Az Ujság, 1910. július/1 (8. évfolyam, 156-167. szám)
1910-07-02 / 156. szám
Budapest, 1910. Előfizetési iraki Egész évre__... 28 k. — » Félévre............ 14 » — » Negyedévre „....27 » — » Egy hóra 5 2 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. \ \ Szombat, július 2. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczij út 54. SS. Telefon 8*—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. ez. Telefon 162-63 és 58-03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS. — Idáig eljutottam volna, — mondta a debreczeni czigány, feltápászkodva vaczkáról — most még csak Pestig kell menni s ott vagyok. — A kormány is idáig eljutott a képviselőházzal, minden baj, sőt minden ellenzékeskedés nélkül, hogy megalakultan asztalán látta az első benyújtott törvényjavaslatokat. Most még csak tárgyalni és elfogadtatni kell őket. A czigány is eljut Pestre, s reméljük, ezekből a javaslatokból is lesz törvény, s ha valami közbe nem jön, hát a mostani hangulat szerint az ellenzék is olyan czigány, a melyik halálra ítélte a szolgabirót, de baltával a kezében s folyton lesben állva, mindig talál okot arra, hogy a mikor az elitélt a kezeügyébe esik, mert nem vágja le. — Ha valami közbe nem jön ! De mikor nem jött valami közbe a magyar politikai életben ? * A peticziók körülbelül összegyűltek már a Curián s az egyik szakértői vélemény szerint soha nem volt oly sok, a másik szerint soha nem volt oly kevés a peticzió. Mi ezt a kérdést nem akarjuk eldönteni, mert ha sok, ha kevés , a peticziók száma abszolúte nem jellemzi a választások moralitását, lévén a választás mindig egyformán immorális. Ellenben igenis, a petíczió mögött mindig lappang — nem a kerület igazságérzete, hanem egy ember, aki nem tud belenyugodni, hogy ő ne legyen többé képviselő, holott eddig volt, s még valamit próbál, az utolsót , hátha a mandátumot, melyet a kortesek nem tudtak megszerezni, megszerzi a lutri ? * Az állami diurnisták Justhéknál sürgetik az általános, egyenlő és titkos szavazati jogot. Az állami diurnisták nem félnek, hogy a kormány két heti felmondással elcsapja őket, pedig Justh hívei, és elhiszik, amit az mond, hogy a kormány irgalmatlanul üldöz minden tisztviselőt, akinek ellenzéki hajlama van. A kormány, úgy látszik, ragaszkodik hozzá, hogy az üldözött tisztviselő legyen, vagy pedig a diurnisták függetlenebbeknek érzik magukat a kinevezett tisztviselőknél. Vagy pedig hívei Justh Gyulának, de nem hisznek el mindent, amit az mond. Kopenhágai változatok. Irta P. Ábrahám Ernő. I. Jacobsen »Niels Lyhne«-jében az Edele Lyhne tragédiájáról szóló lapok a világirodalom legmeghatóbb írásai közé tartoznak. Szép fiatal lány, a kopenhágai ifjúság ünnepelt bálványa, az élet minden varázsát, minden örömét gazdag színekben szórta lába elé : nézd, ez a sok fény, árnyalat, melódia, a nap, a színházi esték, a fák, a bálok, a tenger, csipke, selyem, gyöngy, bársony, szerelem, diadal, mind-mind számodra van, te vagy a királynőjük, élj, örülj ! És mikor legfátyolosabb a szeme a mámortól, a fiatalságtól, mikor legtöbb az életkedve, legbecsesebb előtte a valóság : rásóhajt az elmúlás lehelete. Még ez a halálos lehelet is szebbé teszi. Arcza fehér és piros hamvát még színesebbre árnyalja, szemében új fényt gyújt. Olyan, mint a rózsa, melyet szépsége teljében visznek a bálba, hogy a csillárok fénye, batiszt- és selyemfelhők fodra, mámoros ritmusra lebbenő lányfürtök ölelése új pompába borítsa egy utolsó gyönyörű, de halálos éjszakán. És elmegy meghalni, siratni Kopenhágát, egy utolsó kétségbeesett üdvözletét küldeni néki : »Hils-Köbenhavn !« »Lille Edele !« . . . Szegény »kis Edele !« Hogy még a legszebb májusi természet sem tudta veled feledtetni Kopenhágát ! Minden visszás, kedvére ellen való néki Lönborggardban. A nap járása után igazodó étkezési idők, a komótok és szekrények levendula illata, a »spártai székek«, a szorosan a fal mellé húzódó vidéki bútorok. Még sétálni se mehetett, hogy magával ne hozza a hajában, a ruháján a szénás rétek, virágos mezők »robusztus« parfümjét. Kopenhágáról ábrándozik, száműzöttnek, halottnak érzi magát, ha arra gondol, hogy volt ismerősei nélküle is tovább élik régi életüket, s neki olyan emberek közt kell gyötrődni, akik ki se tudják mondani helyesen ezt a szót, hogy : Köbenhavn. »Most valami misztikus hangsúlyozással ejtik ki, mintha egy hely lenne, ahol gyerekeket esznek, majd színtelenül, mintha csak egy Afrika közepén fekvő városról lenne szó, vagy éppen történettudománynyal teli ünnepélyes hangon, mintha Ninivéről vagy Carthagóról beszélnének. A pap állandóan Axelstadnak *) mondta, s oly emlékekkel teli elragadtatással ejtette ki ezt a nevet, mintha csak valamelyik régi kedvesére emlékezett volna. Egyikőjük se tudta kimondani ezt a szót: Köbenhavn, úgy hogy az ember mindjárt maga előtt lássa azt a várost, amely a Westerporttól a Toldbodenig húzódik az Östergade és a Kongens Nyterv mindkét oldalán.« Edele Lyhne Kopenhága-rajongása megvan minden kopenhágaiban. S már rövid itt tartózkodás után ráragad az idegenre is. Mennyi mindent jelent ez a név : Köbenhavn, csak nekem is, pedig mindössze alig pár hónapja vagyok itt. Jelenti a városház-tértől a Kongens Nytorvig húzódó korzót, a Rosenborg-kertet, a Tivolit, a tengerpartot, Lumbye galopjait és polkáit, ezer meg ezer intimitást, interieurt, hangulatot és színeket. Mert Kopenhága színes város. A legszínesebb azok közt, melyeket ismerek. Az első éjszakára ugyan, melyet itt töltöttem, egy szürke, csapzott város képével aludtam el, mert mikor megérkeztem, esett az eső, s tele volt az egész város nyirkos köddel. De másnap reggel, mikor felébredtem, s kinéztem az ablakon, láttam, hogy esik a hó. Szép fehér, apró, de pelyhes hó. Délben elállott a hóesés s kisütött a nap. És én felmentem a városház tornyába, s a kilátó erkélyen hatvanöt méternyi magasságban gyönyörködtem a lábam alatt elterülő városban. Hó alatt volt egész Kopenhága. A házak tetejét sima sik lapokban fedte, a parkok fáira vastag girlandokat borított, az utczákra széles szőnyeget terített, megkapaszkodott a falakon, a kapuk felett, az ablakpárkányokon. A városház-tér nagy hómezejének fehérségét csak még fehérebbé tették a télikabátos járókelők, kocsik, lovak, villamosok, automobilok sötétebb színei, foltjai. Csak a tenger volt ólomszinű keletre, de Amager-sziget, a melyen Kopenhágának egyik régi városrésze és egy külvárosa van, s a Kopenhágát védő tengeri erősségek fehéren emelkedtek ki a szürke hullámokból s messze túl a tengeren, a láthatár alján is húzódott egy fehér vonal : a svéd part. Az ég kék volt, fehéres hamvazású bárányfelhők lengtek rajta, sütött a nap s mindenfelé csillogott, ragyogott a hó. Fehéren, gyémántosan. Én pedig elfeledtem az esteli szürke képet, az *) Axelstad Kopenhágának a költészetben és szónokoktól gyakran használt körülírása. Voltaképpen hibás elnevezés a szintén használt Absalon-Stad helyett. Kopenhágát ugyanis mai fekvése helyén, a vend tengeri rablók ellen erős várat építve a dán partok védelmére, Absalon roskildei püspök alapította 1167-ben, akit azonban sose hivtak Axelnek s az Axelstad elnevezés téves, de köztudatban élő hagyomány. A munka kezdetén. A parlamenti gépezet teljesen föl van szerelve. Megvan az elnöksége, tisztikara, osztályai és bizottságai. Minden készen áll a munkára, sőt ma már hatalmas munkaanyagról is gondoskodott a kormány. Csak azt nem tudjuk még, helyén van-e minden mozgató erő s normálisan végzi-e majd feladatát. A legsürgősebb munka a kormányzat teljes alkotmányosságának biztosítása s az úgynevezett állami szükségletek kielégítése. Ki kell végre jutnunk az exlex-ből, be kell hajtani az adókat, bélyeget és illetéket fizetni, törvényes felhatalmazás alapján eszközölni a kiadásokat és ujonczozni. Pénz és katona kell az ország élete, tekintélye és hatalma fentartására. A ma benyújtott indemnitási javaslatnak ez a czélja. Szokatlan és nem a szájunk íze szerint való, hogy a pénzügyminiszter az egész esztendőre kéri az indemnitást, sőt azt a bejelenti, hogy ez évre költségvetést elő sem terjeszt. Érteni értjük ezt az eljárást, de ha parlamenti szempontból menthető is, az ország érdekeinek bizonyos mértékű sérelmét látjuk benne. A kormány nyilván az idővel számol s kikalkulálja, hogy igen fontos és sürgős teendők kerülhetnek háttérbe s szenvednének halasztást, ha az új képviselők bemutatkozó szónoklatainak zsilipjét egy költségvetési vitára megnyitná. S a két rossz közt a kisebbiket választja. Inkább a tavalyi költségvetés keretében viszi az államháztartást, semhogy késleltesse a sürgető és elodázhatlan javaslatok elintézését. Ámde az ország gazdasági érdekeivel sehogy sem kvadrál ez a koplaltatás. Mert a pénzügyminiszter azzal is indokolja a költségvetés elmaradását, hogy az előző évek túlköltekezései miatt kívánatos megmaradni az előző évi budget kereteiben. Ez a takarékossági ürügy tetszetős lehet, de nem mérvadó. Minden új költségvetés új fejlődésnek tényezőit vagy csíráit foglalja magában, s ha más elmaradnak az államháztartás természetes fejlődésének egy évi többletei, ezz kiesést jelent a nemzeti fejlődésben is, Kár érte. Pedig lehetett volna rá mód, hogy ezt a kiesést az ország meg ne szenvedje. Ha ugyanis meg lehetett volna állapodni a pártokkal, hogy az ez évre beterjesztendő költségvetés tárgyalását — éppen kivételessége miatt — igen rövid határidőre szabják meg. Sajnos, a mai ellenzékben még mindig erősebben dolgozik a pártérdek, semhogy deferálni tudna az országos érdeknek, s bizonyára Lapunk mai száma 28 oldal