra gondol, hogy sohasem fogja visszakapni a tengerpénzt, amit ennek az embernek kölcsön adott. Sándor megint megjelent az előszobában. — Parancsoljon befáradni ! — mondta gyanús udvariassággal. Az öreg valamit morgott, amit, az egy akasztófa szó kivételével, nem igen lehetett megérteni és döngő léptekkel bement a szalonba. A két szeme villámot szórt. A méltóságos úr a velenczei kandalló mellett állott, zsebre tett kezekkel, vastag szivarral a szájában. A reggelijét már megette. Hosszú, délereg termetén világoskék pijamaruhát viselt. A szemén monokli csillogott. Csinos ember volt, csak a koponyája volt olyan furcsán csúcsos, mint a kókuszdió. — Mondja, kedves Rabinovicz bácsi, tetszik magának ez a Ruyder-kép ? — kérdezte. — Tegnap vettem, félig ingyen, ötszáz frankért. A kép egészen fekete volt, a feketeségéből vörhenyes lámpafény csillogott elő, mely visszatükröződött valami fekete vízben. A méltóságos úr látható élvezettel nézte a festményt. Rabinovicz azonban botjával a padlóra ütött. Már a rinoczerosz-fej is nagyon fájt neki, de ezzel a Ruyderrel végleg betelt a mérték. — Kérem a lássan, — mondta a haragtól remegő hangon — most már elég volt! Én tudom, hogy a pénzem odaveszett. Méltóságod nagybátyja hatvanegy esztendős korában ikreket kapott. Onnan nem fog örökölni méltóságod egy ütyinget sem. Az én pénzem odaveszett. De bolonddá nem engedem magamat tétetni! Csődöt fogok kérni méltóságod ellen. Erre a becsületszavamat adom. Méltóságod alkalmasint nem tudja, hogy mi az a csőd. De majd meg fogja tudni. Erre a becsületszavamat adom. A méltóságos úr csodálkozva és részvéttel mérte végig a haragos öregét. Aztán busán bólintott a fejével. — Szegény barátom, — szólt én mindig mondtam, hogy ön nagyon is naiv és fantasztikus ember. Eszes ember, de fegyelmezetlen és inkább hallgat a szívére, mint az eszére. Az ilyen ember legyen költő, de ne legyen bankár. Mert előbb-utóbb el fogja veszteni a pénzét és, ami talán még annál is rosszabb, el fogja veszteni hitét az emberekben. A méltóságos úr az utóbbi szavaknál Rabinoviczhoz lépett és jóakaróan a vállára tette a kezét. Az öreget pedig a guta kerülgette. — Kérem a lássan, ne bolondozzon velem a méltóságos úr ! — kiáltotta.*■ Kedves Rabinovicz, — szólt hideg nyugalommal a házigazda — ön az imént becsületszavát adta, hogy csődöt fog ellenem kérni. Ha ön tisztességes ember, — és én azt hiszem, hogy az — akkor be is fogja váltani a szavát. — Mérget vehet rá, hogy beváltom ! — Erre tehát kár több szót vesztegetni, ön azonban dühbe jött az imént, midőn azt mondtam, hogy naiv és fantasztikus ember. Pedig semmi sem könnyebb, mint hogy ezt bebizonyítsam. Hallgasson rám öt perczig, ez a tanulság nem kerül pénzébe. A méltóságos úr szivarokat tett Rabinovicz elé, az öreg azonban egy megvető mozdulattal visszautasította. A méltóságos ekkor mosolyogva mondta : — Ön, ugyebár, azt hiszi magáról, hogy jó üzletember. Rólam pedig meg van győződve, hogy esztelen, költekező ember vagyok . A dolog azonban fordítva van és én súlyt vetek rá, hogy ön ezt megtudja, ön bizonytalan remények fejében egy nagy vagyont költött reám. Valósággal kidobta a pénzét, a gyermekei pénzét, az ablakon. Ha ez nem volt esztelen költekezés, Rabinovicz úr, akkor nem értek a dologhoz. A nagybátyám öröksége hipnotizálta önt, mint a gyermeket a szivárvány. Ha ön nem fantasztikus ember, Rabinovicz úr, akkor nem tudom, hogy kicsoda az. Én pedig . Öt esztendő alatt közel kétszázezer AZ ÚJSÁGVasárnap, november 1. BELFÖLD. A nagyszerb izgatás. A Reichspost ma ismét hosszabb czikket ir a nagyszerb propaganda és a függetlenségi párt között volt viszonyról, fentartja Kossuth Ferenczre a dologban való részessége miatt hangoztatott vádjait s Kossuth Ferencz egyik 1905. évi hírlapi czikkére hivatkozik, amelyben Kossuth azt írta, hogy a — monarchia ellen irányult — szerb-bolgár vámunió eszméje Magyarországon nem antispatikus. A Vaterland, segédkezik a Reichspostnak s táviratokat is közöl. Ezekre nézve a kormány egyik félhivatalosa kijelenti, hogy azok a híresztelések, nevezetesen hogy Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter a nagyszerű, valamint az olasz irredentista, mozgalommal érintkezésben volt, valótlanok és így minden ezzel összefüggő állítás teljesen légből kapott. A Vaterland-ban közölt táviratváltás egyszerűen udvariasság volt. Zágrábból jelentik, hogy a horvát-szerb koalíczió végrehajtó-bizottsága legutóbbi ülésén elhatározta, hogy a »Budapest« ellen sajtópert indít, mert október 6-iki számának vezérczikkében azt írta, hogy a horvát-szerb koalíczió 100.000 dinárt kapott Szerbiából választási czélokra. Boszniai küldöttség a királynál A boszniai és herczegovinai szerb önálló párt küldöttsége ma délelőtt tizenegy órakor volt kihallgatáson a királynál, hogy átadja azt a memorandumot, amelyben az annexió alkalmából a királyt alattvalói hűségéről biztosítja s felsorolja az annektált tartományok szerb népének kívánságait. A küldöttség vezetője Dimitrievics Lázár dr. szerajevói orvos volt, tagjai néhány pap, tanító, kereskedő és földmives. A földmivesek nemzeti viseletükben jöttek s a király nagyon megnézte a varrottas és sujtásos népviseleteket. Dimitrievics Lázár dr. a következő beszédet mondotta: — Császári és apostoli királyi felség! Az önálló szerb nemzeti párt és egész hazánk képviseletében megjelentünk felséged legmagasabb trónja előtt, hogy gyermeki engedelmességgel átnyújtsuk ezt a feliratot, amelyben köszönetet mondunk azért, hogy felséged elhatározta a Habsburg-ház szuverén jogait hazánkra kiterjeszteni és egyúttal hazánknak alkotmányos berendezést adományozni. Kifejezést adunk továbbá rendíthetetlen hűségünknek és kérjük felségedet, hogy atyai gondoskodását, melyben a magasztos osztrák-magyar monarchia annyi népe részesül, határtalan kegyelmével fordítsa hazánk felé is. Fogadja, felséged hódoló bálánkat, valamint a Habsburg-ház dicsőséges trónjához való rendíthetetlen hűségünk és ragaszkodásunk kifejezését, melyet e bizottság úgy a saját, mint a szerb önálló néppárt nevében, valamint hazánk összes vidékei nevében tolmácsolunk. Zsivió ! Zsivió ! Zsivió ! A király figyelemmel hallgatta az üdvözlő beszédet, azután a következő feleletet olvasta fel: — Saját és küldőik nevében kifejezett lojális és hazafias érzelmeiket szívesen veszem tudomásul. Legyenek meggyőződve, hogy atyai gondoskodásomban épp úgy részesíteni fogom hitsorsosaikat, mint Bosznia és Herczegovina többi lakosát. Hazájuk fejlődése és jóléte az a czél, melynek elérésére kormányomnak mindenkor kötelessége lesz törekedni. Közöljék honfitársaikkal üdvözletemet !