Az Ujság, 1908. november/2 (6. évfolyam, 275-286. szám)

1908-11-17 / 275. szám

v etetéséből, h­a a megvalósítás pillanatában azt kell hallani, hogy a­ki hozzájuk ra­gaszkodik, tönkre teszi vagy az elveket, vagy az országot, vagy mind a kettőt ? Akkor ez a politika vagy korai, s ebben az esetben nem az elveit kell berak­tároznia, hanem a kormányhatalmat visz­­sza kell utasítania, vagy a politikusai csak a hatalomra törekedtek népszerű ígéretekkel, s mihelyt czéljukat elérték, az ígéretet, mint immár haszontalan agitácziós eszközt, eldobják. Hozzátehetjük még: elveket nem lehet úgy leszedni a szögről, a­hogy föl­akasztották. Azok magukban is tovább fejlődnek s túlnőnek az eleve kon terá­piáit méreteken vagy elrothadnak. Har­madfél év próbája bizonyítja ezt. Mi lett ma abból'' a katonai politikából, melyet csak az átmenet idejére függesz­tettek föl ? Maradt-e belőle csak néhány csafat is ? Ha akarná is, tudna-e Kossuth Ferencz a mai elszolgaiasodott, korrum­pált világban egy katonapolitikai cam­­pagne-t támasztani, a­milyen az volt, mely elsöpörte a szabadelvűpártot s a darabont-uralmat ? Ha akarná, sem volna rá képes, de nem is akarja, mert ő sem az többé, a­ki akkor volt, ő sem vallja többé, hogy magyar vezényszó nélkül a bor, búza, egészség sem kell a ma­gyarnak. S hozzátehetjük azt is, hogy a füg­getlenségi elveket nem a kormánypárti felelősség tétette félre a függetlenségi párttal, hanem a kormányhatalomhoz való önző tapadás. Nem akkor alkalmaz­kodtak a gyakorlatisághoz, a­mikor a kormányt átvették, hanem a­mikor kínál­ták nekik. S nem ők tették félre, hanem a korona tétette velük félre, különben nem ad nekik hatalmat. Erről nem lehet vitatkozni,­­ előbb nem voltak többé függetlenségi elvek, s csak azután lett a függetlenségi pártból miniszteri tárc­ák­­kal rendelkező kormánypárt, így van ez, s nem az idegesség, az hogy ezek a szavak oly fényes karriert csinál­nak, a­melyet szerzőik soha meg nem tesznek ! Az a viszony, melyben az emberek a bűnnel és bűnösökkel szemben állnak, a tár­sadalom különböző rétegei során érdekesen változik. Lent, a munkálkodó proletárok és az ezeknél is alantasabb sorsú munkanélküli vagy munkamegvető rongyosok körében va­lami nem is nagyon titkos rokonszenv él a bűnösök társadalmon kívüli hadával szemben. A teljesen műveletlen paraszt is inkább kívül­ről támadó balesetnek nézi a bűnt, semmint valami belső gonoszság termékének, az intelli­gensebb városi proletárok előtt pedig már több-kevesebb világossággal földereng minden bűn társadalmi eredete. A szegény ember nap­nap után érzi, hogy nem igen érdemes meg­fizetni a társadalmi akolba való belépést az erény nevű beléptidíjjal. Az ellenérték, a­mit ezek a rétegek ezért kapnak, oly csekély, hogy ez az érzés nagyon is érthető. Különben is a proletárok társadalma annyi egyéni, csa­ládi szállal van a bűnösök hadával össze­szövődve, hogy az igazi ellenszenv még akkor se fejlődhetnék ki, ha az előbbi társadalmi belátások nem szerepelnének. Már a kis­pol­gárok és főleg a középosztályt alkotó vagyo­nosabb polgárság és a legalább erkölcsileg jól szituált hivatalnoksereg éppen ezzel ellenkező állásponton áll. Itt már van veszteni való, itt már kifizeti magát az erény kultusza. S valóban a nyárspolgár klasszikus típusa, mely ellenszenves, kapzsi józanságával ezt az osztályt képviseli, kegyetlenül visszautasít min­den elnézést vagy rokonszenvet a bűnnel szem­ben. Fent, a szocziális épület ormán, a jóllét szemiram­iszi függőkertjeiben megint fordul a helyzet. A legfelsőbb tízezer kezdődő elfajuló­avatatlanok és türelmetlenek közellátása okozza az országban a függetlenségi poli­tikából való kiábrándulást, hanem az emberek megismerése, az önzés föltárása, a köpeny megforgatása. S ez ellen a ki­ábrándulás ellen hiába szegzi Kossuth Ferencz az önálló vámterülethez és ön­álló bankhoz való ragaszkodását, mert ez a kettő is csak olyan elv, melyet még mindig hirdet, de csak a hirdetésnél ma­rad meg. Az önálló vámterületről már tudjuk, hogy hogyan biztosították : a ki­egyezés megkötésével s az 1917-en túl való önálló rendelkezés lekötésével. Ezt tehát még tíz évig hirdetheti Kossuth Ferencz minden látható obligó nélkül. S az önálló bank ? Azt a jövő esztendő­ben kell biztosítani. S ne vegye rossz néven Kossuth Ferencz a kérdést: miért hogy erről a közös feladatról csak klub­ban és magántermészetű alkalmakkor hal­lunk tőle kijelentéseket, s miért soha a Házban, parlamentáris hivatalossággal ? S miért ma is csak törekvésekről beszél az abszolút többség föl­tétlen tekintélyű vezére, s miért nem mondja a maga tekintélyével és szavahihetőségével azt, a­mit csatlósai felelőtlenül untig harsog­­tatnak: a bankszabadalmat nem fogjuk meghosszabbítani, az önálló magyar ban­kot 1911-ben okvetetlenül föl fogjuk állí­tani ? Ha ezt Kossuthtól hallanék, akkor ténynek, s a függetlenségi politikának ezt a pontját komolynak tartanák. De éppen tőle nem halljuk ezt, mert ő nem játszik a könnyelmű szavakkal, tehát azok a sza­vak, miket tőle nem hallhatunk, könnyel­műek. Mi különös értéke van tehát an­nak, a­mit tőle hallunk ? S tudná-e Kossuth Ferencz, ha azt mondjuk neki: 1911-ben nem lesz ma­gyar nemzeti bank, — épp oly kategori­kusan azt felelni: de igenis, lesz. Nem tudná, mert ő nem országbolonditó. De az országbolonditóknak táplálékot adott mai nyilatkozatával, hogy az ő szavaira hivatkozhassanak a maguk hazug igé­jának egyik tünete, hogy valami perverz, bete­ges érdeklődéssel fordul a bűn és bűnösök felé. Persze ez nem az a komoly, becsületes érdek­lődés, mely a társadalmi berendezkedés gyö­keres megváltoztatásával a bűn mocsarát ki­szárítani igyekeznék. Nem, ez nem is magának a rétegnek, az uralkodó osztálynak mint olyan­nak, hanem csupán egyes egyéneinek vonzalma. A bűn, mint érdekes jelfenség, mint bizarr mocsár­virág, mint energiáról tanúskodó aka­­dálytipró cselekvés, izgatja a jóllét langyos üvegházában élő, tétlen s gyakran tettre kép­telen szibaritákat. Stendal mondatja valami perverz kis olasz főúri hölgygyel egy szelet fagylaltról : »Olyan édes, mint egy bün«. S valóban a túlfinomult, dekadens ember a leg­élénkebb kéjérzéseket képzeli a bűn fogalmá­hoz. A nemi élet terén viruló, büntetőjogilag nem üldözött bűnök kultusza itt általános is. A vagyon- és életellenes, brutális, megbecstele­nítő gonosztettek persze csak vágyakozó bor­zongást ébresztenek, de csak kivételesen talál­nak gyakorlókra. Valami belső vonzalom, va­lami titkos rokonérzés ilyképpen egybefűzi a társadalom ormának immár lefelé hanyatló s a társadalom aljának hasztalanul felfelé vágyó s bűnbe sikló elemeit. A romantika egy fajtája ez. Ha a józan nyárspolgárt nem is, de az átlagosságtól bármi oknál fogva eltérő embereket mindig érdekelte a bűn romantikája. Rinaldo Rinaldini, Schinder Hannes, Rózsa Sándor a nép, a gyermekek, a nők, a mindenféle alsórendűek kedvenczei voltak mindenha. Ma pedig, a­mikor egyre inkább a nagyvárosok válnak a társadalmi élet központjaivá, a bün főterülete s így a bün­­romantika klasszikus talaja is a nagyváros. Persze ennek külvárosa, a nagy házrengetegek réteinél, a maguk szavát imputálván neki, a becsületes és óvatos politikusnak. S ezért mai beszédével akaratlanul hozzá­járult ismét az ország megtévesztéséhez. Sajnáljuk, hogy érdekes és komolyan megfontolt nyilatkozatainak más követ­kezést nem tudunk tulajdonítani, csak ezt az egyet. De ez azután elmaradha­tatlan. AZ ÚJSÁG Kedd, november 17. BELFÖLD.­ ­ A képviselőház ülése. A képviselőház szer­dán délelőtt tíz órakor tartja legközelebbi ülését. Napirenden lesz a fővárosról szóló ma elfogadott törvényjavaslat harmadik olvasása, ezután pedig a jövő évi költségvetés tárgyalása.­­ Nyolczórás ülések. A kormány a költség­­vetés tárgyalására egyelőre nyolczórás üléseket tervez, a­melyek naponkint délelőtt tíz órától délután kettőig, azután négytől este nyolc­ig tartanak. Az indítványt ez iránt a függetlenségi párt valamelyik vezére még ezen a héten megteszi, s a nyolczórás tanácskozások előreláthatólag hétfőn kezdődnek. &­­ A főrendiházból. A főrendiház közjogi és törvénykezési bizottsága pénteken délután öt órakor ülést tart. A csekkről, a kereskedelmi üzlet átruházásáról és a kivándorlásról szóló törvény­­javaslatokat tárgyalja.­­ A bankkérdés: Wekerle Sándor miniszter­­elnök ma délután meglátogatta Kossuth Fe­­renczet, hosszasan értekeztek, hír szerint a bank­kérdésről s az alkotmánypárt és a függetlenségi párt vezérei részéről tervezett új­­pártalakulásról. — A bortörvényjavaslat. A képviselőház földmivelés­­ügyi bizottsága szerdán délután öt órakor ülést tart, melyen a bortör­vén­yj­avaslat kerül tárgyalás alá. *­ A külföldiek kiutasítása. Andrássy Gyula gróf belügyminiszter a kiutasításra ítélt külföl­diekre vonatkozólag rendeletet adott ki, a­mely a többi között ezeket mondja: Ha valamely külföldi állampolgár az 1878 :V. t.-cz. 64. §-a alapján az országból való kiutasításra ítél­tetik, a főbüntetés végrehajtásának megkezdése előtt a főbüntetés végrehajtására hivatott kir. ügyészség köteles kérdést intézni az elítélthez, hogy hazájában és ha a kül­földi hazája államunkkal nem határos, a közbeeső állam­széle. Mint valami folyton háborgó tenger, a nagyváros folyton kivet ide, perifériájára egy csomó megrepedt exisztencziát, hajótörött em­ber­életet, züllött élet­roncsot. Az Abruzzók, a bakonyi erdő utódai most a milliós városok­nak azok a félig kész, siváran modern kerü­letei, hol a házak felett a városi vasutak vonatai száguldanak s az uj pályaudvarok, a kaszárnyák, a nagy hidak nagy kőtömbjei és vasivei terpeszkednek az üres telkek között. Itt jár éjjel a vörösnyakkendős apache és vívja az igazi osztályharczot a hazabotorkáló bour­geois ellen. S itt húzódik meg régi viskókban és uj, nedves bérházakban a tolvajok, rablók, orgazdák óriási hada, mely nappal-éjjel el­árasztja a beljebb fekvő vadászterületet, a nagyváros vagyonosabbaktól lakott területét. Nem is kell túlságos nagy fogékonyság az élet sötét színei iránt annak a kétségtelen romantikának meglátásához, mely a régi szabad egy rablóvidékek eme fedelekkel borított utód­ját körüllengi. A romantika pedig mindig vonz. Nem is egy jómódú tagja a felsőbb osztályok­nak vett már részt razziákon, melyeken ezeket a búvóterületeket felveri a rendőrség. Egy modern, realista író tanulóéveinek pedig ez kötelező tanulmányi kirándulásai közé tarto­zik. S a­mióta a krajczáros lapok kolportázsa megindult, megszakítás nélküli kapcsolat tá­madt a legtoprongyosabb csirkefogók és leg­elegánsabb szellemi munkások közt. A rikkan­csok, a nagyváros emez érdekes és új típusának társadalma a külvárosok regényes csirkefogó- és jassz-hadával szoros szomszédságban él. A bulevard-lapvállalatnak ezek a lábmunka­társai pedig élénk kontaktusban vannak a lap köz- és agymunkatársaival, a hírlapírókkal, sőt magukkal az ő értéküket nagyon is ismerő

Next