Az Ujság, 1910. április/1 (8. évfolyam, 77-89. szám)

1910-04-01 / 77. szám

Budapest, 1910. Előfizetési iraki Egész évra_ _ _ 28 k. — » Félévre_____. 14» — » Negyedévre___7 » — » Egy hóra_____2 » 40 * Egyes szám ára helyben és vidéken 10 killér Péntek, április 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rakóca-út 54. BZ. Islefoa 69—16. KIADÓHIV­ATAL. Budapest, Rákóczi-út 54. ez. Jeruton 163—63 és 58—OS. Meftjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS. Felállt egynéhány (nem mindnyájan) fel­háborodott a képviselőházban : én voltam s állok elébe. — Ez szép volt és férfias. Mikor aztán a rendőrség elé kerülnek, hogy hát hadd viseljék, a mint vállalták, a következé­seket, akkor azt mondják : a­mit mint kép­viselő tettem, azért nem lehet felelősségre vonni. Ez már nem szép és nem férfias. Ez már a következéseknek nem vállalása és az ellenkezője az állók elébe! szózatnak. Hogy majd a képviselőháznak felelnek ? Kérdés, hogy bekerülnek-e ? Akkor meg az járja, hogy a képviselőház csak tagjai felett ítélhet, nem pedig szabad polgárok felett, a­kik csak a hatóságnak tartoznak felelettel, nem a tör­vényhozó testületnek. Vagy bekerülnek a házba ? Akkor természetesen tiltakoznak el­lene, hogy felettük a politikai ellenfél ítélkez­zen, s nem az igazság ül bírói széket, hanem a pártállás. Látnivaló, hogy képviselőnek, ha jellemes és a mellett jogtisztelő, igen könnyű a következményeket vállalni. A vakondok nem bújhatók el jobban odvában, mint a kép­viselő a különböző jogállások tekervényeiben. * Zichy Aladárt megdobálták Kanizsán, — ez bizony így van, senki sem tehet róla, hogy Zichy Aladárt Kanizsán már nem szeretik, ellenben szeretik a Justh-párti jelöltet. Holló Lajost megdobálták Mindszenten, — ez egy­részt disznóság, éretlen suhanczok műve, más­részt azonban egy betű sem igaz belőle. Ha igaz, akkor alávalóság, mert terrorizmus, bar­barizmus, Kossuthizmus és Khuenizmus, mű­veit s alkotmányos államban tűrhetetlen és példátlan. De jobb le is tagadni, ne tudja meg senki, hogy a mi természetes és jogos Zichy Aladár, Khuen, vagy Kossuth Ferenczék ellen, az akár csak suhanczilag is lehetséges Justhék ellen.* Egy privát nyil­­kozata szerint Khuen gróf nem igen sietteti m­ajd a választásokat. Ez arra vall, hogy a ka­mpányt a maga szempont­jából még nem találja eléggé előkészítettnek. Ha így van, akkor igen jogosan és igen okosan nem hamarkodja el a dolgát. Elvégre nemcsak Justhéknak szabad élelmeseknek lenniük és agitálniok, meg rágalmazniok, a kormány is ér annyit, hogy a bőrét megtartani igyekszik s nem vásárra vinni. Ez a választás igazán nem m­egy babba. Ma persze el kell ismerni, hogy január huszonhatodikán a nemzet ítélete semmisítette meg a szabadelvű pártot, mert méltatlan dolog el nem ismerni a szenvedett vereséget és Justh-féle dolog kisebbíteni a másiknak győzelmét. De azért szent igaz, hogy a január huszonhatodika nemzetítéletnek a fo­galmazásába egynémely végzetes sajtóhibát csúsztatott be a választási akczió, mely a kor­mány részéről becsületesen folyt s a koaliczió részéről — koalicziósan. Most az alkotmány sorsa függ attól, hogy kap-e hhuen többséget, vagy sem. Hát nagyon is illendő gondosan megmérni a küzdelem terét, s nagyon ajánlatos nem törődni a Justh-féle kommentálással. Ha Khuen a sarkára áll, természetesen pressziót és vesztegetést emlegetnek, de ha súlyt vet arra, hogy ezt ne mondhassák, akkor először is fogják mondani s másodszor kinevetik. Zilzerék nem válnak. Irta Garvay Andor. SZEMÉLYEK: Klára. Osváth, László, Rennemé. Elekes. (Szín: Tágas, világos, zárt üvegveranda, vagyis inkább üvegfala tornácz, a­mely hall-szerűen van be­rendezve.) I. JELENET. László, Klára, Osváth, Rennemé. Rennem­é: Szervusztok, drágáim ! (Osváth­­hoz.) Jó napot, maga vitriolember! Klára : Szervusz, édes ! László : Csókolom kezét, szép asszony ! Osváth: A vitriolember is üdvözli a jóté­konyság nemtőjét ! Rennerné : Phü ! Milyen élet ! (Egy keze­­ügyébe eső karosszékbe roskad.) Egészen oda vagyok ! Az idegeim nem bírják tovább. Klára: De hát mit hajszoltatod így ma­gad, édes ? Osváth : Miért ? ! Hát a társadalmi köte­lezettségek ! A jótékonyság ! Na, istenem ! Valami kellemetlensége csak kell hogy legyen az embernek ! ? Rennerné (élesen) : Hát igenis a társadalmi kötelezettségek ! És hiába gúnyolódik itt maga olyan fölényesen, mert vannak emberek, a­k­ik tudják, hogy micsoda kötelességeket ró rájuk a vagyon előjoga. Osváth : És ezekre a kötelességekre mél­­tóságos asszonyomnak a kedves férje per­­prokmiát adott ? Ugy­e ? Rennerné : És ugyan ! Osváth: No csak azért kérdem, mert még nem hallottam, hogy az udvari tanácsos úr gyűjtést rendezett volna, mondjuk például, az önhibájukon kívül tönkre ment börzekulissziók fölsegélyezésére. Bennemé: Na tessék! A vitriolember. Semmi köze hozzá ! Mit kellemetlenkedik maga mindig ? ! Jobb lenne, ha maga is adna vala­mit valami becsületes czélra ! Osváth: Minden czél mindig becsületes, méltóságos asszonyom. Csak az ember nem mindig az, a­ki maga elé tűzi. Renneré: Nekem pedig hiába filozofál most ! Itt van az ív. írjon alá valamit ! Osváth: Jó. Száz forintot adok a mai gyűjtéséhez ! Rennerné (kitörő kedvességgel): Oh maga drága, aranyos ember ! Osváth (nevetve): Hohó, de bőkezű ! Rennerné: Maga czukros, édes fiú, maga kitűnő lovag, hogy ne mondjam gavallér. A szegények jóltevője ... a ... a... Osváth: Vigyázzon ! Még nem írtam alá az ívet! Rennerné (egyszerre kiesve az áradozó hangból): No, maga képes rá ! Ilyen smuczig­­ságra ! László (nevetve): úgy látszik, jól ismeri, szép asszony. Osváth (nevet): Na látja ! Minek előlegezi hát az elragadtatást ? Az ember sohase elő­legezzen semmit írás nélkül. Ennyit már meg­tanulhatott volna méltóságod a kedves fér­jétől. Rennerné :* És mit­­ ígért száz forintot, vagy nem ígért? László : ígért! Hit alatt vallom. Osváth (nevetve) : leértem. Rennerné (gyanakodva): Hallja ! Ha be­csap !... Osváth: Ezúttal nem. Csakhogy méltó­ságod nem várta ki az ajánlatom végét. Rennerné : A vége száz forint lesz a fehér liliomnak. Osváth: Vagy a legfrissebb sütetű bot­rány, a­miről még csak a legbeavatottabb helyeken beszélnek. A legjobb b­alhéjáról van szó, Bogdányi Zilzernéről...­­ , akartam az imént még elmondani. Rennerné : Mi az ? Mit tut maga Zilzer­­néről ? Osváth: Pardon ! Előbb tisztázzuk a hely­zetet. Két ajánlatról van szó. Száz forint jó­tékony czélra, vagy jótékonyczélű apróságok Ziszernéről... Az öné a választás, méltóságos asszony ! (Nagy applombbal kiveszi a tár­­czáját.) Tehát ! ... Itt a száz forint. Rennerné (a­ki az egész jelenet alatt lát­hatólag ingadozott, egyszerre felcsattan türel­metlen asszonyi kíváncsisággal): Mi van Zil­­zernével ? László (hangosan felkaczag): Győzött a sátán ! Osváth (halkan elneveti magát): Klára : Szivem ! Mulatnak rajtad ezek az emberek .. . Gyere ! Hagyd itt őket ! Rennerné (nem is felelve Klárának, türel­metlenül) : Na ! Beszél ? Nem beszél ? ! Osváth (nevetve) : De a szegényes, méltó­ságos asszony ! Mi lesz a fehér liliom sze­gényeivel ? Rennerné : Ugyan ne utálatoskodjék ! Mi van azzal az asszonynyal ? Na ! Beszéljen hát ! Mit tud ? Osváth (mosolyogva hallgat és a tárczája után nyúl a belső zsebébe). Rennerné (lábával toppantva, idegesen): Juj Istenem ! Na ! Lapnak mai száma 32 oldal. A főkérdés. Kár, mert czéltalan ma már a parti­­kularizmus felett sopánkodni. A szoczia­­listák, a­kiket hol szétkardlapozott, hol hazátlan bitangoknak mondott az ádáz és önző osztályuralom, meg lehetnek elé­gedve sikerükkel. Ez az önző osztály­uralom ma már szerencsésen az ő szelle­mükben osztályuralmakra bomlott. Vala­mikor — még nincs tíz éve — szörnyűség volt az agrárizmus és merkantilizmus érdekellentéte. Annyira szörnyűség, hogy míg mind a két fél csinálta, addig mind­egyik a másikra hárította a felelősséget azzal, hogy amaz kezdte, nem ő. Ma ez a megoszlás annyira természetes, hogy észre sem veszik. Sőt a differencziálódás tovább is terjedt. A választási mozgal­makban külön vesznek részt az orvosok, az ügyvédek, a tisztviselők külön érdek­­csoport, a kis- és középkereskedők, a ház­­tulajdonosok és házfelügyelők csak úgy megcsinálták a maguk együvétartozását, mint bármelyik munkás szakszervezet. A polgári társadalom alkatelemeiben szer­vezkedett, s anakronizmus ma azt mon­dani, hogy a­ polgárok összessége teszi a nemzetet, mely fölött mint egyetemes szervezet áll az állam, valamennyi érdek­nek találkozása és szolgájaképp. A szakszervezeti alapon nyugvó mos­tani polgári társadalom úgyszólván szem­ben áll az állammal s a nemzettel. Kell alkotmányos joggyakorlat ? Képviselő­­választás ? No hát választunk. De mi agráriusok csak olyat választunk, a­ki

Next