Az Ujság, 1909. február/2 (7. évfolyam, 39-50. szám)

1909-02-16 / 39. szám

m tudjuk. Csak azt látjuk, hogy a tervek végrehajtására még szükségük van a hatvanhetes pártokra s ezek között a nép­pártra. Alighanem az önálló bank az a nagy terv, melyet a néppárt tudvalevőleg szenvedélyesen ellenez, tehát ennek a kivívására van szükségük Rakovszkyékra. Vagy egyébre ? Vagy csak a puszta eddigi fedezetre, hogy ne legyenek egy­­magukban e téren megfosztva a kép­telen tekintetektől, melyekkel a szövet­séges pártnak tartoznak ? Ki győzi ki­találni, a­mit a függetlenségi párt teljes bizalommal s mély titokban a vezére agyában tartogat ? De nem is tartozik a dologra, mik a függetlenségi párt nagy tervei. Az nem lenne baj, ha ez a nagy terv a bank­­kérdésnek a hatalmi kérdésbe való bele­­fojtása lenne. Csak azt tudjuk, hogy végzetesebb bajt a parlamentarizmusra képzelni sem tudunk, mint a koalíc­ió felbomlását. Micsoda vandál pusztítást vinnének véghez a koalíczión kívül azok, a­kik a koalíczión belül minden ellenzéki mozgást gúzsba kötöttek ! De ez még semmi. Hanem micsoda rettentő kompli­káció állana be, ha a korona elétek tartaná a cselédszerződést: együtt írtá­tok alá, ki engedte meg nektek, hogy szabad emberek módjára viselkedjetek? Mert ne felejtsék el az urak, nem az elvek és czélok azonossága, sem nem a nem létező kölcsönös megbecsülés hozta őket össze, hanem a közös kötelezettség előírt munkák végzésére, tiltott dolgok­nak köteles mellőzésére. Nem egymásnak mondhatják föl a barátságot, csak a közös koronás gazdának a szolgálatot. Erre pedig a Darányi törvénye szerint nincs joguk aratás befejezte előtt. Hely­ben kell maradniok, akármi történik közöttük,a míg a korona el nem bocsátja, vagy el nem csapja őket. A néppárt nem léphet ki a koalíczióból, nem is lehet ellenzék, mert koalícziós kormány­pártnak volt engedelme magát meg­választatnia, azzal a rendeltetéssel, hogy mindenre igent mondjon. A független­ségi pártnak pedig nincs is ereje kidobni őket, még ha akarná is, mert a nép­pártot látják odafönt annak a lojális pártnak, a­mely a korona bizalmát a maga jótállásával a függetlenségi pártra is sugároztatja. Ezek az igazi magasabb szempontok, miknek hogy érvényesülniök kell, még a legszenvedelmesebbje is érzi, ha oly­kor nem is látja át. Összeveszni szabad, azzal nem törődnek odafönt, de széjjel­menni nem szabad semmi körülmények között, mert akkor azt is elkergetik, a­ki bent marad. A függetlenségi párt nem a többségének köszöni minisztereit, ha­nem a paktumnak. Erről nem szabad megfeledkezni s erről, hála Istennek, nem is feledkeznek meg. órák azok, melyek alatt én egy új szereppel először vagyok egyedül, olyan friss, új lelki életet érzek azalatt, mintha olyankor mindig egy új lelkem születnék, valami csodálatos, nagy lelki hullámzás megy odabenn végbe, olyasmi, a­mitől most is, mikor számot akarok adni róla, hogyan tanulom a szerepeimet, el­önt a hőség és az arczomba szökik a vér ! Mintha legbelsőbb titkomért faggatna valaki, most, mikor el akarom mondani, hogyan tanu­lok. De a rákövetkező érzésem az, hogy maga­mat is érdekel, hogyan is tanulok tehát ? Mert ez annyira egyéni, hogy csakis ma­gamról beszélhetek. Nos, megkísértem öntudatosan beszámolni erről a csodálatos proc­eduráról, erről a ben­nem végbemenő titkos rec­epczióról, és, a­mi a legfontosabb, a szerep rám tett első hatásá­nak fixírozásáról, megrögzítéséről. Ez, a­mint látom, úgy történik, hogy a belém vetített, lelkemmel fölfogott képet, vagyis emberi alakot, egyszerre, vehemensen átfogom egész naiv komolyságommal annyira, hogy úgy érzem, hogy ő az én, vagy én az ő. Ez a gyermekes komolyság képezi az én föl­fogásom érzékenységének azt a burkolatát, melyet a villamos huzalon a selyem, gyanta és egyéb izoláló tényezők képviselnek. Vala­mint ezek a jó elszigetelő képességgel bíró esz­közök megóvják az érzékeny villamos vezeté­ket profán hatásoktól és képessé teszik arra, hogy a kellő ponton és időben elevenedjék csak meg, azon módon ölelem én át az első olvasás alatt előttem termett alakot egész szívemmel, szívem egész erejével és úgy őrzöm annak ele­venségét, mint anya a gyermekéét, hogy az megszületéséig, a színpadon, semmit ne veszít­sen a rám tett első benyomás életrevalóságá­ból. Azaz a tanulás és próbák alatt, sokszori elmondás után el ne fásuljak, közönyössé ne váljak iránta, mint a­ki már úgyis untig tudja, mit mond a vele játszó és ő mit fog arra felelni, így kell ennek történni mással is, honnan venné különben a színész azt a szellemi trambulint, melynek segítségével például egy nagy indu­latok által már fölkorbácsolt jelenet kellős kö­zepébe, mondjuk egy tragédia harmadik vagy negyedik fölvonásában, a holt színfalak mögül lobogó vérrel, fölajzott lélekkel, vihar módjára képes betoppanni . Az első olvasás alatt az íróval együtt hala­dunk, messziről szaladunk neki a kavargó for­gatagnak, tehát könnyű lihegve beleugranunk a magasan csapkodó szenvedélyek árjába, de ha azt a hangot, azt az érzést, mely az indu­latot szüli, nem rögzítjük a vérünkbe eleven korában, akkor a próbák alatt megkopik és akkor honnan veszszük minden egyes játék alkalmával azt a szellemi és izomi feszültséget, mely nyilunkat minden játék alatt ugyanazon távolságra búja kilőni. Úgy kell tehát a szerepemet mondanom, mintha a velem beszélő szavait először halla­nám és minden alkalommal — ha századszor játszom is a szerepet — először felelnék rájuk. A tanulás nyomait kell eltüntetni. Az első olvasás érzéseit módon szívja be a lelkem és az olvasás végével előttem meg­jelent alakba beleilleszti és összehangolja annak cselekedeteivel, korával, társadalmi helyzeté­vel, megidézi és meghatározza külső formáját, mozgást ad rá és ruházatot — és ezután kez­dem meg a szavak tanulását. Csak azután, miután ábrázolandó embe­remet színről-színre, elevenen látom magam előtt. De milyen kelletlen meglepetés ér most! Minden alkalommal ugyanaz. A közel látott alak eltávolodik tőlem. Mintha a hangom elijesztené. Nem ilyennek láttam. Nem ilyennek hallottam a hangját képzeletben. Hová lett az én kész emberem ? Megszáll az ijedség. A kikerülhetetlen kis­hitűség, lehangoltság. Félve nyúlok megint hozzá. Félve nézek megint a szemébe, mint olyan embernek, a­kitől azt hiszem, hogy nem szeret. Próbálgatom megközelíteni az elejéről, a végéről, a közepéről, mint a­hogy bizonyos japáni művészek a madaraikat rajzolják : egyik a lábán kezdi el, másik a csőr­nél fogva, és a­hol meg bírom ragadni, onnan indulok el rajta és ahhoz a megértett momentumhoz han­golom az egész lelkét. Mert bármennyire kész képzeletben az alakom, keservesen engedelmeskedik ám az anyag! Ha a szobrásznak, festőnek, zenész­nek »hosszú az út a fejtől a kézig«, mily hosszú­nak találom én az agytól a nyelvig, melyen keresztül alakjaim a színpadon megszületnek ! Pedig, ugyebár, úgy tetszik, hogy az em­ber készen kapja őket az alkotójuktól, az író­tól ; ez úgy is van , de hátra van a küzdelem, úgyszólva a bakózás az eljátszandó ember és a színész egyénisége között. Az ember lénye néha sok, néha kevés egy-egy szerepéhez. Rit­kán ülenek egyszerre együvé. Néha úgy érzem, hogy kezem, lábam kilóg egy szerepből, más­kor pedig attól félek, hogy nincs elég lelkem kitölteni annak minden porczikáját, hogy meg­elevenedjék. Ilyenkor megszáll az a­­j félelem, a­mely­ AZ ÚJSÁG Kedd, 1909. február 16. BELFÖLD.­ ­ A képviselőház ülése. A képviselőház hol­nap, kedden, délelőtt tíz órakor ülést tart, a­me­lyen folytatják az újonézjavaslatok tárgyalását. Az ülés Ugron Gábor és társai indítványának ma történt elfogadása folytán, holnap már délután három óráig tart. — A bank. Temesvárott, a délvidéki függetlenségi párt vasárnap délelőtt tartotta meg rendes évi közgyűlé­sét Steiner Ferencz képviselő elnökletével. A közgyűlésen Ivanovits Lajos indítványára egyhangúlag határozatot hoztak az önálló magyar bank érdekében.­­ Békéscsabán Pető Sándor képviselő tegnap tartotta beszámoló beszédét. Beszélt az önálló bankról és azt mondta, hogy azt komo­lyan senki sem­ akarja.­­ A soproni függetlenségi pártkör vasárnap este tartotta közgyűlését Kováts István elnök­lete alatt. Meiszner Ernő dr. indítványára kimondotta a pártkör, hogy az önálló bankot szükségesnek tartja, a tárgyalás alatt levő adóreform irányelveivel pedig egyetért. — Az oraviczai választás. Andrássy Gyula gróf belügyminiszter Krineczky Ferenczhez, az oraviczai alkotmánypárt elnökéhez hosszabb leve­let intézett Szeg­eseti József képviselőjelölt érde­kében. Hazájának és fajának — írja Andrássy — mérhe­tetlen szolgálatot tehet Oravicza magyar és román vá­laszt­óközönsége, ha a, magyar állameszméhez hű román származású egyént küld a képviselőházba s ezzel ledönti a válaszfalat, mely az állampolgárokat egymástól el­választja s vállvetett munkára képesíti azokat, a kik csak együtt boldogulhatnak. Ha a románság erre az útra tér, meg fogja látni, hogy a magyar nyelvét és faji érzését nem bántja s az őszinte szövetségesnek maga is őszinte barátja tud lenni. Darányi Ignácz és Wekerle Sándor táviratot intéztek Krinetzkyhez. Kossuth Ferencz ezt táv­­iratozta : »Üdvözletüket köszönöm és szivemből óhajtom a magyarság győzelmét. KossuthA ~ Nemzetiségi gyűlés. Nagykikindán a radikális szerbek tegnap népgyülést tartottak, melyen Tomic­s Jása is megjelent. A gyűlés az elnökválasztás miatt igen zajos volt, mert az elnök személyében nem tudtak meg­egyezni. Határozati javaslatot fogadtak el, a melyben az általános választói jogot követelik. Kegyelet és ujoncz. — A képviselőház ülése. — Az aradi vesztőhely megváltásának kegye­­letes kérdésén siklott túl először a képviselő­ház. A kérdés a túlbuzgóság révén jutott a parlament elé, annak a közismert törekvésnek a révén, a­mely minden hazafias és kegyeletes kérdést túlliczitálni iparkodik. Magában az a kérdés, hogy az aradi gyászos vesztőhelyen valami impozáns emlékmű, vagy talán leghelyesebben templom emelkedjék, olyan dolog, a­melyet minden más nemzet már réges-régen megvalósított volna. Ámde nálunk késnek, késnek vele, s a­mikor fölvető­dik végre az idea, akkor jelentkeznek a hiper­­hazafiak, a­kiknek már ez a templom kevés, s legalább két templomot követelnek az egy helyett. Így aztán a kegyeletből hezitálás lesz, holott már az első akc­iótól se vitatható el bizonyos üzleti színezet. Legjobb volt átsiklani fölötte. Az újonczjavaslathoz, a­mely a vita je­gyében indult meg, ma csak egy szónok beszél­hetett. Az is elkalandozott ide-oda, s magukról az újoncz javaslatokról csak annyit konstatál­hatott, hogy a függetlenségi párt csak erőszako­san és a maga korábbi álláspontjának egyszerű félre­vetésével vehette időnek előtte napiendre, hogy a hatalom iránt való szolgálatkészségének jelét adja. Erre a szolgálatkészségre nyomban rá­dupláztak az Ugron Gábor indítványának el­fogadásával. Az újonézjavaslatok idejére egy órával siettek a tanácskozási időt meghosszab­bítani. Még jóformán meg se kezdődött a vita, már szükségesnek látták a meghosszabbítást. De persze, csak mert ujonozról volt szó. Az

Next