Az Ujság, 1909. október/1 (7. évfolyam, 232-244. szám)

1909-10-01 / 232. szám

– ismertette az uralkodóval. Hogy az ütköző tervek között mi a különbség, legalább nagy­jában, meglehetősen köztudomású : a negy­­vennyolc­asok kikapcsolják a vitás kérdéseket és a harczot későbbi időre tartják fenn; a hat­­vanhetesek ellenben most akarnak harcz útján is végleges állapotot teremteni, hogy azután a jövőben legyenek békés, konszolidált viszonyok. A koalíc­ió másik nagy csoportja, az alkot­mánypárt ezen közben ismét a volt szabad­­elvű párt felé kacsingat. Ennek egyes ismer­­tebb alakjait környékezi: vájjon lehetséges volna-e a barátságos közeledés. És mi úgy értesülünk, bárkihez fordulnak, azt a feleletet kapják, a­mit postásaik talán tegnap, vagy tegnapelőtt szomorodott szívvel hallottak : itt hiábavaló részetekről minden kopogtatás. Úgy emlékszünk, körülbelül másfél évvel ezelőtt is így fogadtak az alkotmánypárt közeledését. Andrássy pártjának legelszántabb frakc­iója Szivák Imre vezetésével ilyen körülmények között más felé is fordul és — jó forrásból jövő hírek szerint — a függetlenségi párt ajtaját keresi lázas buzgólkodással. Thaly Kálmán temetésén Apponyi Albert gróf poli­tikai beszédet mondott, de a válságot érdemi­leg alig érintette, ezért itt azzal nem is fog­lalkozunk. Október ötödikére elnapoló királyi leirat van kilátásban. Úgy hallatszik, hogy ezt ma Wekerle, az eshetőségekre számítva, ki is kérte. Ha valami sürgős intézkedés nem tör­ténik, zajos tanácskozásra is van kilátás. A néppárt részéről bizonyos kellemetlenkedé­sek készülnek Kossuth és pártja ellen s itt a kereskedelmi minisztérium néhány intim dolga is nyilvánosságra kerül. A függetlenségi oldal Andrássy és az alkotmánypárt támadásával felel s itt a balatoni vasút rejtelmei nyernek bizonyos megvilágítást. Ha csak időközben valamennyien észre nem veszik, hogy üveg­­házban vannak. (Wekerle a király előtt.)­ ­ Wekerle Sándor miniszterelnök, a­ki teg­nap este kilencz órakor érkezett Bécsbe, Popó­riás Sándorral, az osztrák-magyar bank kor­mányzójával együtt vacsoráit a Sacherben, azután a magyar házban lévő szállására tért. — Azért jöttem Bécsbe, — mondotta ek­kor egy újságírónak — hogy a kormány le­mondási kérvényére a döntést átvegyem. Ez audiencziám kizárólagos czélja. Egyebet nem mondhatok. A politikai helyzetre vonatkozólag most nem várható döntés. Erről csak Kossuth audiencziája után lehet szó. Előbb semmi­esetre sem. Egyelőre csak az bizonyos, hogy Kossuth Ferenczet fogadja a­ király. További meghívások felett még nem határoztak. Ha ilye­nekhez fordulnak, az csak később történhetnék. Ma, reggel Wekerle hosszabb sétát tett a városban. Visszatérvén a magyar palotába, kilencz órakor Daru­váry Géza kabinetirodai főnök látogatását fogadta s vele hosszasabban tanácskozott. Később Zichy Aladár gróf mi­niszter kereste fel a miniszterelnököt. Úgy Daruváryval, mint Zichy gróffal a kabinet demissziójáról s ezen kívül a kitüntetésekre vonatkozó előterjesztések sorsáról értekezett a miniszterelnök. Az előterjesztések között volt állítólag olyan is, a­melyet a király nem fogadott el. A délelőtt folyamán Lers Vilmos kereskede­lemügyi miniszteri tanácsos is értekezett We­­ckertével, a­ki ezután, háromnegyed tizenkettő felé a Burgba ment s tizenkettőkor a király elé járult. Mindenekelőtt a kabinetnek írásban át­nyújtott lemondását okolta meg részletesen, azután a kibontakozás esélyeiről beszélt, jó­részt a király konkrét kérdéseire felelve. A kihallgatás hetven perczig tartott. A minisz­terelnök, a­ki egy óra tíz perc­kor távozott a királytól, az újságíróknak ezt mondta : — Több mint egy órán át voltam a királynál, a­ki igen kegyesen fogadott. A mai kihallgatáson a lemondott kormány felmentését kértem. A király, a­ki erre vonatkozó elhatározását még nem közölte, szom­baton kihallgatáson fogadja Kossuth Ferencz kereskedelmi minisztert. Beavatott helyen úgy tudják, hogy a király tulajdonképpen elfogadta már a kormány lemondását, az ügyek vitelével azonban az új kormány kineveztetéséig külön megbízatás nél­kül is a Wekerle-kabinet van hivatva. A kibontakozást illetőleg a mai kihallgatás kapcsán Bécsből azt jelentik, hogy a király főleg azért nem viselkedik bizalommal a függetlenségi párt iránt, mert Kossuth és így a párt javaslata tárgyilag sem kifogástalan. A függetlenségi párt azt a jogot követeli magának, hogy ő maga jelölje ki azokat a személyeket, a­kiknek sorából a király bizalmi embereit venni kell. A király ebben a saját jogkörének csorbítását látja. A függetlenségi párt javaslata mai formájában el is tér Lukács tervétől s ezért sincs kilátás arra, hogy a király el­fogadja. Wekerle tervét elfogadhatná a király, ha Kossuth ajánlaná és Kossuth tervéhez hozzá­járulhatna az uralkodó, ha a h­atvanh­etesek ter­jesztenék elő. A király ebben az esetben vállalkoz­hatnék a függetlenségi párt ellen való harczra, a­nélkül hogy ő áldozatokat hozna. A király el­fogadhatná tehát Wekerlének a végleges kibonta­kozásra vonatkozó tervét, ha Kossuth is hozzá­járulna, vagy elfogadhatná Kossuthnak ideiglenes megoldásról szóló tervét, ha a hatvanhetesek hoz­zájárulnának. A király igyekezete nmnét arra irá­nyul, hogy oly javaslatot formuláztasson, a melyet Wekerle, Andrássy gróf, Kossuth és Apponyi gróf egyaránt támogatnának. Kétséges, váljon ez si­kerüket Wekerle félhivatalosa, a Budapesti Tu­dósító a következőket jelentette: Wekerle Sándor mai legfelsőbb kih­allgatásán az összkorm­ány nevében megújította a kabinet tagjainak állásuktól való felmentése iránt benyúj­tott kérését. Wekerle Sándor e kérés beható indoko­lásán kívül terjedelmes jelentést tett a magyar­­országi politikai és parlamenti helyzetről. A király Wekerle jelentéstételét kegyesen fogadta, de a döntést későbbi időpontra tartotta fenn, mert előbb a képviselőház többségi pártjának vezérét, Kossuth Ferenczet kívánja kihallgatáson fogadni. Ily körülmények között a király döntése csak a jövő hétre várható. Az audienczia után Wekerle a külügy­minisztériumba ment, a­hol Aehrenthal gróffal tanácskozott egy óránál tovább. Délután meg­látogatta Burián báró közös pénzügyminisztert. Délután öt órakor visszautazott a minisz­terelnök Budapestre. Titkára, Bárczy István dr. jött vele. Zichy Aladár gróf miniszter Bécsben maradt. Pozsonyban a miniszterelnök több függetlenségi képviselővel találkozott, ezek Thaly Kálmán temetéséről jöttek. El­mondták röviden Apponyinak a ravatalnál tartott beszédét s kérdéseket tettek a mai audiencziára és a helyzetre vonatkozólag. We­kerle nagyon bizonytalannak mondotta a hely­zetet. Egy megjegyzése volt megnyugtató ki­­érdemült fegyvertársaira nézve : egyáltalában nem lehetetlen, hogy Kossuth mint miniszter­­elnök­ érkezik vissza Bécsből. (Kossuth.) Kossuth Ferencz, a függetlenségi párt vezére, szombaton jelenik meg kihallgatáson a király előtt. A király Kossuth Ferenczet Wekerle Sándor miniszterelnök előterjeszté­sére hívta meg. További intézkedések nem történtek,­­így hogy illetékes helyen az egyéb meghivatásokról szóló hezeket legalább is ko­raiaknak minősítik. A további intézkedések csakis Kossuth Ferencz kihallgatásának ered­ményétől függnek. (Wekerle és a bank.) A bankcsoport lapja szerint Wekerle egy íz­ben úgy nyilatkozott, hogy ő megcsinálja az ön­álló bankot. Ma Kossuth egyik szócsöve erre vonatkozólag a következőket mondja: Wekerle Sándor miniszterelnök, mielőtt az osztrák kormány­­nyal annak idején a kartelbankra vonatkozó tár­gyalások megindultak, azt mondotta, hogy a bank­­elkülönítést másképpen, mint állami bank formá­jában nem tudja elképzelni és ezért az osztrák kormányk­val a kartelbankra vonatkozó tárgya­lások alatt tényleg azt a kérdést intézte az osztrák kormányhoz, hogy a maga részéről hozzá­járulna-e az állami bank formájához. Az állami bank kér­dését ekkor vetették fel, az osztrák kormány azonban itt is tagadó álláspontot foglalt el. (A pártkörök.) A függetlenségi párt egyik alelnöke, Ugron, Gábor ma megint megszólalt. Azt fejtegeti, hogy mit vár ő Kossuth Ferencz »nem vegyes, hanem tiszta« függetlenségi kabinetjétől. — A mit meg lehet valósítani most, vagy egyhamar, legyen proklamálva, mint legközelebbi teendő. Elveink többi része, mint nyomban követ­kező és a jövő országgyűlésen valósítandó, feladat ismertessék el a király által is. A kétértelműségnek, a hiú biztatásnak legyen már vége. Egy részletes, tíz évre terjedő kormányzati programoiban az ország lássa, bírálja meg, hogy helyes, tartós kor­mányzásnak békéjét, biztonságát és fejlődését Ez annál kínosabb volt reám nézve, m­ert észrevettem, hogy Lucie titokban olthatatlanul szerelmes Paddybe. Ezt meg is mondtam Paddynek. Erre ő a jó és hű barátot játszotta, azt mondta, hogy neked megígérte, hogy Luciet megőrzi a számodra, mert te Luciebe vagy szerelmes. Én elhittem Paddy hazug­ságát annál is inkább, mert tudtam, hogy te jobban szereted Luciet, mint engem. És egy napon, a­mikor tőled levelet kaptunk Indiából és ebben a levélben te minden melegségedet Luciere pazaroltad, nekem pedig csak néhány hideg sort írtál, — elvesztettem lelki egyen­súlyomat és meghallgattam Paddy kérését. — Még mindig nem értettem, — folytatta az angol — hogy mi rejtőzik Margót vallo­mása mélyén. Margot aztán elmondta, hogy mennyit kellett szenvednie Lucietől, a­ki vad féltékenységében ellene tüzelte az anyját. Min­den nap rettenetes czivódások voltak a csa­ládban, Lucie valósággal megőrült és egyszer késsel a kezében rohant Margot-nak, alig lehe­tett megfékezni. Végre egy napon elkövetke­zett a legnagyobb meglepetés : Paddy meg­szöktette Lucset. Albertnét ez a hír levette a lábáról és napokig nem evett, nem ivott, hanem szótlanul gubbasztott a szobájában. De még nem sejtette a még szomorúbb újságot, a­melyet Margót folyton titkolt előtte. Az angol egy fához támaszkodott, mert reszketett az egész teste a rettenetes perez emlékére . — Ott állt előttem Margót — mondta — és éreztem, sejtettem, hogy az, a­mit a leány a következő pillanatban mondani fog, lerom­bolja majd bennem életem egyetlen és utolsó illúzióját is. Margót rám emelte nagy, őszinte szemét, a­mely ebben a pillanatban olyan volt, mintha minden lány kiégett volna belőle és fölháborítóan egyszerű szavakkal gyónta meg nekem : »Végre megvallottam az anyámnak, — beszélte Margót —■ hogy Daddy engem is elcsábított. . . Édesanyám hirtelen elesett, mint a villámtól sújtott fa. Többé egy szavát nem hallottam, a mikor végre órák múlva magához tért, nem akart rám ismerni. El­rohant hazulról és többé élve nem láttam viszont­. Az angol elhallgatott. Meg néhány lépést ment előre és igy szólt Antalhoz : —­ Itt lakom. Fölmentek együtt az angol­ lakására. An­tal, a­ki már nagyon fáradt volt, csakhamar lefeküdt, de egész éjjel nyugtalanul álmodott. Folyton Margót jelent meg álmában és össze­tett kézzel kérte Antalt, hogy vezesse hozzá az angolt, az ő szerelmes Bobbyját. És Antal álmában erősen megfogadta, hogy hallgat ennek a jelenésnek intő szavára. Oly erős volt ez az álombéli elhatározása, hogy mikor föl­ébredt, ez jutott először eszébe. Az angol nyugodtan aludt a­ szomszéd ágyban és még lélekzetét sem lehetett hallani. Antal való­ságos szónoklatra készült, hogy meggyőzze az angolt, hogy térjen vissza Folkestoneba Mar­góshoz, a­ki még mindig szereti. Odament az ágyához, hogy fölrázza álmából, mert elutazása előtt minden áron még beszélni akart vele. Az angol nem bederített az ébresztésre. Folyton visszaesett a párnájára. Antal meg­fogta a kezét, de ez olyan hideg volt, mint a jég. A szíve sem vert. Ekkor vette észre Antal, hogy az éjjeli szekrényen pohár van. Önkény­telenül megszagolta. A pohárból erős méreg­szag áradt. Az angol halott volt. AZ ÚJSÁG Péntek, 1013. UJ­tA/CSZ­L

Next