Az Ujság, 1910. szeptember/1 (8. évfolyam, 207-219. szám)
1910-09-01 / 207. szám
Budapest, 1910. évi. évfolyam. 207. szám. Csütörtök, szeptember 1. Előfizetési árak: Egész évre...... „ 28 k. — £, Félévre ......... 14 » — * Negyedévre _ 7 » — » Egy fióra „ _ ... 2 » 40 a. Egyes szám ára helyben és vidékett 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 66—"16* KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. az. Telefon 162—63 és 58—03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS: Salzburgban az urak jól vacsoráltak s a mellett meg is egyeztek abban, hogy a határvillongások rendezésére bizottságokat ültetnek össze. Ez a zseniális gondolat mindig fölmerül, amikor nincs gondolat. A magyar invenczió is csak ennyire terjed, az olasz és Aehrenthalféle pedig ebben az egyben nem szárnyalja túl a magyart. Ez a gondolat már azért is kitűnő, mivel még rossznak sem lehet mondani. Mit árthat, ha olasz és osztrák urak Bécsben tanakodnak ? Okvetetlenül ki is sütnek valami szabályzatot s akkor esetleg erről a szabályzatról sül majd ki, hogy rossz, de magáról a gondolatról, hogy szabályzat kell, ezt sohasem lehet majd mondani. * Szeptember elseje pedagógiai nap. Ilyenkor sütik ki, hogy pályát kell választani s ne jogászit, hanem iparit, kereskedelmit és gazdászit. És ezért ezen a szent napon nem szabad arról elmélkedni, hogy milyen komisz dolga van annak, aki ipari, vagy kereskedelmi, vagy gazdászi pályára lépett — tőke nélkül. Mi sem akarjuk a pedagógiai ünnepiességet rontani s magunk is óva intjük az ifjúságot, hogy ne tolakodjék a lateiner pályára, mert nem boldogul. De ugyancsak arra is kell intenünk, ne tolakodjék ipari, kereskedelmi, vagy gazdászi pályára, mert azon sem boldogul. Ezek után azt is meg kellene mondanunk, hogy ilyen pályára tolakodjék az ifjúság, de ezt már nem mondjuk meg, mert magunk sem tudjuk. * Az interparlamentáris konferenczia mai első napja nem ér semmit, mert holmi tengeri csatorna-ügyeket tárgyaltak, nem pedig Apponyi Albert grófot ünnepelték. Ezek a nemzetközi konferencziák nekünk azért olyan kedvesek és drágák, mivel rajtuk nyílik alkalma a külföldi parlamentáriusoknak csodálni, hogy milyen nagy ember Apponyi, hogy tud francziául, angolul és mindenül, milyen szép a hangja és a szakálla s milyen kár érte, hogy nem angol, hanem magyar. Ez az utóbbi sopánkodás, Isten ücscse, nekünk is többször jutott eszünkbe, nem is az interparlamentáris konferencziák alkalmával, hanem amikor Apponyi Albert a hazai ügyekkel foglalkozik. A szedáni katasztrófa. (A negyvenedik évforduló alkalmából.) Irta Bloch Henrik. Még néhány nappal ama csata előtt, mely Mac Mahon hadseregének teljes leveretésével és a franczia császárság veszteségével végződött, intézte el. Napóleon katonáihoz kiáltványát, melyben azzal a biztosítással akarta felbátorítani őket, hogy Bazaine hadserege Metz falai alatt teljes erejében egybegyűlt és hogy egész Francziaország felkelt az ellenség kiverésére. De már szeptember 1-én Szedánban, a csata kezdetén belátta, hogy hadseregének romlása kikerülhetetlen. Ducrot generális, kit a veszélyesen megsebesült Mac Mahon maga helyébe bízott meg a fővezérséggel, mindent elkövetett arra, hogy a franczia hadseregnek Méziéres felé való visszavonulását biztosítsa. Ezt a czéltudatos és sikert ígérő tevékenységet azonban a párisi kormány által e közben fővezérré kinevezett Wimpffen generális a harcz felvételének elrendelésével megakasztotta. Hiába fáradozott Ducrot meggyőzni Wimpffent arról, hogy csakis a visszavonulásban rejlik a franczia hadsereg megmentése, Wimpffen nem tágított. Halálosan megsebzett szívvel és biztos tudatában annak, hogy katonáit hiába áldozza fel, távozott a derék Dueros, hogy az új fővezér parancsát végrehajtsa. Lelkiállapotáról tanúságot tesz feleségéhez intézett levele : »Miért nem estem el a csatatéren akkor, amikor mellettem és mögöttem annyian porba dőltek ? Nincs szavam, melylyel kétségbeesésemet kifejezhetném. Ezt a kétségbeesést még növeli az a gondolat, hogy ha Wimpftennek végzetes vaksága, nem akasztotta volna meg az általam elrendelt elvonulás végrehajtását, akkor visszavonulásunk Méziéres felé sikerült volna és a borzasztó szerencsétlenség helyett siker lett volna osztályrészünk.« Ugyanaz a kétségbeesés sújtotta a császárt, mikor látnia kellett, hogy hadseregének hősies ellentállása daczára közeledik a katasztrófa. Órákon át maradt lóháton a golyózáporban. Mellette elestek a tisztek. Egy gránát mellette leütött, ő meg sem mozdult, a halálos csapást óhajtván és várván. De a sors tőle mindent megtagadott, még a halált is. Mikor azonban Napóleon látta, hogy vitéz katonái hiába esnek el, a fegyverletevésre tökélte el magát. Feltüzette a fehér lobogót, ilyképpen a szégyent magára vállalván, melyet senki sem akart vallani. Midőn a fehér lobogót feltűzték, megjelent egy porosz katonatiszt, Schellendorff Bronsard alezredes, aki azt kérte, hogy a franczia főhadiszállásba vezessék. Ő tőle tudta meg Napóleon, hogy a porosz király Szedán kapui előtt van. Azért azt vélte, hogy a legjobb lesz, ha egyenesen a porosz királyhoz fordul. Napóleon a következő levelet intézte I. Vilmoshoz : »Testvér uram ! Mivel nekem nem adatott meg, hogy katonáim közt haljak meg, nem maradt számomra más egyéb hátra, mint hogy kardomat felséged kezeibe tegyem. Maradtam felséged jó testvére, Napoleon, Szedán, 1870 szeptember 1.« Reille generális ezt a levelet a porosz királynak vitte, ki akkor a trónörökös, Bismarck, Moltke, Roon és a német fejedelmek társaságában volt. Miután Reille a levelet a királynak átadta, a király környezete visszavonult. Míg I. Vilmos elolvasta, halálos csend uralkodott. A király a levelet annak átolvasása után Bismarcknak adta át, aki azt a trónörökösnek és Moltke meg Roon generálisoknak felolvasta. Azután a király Bismarcknak meghagyta, hogy a választ megszerkeszsze. A miniszterelnök a parancsot nyomban végrehajtotta. A király állva irta le a levelet, mely igy szólt: »Testvér uram ! Sajnálva a körülményeket, melyek között találkozunk, elfogadom felséged kardját és arra kérem, kegyeskedjék arra felhatalmazni egyik tisztjét, hogy ama föltételekről tárgyaljon velünk, melyek mellett az ön vezérlete alatt oly hősiesen harczoló hadsereg megadja magát. Én ezen tárgyalással Moltke generálist biztam meg. Felséged jó testvére, Vilmos. Szedán, 1870 szeptember 1.« A meghatalmazottak még aznap éjjel Doncheryban összejöttek. A porosz király parancsára Bismarck is jelen volt az értekezleten. A franczia meghatalmazott Wimpffen volt. A meghatalmazottak Bismarck lakásán gyűltek egybe. Wimpffen kezdte a tárgyalásokat : — Szeretném megismerni a feltételeket, melyeket ő felsége, Poroszország királya hajlandó nekünk engedélyezni. — Ezek nagyon egyszerűek, — feleli Moltke — az egész hadsereg el van fogva fegyverestül és podgyászostul. A tiszteknek meghagynék kardjukat, bátorságuk tiszteletének jeléül, de ők is hadifoglyok lesznek, épp úgy, mint a legénység. — Ezek a föltételek igen kemények — felelt Wimpffen — és nekem úgy látszik, hogy a franczia hadsereg, bátorságát tekintve, jobb sorsra érdemes. Nem lehetne a követ- A világtermés. A világ gabonaszükségletének az idén is megtermett a fedezete. A ma közzétett becslések az ez évi világtermést a tavalyinál is nagyobbra teszik. Nagy átlagban a világtermés kielégítő . Különösen Európában — Francziaországot kivéve — nincs ok a panaszra. Figyelemreméltó, hogy a világszerte gabonával bevetett terület rohamosan növekszik. Az idén e növekedést világátlagban több mint tíz millió hektárra becsülik. Természetes magyarázata ennek az, hogy a mezőgazdaság még mindig elég jól jövedelmező gazdasági ág, s hogy tehát gazdának lenni nem utolsó foglalkozás. Azok, akik a bevetett terület e rohamos növekedésében a tápszerek termelésének határához való közeledést hajlandók látni, oszlassák el aggodalmaikat. Malthust már rég lecáfolták. Nem fenyeget a veszedelem, hogy a népesedés eléri a föld termőképességének határát. A világ népesedésének szaporodása még sohá nem lesz aggasztó, de a föld termőképességének határától is még jó pár ezer esztendővel innen vagyunk. Amit tehát a világtermés publikálásával elsősorban konstatálhatunk, az, hogy sehol a világon éhínségtől nem kell tartani. Termett annyi, amennyi az éhező szájaknak elég. Hogy miképpen alakulnak az árak, azt egyelőre fölösleges kombinálgatni. A jelentésnek igaza van abban, hogy általán észlelhető, hogy a gazdák terményeik értékesítésével csakis lépésenként haladnak, s ennek folytán az az élénk forgalom, mely aratás és cséplés után rendesen elő szokott állni, mostanáig sehol sem mutatkozik. Tartózkodóvá teszi a gazdákat különösen a tengerentúli államok csekélyebb arányú terméshozama. Az európai gazdák, úgy látszik, erre való tekintettel kedvezőbben remélik terményeiket értékesíteni, ha azzal nem sietnek. Nekünk sem okunk, sem célunk a magyar gazdák árpolitikáját befolyásolni. Csupán azt kívánjuk konstatálni a világtermésbecsléssel kapcsolatban, hogy ez évi termésünk, még a mai búzaárak mellett is, tetemes jövedelmi többletet jelent a tavalyihoz képest. A tavalyi harminc milliós termés az akkori árakkal kombinálva legalább százötven millió koronával maradt értékben az idei mögött. Nem túlságosan nagy összeg, de mindenesetre számottevő a gazdatársa............—...................■■■■■■■■■■■—..■■MM——— Lapunk mai száma 32 oldal.