Az Ujság, 1910. szeptember/2 (8. évfolyam, 220-232. szám)
1910-09-16 / 220. szám
Budapest, 1910. Till. évfolyam. 220. szám. Péntek, szeptember 16. Előfizetési áram Egész évre........ 28 k. — 1. Félévre Negyedévre Egy hóra « . 14 » — » .17» - » . 2 » 40 e Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér.AZ ÚJSÁG SZERKESZTŐSÉGI: Budapest, Rákóczi-út 54. 13. Telefon 56—16. kiadóhivatal , Budapest, Rákóczi út 54. sz. Telefon 162-63 és 58-03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is A ROVÁS. A keresztmalom olyan kedves és előnyös politikai forma, hogy természetesen Tomasics bán sem mellőzi. A koalíczió trialisztikus programmja, úgymond, elfogadhatatlan és reméli, hogy maga a koalíczió még az utolsó percben is fog rajta változtatni. Ha azonban mégsem tenné, akkor, ugy-e, nincs üzlet a koalíczióval ? Dehogy nincs. Hanem akkor a trialisztikus programra nem olyan fontos, mert csak látszólagosan trialisztikus. Hát intervju- ban lehet ilyet mondani, mert az ember, mihelyt mondott valamit, már el is végezte a dolgát. De a politikában ilyen álláspontot komolyan elfoglalni s ezen az alapon választásokba bocsátkozni, többséget csinálni és akczeptálni, ha lehetne is, nem szabad. S még mindig várunk, hogy a bán ezt megértse, mégpedig a miniszterelnök magyarázata alapján ! * Kossuth Ferencz elvállalja a koalícziós apaságot a franczia kölcsön ideájáért. Ez szép tőle, mert az ellenkezőjét úgy sem teheti. És szép tőle, hogy ezt a pórul járt ötletet rögtön beilleszti a nemzeti bankprogrammba, melynek elengedhetetlen alapföltételévé teszi meg. Megtudjuk Kossuth Ferencztől, hogy az önálló bank nemcsak a koronától, hanem a franczia pénzpiactól is függ. Köszönjük szépen, ennyi függés mellett igazán Kossuth Ferencz csak függetlenségi politikusnak mondhatja magát. Szerettünk volna a tegnapi osztrák kolera-impertinencziára magyar kormányválaszt hallani, akár szóval, akár tettel. A kormány azonban fontosabbnak tartja, hogy egyikmásik cselédjével a jogosult, nyugodt és tudományos belső kritika ellen rucczanjon ki, az osztrákot ellenben nem bántja, nyilván nem nagylelkűségből, hanem okosságból. Abból az okosságból, mely mindenkor enged s melyet csak azért lehet okosnak mondani, mivel közmondás szól róla. Az osztrák ezúttal önzetlenül jár el velünk szemben, mert sértései és szekatúrái nem hoznak neki hasznot, legalább közvetetlenül nem. Úgy lehet azonban, hogy kolera-rendszabályait drága pénzen el fogja nekünk adni s akkor a kormányunk cselekedni fog, azaz : fizetni. Mohács árán. Irta Junius. Giovanni Michele, Velencze bécsi követe 1564 táján, még I. Ferdinánd életében ezeket írta a signoriának : »Magyarországon hatnyolcz hatalmas ember uralkodik, a kik zsarnok módjára mindenkit elnyomnak«. Aztán, hogy jobban megvilágítsa a dolgot, hozzáteszi : »A nemesség pedig mód fölött, a készégbeesésig elégületlen, nem annyira azért, hogy az ország tartománynyá sülyedt, mint inkább azért, hogy a királyság oligarchiává fajult«. Idegen ember írta ezeket, aki Magyarországról csak annyit tudott, amennyit Bécsben, az udvari körök révén megtudhatott, nem is egészen negyven esztendővel Mohács után, Ferdinánd király uralkodásának utolsó évében. Az országnak az a része, amely Ferdinánd birtokában volt, tényleg tartományi színvonalra sülyedt. Államiságát csupán egy-két szirra rongy, egy pár méltóság hirdette : hatalom, hatáskör, tekintély nélkül. A nép elégületlen a kétségbeesésig, nem annyira az ország állapota, mint inkább a maga elviselhetetlen nyomorúsága miatt. A nyomorúság természetes olyan országban, ahol három úr parancsolt. 1526 után ez történt. Alig egy esztendő leforgása alatt a nemzet egy-egy töredéke, természetesen az egész nemzet nevében, Szapolyai Jánost is, I. Ferdinándot is a törvényes formák megtartásával királyává választotta. Mind a két királyt ugyanaz a püspök ugyanazzal a koronával megkoronázta. Természetes, hogy mindenik királyunk főgondja volt a másikat leszorítani a trónról és magát ismertetni egyedül törvényes uralkodónak. Éveken át folyik a per, hol fegyverrel, hol alkudozással. A hadviselés véletlenei szerint változik a terület, amelyet birtokolnak, s az emberek, akik kormányuk alatt élnek, kicserélődnek szinte nap-nap után. A szakadatlanul folyó polgárháború alatt a török könnyen vethette meg a lábát a magyar korona területén. Szülejmán szultán János királyt a pártfogás, Ferdinándot a béke czimén tette adófizetőjévé. Buda elfoglalása után megszületik a török hódoltság s megvan a harmadik ur, is, hogy parancsoljon s hogy zsarolja az izekre szaggatott országot. A három ur közül azonban egyik sem igen törődik azon kívül, hogy a maga hatalmát a másik kettő rovására gyarapítsa. Ilyen viszonyok között megszűnnek a polgári élet funkcziói s a társadalom tábor módjára szervezkedik. A polgár önvédelemből katonáskodni kénytelen, mert a kormány nem ér rá védeni az egyént s rendszerint nem is képes megvédeni. Ferdinánd király magyar kormánya alig is volt egyéb katona-expozitúránál: hadiadót szedett a zsoldos katonaság fizetésére. Az egész politikai élet a diétákra zsugorodott, de az is sokszor elmarad egy vagy más ok miatt. A diétákon sokat beszéltek a haza sebeiről, a köz javáról, a gyöngék és szegények köteles védelméről Róma szónokaira emlékeztető retorikával. Törvényt hoznak a szenvedélyek megzabolázására ; orvosolni akarják azt a számtalan sebet, amit a kényszer, vagy a szenvedély ütött a jogon s a méltányosságon. Mindez a jó szándék azonban csak addig tart, amig együtt vannak a diétán, s amig meghozzák a törvényt. Mihelyt a törvénynek foganatot kellene szerezni, nincs aki végrehajtsa és nincs aki fejet hajtson neki. A hadsereg, a zsoldos katonaság nem védi sem az életet, sem a vagyont. Egy moralista kortárs rajzában így fest a XVI. század zsoldos hadserege : »Ha ki gonoszságot akar tanulni, bár ne menjen máshova érette, elég gonoszságot tanulhat. Meglátja, hogy jobb részre mindnyájan a gonoszságnak adták magukat. Háborog a magyar; a spanyol latorkodik; eszik, iszik, tobzódik a német; a cseh hortyog a jóllakásban ; ásít puhasága miatt a kevélységtől megrészegült lengyel; az olasz bujálkodik; a vallon paráználkodik; förtelmeskedik a franczia; a gallus virágéneket futorizódik az ánglus; a skótus torkoskodik ; enyeleg a tót ; árulkodik a horvát.« Szó sincs róla, hogy ez a sötét s kissé mégis naiv kép minden vonásában igaz volna. Az azonban valóság, hogy a zsoldos hadsereg jobbára szerencse-vadász sehonnaikból, a társadalom proskribáltjaiból verődött össze, hogy nincs egyebe a testét takaró ványolt ruhánál, de vannak mohó vágyai. Vére akkor is rakonczátlankodásra ragadna, ha pontosan kijárna a zsold. Pedig dehogy járt ! Néha egész esztendőn át egy dénár zsoldot sem osztottak. A mohó vágyakhoz társul szegődött a szükség. Megtámadták a tulajdont; vettek, ahonnan vehettek, baráttól, ellenségtől egyaránt. Ilyen viszonyok között az egyénnek kell gondoskodni a maga védelméről. Az élet folyton kockán áll : mindenfelől a halál leskődik. Az izmot és az agyat egyaránt meg kell feszíteni , résen kell állani karddal, észszel szüntelenül a mindenfelől ólálkodó támadások ellen. Ki-ki korlátlan ura a maga és övéi sorsának. A ház tehát erőddé, a lakás kaszárnyává alakul. Némi biztonságot csak az erős vár nyújt, megrakva állig vasazott fegyveres szolgákkal. Ül kölcsönügy epilógja. A kölcsönkérdés fölött napirendre térhetünk. Egy kis lehangoltságon kívül nem volt nagyobb hatása sem a tőzsdéken, sem a pénzpiaczokon. A lehangoltságot is nem annyira a kölcsönterv meghiúsulása okozta, mint inkább az a tény, hogy a magyar pénzügyi kormány kissé tovább tűrte a franczia lapok hajszáját, semmint az önérzetünkkel megegyeztethető. Elhiszszük a pénzügyminiszternek, hogy nem tárgyalt közvetlenül a francziákkal, de ha közvetve szerzett is információkat s különösen a mint észrevette, hogy a francziák a szigorú és kizárólagos financziális térről lesiklottak s a politikai tilosba tévedtek, rögtön és kellő erélylyel nyilatkoznia kellett volna. S megértetni a francziákkal, hogy nem Honduras és nem Uruguay kölcsönüzleteiről, pénzügyi kalandjairól van szó, hanem oly országról, melynek államhitele nyugateurópai színvonalon áll, s amelylyel csak tisztességes feltételek mellett lehet finánczüzleteket kötni. Fölösleges azon törni a fejünket, hogy mit akartak voltaképpen a francziák. Ha azt hitték, hogy a hármasszövetségből rögtön kilépünk a kölcsön kedvéért, akkor ferde észjárásukon csak mosolyogni lehet; ha pedig a sajtóhadjárattal délamerikai kölcsönprovíziókat s átvételi árfolyamokat akartak kipréselni belőlünk, akkor csak azt árulják el, hogy Magyarország gazdasági és államfinancziális viszonyaihoz is annyit konyítanak, mint közjogunkhoz. Az egész ügy körül a francziák részéről bizonyos Tissouadot tapasztalunk. Hibát követtek el azok, akik tárgyalás közben ezt rögtön észre nem vették, s kellő önérzettel vissza nem utasították. Ami kellemetlen utóhatása lesz a franczia kölcsönterv elejtésének, azt most már el kell viselnünk. A pénzviszonyok kétségtelenül feszültebbek lesznek, hisz nemcsak hogy a franczia pénz elmarad, de a piacon hiányzani fognak a kincstári jegyek beváltásából s a bankoktól felvett előlegek megtérítéséből várt öszszegek. Az őszi pénzszükséglet különben is rendesen nagyobb szokott lenni, s a jegybank váltótárczája az igények jelentékeny megnövekedéséről tanúskodik. Számolni kell tehát pénzszűkével s,a pénznek átmenetileg jelentkező drágulásával. S épp ez a körülmény szól az ellen is, hogy a pénzügyminiszter most szaladjon más hitelforrás után. Akárhová is fordulna most, a kölcsön feltételeinél Lapunk mai száma 28 oldal.