Az Ujság, 1908. június (6. évfolyam, 132-156. szám)

1908-06-02 / 132. szám

Kedd, június 2. AZ ÚJSÁG A kormánypárt egyes csoportjai ingerülten tárgyalták Holló fellépését s találgatták, ki lehe­tett, mi lehetett Holló Lajos föllelkesítője. A füg­getlenségiek és a néppártiak némely része Wekerle miniszterelnököt, más része Kossuth kereskedelmi minisztert s valamennyien a fúzió után majdan az alkotmánypárt vezéreire háruló szerepet okol­ták. Holló ezek szerint azt hiszi, hogy ha Andrássy Gyula grófot sikerül idejében elkedvetleniteni a a politikától, akkor ez félre áll vele s megy az alkot­mánypárt vezérkara a párt pedig hanyatt homlok rohan a függetlenségi párt karjaiba. Ez esetben be­teljesedik az, a­mit Hollóék harsonáznak, hogy fúzió csak úgy lehetséges, ha a hatvanhetesek mennek be a függetlenségi pártba. És a­mi még en­nél is fontosabb, Andrássy Gyula grófnak és társai­nak félreálltával az uj többség megszabadul egy sereg komoly trónkövetelőtől, vagy éppen komoly trónörökös jelölttől. Széll Kálmán és Andrássy Gyula gróf épp azokat vinnék magukkal, a­kik miatt Holló Lajos csoportja nem találhatná meg szám­adásait. (Nagy számadás lehet ez, mikor még And­rássy se tudta kiegyenlíteni.) Wekerle Sándor kormányra jutása óta tudja, hogy Andrássy Gyula gróf és környezete igen mérsékelt vonzalommal viseltetik iránta. És talán ennek következménye volt az is, hogy ma egyetlen szóval se védelmezte meg minisztertársát. Kossuth nem feledte el azt, hogy Andrássy Gyula gróf mi­lyen vélekedést táplált a függetlenségi párt kvali­tásai felől, akkor, mikor a koalicziós hadjárat alatt arról volt szó, hogy ő vegye át a kormányt Kossuth és a függetlenségi párt támogatásával. Ezeket beszélik azok, a kik Holló Lajos mai sze­repe mögött Wekerle vagy Kossuth kezét keresik.­­ A képviselőház pünkösdi szünete. A kép­viselőház mai ülése előtt Wekerle Sándor miniszter­­elnök, Justh Gyula képviselőházi elnök és Ra­­kovszky alelnök tanácskozást folytattak a kép­viselőház munkarendjéről. Elhatározták, hogy a még elintézendő tárgyalási anyagot lehetőleg csök­kenteni fogják. A képviselőház csütörtökön tartja utolsó ülését a pünkösdi ünnepek előtt, melyek június kilenczedikéig, keddig bezárólag tartanak. A nagy nyári szünet június 15-én kezdődik, tárgyalta az államvasúti beruházásokról szóló törvényjavaslatot. Szterényi József államtitkár Batthyány Tivadar gróf, Novák Dániel, Tólnay Lajos, Kubik Gyula, Lányi Mór, Nagy Dezső, Becsey Károly, Sümegi Vámos felszólalására vá­laszolva elmondotta, hogy három évre ötszázezer korona van felvéve egyrészt a műhelyek kiegé­szítésére, másrészt két új műhely építésére; az állomások kibővítésének költségeinél csakis a leg­sürgősebbeket vették számításba; hídmérleget nem lehet minden, állomáson felállítani, mert ez milliókat venne igénybe; a szénkereskedés leg­­nagyobb támogatója az államvasút; a szénkeres­kedő másutt nem adhatja fel a szenet, mint a tervezett pályaudvaron, ha csak a városban drága telkeket nem akar a rakodás czéljaira bérelni; a budapest—zimonyi és a temesvár—orsovai vo­nalon második vágányt raknak ; a talpfa kérdé­sében napról-napra gyanúsítják meg a keres­kedelemügyi kormányzatot, a­mi nem egyéb a legközönségesebb rágalomnál; a szezontarifa csak azon áruknál lehetséges, a­melyek nagyobb meny­­nyiségben szállíttatnak ; a szénszállításnál ez lehe­tetlen. A párt a javaslatot ezután általánosságban is, részletekben is elfogadta. Hozzájárult az­­érte­kezlet Wekerle Sándor miniszterelnök felszólalása után az állami vasgyárak kibővítéséről és a bánya­vásárlásokról, a kassa-oderbergi vasútról, a baja— zombor—újvidéki és a h­egyes-palánkai helyi ér­dekű vasútról szóló javaslatokhoz. Kovács Pál, Veresmarty Miklós, Bakó Mihály, Kubik Gyula, Szterényi József államtitkár felszólalása után el­fogadták a budapesti helyi érdekű vasutakra és a vácz—budapest—gödöllői vic­inálisra vonatkozó törvényjavaslatot. Günther Antal igazságügymi­niszter jelenti, hogy a büntető novellának a csalásra vonatkozó pontját módosítani fogja. Kelemen Samu rossz néven vette, hogy a törvény­­javaslatot csak most hozták a pártértekezlet elé, a­mikor már a képviselőházban is tárgyalják. Günther igazságügyminiszter kérte, hogy a Házban a párt tagjai ne adjanak be módosításokat, mert ő húsz éve foglalkozik ezzel a dologgal s mondhatja, elment addig, a­meddig mehetett. Kelemen Samu kijelenti, hogy ő is régóta tanulmányozza a kér­dést, a miniszter egyéni okfejtése előtt azonban nem hajlik meg, tárgyi okokat akar hallani, miért ne adjanak be módosításokat. Nagy Emil és Nagy Dezső felszólalása után az elnök azzal rekesztette be az értekezletet, hogy a miniszter a képviselő­házban mindenkit meg fog nyugtatni.­­­­ A függetlenségi párt értekezlete. A függet­lenségi párt ma este Hoitsy Pál elnöklete alatt magát. Sőt, azt hiszem, volt is egy kis valóság a színjátékban. A betyár vad képeket kezdett vágni , éktelen fenyegetődzéssel követelte, hogy oldozzák le a kötelékeit, mert ha ki nem szabadítják , ő rettenetes dolgokat fog mivelnni. A két részeg pandúrral ma­jd elbánik ő ! ... Kint a szekérállás alatt mind többen kezdtek befogatni. Tiz óra tájban már a szo­báknak több mint a fele üres volt. Mikor aztán Némethy Irma el volt he­lyezve, meg a direktorné s az asszonynép egészen , akkor Tamási megeresztette szép baritonhangját s énekelt hajnalig, a korcs­­máros és korcsmárosné nagy gyönyörűségére, a­kik ingyen hozták a borokat, szegény el­ítélendő rabnak, a­ki aztán hajnal felé azt mondja a korcsmárosnak : — Nézze, csárdásgazda, maga nagy jót tehetne velem. Békítsen ki engem ezzel a két pandúrral. Meghálálom. — Hát aztán, hogy békítsem ki, fiam, hiszen szívesen megtenném, mert az útszélen fekszik a csárdám, s bizony jó, ha köztetek egy-két jó embere van a szegény csárdás­­gazdának ! — Hogyan ? Nagyon könnyű. Nyomjon öt-öt forintot a markukba, majd meghozom én azt kendnek duplán, úgyis a jövő héten raboljuk ki a Nyakigláb zsidót. Én aztán mehetnék. A korcsmáros boldogan futott a belső szobába, s mindegyik pandúrnak a markába nyomva a salláriumot, azok félálmosan fel­­szedelőzködtek, s elindultak a rabbal, ki a sötétbe. A kocsiszín alatt az ekhós szekéren megint visszamaszkírozódtak rendesen. A társaság pedig reggelre kelve kipihen­ten és friss erőben indult tovább. Az első stá­­czión még trakta is volt. A két ötforintos nem melegedett meg nagyon a zsebükben­ , Szilágyiéknak Nagykomlóson jobb dolguk volt. Nem kellett komédiát játszani egy kis meghalásért. A fogadó minden szobája, két-két gyer­tyával rendelkezésünkre adatott, azon meg­jegyzéssel, hogy vacsorára az egész társaság, minden személyválogatás nélkül, azaz szabók, szolgák és minden cselédséggel együtt szívesen láttatnak az esküdt úr házánál. Semmi ment­ség, mert a korcsmárosnak meg van paran­csolva, hogy semmiféle enni- vagy innivalót számunkra ne szolgáltasson. Mit tehettünk egyebet ? A parancsnak engedelmeskedtünk, ámbár törődött testünk egy kis falatozás után óhajtotta volna­ a nyugalmat. Az egész tes­tületet hajdúk kisérték és szépen beterelték az esküdt úr udvarára. Az udvarára, mondom, mert házában csakugyan negyedrész sem fért volna el, de nem is mint a ludakat a gyepre, hanem egy rengeteg nagy ponyvás sátor alá, mely alatt egy nagy terített asztal állott, olyan, hogy egy század huszár is kényelmesen ülhetett volna mellette. Sőt az asztal körül akár még tánczolhattak is. Rózsa esküdt úr volt a gazda, rengett az asztal a sok minden­­f­­éle magyaros étel, sült és tészta­ süteménytől, különféle jó borok és borvizektől. Cselédeinket szolgálatunkra kikérte. Nekifogtunk »falatozni«, evésnek is beillett, bodorodni kezdett a ven­dégsereg, barna zenészek húzták a csárdást, végre felköszöntésekre került a sor, puffogtak a pezsgősüvegek, éltettük egymást, éltettük az egész világot, majd szétbomlott hirtelen a nagy asztal, tánczteremmé alakult a sátor belseje, húzta a czigány, mi pedig törődött testünket feledve, jártuk a »három a táncz«-ot kivilágos kivirradtig. Sok vendégségben vol­tam életemben, de ily kedvszottyantó kedélyes mulatságban sohasem ! Végre elszéledtünk, lefeküdtünk, s egy pár órai nyugalom után reggeliztünk a fogadó­ban, szekereink már felpakolva, — fizetni akartunk. — Es ist alles schon bezahlt. A mi két dolgot bizonyít. Először, hogy Rózsa esküdt uram gavallér ember, másod­szor, hogy a nagykomlósi korcsmáros hunczut német vala. Megint útnak indultunk az esküdt ur és a hajdúk kíséretében, s délután beértünk Nagybecskerekre. »Itt a szállások megrendelve lévén, mindenki oda vonult, törődött­’testének nyugalmat adandó.« Ezek tehát szerencsésen megérkeztek, em­berestül, mindenestül, nem úgy, mint Szabó színigazgató, a ki a negyvenes évek elején Pécsről Tolna megyébe indulván, szekereken Hirdnek, Pécsváradnak, Nádasdnak szekere­­zett s mikor Nádasdon az akkori püspöki uradalmi intéző megvendégelte őket a korcs­mában, — mert legényember volt — az egész társulat jókedvre hangoltatván, nagy ének­szóval indult el Nádasdról Hidasdra, a­hol a Kardosok ősi rezidencziája állott. Ott aztán fölébredvén a kocsikon elszunyókált trupp, rémülten vette észre, hogy minden kocsiról hiányzik valaki. Fél napig tartott, míg az út­félről, az árokból előszedték az elhullottakat, akárcsak a Waterlooi csata után. Mikor aztán nagy kalamitások és katzenjammer közepette beérnek Bonyhádra, rémülten veszik észre, hogy még valakit elvesztettek útközben, a­ki senkinek sem jutott eszébe. Ugyan ki le­hetett ! — " —­­ A direktor veszett el. Két nap múlva hoz­ták be a Perczel-kúriára, a­hol csudálatos regéket mondott egy örvényről, a­melynek két szélén nem tudott fölkapaszkodni. Az úr­­mester vallomása szerint azonban az árokban feküdt és aludt. Szerencsére nem esett az eső, különben elmosta volna a direktort, s vele az » előleget!« — Az alamusziak. — A képviselőház ülése. — Az alamuszi ember olyan ember, a­kiről sohase tudhatjuk igazán, hogy mit akar. Ha dicsér, azon kell a fejünket törni, vájjon mit vétettünk ellene, ha korhol, gondot okoz ki­fürkészni, hogy mit akar elérni. Mindig várat­lanul jön, sohase járt után, s tévedésből se mond igazat. A támogatása ártalomra tör, s ha megölel, akkor a fájó helyet tapogatja ki a melleden, hogy oda döfje a fullánkját. Olyan, mint a görög, félj tőle, ha ajándékot hoz. Különben, mit beszélek olyan sokat. Tes­sék elolvasni a tudósítást. Mind márt kiderül, hogy milyenek az alamusziak. Holló Lajos védelmezi a kormányt, a koalícziót, a többséget, s hirdeti az egyesülés, tömörülés, összeolvadás szükségét. De legá­zolja a hatvanheteseket, Andrássy Gyulát, a liberális gondolkozást, minden szabadelvű tö­rekvést. Wekerle Sándor jogosnak, helyesnek, tör­vényesnek hirdeti, hogy meg nem szavazott önkéntes adókat szedjen a kormány, pedig ő maga azzal jutott hatalomra, hogy jogtalan­nak, helytelennek, törvénytelennek, megbélyeg­­zendőnek hirdette és vallotta ugyanezt, a­míg nem ő csinálta. Hát nem alamusziság mindez ? Vagy az, a­mikor még mindig, most is azokról a nagy nemzeti vívmányokról beszél­nek, a­mik a tiszti gázsifelemelésért cserében elérhetők lesznek. .... Mind alamuszi. " Egyebekben pedig megszavazták a fel­hatalmazási törvényt, folytatták a büntető törvény módosítását, Apponyi Albert gróf pedig beterjesztette az ingyenes népoktatásról szóló javaslatot. Hát ez is. Kétszer fölözi le a tejet. Egy­szer ünnepelteti magát, mert megígérte, aztán mert elhozta. No igen, mert ehhez nem szoktunk hozzá. * A részletes tudósítást itt kapja a szíves olvasó : 3 -----------* k

Next