Az Ujság, 1910. február/1 (8. évfolyam, 26-38. szám)

1910-02-01 / 26. szám

Budapest, 1910. VIII. évfolyam. 26. szám. Kedd, február 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. ax. Telefon 66—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 162—66 és 58-03. Meg­jelen hétfő kivételével minden nap, Ünnep után is. Előfizetési ára ki Egész évre......... 28 k. — f, Félévre .. .. ...... 14 » — » Negyedévre ..... 7 » — a Egy Lóra 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. ROVÁS. Ha a miniszterelnök ügyesebb, a bizal­matlansági szavazat után rögtön feláll s ko­moly képpel kijelenti a Háznak, hogy a kor­mány levonja az alkotmányos konzekvencziá­­kat és lemond. De miután ez a sablon frázis nem jutott rögtön eszébe, azzal, hogy más­nap Bécsben úgy cselekedett, a­hogy előtte való nap nem beszélt, az alkotmányosság lát­szatán már alig segített. Igaz, hogy a lemon­dás el nem fogadása, az elnapolás, a közelgő feloszlatás s az új választások előkészítése, egyszóval a lényeg a sablon frázissal is sza­kasztott ugyanaz lenne, a­mi e nélkül, — csakhogy most a magyar politikában nem lényegről van szó, hanem exlexes alkotmá­nyosságról. A­ki ebbe a formális komédiába kormányelnökül játszik bele, annak annál jobban kellene tudnia rögtön minden Schlag­­wort-ra a maga alkotmányos mondókáját, mert a­hol az exlexbe hajtás hazafiság, ott az alkot­mányosságból a szólamokon kívül már éppen semmi sincs.* Reform-párt, — a nevezet nem rossz. A gomb megvan, most már csak a kabát hiányzik hozzá. Szövetét a koalícziós tatár­járásban szertetépett hatvanhetes pártok di­­rib-darabjaiból kell kikeríteni, s a­mi még netán hiányozni fog, az esetleg a kormány­­képesebb Kossuthista függetlenségiekből lesz hozzászabható. A szabásznak mindenesetre csodásan ördöngös ügyességre lesz szüksége, hogy e feladata sikerüljön, s azért bámulatos Khuen-Héderváry önbizalma, melylyel e mun­kának nekilát. Úgy látszik, ő csak arra néz, a­mi az ő meggyőződése szerint a legjobb lenne , holott a politikában mindig az a leg­jobb, a­mi a legkisebb ördöngösséggel lehet­séges.* Négy-öt tiszteletreméltó férfiút fog a kor­mányelnök minden egyes megyéből meghívni, hogy velük a választásokat előre megbeszélje. Tartunk tőle, hogy például a csanádmegyei négy-öt közt nem lesz ott Justh Gyula, mert az egészen más választási eshetőségeket mondana, mint a­miket a meghívó hallani akar. A meg­hívott négy-ötök, úgy sejtjük, egytől-egyig annyira egy véleményen lesznek a kormány­­elnökkel, hogy legjobb lenne mindjárt őket itt fogni Budapesten parlamentnek s ide utá­nuk küldetni a mandátumokat, így végre egyszer megint intelligens, munkaképes és egészen tisztességes Házra számíthatnánk,­­ de a választások intézését illetőleg már egy­szer tapasztaltuk, hogy ahhoz éppen a leg­tiszteletreméltóbb férfiak értenek legrosszabbul. Mit ír most Mikszáth Kálmán? »Az Újság« tárczája. Egyik tudósítónk ma megkérdezte munka­társunkat, hogy min dolgozik. — Egy amerikai menyecskét adok most férj­hez — mondotta. — Egy közjogi regényt írok. Tudósítónk kérdezősködni akart, mire válasz gyanánt ideadta a regény előszavát, hogy az majd híven elmondja a szándékát. Itt adjuk, a­mint következik: Előszó. (Az »Amerikai menyecske” czimü közjogi regényemhez.) Ha az ember azt állítaná a külföldön, hogy Magyarország külön állam és látván a csodálkozást, be akarná bizonyítani, hogy nem hazudott, hát bizony nem tehetne egyelőre mást, mint egy droskóra ültetni a kételkedő idegent és elhajtatni vele valami zugutczába, a­hol a követ, vagy a konzul lakik és rámu­tatni a jelvényeire : — Hát nem látja az úr ott a kétfejű sasban azt a pirosló, zöldelő czimert ? Ez mi vagyunk. Igenis ez az egész. És ennél nem bírunk többet mutatni a világnak. Ebből pedig éppen úgy nem lehet kitalálni semmit, mintha akár egy piros kukoric­acső, vagy­ egy zöld tölgyfa­levél volna odapingálva. Politikai pártok hiába írják programm­­jukba a különállás kidomborítását, ország­gyűlések a­gravamenseik, kormányok a nem­zeti követeléseik közé hiába koptatják az ural­kodó küszöbét, hiába káromkodunk és hiába imádkozunk. Hát hol vannak a közjogi törvények ? Hiszen megvannak, de a közjogi törvények ereje és hatása részben attól függ, ki magya­rázza őket ? Rendesen az erősebb magyarázza és a maga javára. Sajnos, nálunk a korona az erősebb és törvényeink nem a legjobbak, úgy­hogy ha a nemzet magyarázná őket, akkor is távol állnánk a megelégedéstől. Még szomorúbb, hogy azt a keveset, a­mi megvan, sem tudjuk megvilágítani. Sok gyertya kellene ahhoz és főképp az, hogy a korona ne nyúljon koppantakhoz. A nemzet és a korona súrlódása e ponton érezhető leggyakrabban. A nemzet kész min­den áldozatra, hogy külön állami mivoltát a külföld előtt is kidomborítsa, a korona pedig mindent elkövet, hogy ez a különállás ne le­gyen kívülről észrevehető. Egyforma tapétá­val van elmaszkírozva mind a kettő, hogy ne látszassanak az elválasztó hasadékok. E fölött gondolkozva, kimerítettnek lát­szik minden eszköz. Nincs hova fordulni, nincs kihez. Én azonban úgy tudom, hogy van még valaki, még­pedig mindjárt a háznál. Az a kis görhes csikó, a­ki a mesékben lehetetlen kalandjaikban a királyfiakat segíti. Hiszen mindnyájan bemerjük a csikót, a táltost, a­ki a szemétdombon kuczorog, aztán egyszer csak megrázkódik, parazsat eszik zab helyett és azt kérdezi a lovasától : »Hova menjünk, édes gazdám ?« Nemcsak a mesebeli királyok udvarán ődöng egy igen elsoványodott lovacska, ha­nem a nemzetekén is, a ki a gazdáját odaviszi, a­hová az parancsolja. A nemzeteknek ezt a különös paripáját nemzeti literaturának is nevezik. Miután a politikusok kidőltek s a király nem akarja . . . hát a lovacskára kell bízni a dolgot. De ki ül rá elsőbben ? A szépirodalommal, vagyis a művészet megvesztegető formáival, a költészet álatával és az ötletek szikrái mellett messze elhathat idegenbe közjogi helyzetünk képe, a minőnek az 1867-iki kiegyezéssel kialakult. Csak ügyesen kell elkeverni a mese mézébe a komoly ismer­tetést. Az idegennek nem szabad észre vennie, hogy tanítják. Csak azt érezze, hogy mulat­tatják. Hiszen a mi műveit közönségünk is (el­tekintve néhány azzal foglalkozó szakértőtől) csak az elbeszélő írókból ismeri az idegen államok szervezetét. A czártól kezdve a mu­zsikig előttünk áll úgyszólván egész Orosz­ország diákjaival, dumájával és szibériai ólom­bányáival. Látni véljük Londont parlamentjé­vel, klubjaival, lordjaival, a Westminstert és a windsori kastélyt gondtalan uralkodójával, a­ki a királyi czímet viseli elől és hátul a A királyi leirat. Négy sorban értesíti ő felsége Khuen- Héderváryt, hogy lemondását nem fo­gadja el s elvárja előterjesztéseit az ország­gyűlés feloszlatásáról és az uj választá­sokról. Khuennak van czimezve a leirat, a nemzetnek szól. A korona tehát ismét szóba állt a nemzettel, s a trónbeszédig nem fogunk tőle többet hallani. A száraz fogalmazás a kormány műve, róla kell tehát szólani. Reparáczió akart lenni ? Akkor valamivel több me­legség és magyarázat elfért volna. Csak formális elintézés akart lenni ? Akkor a királyi leirat fölösleges, mert egy kormány lemondásának el nem fogadása nincs for­mákhoz és kommünikékhez kötve. Érezzük a jószándékot. A kormány nem olyan körülmények között mondott le, mint mások, tehát nem olyan körül­mények között akar megmaradni. Ezért szólaltatja meg a királyt. Hadd legyen nyomatéka és minél szelemnisebb nyil­vánossága a ténynek, hogy a kormány levonta a bizalmatlansági szavazat kon­­zekvenc­iáit. Lemondott. Ám ha már formákkal akarja honorálni, a­mit lényeg­ben nem engedett, akkor a játékot tovább is kellett volna űzni. Ha a korona nem fogadja el a lemondást, a kormány marad az, a­mi volt. Ilyenkor a forma az, hogy a korona elfogadja a lemondást, de újra kinevezi a kormányt. Ebben az esetben az új kormány még nem kapott bizal­matlansági szavazatot, ha újra a kép­viselőház elé állhat, s kikerülheti a játék ismétlésénél a hibákat, miket első ízben elkövetett. Mert hibákat elkövetett, s az alkot­­mánysértést nem azért nem említjük, mintha a kormány védelme helytálló volna, hanem mert koncredáljuk, hogy a szándék hiányzott, s voltaképpen nem tudta, mit csinál. Elhiszszük, hogy a királyi elhatározásig az elnapolással csak függőben akarta tartani helyzetét, s azért napolta el a Házat. Ama királyi elnapo­lással egy leszavazott kormánynyal szem­ben megfosztotta a parlamentet szabad rendelkezésétől, s ez alkotmányellenesség. Lapunk mai száma 36 oldal.

Next