Az Ujság, 1910. június/2 (8. évfolyam, 142-152. szám)
1910-06-16 / 142. szám
Budapest, 1910, VIII. évfolyam, 142. szám, Csütörtök, junius 16. Előfizetési árak: Egész évre____28 k. — 1. Félévre__...... 14 * — » Negyedévre ' 7 » — » Egy hóra .......... 2 * 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. Bak Telefon 66—16. KIADÓHIVATAL, Budapest, Rákóczi út 54. sz. Telefon 162-63 és 58-03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS: Kicsike kis csibésztempó, még ApponyiMioz is méltatlan, amit Székelyhidon mondott : közel voltak az önálló bankhoz, tudták a módját, sőt közel voltak az ország örök időkre boldogításához, meg a nemzeti katonasághoz, ha közben ki nem tör a pártszakadás. Most tessék megbecsülni őket! Nem azok után kell ítélni, miket csináltak, hanem miket csináltak volna, ha meg nem buknak. Négy évi aktív kormányzás nem mérleg; az igazi munkálkodásukat a bukásuk utáni időben fejtették volna ki. Szóval, a koalícziós korszak virágzása idejében tört le, mikor a gyümölcs már élőben volt. A virág kutyatej volt, de isten vcscse, a gyümölcs mamna lett volna. Hát annyira lerongyolódott Apponyi, hogy ha már hű maradt önmagához, nem tud különbeket füllenteni ?* Egészen ügyes fogása az ellenzéknek, mikor mindent, ami az ország terhére pénzt jelent, az új kormány művének mutat be. Majd bolond lesz hirdetni, hogy Dreadnoughtokat ők is építettek, annexióért ők is fizettek volna, adósságot ők is csináltak volna s pénz teremtése czéljából éppen ők pedzették a gyufa- és petróleum-monopóliumot. A hogy ők teleirták a bécsi lapokat s most ők szidják a miniszterelnököt, hogy bécsi lapban nyilatkozott, — ezt mi is megtettük, de megtettük az ő idejükben is — azonképpen most mindaz komisz népárulás, ami hon polgári kötelesség és példátlan gondoskodás lett volna az ő kormányuk alatt. Elismerjük , egészen ügyes tempó ez, de biztosaknak kell lenniök a felől, hogy a kormányt hamarosan meg nem buktatják, nehogy azon nyomban kelljen elkövetniük mindazt, amiért megbuktatnák. * Hogy Náczi visszavonulna a politikától ? Szó sincs róla. A ki jön, mikor senki sem hívta, nem megy, mikor senki sem küldi. Náczi nem vonul vissza. Náczi párton kívül ül és vár. Vár, míg megint hívják. Bizonyos benne, mint a hordár a posztján, hogy ha rosszul megy is az üzlet, egyszer mégis csak hívják. S mint a hordár a messenger boyt, Náczi is kritizálni fogja utódját, Serényit, ő mindent jobban csinált volna. Ha nem hiszik el, ám tegyenek próbát és hívják őt, ő tette húsz éven át, hogy Magyarországon gabona termett. S ha az idén jó termés lesz, annak oka még a tavalyi kitűnő vetésben van, amikor még ő volt a föld minisztere. Tehát szó sincs róla . Náczi nem vonul vissza, sőt ellenkezőleg : fölvonul. Paczák. Irta P. Ábrahám Ernő. — Kaczák ! — Igenis, kapitány úr —! hallatszott a katonás felelet az istállóból. De még jó másfél perczig kellett várni a kapitánynak, meg a leányának, míg végre megjelent az istállóajtóban egy huszár s utána két nyerges ló. A kapitány körülnézte a két állatot, az egyiknek a nyergét egyenesebbre rántotta, azután a huszár elé állott: — Hány órára parancsoltam, hogy készen legyél? — Öt órára. A kapitány kivette az óráját s a huszár orra elé tartotta: — Ez néked öt óra ? — S a következő perczben olyan pofont abrakolt privatdiner Paczák, hogy csak úgy porzott. — Segíts a kisasszonynak, egy-kettő — parancsolta a kapitány. Már akkor ott is volt Paczák. A leány egyik lábával a huszár térdére lépett, másikkal a tenyerébe, s a következő pillanatban nyeregben ült. Azután nyargalt a huszár kaput nyitni. — Azután itthon várj bennünket, érted — parancsolt rá menőben szigorúan a gazdája. Csak mikor betette utánuk a kaput, tapasztotta Paczák a tenyerét az arczára. Nagyot csóvált a fején s elkeseredetten fohászkodott fel: — Az apját, de kemény marka van. Darab ideig rágódott még ezen magában, azután csendesen visszaballagott az istállóba. Levetette a kabátját, az ingét feltűrte mindkét karján egész a hónaljig, a jobb kezébe kefét fogott, a balra pedig csizmát húzott, s keservesen puczulni kezdte. Valahányszor nagy indulatban volt Paczák, mindig csizmát puczult. Az valahogy megjuhászította. De most alig tett egy-két kefevontatást, látogatója akadt. A szeretője, Zsuzsi. Paczák felpillantott a jöttére, s azután megint csak puczulta a csizmát tovább, mintha semmi köze se volna a leányhoz. Az rögtön látta, hogy tüzevő kedvében van a szeretője. — Eljöttem — mondta csendesen. — Látom — válaszolta Paczák kurtán, rosszkedvűen. — Ejha, de lóncsan mondod ! — Hát hogy mondjam, tán bukfenczet hányjak örömömben ? — Te, tán megint pofont kóstoltál ? — vetette a leány haragosan. — Ha kóstoltam is, — mondta Paczák elutasítóan — a kapitány adta. Azért kapitány. Ha én volnék kapitány, én se sajnálnám tőle a tenyerem. — Hát akkor meg mi lett, de ? — Hogy mi lett, — kérdezte Paczák ingerülten s szinte jól esett neki, hogy van akin kitölthesse a mérgét. — Igen, mi lett ? — Hát az lett, hogy ti leltek. Te meg a többi, valahányan vagytok! Torkig vagyok veletek ! Idáig elmutatta a kezével. — Nézd e, tán mi szaladtunk utánad ? — Ha nem szaladtatok is, de nem is húzódsztatok ! — Paczák az ágya szélén ült, s még mindig a karján volt a fél csizma. A leány eddig az ajtófélfának támaszkodott. Most a legény elé állt, mérgesen, kihívóan. Öt revolverlövés. A bosnyák parlament megnyílt és a szemlélő, temperamentumához képest, nyugodtan vagy lelkesen állapíthatta meg, hogy Bosznia belépett Európába, a kultúra és a nyugati czivilizáczió új országot hódított meg a maga számára. A bosnyák parlament megnyitása után azonban egy macedóniai szerb ötször rálőtt Varesanin tábornokra, a boszniai tartományi főnökre és a szemlélőügy temperamentumához képest higgadtan vagy rémülten kénytelen megállapítani, hogy Bosznia a Balkánon van és a kultúra és a nyugati czivilizáczió az egykor okkupáit, majd óriási erőkifejtéssel és óriási áldozatokkal annektált tartományokat még nem hódította meg. Az osztrákmagyar monarchia katonai ereje a czivilizált államok életének külső formáit rákényszerítette a két balkáni tartományra, de a földet és a levegőt, a népet és az évszázados hagyományokat, a lelkek szenvedélyességét és az indulatok forró mivoltát, egyszóval mindazt, ami a formát tartalommal tölti meg, át nem alakíthatta és meg nem változtathatta. Boszniának mától fogva parlamentje van, de a bosnyák belső politikát mától fogva is csak balkáni módon fogják csinálni és az a viszonylagos szabadság, amelyet a parlamenti forma a két tartomány belső életének ad, nyilván csak arra lesz jó, hogy azok az indulatok, amelyeket a katonai kormányzás féken tartott, ezentúl szabadon tomboljanak. Az az egy merénylet, amely történt, az az öt revolverlövés, amely Varesanin generálisban szerencsére nem tett kárt és az a hatodik, amelylyel a merénylő önönmagával végzett, még nem igazolná a pesszimista felfogást. A ki azonban csak éppen törekedett is arra, hogy a maga szemével nézze a boszniai állapotokat és a ki nem engedte magát befolyásoltatni azoktól a hivatalos himnuszoktól, amelyek a monarchia óriási paczifikáló munkájáról és a zseniális külügyminiszter nagy győzelméről szóltak, az jóformán várhatta ezt a merényletet. — Hát aztán mi bajod velem, de ? Paczák elébb mustrálta egy kicsit a csizmát, azután letette a földre, s megvetően mérte végig a leányt. — Nagyon konyhaszagu vagy — vetette kurtán. A leány csudálkozva nézett reá egy pillanatig, mintha nem akarna hinni a fülének. — Milyen, te ? — Éles mosószagu — volt a még érthetőbb felelet. Erre már kifakadt a leány is : — Hát te tán bazsalikom szagu vagy ? Paczák megvetően legyintett : — Ha nem vagyok is bazsalikom szagu, az istállószag is más, a konyhaszag is más. A konyhaszag az konyhaszag. De az istállószagot még az urak se utalják. A kisasszony maga húszszor is benéz az istállóba, mig csak egyszer is a konyhába. A leány gyanakodva kémlelte a huszárt. — Te, — faggatta — téged tán a kisasszony veszített meg ? Paczáknak ugyan eszébe se volt ilyesmi, de most csak azt kereste, hogy valakit boszanthasson. , — Hát ha tudni akarod, — mondta mérgesen — igenis hogy a kisasszony ! — Nézd e, te, — képedt el a leány — ő meg csakugyan megbolondult ! Hát aztán — rázta a csípőjét — mivel különb a kisasszony, mint én, ha szabad kérdenem ? — Hogy mivel ? — Igen, mivel ? A huszár kezébe fogta a leány jobb kezét, reápillantott, s megvetéssel lökte félrebb : — Evvele ! A leány a kezére nézett. Lapunk mai száma 28 oldal.