Az Ujság, 1910. október/2 (8. évfolyam, 246-257. szám)
1910-10-16 / 246. szám
Vasárnap, 1910. október 18. ________AZ ÚJSÁG tűnést keltett és különböző kommentárokra adott okot. A köztörvényhatóság egyhangúlag kimondotta Burdia Szilárd országgyűlési képviselő, a vagyonközösség igazgatója ellen az anyagi felelősséget és utasítást adott, hogy úgy Burdia, mint a választmány többi tagjának bárhol található vagyonára biztosítási zárlatot vezessenek. — A horvát választások Zágrábból jelentik : A pártok ma tették közzé jelöltjeik hivatalos névsorát. Az önálló szerbek felhívást intéznek a választókhoz, hogy csak azokra adják szavazatukat, kiket a koalíczió választási bizottsága hivatalos jelöltekül elismert. Zichy Gyula gróf pécsi püspök, a kinek fenhatósága alá Verőczemegye több paróchiája tartozik, megtiltotta Evetovics plébánosnak, hogy Valkovan Lorkovicscsal szemben fellépjen. Evetovicsot kormánypárti programmal jelölték. Holnap a legtöbb választókerületben gyűlések lesznek. A klerikális jogpárt választói manifesztula így végződik : Éljen I. Ferencz József horvát király! Éljen Horvátország és a horvát nemzet.! — A románok. A román nemzetiségi párt lapja azt írja, hogy a delegácziós tanácskozások befejezése után Ihuen-Héderváry gróf miniszterelnök és a román nemzetiségi párt vezetői között újból megkezdődik az egyezkedés. A delegácziók. (Az osztrák külügyi albizottság ülése.) Khuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök holnap Hérdervárról Budapestre érkezik s hétfőn este Lukács László pénzügyminiszterrel együtt Bécsbe utazik. A magyar delegáczió albizottsági munkája kedden kezdődik. Az osztrák delegáczió külügyi és bosnyákügyi albizottsága ma délelőtt és rövid megszakítással délután is folytatta tegnap kezdett tanácskozását a külügyminisztérium költségelőirányzata dolgában. A vita legjelentősebb mozzanata Aehrenthal gróf külügyminiszter beszéde volt. Kommentárt ebhez itt nem fűzünk. Alább részletesen közöljüik. (A neoszlávizmus ellen.) Axmann tiltakozott Kramarz tegnapi beszédének egy pontja ellen, amelyben Kramarz egy bécsi utczának a német császár nevéről történt elnevezését kritizálta, továbbá Kramarznak az ellen a megjegyzése ellen, hogy a cseheket Bécsben olyan nemzetnek mondják, amely a többieknek terhére van. Ploj : Az orosz politika csupán a monarchia bel- és külpolitikájára való német és magyar befolyást erősíti. A szlávoknak nem szabad tovább küzdeniök Németország ellen, amelynek helyébe ez idő szerint semmi maradandót és egyenértékűt nem tehetnénk. A délszláv kérdés súlypontja Belgrádból Zágrábba tolódott. Monarchiánk nem számíthat a balkán népek állandó rokonszenvére mindaddig, amíg a dualizmus meglesz. Egy trialisztikus állam, amely megszabadulva a közjogi gravaminális politikától, a Habsburg-dinasztia védelme alatt nemzetileg és gazdaságilag felvirágzók, ellenállhatatlan vonzóerőt gyakorolna Szerbiára és ezt az országot előbb-utóbb a monarchiához való csatlakozásra vezetné. German dr. kijelenti, hogy koncziliáns, szlávbarát balkán-politika következetes keresztülvitele a belső viszonyokra is jó hatással volna. A neoszlávizmus felmerülésével Oroszországban a lengyelek súlyos elnyomása ismét nagyobb lett. (A külügyminiszter beszéde.) Rekrentrial gróf külügyminiszter: Két esztendei szünet után teljes megnyugvással lépek a delegáczió elé, hogy külügyi politikánkat megvilágítsam. Két esztendővel ezelőtt alkalmam volt kifejteni azokat az okokat, amelyek a császári és királyi kormányt, Bosznia és Herczegovina annexiójára bízták és akkoriban egészen kétségtelen volt, hogy ezt a dolgot nem szabad tovább halasztani. Akkor a forma ellen kifogást tettek. Én a magam részéről már akkor a legnagyobb energiával szembeszálltam azzal a fölfogással, hogy jogsértés történt. Ezt a tiltakozásomat most megismétlem. Valósággal megbántott engem, hogy még ma is, amikor különböző jogtudósok erről a kérdésről már döntöttek és pedig a mi javunkra, és valamennyi hatalom beleegyezése megtörtént, ezt a teóriát újból előhozzák. Az annexió keresztülvitelénél voltak ugyan nehézségek, de ezeket a nehézségeket az illetékes tényező támogatásával elhárította a lakosság hazafiassága, a hadseregnek készenléte és szövetségeseinknek megbízhatósága. Ami a választott utat illeti, csak alapos megfontolás után határoztam el magamat annak a módnak a választására, amely nekem legbiztosabbnak látszott. A czél tekintetében egek voltunk, az útnak megválasztása a felelős miniszternek a dolga. Kramatz erre kritikát mondott, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy az ő beszéde oly állításoknak a lánczolata, amelyeket nem bizonyított be. A tények, a siker mellettem szólanak. Ha újra kellene kezdenem, akkor is úgy végezném. Különösen két dolgot hozott föl: az egyik a költség, a másik a konferencia kérdése. A konferencia egybehívásával járó időveszteség az annexióra alkalmas momentumot veszélyeztette volna és a konferencia egybehivatását tekintélyünk érdekében bizonyos föltételekhez kötöttük, amely föltételek azután nem látszottak megvalósíthatóknak. Én vagyok a legelső, aki sajnálom az annexióból származott súlyos anyagi terheket. A hadseregnek reformja azonban egyébként sem volt elkerülhető s a lakosságnak előbbvagy utóbb viselnie kellett volna ezeket a költségeket. Ami Ausztriának és Magyarországnak az annexió folytán való állítólagos izolálását illeti, ezt a szemrehányást valóban nem vártam volna. Kramatz dr. régebben kijátszott zongorának mondotta hagyományos külügyi összeköttetéseinket. Én ebből a hangszerből hatalmas akkordokat váltottam ki. A két középeurópai császári hatalom együttműködése most vált be a gyakorlatban és igazolta a harmincz esztendővel ezelőtt megkezdett politika helyességét és annak hasznát a jelen és a jövő szempontjából. Az én szememben a tiszta jövő mindenesetre fontosabb, mint az előzetes esetleges bizonytalanság. Olaszországhoz való viszonyunk szívessé és bizalomteljessé vált, különösen az Ischlben és Iiacconigiben történt fogadások, valamint igen tisztelt kollegámmal, San Giuliano külügyminiszterrel Salzburgban való találkozások bebizonyították a felfogásnak politikánk alapelvei tekintetében való megegyezését. A látszólagos ellentétek kevésbé mozognak nagy politika, mint inkább kisebb nemzetiségi és határvillongások terén. Tiyep szórványos jelenségekből azonban nem lehet általános következtetéseket vonni. A hármas szövetségnek a békét biztosító egész jellege ugyanaz. Azt fogják tőlem kérdezni, hogyan van, hogy két állam között, melyek decennium óta szövetségben élnek egymással, mindig újabb nehézségek támadnak, melyek a közvéleményt is a két országban nem mindig előnyösen befolyásolják. Erre a kérdésre, azt hiszem, a két ország gazdasági fejlődésének különbözőségére, valamint a nálunk és Olaszországban megfigyelhető gondolkodásmód különbözőségére való utalással lehet fejelni. Oroszországhoz való viszonyunkat illetőleg, Kramatz delegátus több kérdést intézett hozzám a buklaui előzetes megállapodások tárgyában. Ebben a tekintetben utalok az 1908. évi delegáczióban tett bizalmas nyilatkozataimra , nem tartom opportunusnak, hogy ezekkel a dolgokkal itt bővebben foglalkozzam. Ezek a dolgok már el vannak intézve. Azonkívül a két kabinet között megegyezés jött létre arra nézve, hogy ezekre az tett tőle semmit, hanem szótlanul kiment a konyhába. Amikor újra bejött, akkor Ida kisasszony éppen gyufákat áztatott be egy szép piros pohárba, amelyet a kredenezről vett le és a melyen ez állott: »Parádi emlék«. Andriska néni olyant síkoltott, hogy Ida kisasszony majd elejtette a poharat. Utóbb a poharat mindenképpen dugdosni akarta, de már későn volt. Andriska néni odalépett hozzá, a drága parádi emléket kiragadta a kezéből és a nyitott ablakon át úgy vágta ki az udvarra, hogy csak úgy csörrent és ezer darabra tört szét. Ida kisasszony ekkor keserves zokogásba tört ki. Andriska néni megállott vele szemben és rövid habozás után ő is keservesen sirni kezdett. Összeborultak, összecsókolóztak és Andriska néni a következő rövid vigasztaló beszédet mondotta : — A nyavalya ott törjön ki minden férfit, ahol van. Az egyik úgy ragaszkodik a pénzéhez, mintha csakugyan levihetné magával a föld alá... a csontszivü, komisz paraszt. A másik meg csak pénzért akar elvenni egy ilyen szép lányt, egy ilyen eleven gyönyörűséget, pedig már több harmincz évesnél és már pirosodik az orra a sok szesztől, amit lenyel ... Ida kisasszony sírva hallgatta ezt a szónoklatot, az utolsó mondatnál azonban felemelte a fejét. — Az nem igaz, Andriska néni, — mondta — hogy az orra piros. Nem is piros. — De bizony igaz, — felelte Andriska néni harcziasan — meg a lába is görbe. — Az a lovaglástól van — felelte Ida kisasszony sirva— és milyen szépen ül a lovon. — Hát lelkem, — felelte Andriska néni mérgesen —■ a katonatisztek még szebben ülnek, azért nem iszik értük mindjárt gyufát az ember. Ida kisasszony szótlanul elit egy ideig és amikor Andriska, néni megint vigasztalni kezdte, akkor a két keze közé fogta a fejét és jajgatva mondta : — Én megölöm magamat, Andriska néni, én elemésztem magamat , ha nem lehetek az övé. Andriska néni a vigasztalásnak minden eszközével megpróbálkozott, de semmi sem használt. Végre is abban egyezett ki a minden áron meghalni akaró Ida kisasszonynyal, hogy legalább vár egy darabig... mondjuk egy félévig . .. vagy legalább három hónapig . . . ha azalatt nem történik semmi, akkor megfontolhatja, csakugyan meg kell-e halnia. Ezen a napon Ida kisasszony nem is akart az ablakhoz ülni. Amikor azonban az utczáról behallatszott a szobába a szürke ló szapora ügetése, akkor mégis odarohant az ablakhoz. A szeme kényes volt még. — Jó napot, Ida kisasszony. — Jó napot, Jovanovics úr. — Rosszkedvűnek látszik, Ida kisasszony. Tán valami rossz hirt kapott ? — Igen ... Jovanovics úr ... rossz hirt ... kaptam... Jovanovics úr, aki barátja, a patikussegéd révén tudott a Bódi bácsihoz intézendő levélről, még feljebb tolta a fején hetyke kalapját, könnyedén megvakarta a fejét és mélabúsan mondta : — Haj-haj ! Azután hallgatás jött. — No, csókolom a kis kezét, Ida kisasszony. — Isten vele, Jovanovics úr. A szürke ló elügetett, Ida kisasszony pedig félőritten rohant be a lakásba és Andriska néni alig tudta a kezéből kicsavarni a konyhakést, amelylyel véget akart vetni az életének. Igen szomorú napok jöttek. Ida kisasszony délben az ablaknál ült ugyan még, de az utolsó őszi térzenékre már ki sem ment, állandóan a halál gondolatával foglalkozott és éjszakánként búcsúleveleket fogalmazott a tiszttartóhoz. Andriska néni kést, gyufát, mindent elzárva tartott, de ez sem volt elég . Ida kisasszonyt állandóan őrizni is kellett, mert Andriska néni a fehérneműi között hosszú, erős kötelet fedezett fel egy napon, amely kötél nyilvánvalóan öngyilkossági terveket szolgált. — Ida kisasszony, — mondta Andriska néni neki — nem érdemli meg az az ember . .. — Én szeretem, Andriska néni, én szeretem . .. Meg kell én nekem halnom ... Nem lehetett vele bízni. Andriska néni már belefáradt a küzdelembe és egyszer-kétszer már a temetés képe is felbukkant a lelki szemei előtt,,— gyönyörűséges temetés lenne . .. ezüstös koporsó . . . fiatal legények vinnék .. . itt volna az egész falu — a mikor egy hűvös őszi napon sárga bricska állott meg a ház előtt. A sárga bricskáról porköpönyeges, czvikkeres ur szállott le és Ida kisasszonyt kereste. — Az iskolában van, kérem — mondta Andriska néni. — Átszalajtatok érte. — Igen, — mondta a czvikkeres — én Weiszberger doktor vagyok Kunszállásról... Szeretnék minél előbb indulni hazafelé. Andriska néni sietve szalajtatta át a kis cselédjét az iskolába és bekalauzolta a czvikkeres urat az utczai szobába. Csakhamar meg- 3