Az Ujság, 1910. október/1 (8. évfolyam, 233-245. szám)
1910-10-01 / 233. szám
Budapest, 1910. Előfizetési árak] Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér.AZ ÚJSÁG Egész évre___ 28 k. — 1. Félévre____... 14 » — » Negyedévre ..... 7 » — » Egy hóra__... 2 » 40 p VITI. évfolyam. 233. szám. Szombat, október 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. QS* Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi út 54. sz. Telelőn 162-63 is 58-03. Megyeren hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS: Hegyen-völgyön lakodalom a kölcsön sikerén : ez nem méltó hozzánk sempolitikus a kormánytól, így a sikerült pumpnak örül a desperat gavallér, de nem egy fizetőképes állam, aki kölcsön formájában nem pumpol, hanem voltaképpen pénzt vásárol. S mi nagyon megbecsüljük a német szövetségest s elismerjük hűségét és jóságát is, de azt nem tekinthetjük valami különös önfeláldozásnak, mikor ismét megköti velünk azt a jó üzletet, melyet eddig is jó haszon fejében szívesen megkötött. A dolog igazában úgy áll, hogy ha a franczia kölcsönt megcsinálják, Németország on volt volna a mellőzésen. De ha nem így volna is, ha csakugyan rászorultunk volna erre az üzletre, mint a szövetséges boldogító kegyére, akkor is a vezető politika legyen inkább politikusan hálátlan, mert minél többre taksálja ezt a szívességet, annál többel tartozik ellenszolgálat fejében.* Isten hozta Neumayer urat, de ha Bécsiben nem lármáznának is miatta, akkor is az ő látogatása után a két állam viszonya épp olyan bensőségesen ellenséges maradna, mint látogatása előtt volt. Úgy látszik, kár volt az udvariasság nevében politikailag szertelenkedni. Neumayer most még kelleténél is kevesebbre taksálja utazását, mi is kénytelenek vagyunk ugyanazt tenni. Sőt ma bevallják ott is és megtudhattuk mi is : a bécsi polgármester azért jött ide, hogy a hollót éneklésre bírja. Ezúttal nem sajtról, hanem húsról van szó. * Apponyi úr szerint a koalíczió nem vállalta el a Triesztben épített Dreadnoughtokat. Ez igaz lehet, sőt egészen bizonyosan igaz. De nem bizonyosan nem igaz, sőt egészen bizonyosan igaz, hogy a ma épülő két Dreadnoughtot nem vállalván, magát a Dreadnoughtépítést igenis vállalta. A hosszú válság alatt mindenféle feltételekről volt szó, melyek mellett Wekerléék tovább maradnának, csak arról nem, hogy óriáshajókat azonban nem építenek. Bizony építettek volna és szaporítottak volna mindenféle közös költséget, vállalták a bosnyák annexiós milliókat meg amozgósítási milliókat is, melyekellen most elszántan dörögni fognak s a delegácziókban majd megeszik ugyanazokért, a mikért előzőleg tejbe-vajba fürösztették. Ford. (Komédia 3 felvonásban, irta Schönherr Károly, fordította Faragó Jenő; előadták a Nemzeti Színházban 1910 szeptember 30-án.) Schönherr Károly, a Nemzeti Színház ma bemutatott újdonságának szerzője, minden bizonynyal elolvasta Zolának La Terre czímű regényét. A híres mű meg is tetszhetett neki, mert különben nem ragadta volna ki belőle a szélesen és behatóan tárgyalt főeszmét, a parasztoknak földéhességét, hogy önálló színdarabban külön földolgozza. Aki a két művet, Zola regényét és Schönherr színművét ismeri, az előtt nem lehet kétség abban, hogy az utóbbi az előbbinek nyomán készült. Nem csupán az alapeszme azonos bennük, hanem egyes apró, festő részletek is közösek a két műben. E körülményt nem azért említjük fel, hogy belőle kifogásokat formáljunk a drámaíró ellen. Habár szívesen fogadjuk az őszinteséget, hogy a drámaíró — legalább hálából az inspiráczióért — valahogy, ha még oly gyöngén is, rámutat a forrásra, melyből merített, ennek elmulasztása esetén kötekedni mégsem akarunk vele. Mert nézetünk szerint az, hogy kit mi lelkesít, kit mi tüzel fel az irodalmi munkára, nem is oly túlságosan nagyjelentőségű dolog, hogy érte a megszólás helyén volna. Csupán az irodalomtörténeti kutatás fektet joggal súlyt az új tényekre ; a köznapi kritika könnyen túltekint rajtuk, ha a később érkező író új szempontokat, új tanulságokat, új igazságot tud találni a régebbi tárgy földolgozásában. Hamlet és az Elektra eszmei rokonsága tagad- hatatlan ; a brit költő nagy művének és Lato Grammaticus ősi legendájának tárgyi azonossága ki van mutatva. De kit feszélyez ez a dán királyfi tragédiájának megbecsülésében és dicsőítésében ? Minden szerelmi história visszavezethető Éva anyánk almájára. Ki fogja ezért mondani, hogy a szerelmes miss Elkins plagizál ? A fődolog az, hogy az új mű újszerű, érdemes és érdekes legyen. Az újszerűség kívánalmának Schönherr úr teljesen megfelelt. Nagyot, igen nagyot fordított Zola meséjén. Zola regényében a földéhes öreg paraszt — Fouace a neve, ha jól emlékszem , oly régen olvastam ! — még életében átadja birtokát a fiának, ki aztán kiforgatja apját mindenéből, megtagadja tőle a mindennapi harapás kenyeret, úgy hogy az elaggott ember végre szántóföldjének határoló árkában hal meg az édességtől. Schönherr hőse, a hetvenkét éves Grätz bácsi nem enged át fiának, Hannes-nak egy ezernaszálat sem abból, ami az övé , sőt mindig azt hajtogatja, hogy »addig, amíg le nem fekszik, ő le nem vetkőzik« ; és mikor végre nagybeteg lesz, mikor már mindenki azt hiszi, hogy az öreg zsarnok apának életlángja utolsót lobban, akkor a vén ficzkó elköveti azt a csínyt, hogy meggyógyul és ezzel csúffá teszi a várakozók minden reményét. Ez nagy különbség , a mesében úgy, mint a kifejlésben. E különbség nyomán aztán vitatkozni lehet azon, hogy mi az igazabb , melyik koncepczió adja meg az élet hivebb képét; mi vall inkább a parasztember lelkére : az-e, hogy birtokát átadja fiának, mint Zola meséli, vagy az, amit Schönherr állít, hogy a parasztember belekapaszkodik rögébe és el nem ereszti, amig egy lehelet van mellében ; mi a reébb képe az életnek ? Az újszerűség kivánalmart az idegen eszmét kölcsönzött „ Se! , teljesen eleget tett. De a mű érdekessége, érdemes volta tekintetében megfelelt-e ? Erre nézve engedjék meg, hogy a »komédiát« — mint írója nevezi — röviden taglaljam. Az alsó-ausztriai parasztgazda, az öreg Grätz, erőteljes, okos, szorgalmas ember, csökönyös természetű és önző., Jól viszi gazdaságát és úr a maga házában. Fia, Hannes gyöngébb lelkű, szelidebb természetű ember. Nincs is semmi jelentősége, semmi szerepe apja mellett. Már ötven éves, baja is deresedni kezd, de azért nem rendelkezhetik semmiben ; egy palctát sem szabad a bokéból kivágnia. Ha szól, apja mindig rámondja : »Hallgass ! Te nem vagy gazdának való«. A szolgáknak az öreg parancsol , és Hannes engedelmeskedik, mint a szolgák. Két cselédleány van a házban. Az egyik, Trine, ki már egészen megőszült, a konyhában szorgoskodik. A másik, Mena, az egyéb munkát végzi a ház körül és az élő jószágot bajmolja. Hannes, mikor fiatalabb volt, Heinével szövetkezett bensőbben, a jobb jövő reményében. A remények azonban nem valósultak, és így az egymást követő évek hosszú folyamában a bensőség is megszűnt. A remény persze a vén lány lelkében megmaradt, habár hervadtan és szárazon. ■ Idétlen reformterek. Ha a hadvezetőség reformálni akarja az egyévi önkéntesség intézményét, az rendben van. Ha a hadvezetőség el akarja törölni azt az intézkedést, amely az egyévi önkéntesnek jogot adott rá, hogy saját költségén, szolgálja le katonaesztendejét, ez is olyan reform, amelyet meg lehet vitatni. De hogy ezt a reformot a demokráczia nevében fogadják hozsannával és a demokráczia nevében dicsérjék bele a magyar közvélemény rokonszenvébe, az képtelenség. Katonai dolgok iránt a magyar közvélemény, sajnos, a kelleténél sokkal közömbösebb, katonai ügyekben a magyar közvélemény sokszor egészen tájékozatlan. Nincs magyar vezényszó, — tehát csináljon a hadsereg amit akar. Az egyévi önkéntesség dolga azonban olyan katonai ügy, olyan szakkérdés, — jóformán az egyetlen — amely a magyar közvéleményt mindig érdekelte és amelynek a legutóbbi rendezése valósággal feldúlta a magyar közvélemény nyugalmát. Lehetetlen, hogy — jóhiszemű vagy rosszhiszemű — lelkesedéssel ebben a kérdésben is meg lehessen zavarni az ország gondolkozását és lehetetlen, hogy egy hibásanalkalmazott jelszóval ezen a területen is félre lehessen vezetni az ország ítéletét. Demokráczia !... Mi köze van a demokrácziának ahhoz, hogy az önkéntesek egy része maga csináltatja a ruháit, a másik része pedig az államtól kapja ? Mi köze a demokrácziának ahhoz, hogy némely önkéntes maga fizeti az ebédjét, mások pedig rá vannak szorulva az állami kosztra . Ez a világ, hiába, úgy van berendezve, hogy egyenlőség sehol sincs ; nem jogtalan az a panasz, amely a vagyoneloszlás nagy egyenlőtlenségén siránkozik ; ez az egyenlőtlenség azonban megvan és képtelenség, hogy éppen a katonaság akarja az eltörlését megkezdeni és éppen az önkéntesi intézmény keretén belül, amelyre nézve a mai társadalmi rendben nem alaptalan az az ítélet, hogy már maga is forma szerint a tudásnak, de lényegileg a vagyonnak adott kiváltság. Hiszen, mindenekelőtt, az volna az ideális állapot, ha valamennyi katona — nem csupán az önkéntes — a saját költségén szolgálna; ha azonban ez az egyenlőség lehetetlen és ha egy elhamarkodott félreform ahelyett, hogy a meglévő vagyoni különbségek számára szorosan körülhatárolt érvényesülési teret utalna ki, meg akarja teremteni a vagyontalanság egyenlőségét, annak csak az az erediménye lehet, hogy a vagyon titkos és megengedetlen utakat keres és aki a kaszárnya életét ismeri, az nagyon jól Lapunk mai száma 36 oldal.