Az Ujság, 1910. augusztus/1 (8. évfolyam, 182-193. szám)

1910-08-02 / 182. szám

Budapest, 1910. VIII. évfolyam. 182. szám. Kedd, augusztus 2. EMElesztést iraki Egész évre.__28 k. — 1. Félévre .... 14* — » Negyedévre 7 » — » Egy hóra____' 2 » 40 • Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG : Budapest, Rákóczi-út fil.­n­ Telefon 84—14. KIADÓHIVATAL. Budapest, Rákóczi­ út 54. S2. Telefon 1*2—63 és BS-03. Steg-jelen hétfő kivételével minden sáp. Ünnep után la. ROVÁS«* Egyik tüntetés olyan, mint a másik. A tüntető kiabál, azután hazamegy, azután nem ■történik semmi. Ezek az egyre gyakrabban ismétlődő budapesti tüntetések azonban, a­melyeken a tüntető nem választójogot köve­tel, hanem a rongyait és a rongyos és sápadt gyerekeit hurczolja végig a városon, nem olya­nok, mint a többi tüntetések. Különös éles­látás és különös mélyrelátás nélkül is megálla­pítható, hogy a tüntetőket nem holmi párt­vezetőségi határozat, hanem egy lassan meg­érett, de most már teljesen megérett forra­dalmi hangulat viszi ki a forró utczára. Ezek után a tüntetések után azért kell most már kivételesen történnie valaminek, mert egy félig-meddig okos országkormányzó és város­vezető-politika keresztényi szeretetből, mél­tányosságból, szánalomból talán a legnagyobb nyomorúságon sem segít, de a kis tömeg­szeszélyeknek is szolgálatára siet, ha egy okkal vagy ok nélkül támadt forradalmi hangulat a rongyait mutogatja neki és az öklét rázza feléje.* Az igazságügyminiszter maga is elismeri, hogy a konzuli bíráskodás meghosszabbításáról szóló törvényben állami szuverenitásunk nincs eléggé kidomborítva. Ez az őszinteség kelle­mes és vonzó. A törvény maga azonban és az az állapot, a­melyet meghosszabbít, marad káros és kellemetlen. Lemondás Magyarország állami önállóságának aláhúzásáról olyan terü­leten, a­hol nincs rá fontos és nagy ok. Igazság­ügyminiszterek dolgában Magyarország az utóbbi időben nincs elkényeztetve, de a leg­­szimpatikusabb igazságügyminiszterrel szem­ben sem lehet más álláspontja, mint az, hogy a törvényjavaslatai legyenek hibátlanok és megnyerőek, ne pedig az az őszinteség, a­mely­­lyel a törvényjavaslat a hibáira és fogyatko­zásaira rámutat.* Ha a pótválasztások és az időközi válasz­tások, mint régi politikai gyakorlat mutatja, szinte csalhatatlan mérői az ország hangula­tának és a pártok morális erőviszonyának, akkor a most készülő pótválasztások az ellen­zék számára siváran vigasztalanok. Az ország­nak az a hangulata, a­mely az általános válasz­tásokon a nemzeti munkapártnak juttatta a győzelmet, nemcsak nem romlott meg, hanem még javult, és az a csüggedtség, a­melylyel az ellenzék belement a választási küzdelembe, nemcsak nem tűnt el, hanem még bágyadtabb lett. A pótválasztások iránt jóformán nem is érdeklődik senki, annyira bizonyos, hogy a munkapárt győzelmeit nem lehet meggátolni. Ahhoz, hogy ez a hangulat hamarosan és gyö­keresen megváltozzék, vagy a munkapártnak kellene rettenetes hibákat elkövetnie, a­mi nem valószínű, vagy az ellenzéknek kellene egy csodálatosan nemes és okos szerepléssel meghódítania a szíveket, a­mi lehetetlen. rozsdás bilincsek* írta: Szántó Kálmán.­ ­ Példásabb nevelést lánygyermek már nem is kaphatott, mint a milyenben Balogh Klára részesült a szüleitől. Jobban mondva az anyjá­tól. Mert az öreg tekintetes ur, miután a dél­előttöt a kényelmes úri hivatalban átpipázta, délben befogatott s télen-nyáron egyformán kihajtatott a tanyára. Ott mindig talált idő­töltést. A tekintetes asszony aztán annál ko­molyabban fogta az anyai hivatást: istenfélő, erkölcsös, jámbor teremtést nevelt a lányából, ő tudja, hogy miért, a­ki a polgári,­­ nem, úri erényeknek mintául szolgálhatott. Még a nevelőnők is félesztendőnként változtak a ház­nál, tovább egyik se birta ki a szigorú anyai ellenőrzést. A tekintetes ur csak a bajsza alól mosolygott, mikor megint uj arczot látott az asztalnál s a szeme sarkából pislantott rá, hát ez vájjon meddig bírja ki ? Egyébként a háznál jobbadán csak nő­személyek szoktak megfordulni s neki magá­nak is meglepetés volt, mikor egy vasárnap egyik birtokostársát látta meg az asztalnál. Szivében némi nyugtalansággal fogyasztotta végig az ebédet s a végén már nem is csodál­kozott, mikor a vendég egy pár bizalmas szóra kérte. — A lányod kezét jöttem megkérni, kedves bátyám, e nagysága már megadta a bele­egyezését. — Ki ? A lányom ? — Nem, feleséged ő nagysága. — És Klári ? — Illendőbbnek tartottam, hogy előbb veletek jöjjek tisztába. A liberalizmust addig temették, a­míg egyszerre csak föltámadott és a réginél is nagyobb erővel tör magának — Talán igazad van, öcsém, hát majd én jövök tisztába Klárival, mégis csak az ő dolga. — Remélem, nincs ellenem kifogásod ? — Mi volna ? Nem én megyek hozzád. A Klárival nyomban lefolytatott kihallga­táson harmadikul az anya is részt vett. Jó is volt, mert a kihallgatás mindjárt az első kér­désnél meglepő fordulatot vett. A kisasszony ugyanis mindjárt a bevezetésnél határozottan kijelentette : — Nem i s hogy nyomatékosabbá tegye, még egyszer rámondta : — Nem ! A mama fel akart pattanni, de a tekintetes úr leintette a pipaszárral. — Hagyd csak, fiam. — Aztán miért nem ? Meg tudnád okolni, hogy miért nem ? — Nem szeretem, nem leszek a felesége, mert nem szeretem, csak azé leszek, a­kit szeretek. — Ühm, mondd csak, kis­lányom, van is már tán valakid, a­kit szeretsz ? — De, Gábor! — Hadd csak ő beszéljen mostan, már úgy látom, lesz benne valami, hát most már csak ki vele ! — Papa, én megmondhatom, úgy se ma­radhat titok. Somogyi Lászlót szeretem, s annak akarok a felesége lenni. Senki másé, csak az övé. Az öreg urnak halk füttyentés szaladt ki a száján. — No, ezt csakugyan jól kiválasztottad. Nem gondolod, hogy egy kicsit pernahajder az a legény ? Magának sincs megélni valója s azt se igen tudjuk, mi fán termett. — Majd megokosodik az én kezem alatt, — felelte a leány — megígérte, hogy rendes életre tér, ha a felesége leszek. A liberalizmus­ utat a művelt európai nemzetek szívéig. Sőt ha jól ítéljük meg, éppen benne fogja megint megtalálni az osztályhar­­czokba bonyolódott czivilizált világ a megváltás és béke elkallódott biztosí­tékait. Ez az ébredező világmozgalom a római Vatikán magatartásából tükrözik vissza legjobban. Legyünk mindenekelőtt tisztában azzal, hogy a katolikus egyház római kormányzata a művelt világ leg­első konzervatív hatalma. Világi hatalom híján is az, sőt így talán még inkább ilyen. Történeti hivatás ez, a­melynek ereje tisztán a keresztény nemzetek er­kölcsi világlátásából származik. És a­melynek óriási szerepe van korunk életé­ben is, holott pedig mindenki tudja, hogy a római szentszék hatalmi befolyá­sának sem fegyverrel, sem más erő­szakos hatalommal erőt szerezni nem képes. A római szentszék világpolitikáját tehát tárgyiasan kell fölfogni és nem a küzdelem fogyatékos igazságai szerint. A legújabbkori forradalmi doktrínák ellen folytonosan hallottuk Róma szavát és láttuk akc­ióját. Már XIII. Leó pápa encziklikáiból nyilvánvaló volt, hogy a pápaság tekintélye a fenyegető forradalmi irányok, kivált pedig az anarchizmus és a szocziálizmus szélső tantételei ellen vonul föl harczba. De ugyanakkor kezdő­dött el az a nagy alkalmazkodás is, mely az egyházat a legalsóbb néposztályokkal törekedett összhangba hozni. A boldogult­­ ügy, hát már szót is értettetek ? ... Szeretném tudni, hogy jutottál hozzá ? Jól van no, sohse pirulj, én is voltam fiatal ! Hát jó, kis­lányom, majd megbeszéljük az édes anyáddal. .­­ , 7. n. — Tudod, hogy ebből a dologból nem lehet semmi ? — kezdte az asszony, a­mint magukra maradtak. — Hogy miért ? Magad mondtad róla, hogy pernahajder, de még annál is rosszabb, semmi házi. Váltókból él, iszik, kártyázik. — Abból még mind kigyógyulhat. Ha csakugyan szereti a lányt. Mert csak azon múlik. — No már én nem arra neveltem. — Gondolom, de hát a puska néha vissza­felé is elsül. — Majd helyreigazítom az eszét, kiverem a fejéből, el tudok én Klárával bánni. — Nem gondolod, hogy talán még rosz­szabb lesz ? — Te az első jöttmentnek nyakába vet­néd az egyetlen lányunkat. — Azt nem ! De ha csakugyan szeretik egymást . . . — Szeretik, szeretik ! Nagyon szerettelek én téged, mikor hozzád mentem ! Egyszerre nagy hideg csönd támadt. A hirtelen kibökött szék úgy suhogtak át a levegőn, mintha korbácsütések lettek volna. Az öreg úr sokáig nyomkodta az üszköt a pipájában. — Tudom, tudom, — szólalt meg végre — nem felejtettem el. S mit gondolsz, anyjuk, nagyon boldog voltál ? Én nem. De hát csöndes ember vagyok, tűrtem, bírtam. Klált a te lányod, a te erős természeted, nem fogja tűrni, nem bírja. Vállalod-e a felelősséget ? Én nem ! Lapunk mai száma 28 oldal.

Next