Az Ujság, 1909. november/1 (7. évfolyam, 259-270. szám)
1909-11-02 / 259. szám
Budapest, 1009. VII. évfolyam, 250 szám. Kedd, november 2. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 162-63 és 58-03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. Előfizetési árak. Egész ének . ... 28 L —s. Félévre ......... 14 » — » Negyedévre .....^ 7 » — » Egy hóra _.....51 2 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér, ROVÁS. A bécsi lapok annyira megszerették az Ausztriának valóban igen hasznos koalicziót, minden összeveszettségével és hullaszagával együtt, hogy valahányszor ez a szegény nyomorult minden életmentő gondolatból kifogy, ők mindig találnak ki számára valami újat. Ez persze kivétel nélkül valami ostoba, magyar hazafias frázis, mely azonban elég jól van a koalícziósok eszéhez mérve, kik míg a magukéból éltek, akkor is csak ilyen frázisokra alapították egyetértésüket. Egyesüljenek az összes magyar pártok Ausztria ellen ! — ez most a koalíczió-mentő bécsi eszme. Ezt ugyan olyan cinikus pofával kínálják ide az osztrákok, aminővel az angol fegyverkereskedők puskákat adnak el a benszülött vadaknak, akik ellen Anglia hódító és irtó háborút akar indítani. Az üzlet angol szempontból hazafiatlannak látszik, pedig nagyon hazafias, mert azok a puskák felrázzák a vadak önérzetét, de azután nem sülnek el. * Az elkeseredett bankosok mind sűrűbben csinálgatják tovább vidéki népgyűléseiket s a jó vidékiek annál szívesebben adnak ezekhez publikumot, mert már úgyis tudják, hogy bátran követelhetnek akármit, nem lesz abból semmi. Maguk a bankosok sem annyira naivok, hogy a külön bankot még mindig elérhetőnek vélnék, de népgyűléseznek csak azért is, hogy pukkadjanak antibankos fegyvertársaik, imádott pártvezérük pedig hüledezzen Justh nagyobb népszerűségén. Bécs megiesetésének reményén már régen túl kell lenniük. Erre a főhatalomra legfeljebb azzal a rezolut méláncióliával gondolnak, amelylyel a pénztelen szabólegény még olasz salátát is rendel a libapecsenyéhez, bizonyos lévén benne, hogy akár több, akár kevesebb lesz a számláján, végül őt egyaránt ki fogják röpíteni. Giesswein kanonokot tartják a legfelvilágosultabb néppárti képviselőnek s ő mégis keresztényszocziálista szervezetet csinál, megnyervén hozzá elnökül egy kellemes fiatal grófot, ki eddig csak mint automobilista, sportbarát és klubember ismeretes. Ez az ártatlan czégér azt akarja jelezni, hogy a magyar keresztényszoczialisták nem politizálnak, noha az osztrákok, akiktől nevüket és irányukat veszik, éppen csak azért jelentékenyek, mert, élükön Luegerrel, politikai hatalomra tettek szert. Hát mit fognak Giessweinék csinálni, ha nem politikát ? Keresztény gondolatot visznek be a gazdasági életbe, mondja a néppárti kanonok. Mi a keresztény gondolatot a szeretettel, türelemmel s jóra valósággal azonosítva igen nagyrabecsüljük ; de mihelyt arról van szó, hogy azt valahová »beviszik«, akkor az rendesen felekezeti gyűlölködést szokott jelenteni. Márpedig ez valójában sem nem keresztény, sem nem gondolat, hanem mégis csak politika. Éspedig Ausztriában Luegerpolitika, Magyarországban néppárti politika. Halottak napja. írta Martin József. A fejlődés, a szakadatlan teremtés, melynek nem volt kezdete s nem lesz vége soha, különféle lényeket lök a világba, abba az arasznyi létbe, mit életnek nevezünk. Az anyag titokzatos körforgásának folyamán az egyikből növénysejt lesz, a másikból hernyó, a harmadikból toledói herczegérsek. Nem folytatom, mert negyediknek az ellentétek törvényénél fogva okvetlenül a szadagórai csodarabbit említeném föl. De bármilyen rangfokozat jusson is a földi lénynek, bizonyos, hogy nagy előszeretettel ragaszkodik az élethez s kézzel-lábbal kapálódzik a halál ellen. Mindenki élni akar, lehetőleg sokáig, lehetőleg jól s erre a czélra irányuló élete nem egyéb, mint a létért való küzdelem, amely alól nincs kivétel a nagy mindenségben. Élni akar az egyed, legyen az állat, rovar, vagy ember, élni akar a gazember, ki a kiváltságosabb emberpéldányt megöli a vagyonáért, s élni akar a remete, az aszkéta, a vértanú. S éppen ezek küzdenek legjobban az örök halál ellen, mert az aszkétának, a vértanúnak, a remetének a lemondása voltaképp csak optikai csalódás s a rövid földi élet árán, erényeik befektetése árán dicsőséges örök életet igyekeznek maguknak biztosítani a túlvilágon. Amint élni akar az egyed, úgy élni akarnak egész fajok az állatvilágban, s nemzetek az emberi világban. Megszámlálhatatlan sokféle formája van ennek a vitalitásnak, de vegyük csak a fajfentartási ösztönt. Egyedek, fajok és nemzetek nemcsak maguk akarnak élni, de az életet, a lehető legjobb életet igyeVas,szósz görög ezredes. Typaldosz görög sorhajókapitány. Lehet, hogy nem is ismerik egymást. Nevük mégis két nevezetes állomást jelent egy és ugyanazon történelmi folyamatban. keznek biztosítani ivadékaik számára is az által, hogy szaporítják s megerősítik őket. A fajfentartás ösztöne egyszerű valaminek látszik az alsórendű lényeknél, a magasabb fokokon azonban annyira finomult, annyira differencziálódott ez, hogy egészen más valaminek gondoljuk, pedig lényegében ez is csak puszta fajfentartás. A felekezetek tudják, hogy mint generáczió kihalnak, az egyházi férfiak, a néppárt, a szabadkőművesek és szabadgondolkozók, a hittérítők és a 48-as függetlenségi párt szintén tudják, hogy propagandájuk gyümölcsét nem ők fogják élvezni, s mégis agitálnak, hogy a maguk ideáinak és meggyőződésének uralmát a késő utódok számára biztosítsák. Átadják ideáikat, átadják szellemüket a következő nemzedéknek, hogy ezek adják ismét tovább a következő ivadékoknak; tudják, hogy nemcsak ők, de ivadékaik ivadékai is kihalnak, de azt is tudják, hogy ez ivadékokon át tovább terjed és erősödik az idea, a meggyőződés, s végre diadalra jut. Vagyis a hittérítő, a klérus, a szabadgondolkozó épp úgy szaporítani s föntartani igyekszik a maga fajtáját, akár a légy, vagy a szúnyog, a szellemi élettől iszonyú messze eső nyomorult kis culex pipiens. Az élet egyik melléksarjadzása az érvényesülni akarás. Valamelyik embernek ideája akad, melyet meg akar valósítani. Nem bírja, de kerít társat, egyet, többeket, csoportot, egész tömeget, így terjed az anarchizmus, a szocziálizmus, így terjed a keresztényszocziálizmus, a reakció, a szabad iskola, minden. Az érvényesülni akarással együtt jár a verseny, melynek külsőleg nagyon sokféle az arczulata, lényegében pedig nem egyéb annál a törekvésnél, hogy más ne éljen, vagy ha mégis él, Vasszosziés Typaldiszi. Vasszosz ezredes 1897. február 15-én 2000 főnyi görög sereggel Plataniánál partra szállott, kitűzte a görög lobogót és György görög király nevében birtokába vette Kréta szigetét. Ez a durva megsértése a nemzetközi jogrendnek a görög király és kormánya tudtával történt, így ítélték meg az esetet Konstantinápolyban is, mert nemsokára kitört a görög-török háború, amely,a görög hadsereg csődjével végződött. A hatalmasságok is beavatkoztak. Kiparancsolták a görögöket Krétáról és Ausztria-Magyarország, valamint , Németország visszavonulása után Francziaország, Nagy- Britannia, Olaszország, Oroszország katonailag megszállották a szigetet és mint ennek protektorai (védőhatalmasságok) vállalkoztak a status quo föntartására. Tulajdonképpen ezeket terheli tehát a felelősség a krétai kérdés tizenkét évi felemás kezeléséből származott összes súlyos következményekért. Az 1897-i háború kézzelfoghatóvá tette, hogy Görögország emberileg belátható időben képtelen Törökországtól elragadni a szigetet. Ebben a tekintetben a larisszai csata óta nem történt változás, mert a görög szárazföldi és tengeri haderő újjászervezésére készített tervek mind papiroson maradtak. A védő hatalmasságok mind a mellett azt a hiedelmet táplálták a görög nemzetben, hogy a sziget rövidesen tulajdonukba megy át, ha ugyan máris nem volna az övék. György görög királyi herczeget, majd az ő kudarcza után Zaimisz volt görög miniszterelnököt állították a krétai kortehetetlenné tétessék. kenjék be bár a czélokat akármilyen ideális mázzal, az ügy lényegében mégsem egyéb, mint a koncznak megkapacitása, vagy ha már megvan, biztosítása. Mélységes atavizmus, létért való küzdelem ez, ha mindjárt nemzeti dicsőség, vagy reneszánsz czímet adunk is neki. A hím kutya született ellensége a hím kutyának, mert ez s nem a szarvas, nem a sas zavarja az ő czirkulusait. Dzsingisz kán azért akarta meghódítani a világot,, mert nem akart más uralkodó nemzetet megtűrni, mint a mongolt. Czélok tekintetében édes testvérei a Standard Oil urai, a biblia zsidói, akik szerint Jehova Izraelnek szánta az egész földet, s az eretnekeket megpörkölő inkvizíczió, s közeli rokonai a pártok és nemzetek, kik féltik egymástól az uralmukat. Ez a törekvés a szabályozója annak, hogy Anglia nem fél a tengereken a kis Dániától, de fél az egyre hatalmasodó Németországtól, s hogy a Vatikán az egész mozlim, zsidó és pogány világot nem utálja annyira, sőt még a keresztény protestánsok millióit sem, mint néhány reformkatolikust s fölvilágosító Ferrert. Ez az élet a maga külső megnyilatkozásaiban, s mégsem tudjuk, hogy voltaképp micsoda. Meg kell elégednünk azzal a frázissal, hogy arasznyi létünket közönségesen életnek nevezzük. És azt sem tudjuk, hogy mi voltaképp a halál, bármennyiszer tapasztaljuk is elég furcsa a megnyilatkozásait. A halál az életnek a látott vagy tudott formában való megszűnése, de hogy átlényegülés-e, a vitális erőnek más, finomabb formában való továbbélése, azt nem tudjuk. Félni azonban félünk tőle, mert a halál megszünteti az életnek látható formáját, s kiragad megszokott környezetünkből Lapunk mai száma 32 oldal.