Az Ujság, 1910. május/1 (8. évfolyam, 103-115. szám)

1910-05-01 / 103. szám

Előfizetési k­iüt« géss évre....... 28 k. - fi­élévre ... .... 14 * "" *n­egyedévre *..... ■ 7­0 *e­gy hóra ... .» ... ? » 40 *) mmmgm ^Wrrj*. tm BMW-1 MHPffl ,/ .■ finnek a példánynak az ára Budapesten és a vidéken 20 fillér. Budapest, VIII. évfolyam. 103. szám. Vasárnap, május 1. Egyes szám ára hely­ben «a vidéken ^ fillér.AZ ÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG; Budapest, Rákóczi-út 54. SZ. Telefon 86—16. KIADÓHIVATAL; Budapest, Rákóczi-útc 54. sz. Telefon 162—63 és 58 03. Megjelen 3 hétfő kivételével:­­minden nap, ünnep után 16. ROVÁS, ^ minisztertanács ma szó nélkül appro- tja a h­orvát választójogi reformot. Horvát­­szág is a mienk, ott sem mindegy nekünk, ilyen elemek kerülnek felszínre, mégis az a való választójogtól láthatóan keveset fáj kormány feje, míg minálunk előbb új nép­­imlálás, meg miegyéb kell. A horvát pon­­ntból látszik, hogy a kormány ennek a kér­­snek a megoldását csak halogatni akarja, az eltökélt szándékhoz keresi és találja az­­okat. Ez nyilvánvaló. A magyarázata pedig nem a leplezett halogatásnak — mért ne lessen ezt megmondani ? — tisztára csak , hogy nálunk a választójog kérdése bele­­ diktálva a programmokba, de korántsem ett még meg a megvalósításra. Nem volt egérve a koaliczió idejében sem, innen való olt a pluralitásos szemfényvesztés, mely az rgik kezével általánossá tette a választójogot, másikkal pedig visszacsinálta a mostani álla­gra. A koalicziós urak dehogy is vallották anna be, hogy ezzel a reformmal csak egy analit­ásnak akarnak eleget tenni, mivel a nveghez nyúlni nem mernek. A mostani kor­­mány sem meri meg, s van is rá legalább a kora oka, mint a koalícziósnak, éppen csak em tud, vagy nem akar olyan ügyesen ko­­médiázni, mint amazok. Nem az a nehézség, úgy a kormány nem tudott még megállapodni, anem a nemzet sem állapodott még meg, a­zt hiszszük, akármely irányban döntene a kormány, döntésével szemben mindenképpen is hatalmas ellenáramlat kerekednék, mely a megvalósítást egyszerűen lehetetlenné tenné. * Csodálatos. Nincs egy hete, hogy kincses Kolozsvár Justh Gyula lábainál hevert. Ko­lozsvári diadalára volt a legbüszkébb. S ma Tisza István járt ott s nyomát sem látta a Justh Gyula hódításának. Ellenben Kálmán Gusztáv államtitkár ellen­jelöltjei sorra vissza­­lépegetnek, úgy látszik tehát, hogy Kolozsvárt még sem vágta zsebre Justh Gyula, mint a többi helyeket, melyeken diadalt aratott a Tisza István-féle ellenpróba nélkül. De könnyű is neki diadalmaskodni akárhol: a munka­pártbeliek nem argumentálnak záptojásokkal, s Justh­ Gyula azt hiszi, hogy mivel ő feléje sehol sem röpülnek a rosszillatú lövegek, ő mindenütt diadalmaskodik. * Nem titkoltuk véleményünket a Hen­­taller-féle igazmondás erkölcsi értékéről, így tehát a Batthyány Tivadar-féle visszavágásról sincs okunk szemérmet­esen hallgatni. Már megint azzal bizonyítja szent elvhűségét, hogy lehetett volna igazgatósági tag és államtitkár, de visszautasította. Ezt minden vénkisasszony mondhatja, a­ki visszautasított már néhány kérőt, mert azt hitte, hogy jön majd egy többet érő kérő is. De valamint a vénkisasszony adta kosarak sem bizonyítják, hogy a kisasszony vénkisasszony akart lenni, azonképpen a Batthyány-féle kosarak sem jelentik, hogy nem akart — mondjuk így — férjhez menni. KOBOZ KRÓNIKÁJA. Hol a záptojás már ? Hisz a kő is fogytán. Egyre undokabbul, Bottal megy a botrány. Kit sem véd sem ősz hal. Sem hírnév, sem érdem. Magyarok vagyunk még ? — Megrendülve kérdem. Magyarok maroknyi Hősi haddal jöttünk, Roppant Európán Bátran rajt’­ütöttünk. De tömegben tömi Védtelen emberre, Nem magyar, —­ezudar A ki képes erre ! Nem nézek én pártot, Nem nézem, kit éré Gyávák durva botja, Kinek serkedt vére; Nem nézem­, hogy egykor Sulykot ki vetett el; Most csak a bűnt nézem Teljes gyűlölettel, így küzdeni szörnyű, Ily gáládul, orvul! Hát itt már a nép is Országházzá durvul ? ... Nem igaz, nem a nép, Nem is a munkások, E gonosz vadságban Ludasok itt mások ! Úri száj a bűnös, Ki nem látja : mind vak. Nép­i szocziálisták : Csupa szokott bűnbak. Záptojás, kő, ütleg Szó-magból teremnek. Szavából az úri Bősz honszerelemnek. Sem Isten, sem ember, Sem nemzeti érdek!­­ Féktelen szó ömlik, * Mint kútba a méreg. Trágár leszólások, Duhaj káromlások Vásítják az Ízlést, Mely már úgyis vásott S hol ez úri tempó : Csőcstelék van mindig, Kit a durva zokszó Durva tettre indít. Se’ nép, se’ munkások Nem tehetnek róla, Hogy dühödt mod hallgat Dózsa Györgyi szóra. Az uj Dózsa György ttr Megbánhatja ezt még. Magyar szabadságnak Vívhatja ki vesztét. Ha nem bírja többé Ilyen vad harcz mocskát, Félj­aj dúl az ország : »Inkább a zsarnokság !« Ez lehet rút vége A csúnya kezdetnek, Akkor aztán lőttek A magyar nemzetnek. S az uj Dózsa György ur, Megérhetjük még mi, Nem tüzes trónusban, —* Lelkében fog égni. Május elseje. A mikor megszületett az a gondolat, hogy a munkásság a régi ünnepeknek ebben a világában, a vele akkor még ellenségesen és értelmetlenül szemben álló államban új ünnepet teremtsen magának, külön ünnepet erőszakoljon ki magának, akkor ez a gondolat álmodozást és láza­dást jelentett. Egy pár évtized múlt el csak azóta és ime : a régi ünnepek közé beiktatódott az új ünnep, ime a társa­dalom nem áll többé értelmetlenül és az állam nem áll többé ellenségesen a nagy harczot vívó munkássággal szem­ben, az álmodozásból valóság lett és a lázadásból szinte törvény. Vigasztaló és megnyugtató átalakulás ez. Vigasztaló azért, mert nem lehet eltagadni, hogy haladást jelent, megnyugtató azért, mert eloszlatta azt a félelmet, hogy a nagy változásokat csak vér és tű­z teremtheti meg, mert elhessegette a nagy, véres, szocziális forradalom lidércznyomását. Forradalom ? Ki beszél ma már for­radalomról. Lassú, békés és biztos fejlő­dés az, a­melynek az utján járunk és ha valaha a termelés mai rendjéből meg i­­­születnék a szervezett és az államosított termelés rendje, az átmenet olyan lassú és a vajúdás olyan fájdalomtalan volna, hogy szinte észre sem vennék, mekkorát változott a világ. Hiszen az átmenet korszakában már ma is benne élünk és a nagy­községi üzemek és az óriási állami üzemek közepett a munkásságnak mégis szinte hivatalos jelszava a távoli végezet helyett a mindig itt lévő, forró aktualitású mozgalom lett. A munkásság bizalommal, de lehűlve nézi a társada­lom fejlődését, a technika haladását, a gazdasági rend átalakulását, minden ere­jét, akczióképességét, egész fiatal és tű- Lapunk mai száma 82 oldal .....---------------------------/-----------------------------------------------------------------------------------------------­ Trubor. Irta Hg. F. Kunoséra lovag derék szál ember. Bár az utolsó huszonöt esztendőt szigorú apósának gyári irodájában töltötte, a gyertyaegyenes tartása és a férfias modora ma is rögtön el­árulja még a hajdani dragonyos-tisztet. Midőn az apósa meghalt, Kunoséra megvette a tót­­zsámi nagy uradalmat, egy hét alatt meg­feledkezett az irodáról, a gyárról és a tőzsdéről és olyan kedvesen robusztus agráriussá lett, hogy öröm volt­ rá nézni.­­Ez annál neveze­tesebb volt, mivelhogy a Kucsera lovagoknak sohasem volt egy virágcserépnyi földjük sem, ők mindenkor katonák voltak. A méltóságos asszony — verpeléti Wellisch-leány — egészen jól beleillett a tótzsámi nagy kastélyba. Régebben kissé kreolos külseje volt ugyan, de a­mióta megőszült, előkelő, mondhatnám arisz­tokratikus benyomást kezdett tenni.

Next