Az Ujság, 1909. február/2 (7. évfolyam, 39-50. szám)

1909-02-16 / 39. szám

Budapest, 1909, III. évfolyam, 39. szám. Szedd, február 16. Előfizetési árak: Egész évre... _ _ 28 k. — 1. Félévre_____ 14 » — » Negyedévre ...» 7 » — » Egy hóra _­ _ _ 2­­­40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér.AZ UJ­SÁG SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL, Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 64—01—02—03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után ROVÁS. Kisebbség korában a szélbal csúffá tette a többségi elvet, s most, többség korában maga van csúffá téve. Ez a függetlenségi többség sokkal szánalmasabb, obstrukc­ióval való mortifikáltatás nélkül is, mint volt annak idején a szabadelvűpárt, mely, bár belehalt, de legalább meg merte kísérteni a maga akara­tának érvényesítését. A mai függetlenségi többség a maga akaratának érvényesítésére komolyan gondolni sem mer. A két hatvan­hetes kisebbség szabja meg a politikai irányt ; a függetlenségi többség csak erszemeskedik, háborog és­­ hozzájárul." Többségi önérzete jeléül néha izetlen patáliákat csinál, de ebből vagy semmi sem lesz, mint már annyiszor, vagy csak — mint ma történt — személyes ügy egy szélbali s egy nem szélbali képviselő között. Soha többség nem félt még úgy kisebb­ségtől, mint a mai, és soha kisebbség nem félt még oly kevéssé a többség tehetetlen haragjától, mint a néppárt és az alkotmány­párt. Mert a negyvennyolczas többség nem­csak a hatvanhetes politikára, hanem a hatvan­­h­etes politikusokra is rá van szorulva. * Wekerle éppen csak azért nem egyezik bele az aradi vértanúk kivégzési helyének állami megvásárlásába, mert ez helytelen pre­­c­edenst teremtene a költségvetés túllépése tekintetében. Barabás, a­ki pedig évtizedeken át a tizennegyedik aradi vértanút játszotta, kapott ezen a kis kormányelnöki hamisságon, sőt megfenyegette hatpárti képviselőtársait az­zal is, hogy lesz majd alkalmuk a szent terület vételárára saját zsebükből adakozni. Ezzel az óriási többség napirendre tért a kényes kérdés fölött, a­nélkül azonban, hogy becsületes őszinteséggel a szemébe nézett volna. Mindenki tudja, miért kellett a többségnek úgy szavazni, hogy ebből az esetből káros ne legyen, de rendszerré vált szokás szerint, a hazafias kegyelet negyvennyolc­as főbérlői mind bol­dogok voltak, hogy a kénytelenséget mint erényt bújtathatták el egy óriási füllentés mögé. * Lesz-e háború Szerbiával a tavaszszal, — ez most megint a kérdés. Miután ez idő sze­rint úgy látszik, hogy Szerbiától őrültség volna most keveredni velünk háborúba, mi hajlandók vagyunk a harczias híreknek nem hinni. Csak azért, mert György szerb királyfi bolond, még nem okvetlenül bolond egész Szerbia, s nem okvetlenül oly okos Aerenthal úr, hogy akkor csapjon le Szerbiára, mikor az sem Orosz-, sem Olaszországra nem számít­hat. Ha azonban úgy fordulna a dolog, hogy nem Szerbia, hanem mi volnánk elszigetelve, akkor György ürít bolondsága és Aerenthal ur okossága elegendő ok lenne rá, hogy magunk is komolyan elborongjunk a közelgő háborún. Egy szinészlélek. Irta Jászai Mari. I. Kis hajómat vízre bocsátandó, építek neki egy csipet talpat, melyről leszalasztom az ele­ven árra, az emberek kezébe, hadd úszszon, ha, mint mondják, életrevaló. A fáját a ma­gam erdejéből vágtam , kíváncsiságomból és őszinteségemből. Az utóbbit utóbbi időben már kizárólag a magam használatára tarto­gatom ; magamnak faricsgálok belőle hol szer­számot, hol játékszert. A színészlélek ennek a kettőnek az össze­tételéből született. »Tárva az ajtó, kihűl a szoba«, szokta szememre vetni az apám gyer­mekkoromban, belém nem fojtható őszinte­ségem miatt, mely akkor is ömlött a számból, mikor senki sem kérdezett. Ez a hajlamom okozott legtöbb galibát életemben, de levet­kőzni azért nem bírtam , azonban az apám­nak sem volt igaza, mert minél többet beszél­tem, annál több mondani­valóm maradt, a szobám pedig nem halt ki tőle, sőt ellenke­zőleg, nem egyszer ugyancsak besütöttem velem, magamnak. « Kíváncsiságom még fékezhetetlenebb. Nem, tudom, miért mondják, hogy nem illik kiván­csinak lenni ? Ezt bizonyosan azok találták ki, a­kik nem tudtak a hozzájuk intézett kér­désekre megfelelni. Én mindig, mindenre ki­váncsi vagyok ; egyetlen egy dolgot kivéve, a többire mindre kiváncsi vagyok, a suszter­inasok marakodása és a viczeházmesterné si­valkodása okától kezdve, egész addig, hogy­­ miért látjuk félkörűnek a szivárványt . És miután csak egyetlenegy az, a­mire nem vagyok kiváncsi, tehát azt könnyebb meg­mondani : nem bírok kiváncsi lenni arra, hogy mit beszélnek a királyok nyilvános alkalmak­kor. Ez egyen kívül mindenre kiváncsi vagyok ; a­mit látok és hallok, azért mert látom és hallom, a­mit nem látok és nem hallok, azért mert nem látom és nem hallom. Hogyne lettem volna kiváncsi végre saját magamra is. Különös, hogy : »végre !«, hogy az ember az egész látható világot meg­bámulja előbb maga körül és csak azután fordítja tekintetét saját magába. Olyan em­berről beszélek, mint magam vagyok, a­kit nem irányítottak és nem neveltek tanítók. Ezt e rövid csevegés folyamán még többször leszek kénytelen­ elmondani. Lehet, hogy a­kit bölcsek vezetnek, azok bölcsen, először is Plátó tanítását fogadják meg. Végre azonban én is gombostűre tűztem a lelkemet, mint a gyermek a lepkét és megpörgettem a szemem előtt. A­mit észre bírtam venni rajta, azt le­rajzoltam másik tulajdonságommal, nem k­i­­mező-hámozó őszinteségemmel; és közreadom ugyancsak két okból, először : mert egy lélek­­élete, bárkié, mindig érdekes, tudom magam­ról, milyen örömest olvasom én a másokét, másodszor, mert úgy látom, hogy színész­­szemével nézve, segítségére lehet küzdő, tö­rekvő ifjú pályatársaimnak saját lelkük kere­sésében. A leírás végén látom magam is, hogy­ egészen sajátos színészlélek ez az enyém. Hogy szerepeim tanulásának megfigyelé­sével kezdem, az nem véletlen, és ha két szóval elmondom a történetét, azért teszem, hogy hálámat rójjam le e dolgozat keresztapja, Rutt­­kai György dr. iránt, és egyúttal ő neki ajánl­jam, mint a­ki egy röpke találkozásunk alkal­mával kiváltotta belőlem ezzel a kérdésével: »Mondja el, kérem, hogyan tanulja a szere­peit ?« Mindaz, a­mit leírtam, úgy vélem, hozzá­tartozik a felelethez. De tulajdonképpen csak a hangszert mu­tathatom meg, a­melyen szerepeimet eljátszom,­­ a lelkemet. Magáról a tanulásról édeskeveset mondhatok, mert hiszen az misztérium. Azon­ban megkísértem, miután magamat is érdekel: hogyan is tanulok én ? Először is azt kell tudni, hogy az előadott érzések frissesége, közvetlensége az, a­mivel a színész elsősorban tartozik a közönségnek, a­ki illúzióért, csalódásért jön a színházba, különben elolvashatná a színdarabokat oda­haza. Az ábéc­éje tehát a színészetnek, hogy a színdarab a színész szájából úgy hangozzék, mintha az először érezné, a­mit mond és elő­ször ejtené ki. A szöveg átérzésének és elmondásának ebből a többé-kevésbé való frisseségéből áll a többé-kevésbé való jó színészet. A szöveg átérzésének első benyomását megőrizni megkopás nélkül,­­ az a tehetség. Mikor én még csak öntudatlanul, érzés után tanultam a szerepeimet, már akkor is elbúj­tam és bezárkóztam velük, mint legnagyobb titkommal. A darab első elolvasása alatt megy végbe a misztérium , az összeforrás, az egggyéválás. Annyira titokzatos, mindig kívánatos édes Magasabb szempontok. Föl van vetve a nagy kérdés, hogy ki takarodjék: a légy a lóról, vagy a ló a légy alól ? A függetlenségi párt ki­dobálja a­ néppártot, a néppárt a függet­lenségit, mondván : vagyunk olyan egy­sége a koalíc­iónak, mint te, s ebben igaza is van. S a függetlenségi párt lángol a dühtől és elhatározástól, s bizony erősen vitatja a vitás kérdést, természe­tesen addig, a­míg abba nem hagyja. A formula már meg van adva. A füg­getlenségi párt nem azonosítja magát a függetlenségi lappal, a néppárt nem a néppártival. Ezek a lapok arra valók, hogy alkalomadtán elmondhassák mind­azt, a­mit a pártok letagadjanak. Ren­deltetésük pártérdekből olykor hazudni, olykor magukat meghazudtoltatok Senki sem kételkedik benne, hogy a függet­lenségi lap épp úgy a lelkéből beszélt a nagy pártnak, mint az »Alkotmány« a kicsiéből. De mindegy és hála Istennek, mindegy : a háborúságnak béke lesz a vége, s a­kik most vad igazságokkal marczangolják egymást, holnap már egye­sült erővel nekimennek mindenkinek, a ki akár az egyiknek, akár a másiknak igazat adott. Egyet nyelni is kell, mint Kossuth Ferencz üzente fölháborodott és takarító híveinek, magasabb szempontból. S ebben igaza van a vezérnek s abban látszik nagy hatalma és tekintélye párt­jánál, hogy még akkor is hallgatnak rá, a mikor igaza van. A függetlenségi párt­nak a közel­jövőre nagy tervei vannak, üzeni Kossuth Ferencz a függetlenségi pártnak. Igaz, nekünk nagy terveink vannak, ismétli lent a párt, persze, hogy vannak, de nem tudtunk róla. Most már tudunk róla, de kiváncsiak vagyunk, mikor fogjuk megtudni, mik azok a nagy tervek ? Talán erre is kerül sor, addig azonban a magasabb szempont mellett el kell törpülnie az alacsonyabbnak : az igazságnak, az ön­érzetnek, a becsületérzésnek s egyéb in­­grediencziának, melyekkel a politika nem dolgozik. Hogy mik a függetlenségi pártnak nagy tervei a közel­jövőben, azt mi sem kapunk mai száma 40 oldal.

Next