Az Ujság, 1909. március/2 (7. évfolyam, 64-76. szám)
1909-03-17 / 64. szám
é tett aspirácziói leskelődnek, s ha gyengéknek bizonyulunk a nagyhatalmi állás fentartásában, magunkra szabadítjuk a monarchiabelső ellenségeit is. Hisz Magyarországnak a monarchia nagyhatalmi állásához való ragaszkodása elsősorban a maga védelmének leghatékonyabb eszköze, s ami áldozatot hoz anyagiakban és közjogiakban, ezért a védelemért teszi. Ez magyarázza meg, hogy a rossz vélemény daczára, amelyet a magyar közvélemény Aehrenthal báró annexiós politikájáról táplál, a szerb konfliktus beálltát nem hajlandó annak teherszámlájára írni. Mert semmit sem tett vagy mulasztott, ami bármily vonatkozásban is Szerbia érdekeit érintené s annak sértődöttségét, követelőzéseit s rakonczátlankodását indokolná. Valószínű, hogy Szerbia nem a maga szakállára ugrik bele a háborús kalandba. Izvolszkij kétkulacsos politikájáról kezd lehullani a lepel, s jellemző, hogy Németország volt az első, mely az orosz politika alattomosságaira figyelmeztetett. Nem lehetetlen tehát, hogy Szerbiával összetűzvén, reánk szakad a muszka veszedelem is. Ezzel pedig adva van az európai konflagráczió eshetősége. Mert Németország az első orosz ezred mozgósítására teljes hadi erejével mellénk áll , Francziaországra nézve pedig ez esetben előáll a casus foederis. Már hogy aztán micsoda bonyodalmak származhatnak ebből, s hol találjuk majd Angliát és Olaszországot, ma ne firtassuk. Ha a végzet úgy határozta, sokkal hamarább megtudjuk, mint kívánatos. De éppen e perspektíva szörnyűségeiben rejlik annak valószínűtlensége. Nehéz elképzelni, hogy a bosnyák annexió miatt, amely már az érdekelt hatalmak közt teljesen és végleg elintéztetett, pusztán a szerb aspirácziók kedvéért bármely nem közvetlenül érdekelt nagyhatalomnak kedve kerekedjék egy európai háborúban kockára tenni exisztencziáját. Inkább azt hiszszük, hogy Oroszország próbanyulacskát játszattSzerbiával, s Izvolszkij kétszínű játékai sokkal veszedelmesebb a szerbekre, mint I reánk. Oroszország úgy számít: ha meg-s verik Szerbiát, az európai diplomácziánál , gondoskodni fog, hogy Szerbia meg ne semmisüljön ; ha pedig esetleg, valami kiszámíthatatlan csodája folytán a hadi viselésnek, Szerbia talál rajtunk súlyos sebeket ejteni, a mi elgyengülésünk s a Balkánon veszendőbe menő tekintélyünk elég hasznot és előnyt biztosít Oroszországnak. A haszon egy csöppnyi kilátásáért is kész az orosz politika áldozatul dobni oda Szerbiát. Ez lelkiismeretlen, galád politika, de tetőtől-talpig — hamisítatlan muszka. Nagyon okos dolog volt minden eszközt megkísérleni Szerbia kijózanítására, s bebizonyítani Európa előtt, hogy Ausztria-Magyarország Balkán-politikája ízem kapzsi, nem önző s nem perfid, mint az orosz. De ezzel eleget tettünk annak az európai színvonalnak, amelyet a művelt világ tőlünk joggal megkövetelhet. Ezentúl már gyengeség vagy gyávaság lenne minden halogatás. Tudnunk kell sürgősen Szerbia világos és félremagyarázhatatlan szándékát. Háborút akar-e vagy békét! Igen vagy nem ? Ha nyíltan elintézettnek nem jelenti ki az annexió ügyét, ha le nem mond világosan arról a kívánságáról, hogy ez ügyben európai konferenczia legyen bíró fölöttünk, s ha sietősen le nem szereli immár felkészült hadseregét , akkor kétségtelen, hogy a háborút akarja. S akkor a háborút nekünk is akarnunk kell. Külügyi kormányunknak ma már nincs habozni valója. Válaszadásra kell kényszerítenie Szerbiát. Kérdést kell tenni nála, de úgy, hogy csak igennel vagy nemmel válaszolhat. Az ultimátum ideje megérett. Az utolsóelőtti lépés Forgách grófé. AZ UJSÁG Szerda, 1909. márczius 1?, BILFÖLI. — A Ne temere és a püspökök, Vaszary Kolos bíbor 15ok, herczegprimás a katolikus püspöki kar tagjait ma délelőtt tíz órára fontos tanácskozásra hívta egybe a primási palotába. A püspökök, akiket a herczegprimásnál Kohl Medard püspök fogadott, Kohl püspököt meleg ováczióban részesítették a ma kapott királyi kitüntetése alkalmából. Vaszary Kolos tábornok herczegprimást a püspökök hódolattal üdvözölték. A tanácskozás megnyitása után a herczegprímás a jegyzőkönyv vezetésére Fischer-Colbrie Ágost püspököt kérte fel. A tanácskozáson résztvettek Várossy Gyula dr. kalocsai érsek, Batthyány Vilmos gróf nyitrai segédpüspök, Balás Lajos rozsnyói, Boromissza Tibor szatmári, Csáky Károly gróf váczi, Csernoch János Csanádi, Fischer-Colbrie Ágost kassai, Fetscher Antal nagyváradi helyettes, Majláth Gusztáv gróf erdélyi, Prohászka Ottokár székesfehérvári, Párvy Sándor szepesi és Radnai Farkas beszterczebányai római katolikus, Firczák Gyula munkácsi és Radu Demeter nagyváradi görögkatolikus püspökök. Vaszary herczegprímás közölte a püspöki kar tagjaival az apostoli szentszék legújabb döntését, amelyet ez a magyar püspöki karnak a »Ne temere« dekrétum XI. fejezet 2. §-ának alkalmazására vonatkozó kérelme kapcsán hozott. A püspöki kar ugyanis a »Ne temere« hivatalos magyarázatának megjelenése után felterjesztést intézett az apostoli szentszékhez, amelyben a »Provide« szóval kezdődő és eredetileg csakis Németországra szóló pápai konstitucziónak Magyarországra való kiterjesztését kérelmezte. A szentszék, tekintettel a fenforgó kivételes körülményekre, a kérelemnek helyt adott, egyúttal kijelentette, hogy »mindazokat a vegyes házasságokat, amelyeket Magyarországon a »Ne temere« dekrétuma életbeléptetése óta e czimen egyházilag érvénytelennek nyilvánítottak, ezennel érvényeseknek nyivánitja. A kedvezmény kiterjed Magyarország kapcsolt részeire is«. A napirend második tárgya a kongrua-törvényjavaslat volt, amelynek negyedik pontját a püspökök aggályosnak tartják. Végül néhány kisebb jelentőségű egyházi és iskolai ügyet beszéltek meg. — Pártértekezlet: Az alkotmánypárt holnap, szerdán, este fél nyolc órakor értekezletet tart. Ma este pártvacsora. A löket és a színhelyet, de amit lát, azt szükségképpen valónak fogadja el és nem támad benne az az óhajtás, bárcsak másképpen ágálnának a szereplők, bárcsak más volna a tragédia vagy komédia színhelye. A moralista ellenben a megrögzött világjavitó. Nincs megelégedve a világgal és ha eléggé őszinte, magával sem. A maga erkölcsi szabályainak megfelelő színvonalra — szerinte mindig magaslatra — szeretné fölemelni az emberiséget. Wedekind szintén morális világjavitó. Lírai versei, bár olykor éppen az ő soraik közül vihog ki a legmeztelenebb czinizmus, nem egyszer a legkonzervatívebb moralista képében is mutatják Wedekindet. A maga szemével nézve magát, nem a más, hanem a maga mértékét alkalmazva is, bűnnek érzi, értékeli és bűnbánóan vallja sok tettét, a lelkiismeretének görnyed hatalma alatt és végső óhajtása az, hogy Istennel és a világgal megbékélten haljon meg. Az a moralista bűn és nem-bűn között nem tehet különbséget, éppen ezért a bűnbánat érzése, melytől a moralista sohasem tud szabadulni, teljességgel idegen tőle. Neki a lelkiismeret gyönge emberek agyréme. Wedekindnek nem csupán mint lírikus egyénnek van sajgó lelkiismerete, hanem mint a társadalom tagjának is. Az ő lelkiismeretét a társadalmi bűnök is inzultálják és jajgatásra bírják. Az amoralista csak társadalmi jelenségeket ismer. A világjavító Wedekind nem tud belenyugodni abba, hogy a mai társa- dalmi berendezkedés mellett, a mostani erkölcspedagógiai rendszer alkalmazásával az életfakasztó ösztön a serdülő ifjúságnak súlyos megpróbáltatások, sebetütő szenvedések, olykor a pusztulás mérgezett forrásává válik. Az amoralista fölötte állana ennek a nyomorúságnak és csak a maga szemével látott képet adna róla. Wedekind maga visszahelyezkedik a serdülés gyötrelmei közé és a Tavasz ébredésében helyenként vádirat korbácsával csap le a mai erkölcsi nevelésre, jobb, természetesebb erkölcsre való nevelésért kardoskodva. Az amoralista tiszta művész tud lenni, a moralista a művészetében is irányzatos. Az ösztönt meg nem béklyózó és helyes irányba vezető ifjúsági nevelésen kívül Wedekindnek, főképpen újabb műveiben, egyre több társadalmi ideállal jelentkeznek. Az amoralista azt mondja a világnak, amikor tükröt tart elébe : lám, ilyen vagy ! A moralista esetleg így is szól, de el nem felejti hozzátenni, hogy milyennek óhajtaná a világot. Wedekindnek reformtervei a két nem egymáshoz való viszonyához kapcsolódnak. A mai társadalom egyik legszörnyűbb bálványa szerinte a női érintetlenség szentségéről koholt legenda. E gonosz bálvány tiszteletének tulajdonítható szerinte az a szörnyű éhség, mely a teremtés lakomájához soha el nem jutott vénleányt gyötri, az a feneketlen megvetés, mely azokat a teremtéseket üvölti körül, akik a társadalmi szankció nélkül is akár önzetlenül, akár érdekből, akár egyéni vonzódásból, akár állandó hivatásból oltják a férfiak legerősebb szomjúságát, az a jogfosztottség, melyet az egyházi és állami jóváhagyás nélkül született gyermekek, mint törvénytelen anyjuk úgynevezett szégyenének örökösei sínylenek meg. Oly társadalomról álmodik, ahol minden zsák megleli a maga foltját, ahol nem lesznek oly nők, akik előtt rejtelem marad az asszonyiság teljes kibontakozása, ahol a nőt nem vetik meg azért, mert a legnagyobb gyönyörök bőkezű adományozója, ahol életet adni nem oly szégyen, mely az ártatlan magzatra is átöröklődik. És szinte mániákus fanatizmussal bővül a férfi és a nő viszonyának olyfajta rendezéséért, amelynek keretében nem ostoba és rosszul működő véletlenségek, mindenfajta társadalmi és anyagi érdekek, vak és rossz irányba tévedő szerelmi vágyak hozzák együvé a párokat, hanem a faj érdekét mindenekfölött tartó, az emberiség jövőjére áhitatosan rámeredő, elit-utódok létrejöttét célzó megfontolások, párosító intézkedések, tervszerű, a faj lelki és testi nemeskedésével kecsegtető összeválogatások alapján kerülntek egymás mellé a különnemű emberek. A mai morállal szemben oly erkölcsöt szeretne diadalra juttatni, általános társadalmi elismerést és méltánylást akarna biztosíttatni oly faji életnek, mely az egyénnek az érzéki élvezet maximumát, a fajnak a fölfelé való továbbfejlődést garantálná. Ez az író, akit egyes bírálói a társadalmon kívül állónak tartanak, ideális elvei számára annyira kivonatosnak tartja a társadalmi elismerést, azaz a társadalom kedvező morális ítéletének elnyerését — hogy még az úgynevezett »szerelmi vásár«-t is olyan nyilt és becsületes vásárnak óhajtja rehabilitáltatok a milyen akármilyen másfajta, nem emberhúst forgalomba vivő vásár. Az amoralista a szerelmi vásár létjogosultságát attól teszi függővé, hogy az mennyire, milyen minőségben tudja kielégíteni azt a szükségletet, amelynek jóllakatására megszületett. Csak moralistának juthat eszébe, hogy valaminek teljes jogosultságát ne magában a szóban forgó jelenségben.