Az Ujság, 1909. június/2 (7. évfolyam, 141-153. szám)
1909-06-16 / 141. szám
2 AZ ÚJSÁG Szerda, 1909. juan ------------------------------------------------------ 16. vénitás alá helyezése egészen uj helyzetet teremtett s oly kérdéseket dobott felszínre, a melyek egyrészt alkalmas ürügyet szolgáltattak a szláv eszme gyakorlati kibontakozásának, másfelől jogos aggodalommal tölthetik el a monarchia mai szerkezetének híveit. Sajnos, minálunk, szándékosan vagy könnyelműen, szemet hunytak a hirtelen támadt s előtérbe toluló kérdések fölött. Annál tüzesebben kaptak rajtuk az osztrákok, németek és szlávok, de különösen az utóbbiak. A messze horderejű s nagy bonyodalmakat rejtő kérdés az, mi történjék az annektált tartományokkal ? Csak három eshetőségre lehet gondolni: vagy Ausztriához, vagy Magyarországhoz csatolják, vagy pedig egy külön, harmadik országot csinálnak belőle. Nem segít ki a zavarból az a körülmény, hogy átmeneti vagy provizórius helyzetet teremtenek, mert amíg Bosznia és Herczegovina, európai mandátum jogán, közösen kormányoztatott Ausztria és Magyarország által, olyanformán volt megkerülhető a kérdés, mintha idegen kincset bíznának két társra kezelés végett. De ma a kincs a társas czég tulajdona lett. Úgy kezelni, mint idegen jószágot, nem lehet; meg kell határozni a tulajdonviszonyt és a tulajdonjogot. Itt már aztán nem is folytatható a hasonlat. Mert súlyosabb komplikácziók merülnek fel, egyrészt abból, hogy Magyarország a történelmi jog címén kizárólagos igényt formál Boszniára és Herczegovinára, másrészt abból, hogy a külön kezelés nemcsak tűrhetetlen súrlódásokra vezetne, — amire csak a bosnyák agrárbank körül történtek is elég világosságot vetnek — hanem önkéntelen, ha formailag tán nem, de gyakorlatilag a trializmus nőne ki belőle, amibe pedig Magyarott vagy tizenöt-húsz szekrény) gyönyörűen megrakva drága, finom holmival. Láttam mindent, amikor felvették a hagyatéki leltárt. Ott van a nevem rajta tanúnak. Micsoda szép dolgok azokban a szekrényekben. Alig is van szebb valami a világon, mint egy asszonyi kelengye. Patyolat ágyruhák, finom hímzésű ingek, ragyogó ingvállak, fodros, csipkés szoknyák, nadrágocskák.» Ebben a lakásban élt az öreg Klári néni — egyedül. Ötven évig, vagy még tovább, és mindig egyedül. És járta a szobákat. Ez az ebédlő. Itt ülnek együtt, reggel, délben, este. És szeretik egymást : reggel, délben, este. A kötényével mindig megtörli a széket, ahová a szeretett férj le fog ülni. Azután átmegy a férfiszobába. Nagy könyvszekrény. Bölcs munkák benne. Tudós és szórakoztató könyvek. Csakhogy senki még ki nem nyitotta egyiket se. A széles, süppedő karosszékekben sohase ül senki, az Íróasztalon legfeljebb ha a doktor irt nagynéha egy-egy receptet. Mármint én, vagy régebben az öreg doktor, az apósom. A pipatóriumban érintetlen csibukok és pipák. Még senki se vette kézbe őket. Ötven év óta. De Klári néni benézett azért minden nap a szobába. Lábujjhegyen sompolygott be, mintha félne, hogy valakit zavar a munkájában, ötven év óta minden nap. És sohase zavart senkit. A gyerekszobába is be-benéz. Csak az ajtóból. Ide nem mer bemenni. Istenem, hiszen egy hajadonhoz talán nem is illik, hogy gyerekszobája is van. Két ágygyal és egy bölcsővel. A hálószobában van legtöbbet Klári néni. Sokszor beteg, többnyire beteg. És ha egészséges is, akkor is legjobb feküdni. Feküdni és aludni. Vagy ébren álmodozni. Vagy nézni azt a másik ágyat, amely még nem volt megvetve soha. , ország soha semmi körülmény közt bele nem nyugodhatnék. Pedig, hogy ez a trializmus nem doktrinér eszme s nem ártatlan játék, hanem küszöbünkre toluló veszedelem, arról az utóbbi hetekben meggyőződhetett mindenki, aki figyelemmel kísérte az osztrák parlament úgynevezett bosnyák vitáját. Oly kijelentések, oly magyarázatok s oly fejtegetések történtek ott, melyek arra vallanak, hogy odaát Ausztriában komoly és számottevő politikusok és pártok a monarchia szerkezetének megbontására törekszenek. Az egyik cseh szónok a birodalmi politikát szögezte szembe a magyar aspirácziókkal, a másik hangosan tiltakozott az ellen, hogy Horvátországot Magyarországba olvaszszák, sőt akadt olyan, aki a bosnyák kérdésben a magyar befolyás ellen azért dühöngött, mert ez útjában áll a trializmus megvalósításának. Alig pár napja, hogy a trializmus jelszava az osztrák parlamentben mint politikai hitvallás és czél elhangzott, mégpedig az osztrák kormány minden visszautasító vagy magyarázó megjegyzése nélkül, s ma már Ausztriában konkrét formába foglalták s világgá röpítették a trializmus tervét. Alább egy térképet ismertetünk, mely a monarchia jövendő, Trial-formáczióját mutatja be a legpontosabban. E térképen a Habsburg-monarchia már hármas birodalom; a magyar és német mellett egy nagy délszláv birodalom, az illír királyság pompázik rajta, Magyarországból és Ausztriából kihasított darabokkal, természetesen Bosznia és Herczegovina, Horvátország és Szlavónia egyesítésével. S nem jut eszünkbe mosolyogni e térképen. A csip-csup dákoromán vagy Amikor fenjár, a szekrényeket nyitogatja Klári néni. Nyitogatja, csukogatja. Kirak mindent szép sorjába, és el-elnézegeti a finom holmit. Ez a menyasszonyi fehér ruhája. Csupa habos csipke, omló patyolat. Ez az ágyruha. Rózsaszín szalagocskák benne. S ez amásik. Istenem, milyen szép. Ez nagy alkalomra való, amikor sok vendég jön beteget látogatni. Olyan beteget, aki most gyógyult meg éppen. És rakosgatja, rakosgatja Klári néni ötven esztendeig mindig, minden nap, szakadatlanul. Még soha nem volt rajta egyik is. Hiszen csak nem veheti fel, mielőtt megjött mindegyiknek az ideje. Más talán látná, de ő nem látja, hogy sárgul, fakul, romlik körülötte minden. Szinte elporladnak a kezében a fakó csipkék, de neki minden ragyogó, fényes, új, érintetlen. Látjátok, így élni ötven évig, az a legnagyobb mártíromság. Ott voltam a Klári néni ágyánál, amikor meghalt. Nagyon öreg volt és nagyon beteg. Ránczos volt a képe és sárga, mint a viaszk. Nyakig be volt gombolva a hálóréklije, még az orvosnak se szabad látnia a testét. Két sovány, múmiává aszott keze a paplanon feküdt. A másik ágy mellette felbontatlan. Amikor a szobába léptem, akkor nyitotta ki a szemét. — Doktor úr, ugye, most már egészen bizonyos, hogy meghalok? Vigasztalni próbáltam. — Nem fog meghalni. Meggyógyul. De azért, ha van valami kívánsága, csak mondja meg. És papot is hivatunk, ha akarja. — Nem kell. Senki se kell, ön se kellene, mert ilyen korban már doktor nélkül is meghalhat az ember. De mégis, van egy és más, amit el akartam még mondani: schulvereines térképek és földjei: még csak elcsúszhattak hóbortos, azási mániában szenvedő daszkálok schullehrerek elmeszüleményei gyanán, de a Trias-térképnek komor hátteret ad az osztrák parlament szláv elemeken nyílt fellépése, e törekvés nyílt propagálása s e propagandának a szláv unióban rejlő politikai ereje. Az a szláv unió, amelynek kormánybuktatásától csak öt szóval menekülhetett a minap az osztrák kormány s a keresztényszoczialista tábor, mely Lueger vezérlete alatt nyíltan hirdet és csinál magyarellenes politikát, oly velünk ellenséges erők, amelyek egy napon kezet foghatnak a legőrültebb terv végrehajtására, ha az Magyarország ellenében a császári politika érvényesülésére nyújt kilátást. S a trializmus, a maga hármas birodalmával, voltaképp kimondatlanul, a centralizmus kísértetét idézi fel sírjából, mert azok, akik a terv megvalósítását komolyan veszik, aligha akarják a nehézségeket és komplikácziókat, amelyekből már a dualizmus is bőségesen eleget produkál, még újabbakkal és súlyosabbakkal tetézni. Nem festünk ördögöt a falra. Az ördög már itt jár határainkon s verbuválja a centralista pokol táborát. Az osztrák makacsság, melynek épp most, a magyar válság idejében, eddig szinte példátlan eluralkodását észleljük, arra int bennünket, hogy figyeljük meg éberebben, mint eddig az osztrák szlávság körében történőket, s mielőbb hozzuk rendbe szénánkat idehaza, nehogy a legrosszabb, legválságosabb időben szakadjon ránk a Trias-fészekből fenyegető zivatar. — Beszéljen. Minden kívánsága teljesedni fog ! — Ha meghaltam, öltöztessenek abba a fehér ruhába, a melyet nászomra szántak. Azt az inget adják rám, azt a patyolat-inget, amelyet nászéjszakámon kellett volna viselnem. A hajamba rózsaszín selyemszalagot fűzzenek, a fejem alá csipkés vánkost tegyenek, a testemet selyempaplannal fedjék be. Nászágy legyen a koporsóm. — Minden úgy lesz, ahogy akarja. — Köszönöm. Jól esik, ha meglesz, bár ez mind nem nagyon fontos. Az a fontos, hogy ne engedjenek másokat úgy élni, ahogy én éltem. Hogy ne úgy haljon meg, ahogy én halok meg. Tegyék kötelezővé a szerelmet. Hozzanak rá törvényt, hogy aki ép és egészséges és fiatal, az szeressen is. — De ha nem tud szeretni ? Vagy nem akar ? — Mindenki tud szeretni. És mindenki is akar. Csak nem mer. Mert a törvény tiltja. Mert a társaság elítéli. Mert az emberek megvetik. Fordítva kell csinálni. Halálos büntetést kell szabni az érintetlenségre. Pellengérre kell állítani a szüzeket. Közmegvetés legyen a sorsa, aki nem szeret.. — És ezt a halálos ágyán mondja ? — Ott. Mert őrült gazság van abban, hogy én ilyen szépen halok meg és olyan csúnyán és gonoszul éltem. Haljanak meg az emberek jajgatva, de éljenek gyönyörűségek között. Behunyta a szemét s nem szólt többet egy szót se. Elaludt. Mi orvosok ezt úgy hívjuk, hogy beállott a halál. Meghatottan állottam az ágya mellett. Ez volt az első halál, amely meghatott. Meghatottsága látható jeléül az orvos felhajtotta maradék sörét, s megrendelt még egy korsó sört.