Az Ujság, 1908. június (6. évfolyam, 132-156. szám)

1908-06-02 / 132. szám

ROVÁS.­ ­ A fúzió nem halt meg, csak alszik. És álmában beszél, még­pedig úgy, hogy Andrássy a folyosóra szökik előle. Az elaludt fúzió tudni­illik panaszkodik, hogy azért nem tudott belőle semmi sem lenni, mert csak a többi pártnak a függetlenségi pártba olvadásával ment volna a dolog, erre pedig Andrássyék nem szánták, el magukat. Sőt vannak, a­kik Andrássyt kerülgetik, hogy egy másik fúziót csináljon meg, s állítson szembe a független­ségi párttal egy liberális blokkot. Az egészből csak az világos, hogy a függetlenségi párttal szemben a liberalizmus, a köznézet szerint, valamely védelemre szorulna ; de hogy e czél­­ból egy blokkot kikből, honnan szedhetne össze szegény Andrássy, az titok előttünk. Előtte is az, s ő bizonyosan azért szökött a folyosóra, hogy talán ott a maga csepp alkot­mánypártján kívül még néhán­y néppártit fog­hat a maga liberális blokkjához. * Csak meg kell vakarni Wekerlét s rögtön kibújik a koalicziós miniszterelnöki mézes máz alól a fiskus kemény embere. A politika csupa tréfadolog neki : igy is jó, úgy is jó. Hanem az adó csak egyféleképpen jó: ha fizetik. Ha önkéntesen ajánlják is fel, őrültség volna azt el nem fogadni, akármit mondtak légyen az ő mai minisztertársai nemzeti ellenállás korukban. Erre a rettenetesen józaneszű fis­kális álláspontra méltán sütötték rá, hogy ugyanez volt a darabont­ miniszterelnök állás­pontja is. De az már igazságtalanság volna, ha Wekerlét gyanúsítanák, hogy ő tanulta ezt a darabont-miniszterelnöktől. Megfordítva van. A darabontokat is ő tanította erre, a­kik tudvalevőleg semmit sem tettek pénzügyi dol­gokban az ő kitanításai ellenére. * A bankbizottság megkezdi holnapután a szakértők meghallgatását. Egy sereg üzlet­ember fog felmalírozni a képviselők előtt, hogy megmondják ezeknek, jó lenne-e az önálló magyar bank vagy nem. Ha egyszerűen azt mondanák, hogy bizony jó lenne,­­ a bizottsági tagok nagyon megcsalódnának. Hát ezek szakértők ? Hisz csak ugyanannyit tud­nak, mint mi,­­ az pedig nem sok. A szak­értőkben lesz­­annyi szakértői hiúság, hogy nem fognak ily egyszerűen beszélni, hanem kifejtik mély aggodalmaikat. S lesz bennük annyi tapintat, hogy megértik, miért hívták őket a bizottság elé. Az elvhű képviselők szo­rongó tekintete azt fogja tőlük eldeni : ugyan tartsatok vissza bennünket, mert különben még meg találjuk csinálni az önálló bankot. A vándorlás utolsó évei. Gyar vidéki szinészet krónikájától.) Irta Váradi Antal. Berzeviczy Vincze, a kassai színház­­, mintaképe az öntudatos, szak­­inház-vezetőknek. Sem azelőtt, sem a vezettek színtársulatot olyan szak-­­, olyan lelkiismeretesen, mint ő a .Mintha távolba látó szeme felfogta a nagy perspektívát, mely próféta-­­ tárult s megértette volna a nagy melyet a kassai társaságnak a kelet­­i színházban be kell töltenie. Pedig ég csak pium desiderium volt az a de Berzeviczy hitt benne s ez a hit­­ meg feladatában. Szilágyi Pálnak a színtársulatnak nem egyszer mondta : úgy kell önöknek felkészülni, hogy a budai színházban megállhassák a gy gondolatai messze szárnyaltak s­émképeket láttak, az kétségtelen, iszakos munkájában is az Akadémi j­­elölje ki azokat a darabokat, melyek fsa kívánatos. Döbrentei titoknok el­­sorai nem fegyverzik le, ír újra gróf ek és Széchenyi Istvánnak, »hogy leg­­ha anyagilag nem is támogathatják az­örekvést, — mert Döbrentei azt irta, z Akadémia maga sem tud megélni —­­ jó darabok lefordítására tegyenek tot­. Erre a magyar tudós társaság , a klasszikus darabok közül Alfieri, Lerici néhány olasz, Shakespeare hat­ Moore és Sheridan két-három angol, le, Racine, Voltaire, Moliére, Reynard, I, Delavigne vagy tizenhat franczia, , Schröder Leisewitz, Iffland, Goethe, Schiller, Kotzebue, Müller, Raupach egy egész sereg német darabját. A spanyolok közül­­figyelmessé tétetett a fordítani kívánó Lopez de Vega, Calderon, Moreto azon színjátékaira, melyek alkalmaztatva a német játékszínen előfordulnak, csakhogy a fordítás az eredeti­ből s annak verse és írása nemével folyjon«. Végtelenül kedves gondoskodás. Nem ad­nak egy­ krajczárt sem a fordítónak, hanem kikötik, hogy spanyolul tanuljon meg s német fordításokat ne használjon. így hallottam Szigligetitől, hogy később mégis díjazták a fordításokat s ő az első honoráriumot úgy kapta, hogy egyik eredeti munkáját Döbrentei mint fordítást dijaztatta. Sziágyi Pál a le­fordítandó darabok listájának gondos közlése után azt mondja, hogy »mi Kassára ezen művekből egyetlen egy darabot sem kaptunk, de azért mégis báró Berzeviczyé a dicsőség, hogy ezen klasszikus művek magyarra for­­dittattak s később legalább a Nemzeti Színház fölhasználhattak. A listát egészében nem iktathatom ide, csak azt jegyzem föl belőle, hogy Shakespeare munkáiból a Vihar, Windsori vig asszonyok, A­mit akartok, Sok hűhó semmiért, Velenczei kalmár, Tévedések vígjátéka, Macbeth, János király, a Richardok s a Henrikek tragédiái, Julius Caesar, Lear király, Romeo és Hamlet benne vannak. A sorrend egy kissé furcsa, de a nyomtatott közlésből másolom, úgy, a­mint ott áll. Ott van a Corneille Cid­je, Racine Phaed­­rája, Britannicusa, Adromachéja, Athaliája, Voltaire Zairája, Tankrédje, Moliéretől pedig A nők iskolája, Tartuffe, Fösvény, A tudákos asszonyok, A képzelt beteg, Lessing Minnája, Galotti Emíliája, Bölcs Nátánja, Goethe Götz, Iphigenia, Egmont, Schiller pedig Don Carlos, Wallenstein, Stuart Mária, Toll és Turandot czímű munkáival szerepel a fordítandók mű­során. Hogy ebből Kazinczy és társai, valamint a régibb irodalom lelkiismeretes munkásai mennyit fordítottak már le, arról az irodalom­­történet beszél. A legtöbb azonban még ré­szint fordításra, részint színpadi feldolgozásra várt. Ebben a német mintákat követték, sőt ha a német színházban adtak hébe-hóba va­lami érdemesebb darabot, azt rendesen meg­nézték, csak azért, hogy a szczenériáját meg­jegyezhessék. Szükséges is volt, a­mennyiben a mi színtársulataink szakértő rendelőkben nem bővelkedtek, s az akkori súgókönyvek és egyéb másolatok a szükséges utasításokat nem tartalmazták, nem úgy, mint ma, a­mikor még a bútorok színét s a szczenéria legapró­lékosabb teendőit is megírja az ügynökségek útján szerzett másolat. Akkor mindent úgyszólván ki kellett sze­gényeknek találni. Magától nem ment semmi. Egyetlen társulatnak volt Berzeviczyje, a többi a gondviselésre volt utalva úttörő mun­kájában. Elképzelhető már most, hogy Kele­menék, az ő lengyel bor-vigécz rendezőjükkel, Protasevitz-czel, hogy meg lehettek áldva. Ki is lehettek neki szolgáltatva, annyira, hogy még a kassza elvitele sem került a rendezői állásába. Ellenkezőleg. Visszafogadták. A kassai szezon végeztével levelet kaptak a társulat vezértagjai Temesvárról, melyben a városi tanács felajánlja a színházat, báli ter­mével és a korcsmáltatási joggal egyetemben, csak kötelezzék magukat a télen át re­n­des előadásokat tartani. Nem mentek bele. A téli hónapok Kassa közönségéé voltak. Temesvár nagyon sajnálta a tagadó választ, pedig el lehetett rá készülve, hirtelenében nagyon meg­sértette szegényeket. Mikor a főjegyzőnél je­lentkeztek, három előadás tarthatása végett, k­­V T/JUjh ■ Q. / Budapest, 1908. VI. évfolyam. tfe. sz£m. Kedd, június . Előfizetési áraki SZERKESZT^SÉ^ Az ingyen-iskola. A magyar népműveltség óriási nagy problémája bizonyosan nem merül ki ab­ban, — a­mi most érett gyümölcs gyanánt hullott a képviselőház asztalára — hogy az elemi oktatás ingyenes legyen. Az idült betegségek és visszamaradások or­voslása egyáltalán nem történhetik arká­­numokkal. Az olyan országban, a­hol az analfabéták száma annyi törvény és ke­serves fáradság után a népességnek még mindig 49 százaléka, minden arra köte­lezett állami és társadalmi erő szakadat­lan és buzgó munkája szükséges még akkor is, ha a népoktatás minden vonalon egészen ingyenes lesz. Óva kell tehát inteni attól a fel­fogástól a művelt magyar társadalmat, hogy az ingyen­ iskola a magyar nép­­kultúra nagy problémáját már megoldja. Ez a mostaninál kedvezőbb viszonyok közt sem lenne így. Köztudomású, hogy a tudatlanságban elmerült legalsóbb nép­réteget az iskolától csak részben tartja vissza a szegények által amúgy sem fizetett tanpénz. Nagyobbrészt inkább a gazdasági viszonyokban gyökerező élet­szükség, különösen pedig az tartja vissza, hogy a szegény embernek a gyerekére már az iskolaköteles korban is szüksége van. Elmaradottságában tehát még az ingyen­ iskola jótéteményét sem fogja egy­hamar elfogadni. Van azonban egy korszerű, új motí­vum is, a­mi a vérmes remények lehűté­sére alkalmas. Ha másból nem tudja valaki, hogy a tudatlanság homályában tévelygő néptömegekért verseny folyik a fe­lekezeti és a szocziáldemokratikus eszme­irány között, a pécsi szabadtanítási kongresszus, aktái közt ennek nagyon is rikító bizonyítékait találhatja. Mivel pe­­dig éppen a legszegényebb és legtudatla­­nabb néptömegek azok, a­melyek e két- Lapunk m­ai száma 36 oldal.

Next