Az Ujság, 1909. szeptember/2 (7. évfolyam, 219-231. szám)

1909-09-16 / 219. szám

ROVÁS. Három hónap óta van egy nemes gesz­tusuk , a m­i úgyis elmegyünk. A távozóban lévő, a menni készülő, a visszavonhatatlanul visszavonuló Wekerle erre felment Bécsbe és megtárgyalta a bosnyák alkotmányt. A bos­­nyák alkotmányt, a­melytől egy kicsit Magyar­­ország közjogának, sőt Magyarország területé­nek épsége, Magyarország balkáni térhódítá­sának, sőt egy kicsit a magyarságnak a jövője függ. A bosnyák alkotmányt csak úgy elmenő­ben, távozóban, kutyafuttában, a magyar jo­gok és magyar érdekek védelmében, hivatalosan még csak egy többség bizalmától sem támo­gatva. Miért ? Azért-e, mert már titkolni sem akarják, hogy az elmenésnek három hónap óta hangoztatott szándékát egy perezre sem vették komolyan ? Vagy azért, mert minek törődjenek sokat a bosnyák alkotmány­nyal, mikor a magyarral is olyan keveset törődtek ? * Az előkelő alkotmánypártról mai napig se derült ki, hogy voltaképpen mit akar. Egyik ünnepnapi public­istájuk azonban most keservesen panaszkodik róla, hogy jó királyun­kat illetéktelen befolyások környékezik meg, hogy a trón körül sötét teltegek gyülekeznek, hogy mindjárt jön a ború, a háború, az égi­­háború. A panasz olyan keserves, hogy szinte már fenyegetés. A gyászkürt úgy szól, mintha az egykori kurucz tárogató volna. És a panasz­ból kiderül az is, hogy mit akartak. Kis aján­dékokat akartak, czimeket, formulákat, kar­­telbankot, a­mi annyi, mintha közös bank volna ; katonai vívmánykákat, a­mik nem is vívmányok , akármit elfogadtak volna, a leg­szerényebb adományt is köszönettel vették volna, csak ráfoghassák, hogy győzelem, csak jogczlmük legyen a nyugalmas nyeregben­­maradásra. Semmit sem kaptak. És a gyász­kürt azért szól már megint úgy, mintha támo­gató volna, mert a király nem akart nekik segíteni abban, hogy becsapják az országot. * Új nemzeti küzdelemre czélozgatnak az Andrássy védői is, a­kik szerint a belügy­miniszter kényelmesen miniszterkedhetnék to­vább, ha a nemzeti fejlődés jövője kedvéért nem vállalna inkább egy mindent koc­káztató küzdelem eshetőségeit. Milyen nagy szavak és milyen kevés igazság bennük! Arról, hogy a belügyminiszter kényelmesen miniszterkedhet­nék tovább, csak az beszélhet, a­ki a banko­sokat egyszerűen ki tudja fújni a világból. Nem az, a­ki napról-napra velük viaskodik a hatalomért. Az új nemzeti küzdelem hazafias fenyegetését pedig csak az röpítheti világgá, a­kinek egyrészt áll valaki a háta mögött, másrészt tudja, hogy miért akar küzdeni. Az nem, a­kinek Bécstől más követelni valója nincs, mint hogy jogczimet kapjon a függetlenségiek­kel való összevegyülésre, tehát a hatalomban való további osztozkodásra. A mama szü­letés­n­apja. — Két jelenet. — Irta Kálnoki Izidor. I. Egy héttel előtte. SZEMÉLYEK: A kis lányi Nyolcz éves. Kék szeme van, ezeke baja. Kis pufók képe van, kétoldalt göd­­röcskékkel. (A gödröcskék fontosak, mert kun­­czulságra vallanak.) A nagybácsi. Valamivel túl a negyvenen. A szeme színét nem tudom, mert nem nagyon néztem. A haja színét senki se tudja, mert már előzetesen kihullott. Jó testes ember, egy kis rosszakarattal kövérnek mondható. (A kövérség fr**tos. Mert ez jószívűségre vall.) A kis lány : Bácsi, egészen bizonyos, hogy itt nem zavar bennünket senki ? A nagybácsi : Nem egészen biztos, de na­gyon valószínű. A kis lány : Nem szeretném, ha zavarná­nak. Nagyon fontos beszédem van magával. A nagybácsi : Csak nem valami titok ? A kis lány: De az ! Azt akarom kér­dezni, hogy tudja-e, milyen nap lesz mához egy hétre ? A nagybácsi: No, ez nem valami nagy titok, kicsikém. Ha a kalendárium nem csal, akkor mához egy hétre csütörtök lesz és szep­tember tizedike, Miklós napja. A kis lány : Jó, jó. Vicc­elni én is tudok. De az a kérdés, hogy tudja-e, milyen nap lesz ez a szeptember tizedike . A nagybácsi: Bizony azt nem tudom, fiacskám. A kis lány (fontosan) : Pedig az nagy nap lesz. Fontos az én életemben. Mondhatnám, a legfontosabb nap az én életemben. A nagybácsi : Tya, a­ki ördöge van. Csak nem a szü­letése napja lesz Piroskának ? A kis lány : Nem. Az én születésem napja nem fontos. Az egészen mindegy, hogy egy kis lány nyolcz éves, vagy kilencz éves, vagy tíz éves. Mindössze egy osztálylyal feljebb járok, ha egy évvel idősebb leszek. És ennek nem örülök, mert akkor többet kell tanulni. A nagybácsi: Hát a sok ajándék ? Az csak valami ? A kis­lány : Az semmi. Egy babával több vagy kevesebb, az nem sokat jelent. És Hug­iért máskor is kapok, nemcsak a születésem napján. Remélem, ma is hozott. A nagybácsi : Hoztam, persze, hogy hoz­tam. Kihozzam ? A kis lány: Ne fáradjon vele. Ráérek, majd ha bemegyünk. De hogy el ne térjünk a tárgytól, még most se találta ki, mi lesz jövő csütörtökön ? A nagybácsi: Sejtelmem sincs róla, kis lányom. A kis lány : Hát ez nem mutat valami nagy találékonyságra. A mama születésenapja lesz. A nagybácsi : Hányadik ? A kis­lány : Hogy lehet valaki ilyen in­diszkrét ? Csak nem gondolja, hogy megmon­dom, hány éves a mama. Különben ez most mindegy. A lényeges az, hogy nekem egy versre van szükségem. Egy alkalmi költe­ményre, a­mit elmondok a mamának. A nagybácsi: Majd kikeresünk egyet va­lami verseskönyvből. A kis­lány : Köszönöm. Ennyi eszem ne­kem is van. Csakhogy higgye el, azok a versek az olvasókönyvekben olyan buták, olyan eset­lenek, hogy én azokat nem mondom el. Hát megpróbáltam a franczia kisasszonynyal, hogy ő hozzon egy verset. Az is olyan hülyét hozott. A nagybácsi: Hát akkor honnan kerít­sünk verset ? A kis lány : írjon egyet. A nagybácsi: De én nem tudok verset írni. A kis lány: Dehogy nem. Nem olyan nagy kunszt az. Csak arra kell vigyázni, hogy a sorok hátulról rímeljenek s akkor készen van a vers. A nagybácsi: Igen, csakhogy ahhoz is kell érteni. Én meg nem értek hozzá. A kis­lány : Dehogy nem. Csak próbálja meg, majd sikerül. A mama mindig azt mondja, hogy maga okos, értelmes ember. Hogy sok­kal több esze van, mint az ember gondolná. Akkor csak meg tud írni egy apró kis ver­­secskét. A nagybácsi : Hiszen ha éppen muszáj, hát megpróbálhatom. A kis­lány: Persze, hogy muszáj. Csak arra vigyázzon, hogy ne legyen tele frázisok­kal. Utálom a frázisokat. Egyszerű legyen, és lehetőleg rövid. Két, legfeljebb három strófa. III. évfolyam, 219. szám. Csütörtök, szeptember 16, Budapest, 1909. Előfizetési árak. Egész évre___... 28 k. — f. Félévre _ .......... 14 * — » Negyedévre „ i 7 » — » Egy tóra___„11 2 * 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér.A­Z ÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 06—16. KIADÓHIVATAL, Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telelőn 162-63 és 68-03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. Rogyásig. A kiélesedő politikai válság hátteré­ben sötétlenek egy másik, nem kevésbé súlyos válságnak ijesztő körvonalai. We­kerle Sándornak nem irigylendő napjai lehettek Bécsben. A királynak be kellett számolnia az itthon egyre bogozódó párt­os hatalmi versengésekről, a miniszterta­nácsban fölmerült ellentétekről s az ország éppen nem rózsás hangulatáról. S ezzel egyidejűleg tárgyalnia kellett a közös miniszterekkel a hadi költségekről, az eddig elköltött s a jövőben elkölteni szándékolt tömérdek milliók delegáczio­­nális esélyeiről s fedezésük lehetőségeiről. Jellemző a koalícziós nemzeti ura­lomra, hogy az ország állandóan a leg­sötétebb tudatlanságban vesztegel a leg­életbevágóbb kérdésekről. Hogy politi­kailag nem tájékozzák, azt három esz­tendő alatt már megszoktuk. Meg is értjük, hiszen egész politikájuk ge­­rincze, hogy az ország már csak akkor tudjon meg mindent, a­mikor egymás­közt megállapodtak a becsapás formulái­ról. De pénzügyi és gazdasági kérdések­ben is egyre titkolóznak, mintha az országnak semmi egyéb köze nem volna azokhoz, mint hogy fizessen és hallgasson. Hej, micsoda viharokat csináltak a koalí­­c­ió mai vezérei ellenzék korukban, ha egyik-másik valóban kényes kérdést nem lehetett az orrukra kötni ! Pedig a­mi most készül az ország financziáiban, az már messze túlmegy azon a határon, a­melyet pénzügyi meg­lepetések czímén a kormány megenged­het magának. Az államháztartásnak nem­csak teherpróbája lesz a jövő esztendő, hanem, ha ez a kormány marad az ügyek élén, oly örvény felé sodródnak, a­melyből évekig nem tudnak kiszaba­dulni. A már most is kétségtelen defic­it oly arányokat fog ölteni, mely a leg­messzebbmenő válsággal fenyegeti állam­­gazdaságunkat és államhitelünket. Nem a kormány iránt táplált érzéseink, nem is a túlzott sötéten látás adja tollunk alá e keserves jóslatot, hanem azok a meg­dönthetetlen adatok, a­melyek a titkoló­zások daczára nyilvánosságra jutottak s a várható állampénzügyi helyzetről reális képet engednek rajzolni. Lapunk mai száma 28 oldal.

Next