Az Ujság, 1910. augusztus/2 (8. évfolyam, 194-206. szám)

1910-08-16 / 194. szám

Budapest, 1910. VIII. évfolyam. 194. szám. Kedd, augusztus 16. Előfizetési árak : Egész évre ....... 28 k. — £ Félévre ........... 14 » — ‹ Negyedévre ■ 7 » — ‹ Egy hóra ....... 2 » 40 o Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér.A­Z ÚJSÁG SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. KV Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL, Budapest, Rákóczi­ út 54. sz. Telefon 162-63 és 58-03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS.. Lojalitás láza járja át Ausztriát. Ne ta­gadjuk : úgy van. Az osztrákok jobban tud­nak nyolczvanadik születésnapot megülni, mint mi, a­hogy jobban tudtak hatvan éves jubi­leumot ünnepelni. Óriási apparátus segít ott a kétségtelenül szintén óriási szeretetnek és lelkesedésnek. Nálunk ellenben csak egyetemes királyhűség van, s a­mi szervezési kísérletet itt megkoc­káztatnak, az sem segít, hanem ellenkezőleg, merőben hivatalos színre redu­kálja még az őszinte érzelemmegnyilvánulást is. Nem mi vagyunk benne a hibások, hanem a bécsi Burg. Tehetünk-e róla, hogy az a Burg Bécsben van s igy a királynak ott mesél min­den kő és minden kárpit ifjúságról, ott dug felé minden fordulóból az emlékezés régi szép időkre ?* A bécsieknek mindig igazuk van. Ha másképp nem, tesznek róla, hogy igazuk le­gyen. Hirdetik, hogy jönnek a­ csehek elverni a németeket. Jöttek a csehek, nem verték el a németeket, tehát a németek keresték a gyáva cseheket s közben kikaptak a rendőr­ségtől. íme, megvan a botrány, melyet előre megjósoltak, indítványozván a cseh beviteli tilalmat. Lám, Kronawetterék járhattak ná­lunk Pozsonyban, a csehek szabadon szóno­kolhatnak Turóczszentmártonban, mégis mi vagyunk a nyelv- és faj-fanatikusok és ők Európa, mely tiltakozik a barbár előítéletek ellen.* Supio úr, mióta leszállt a lóról, megint okosan lát mindent. A Novi Listájában pl. most egészen talpraesetten kifejti, hogy az ő egyezkedésüknek a magyar koalíczióval a Bécscsel való összeveszés volt az alapja. Úgy számítottak azok a vitézek, a­kik Ausz­triától elszakadnak, jól tartják majd Horvát­országot, nehogy oldalba lökettessenek, mint negyvennyolc­ban. Ellenben mit várhattak tőlük, mikor nyomban Bécsbe mentek pezs­gőzni és csizmát puczolni a magyarok ? Sem­mit, éppen semmit. S mi most összecsaphat­juk a kezünket: no né, hát a horvátok még ostobábbak voltak, mint a magyarok, mi­kor a Polónyi—Bánffy—Kossuth—Andrássy­­szövetkezéstől komolyan magyar függetlenségi politikát vártak? " A földrengés. Irta Lengyel Géza. I. Az asszisztens : És nem lehet semmi té­vedés ? Nem zavarhatta meg valami észre nem vett dolog az elektromos hullámokat? Vagy a bdv-jelzés nem csúszhatott el? Hiszen egy miliméter eltérés már megdönti az egész következtetést. A tudós : kedves barátom, a szkepticziz­­must engedje át nekünk, idősebb embereknek, öt esztendeig kételkedtem én, míg a saját találmányomban bízni mertem. Az asszony : öt évig alig volt számomra néhány órád és egy csóknak nevezhető csókod. A tudós : Kérlek, Margit, ne zavarj. Ezrek, százezrek életéről van szó. (Az asszisz­tenshez) : Az utolsó két év munkájában ön is részt vett. Tudja, hogy százszámra végez­tünk kísérleteket. A két utolsó olaszországi földrengésen pedig gyakorlatilag is csalhatat­lannak mutatkozott a készülék. Az asszisztens : Ez igaz. A tudós : Pontosan megmutatja az első lökések idejét, körülhatárolja a helyet és biztos következtetést enged a földrengés ere­jére is. Az asszisztens : E szerint pontosan három óra ötven perc­kor kezdődik. A tudós : Feltétlenül. A­hogy két nappal ezelőtt kijelentettem. ‘ Az asszony : De hiszen ez borzasztó ! A tudós : Ez már megint oktalan, asszonyi beszéd. Az volna borzasztó, ha nem tudtam volna megállapítani előre az időt és a helyet, így nem történhet semmi baj. A terület elég messze van a fővárostól és bizonyos, hogy a hullámok idáig nem érhetnek. Az asszony : Hát ott nem laknak emberek? A tudós : Tegnap automobilon bejártuk az egész vidéket. Két téglagyár és három na­gyobb majorság van rajta. Az embereket mind kiköltöztettük. Képzeld, nem akartak menni. Azt mondották, svindli az egész. Az asszony (nevet) : No, ez mulatságos ! A tudós : Mulatságos? Én szemtelenség­nek tartom. Azonnal telefonáltam rendőrökért. Karhatalommal kellett kikergetni őket. Az asszisztens : A nép nem tiszteli még eléggé a tudományt. A tudós : Különösen az asszonyok nem. Az egyik majorosgazda felesége úgy visított, mikor a rendőrök jöttek, mintha akasztani vitték volna. Az asszony : Szegény teremtés. A tudós : Ha sajnálod, hát talán vissza­vitethetem. Elpusztulhat a romok között, ha annyira ragaszkodik hozzájuk. Az asszony : Hátha nem pusztul el? A tudós (megvetően) : Ti asszonyok mind egyformák vagytok. A női elfogultságon sem­mit se segít a kultúra. Az asszisztens : No, no. Vannak kivételek. Például Curie-né. Az igazi tudós. A tudós : Curie-né az ura nélkül meg se tudott volna mozdulni. Az asszony : Curie-né egy csúf és szögletes, öreg nő. A tudós­: Ez is igaz. Pedig, ha már nő , fiatal és gömbölyű legyen. Mint te vagy. ■ Az asszony : Öt év óta az első bók, a­mit tőled hallok. És ez is kicsinylés. A tudós : Még egy napig várjál, szívem. Az én munkám — egyelőre — ma véget ér. Holnap enyém a dicsőség és én a tiéd vagyok. Majd elmegyünk valahová. Ez lesz a második nászutunk. Az asszony : Mióta ígéred ! A tudós: Csak türelem, türelem. (Az asszisztenshez) : Együtt vannak a műszerek? Az asszisztens: Minden lenn van már az automobában. A tudós : Akkor menni fogok. Az asszony : Nem szabadna odamenned. Én félek. A tudós : Gyerekség. Az a domb, a­hol a hordozható sátrat felállítottuk, öt kiométerre van a veszélyeztetett területtől. Mindent ki­tűnően lehet megfigyelni és ha a valamos veze­tékek elég hosszú darabon épen maradnak, nagyszerű megfigyeléseim lesznek. Veszély azonban nincs. Az asszony : Mégis ... én félek. A tudós: Kedves barátom, magyarázza meg neki, hogy nincs semmi veszedelem. Az asszisztens : Meg fogom magyarázni. A tudós.: Két óra húsz perc­. Három óra, mire odaérek. Isten veletek. Még öt óra előtt újra itt leszek. Kedves barátom, egy pilla­natig se hagyja megfigyelés nélkül az ellen­őrző­ készüléket. Mihelyt visszajövök, össze fog­juk hasonlítani az adatokat. Ha elfárad, majd felváltja a feleségem, hiszen ő is tudja már a számokat feljegyezni. Isten önnel, barátom. Csókollak, drágám. ’ II. Az asszisztens (leül a villamos-készülék mellé) : Megbocsát, ugy­e? Hiszen hallotta, milyen szigorúan reámparancsolt a tanár úr. Az asszony : Kérem, kérem, ne zavartassa magát és ne keressen kifogásokat. A brüsszeli pusztulás. Este kilencz órakor kigyulladt a brüsszeli világkiállítás belga pavillonja és reggeli három órára leégett az egész belga, az egész angol kiállítás, a fran­­czia kiállítás egy része, a többi nem­zet kiállításában, úgy látszik, nem esett nagyobb kár. Mi van még hátra ? Van-e még név, a­mely czivilizácziót jelent és kultúrát reprezentál ? Az élet javainak nagy brüsszeli pusztulása nem okozott-e fájdalmas kárt minden ország­nak, a­mely számot tart rá, hogy kultur­­országnak nevezzék ? Magyarország a brüsszeli világ­vásáron, a nemzeteknek ezen a legutóbbi reprezentatív felvonulásán nem volt ott, vagy a résztvétele olyan jelentéktelen, hogy számba sem jön. Ezekre a nagy világvásárokra azok a nemzetek mennek el, a­melyeket vagy az eleven, egészséges, lüktető gazdasági életük kényszerít oda, vagy a nemzeti ambíc­iójuk, a jogos, érthető, szép, de terméketlen hiúságuk csábít oda. Vagy a kereskedelemnek és az iparnak kell mozgékonynak lennie, vagy a kormánynak, vagy mind a ket­tőnek. Magyarország a brüsszeli világ­kiállításban nem vett részt. A gazdasági élete ettől a nagy vásártól, ettől a meg­feszített versenytől nem remélhetett igazi eredményeket, a kormányok pedig bele is fáradtak már talán, hogy nagy erő­feszítéssel újra meg újra bebizonyítsák, mennyire joga van Magyarországnak arra, hogy kulturországnak nevezzék. Magyar­­ország azonban részese és munkája a kultúrának és a czivilizácziónak és ha most meg van az a szomorú és szegény kis elégtétele, hogy kimaradt a pom­pázó felvonulásból, kimaradt a nagy pusztulásból is, az emberiség kultúrá­jával és az egész világ czivilizácziójával való eleven közösségét az demonstrálja, hogy éppen annyi megdöbbenéssel, szere­tettel és részvéttel fordul Brüsszel felé, mintha a nagy pusztulásban az ő nem­zeti munkájának a kincsei is elvesztek volna. Azok a számok, a­melyek a brüsszeli katasztrófa nagyságát pénzértékben akar­ják kifejezni, csak azért érdemelnek némi figyelmet, mert velük a kár csakugyan megjelölhető, mert emberélet, úgy lát­szik, szerencsére nem pusztult el.* A mi­* Egy éjszakai táviratunk, sajnos, már néhány emberélet elpusztulásáról is számot ad. A szerk. Lapunk mai száma 24 oldal.

Next