Az Ujság, 1910. november/1 (8. évfolyam, 259-271. szám)
1910-11-01 / 259. szám
, ami minket megillet. Sőt ha hasznos az országnak, meg is köszönjük illő hódolattal s meg is nyomjuk a szót: nemcsak olyankor érezzük a királyi hatalmat, amikor Ausztria elnyom bennünket, hanem ime olyankor is, mikor nem hagyjuk magunkat elnyomni. Hamarosan végig sem tudjuk nézni ennek a ténynek a politikai rorderejét. Mi lett volna ellenkező esetben ? Mit mondhatnának a meggondoltak, a józan lehetőségekkel számolók, ha még ez a kérdés is a lehetetlenségek közé került volna ? Mivel állhatna elő a nemzeti munkapárt szemben a nemzeti politizálókkal, ha még a készfizetések követelése is koncesszió-kicsikarás lenne, amilyennek az osztrákok bélyegezni akarják ? A Khuen-kormány meg nem maradhatott volna, de megmaradhatott volna-e a pártja mint újabb, megbízhatóbb alakulás a dualizmus szolgálatában ? Az osztrákok túlozhatják a készfizetés ügyét mint közgazdasági problémát, mi nem túlozhatjuk annyira a politikai veszedelmet, melyet fölidézett volna, ha a harcz balul üt ki. Természetes, megelégedésünket csak politikai szempontból fejezhetjük ki föltétlenül. A pénzügyi megítélés függőben marad mindaddig, míg a megegyezés tartalmát nem ismerjük. De e tekintetben apodiktikusok akarunk lenni: ki van zárva, hogy a megoldás ne legyen kielégítő, mert különben a politikai megoldásnak sem volna értéke. Nem tarthatjuk a kormányt oly bátornak, hogy ennyi hercze-hurcza után s a tegnapi döntő provokáczió segítségével egy értéktelen formulát mutasson föl s nem a készfizetések kötelező fölvételének tényét. E tény alatt nem éppen kimondottan január elsejét értjük, hanem egy kézzelfogható más és közeli időpontot, mely akár dátummal, akár másképpen, de félreérthetetlenül meg van jelölve olyképpen, hogy akit érdekel, körülbelül meg tudja állapítani: ekkor és ekkor a bank kötelezve lesz a készfizetésre. Vagyis : ki legyen zárva a Széll-féle rendezésnek a megismétlése, mely 1901-ben henczegett a készfizetések fölvételének közelségével, s ma 1910-ben még mindig nem hozta közelebbre. Mely kizárja azt is, hogy kormányváltozás akár itt, akár ott meg tudná semmisíteni a mostani megállapodásokat, s a mellé a balektény mellé állítana bennünket, hogy a bankszabadalom meg van nyitva, de a föltétele, melyhez kötöttük, ki van nullázva azzal, hogy Bienerth helyett másnak hívják az osztrák kormány fejét. Khuen azt mondja, hogy folyamatban lévő tárgyalásokról nem informálhatja az országot. Reméljük, hogy mivel a megegyezés részleteiben is nemsokára, talán már holnap meglesz, informálni fogja a nyilvánosságot a kész tényekről. A kormány érdeke is, hogy a kritika is minél hamarább elvégezze a maga dolgát, jelenésénél mindig felhangzik : »erről a fiúról pedig még sokat fogunk hallani*". Bonn Ferdinand visszatért Berlinbe s — csodálatos — ez az esemény sem a bel-, sem a külföldön nem keltett szenzácziót. Pedig milyen szenzácziója lehetett ez — természetesen magának Bonnak. Tudni kell, hogy Bonn ezelőtt három évvel elcsapta magától Berlint. Tovább ment, a császárt is elcsapta. Sőt mi több, a sajtót is, — a »nagy nyilvánosságot« — mely annyit foglalkozott vele s a melylyel olyan hősi harctban állott. Bonn Ferdinánd ezelőtt pár évvel Berlin színházi életének legkülönösebb alakja volt. Színházat igazgatott, a melynek ő volt a főszínésze és a fő irója. Mint író számtalan művet hozott létre, de legkiválóbb alkotása mégis a »Baskerwillei kutya« czímű dráma volt, melyről a Moabitban polgári családok esti összejövetelein még ma is sokat beszélnek. Kitűnő darab volt, jobb mint »Arséne Lupin«, sőt még talán » Quasimodo, a notre-damei toronyőr«-nél is jobb volt. Igen sokszor játszották és— tréfán kívül — a császár háromszor is megnézte, a trónörökös pedig ötször, a többi kis princzről nem is szólva, akik talán minden este ott ültek a Bonn színházában, így került Bonn barátságba a császárral. Bejáratos volt az udvarhoz. Ha Bonn jött, »hagyjuk most ezt a marokkói egyezményt« — mondta a császár a minisztereinek és bevonult belső termeibe Bonnal művészeti dolgokról értekezni. Mind a ketten nagyon haragudtak a modernekre, lenézték Ibsent, akkor még Reinhardtot is lenézték, Brahmt pláne, csak a baskerwillei kutya érdekelte őket. És Bonn, támaszkodva a magas pártolásra, hadba indult a sajtó ellen, amely — mit szépítsük a dolgot — néhány igen kellemetlen megjegyzést tett a baskerwillei kutyára. Itten a hadüzenet után nagy csaták kerekedtek, Bonn kizárta a kritikusokat, azonfelül nyílt színen felette elítélően nyilatkozott róluk, tehette, mert hiszen mellette volt a közönség s mellette volt a császár. Azonban — oz átkos nagyravágyás — Bonn nem birt már többé saját magával, ar akart lenni az egész vonalon. Már nemcsak az élők ellen kezdett hadakozni, hanem a holtak ellen is, Göthe ellen, Schiller és Shakespeare ellen, akiknek a művei itt-ott mégis felbukkannak, sőt konokul tartják magukat a repertoire-on s konkurrencziát csináltak a baskerwillei kutyának. Istenem, hiszen a darabnak nagy sikere volt, de mégis akadtak, akik párhuzamot vonhattak ama nagy történelmi drámák s a Bonn-féle remekmű között, melynek az a hátrányra mindenesetre megvolt, hogy »tárgya a polgári életből volt merítve«. Ez nagyon bántotta Bonnt és »majd megmutatom én nekik, hogy kell történelmi drámát írni« kiáltással munkára serkent és megírta a »Lajos király« czímű tragédiát. Hőse a szerencsétlenül járt Lajos bajor király volt, s az író, aki most saját magát akarta felülmúlni, szerepeltette a darabban a mi szent Erzsébet királynénkat is . .. Ezentúl minden úgy történt, mint a görög tragédiákban. Bonn áldozata lett a nagyravágyásának. Mikor a dráma elkészült, beküldte a császárnak s aztán néhány nap múlva megjelent az udvarnál, mert hát az ember mégis érdeklődik a kézirata sorsa iránt s ki tudja, talán a császárnak is támadt néhány jó ötlete a dologhoz. Bonn megjelent és nem fogadták. Tévedés lesz a dologban, gondolta hősünk, megjelent tehát másodszor is, sőt harmadszor is megjelent, megint nem álltak vele szóba. Elő akarta adatni a drámát, — betiltották. Keservesen felhördült a művész s egy napról a másikra elrúgta magától a színházat, amely nagyszerűen jövedelmezett, a közönséget, mely szerette őt, a várost, mindent, — elment valahová München mellé gazdálkodni. Három évig bírta a száműzetést, most visszatért. Úgy látszik, született színész, aki nem bír ellenni a színpad nélkül. Ismerem ezt a fajtát. Szerencsétlen és kitűnő emberek, akik számára a világ minden szépsége és ragyogása megszűnt, csak a színpad és a szerep érdekli és izgatja őket az utolsó pilanatig. Tragikus emberek és szimpatikusok. Ezt a Bonnt, akit sohasem láttam játszani és akinek az őrültségei ugyancsak nem voltak rokonszenvesek, meg kelletett nézni. Most mint vendég a Neues Theater-ben lép fel esténként. Nincs már saját színháza, nincsenek többé magas összeköttetései, a sajtó se törődik vele s —ok gyötrelmek gyötrelme — a közönsége is elhagyta, egészen üres színház előtt játszik. De elkeseredetten és vadul játszik az »Olivera bikája« czímű rossz darabban. Minden baját elfelejti és semmit se bán többé, csak játszik és lábraállít egy rossz darabot, elhitet lehetetlen szituácziókat, minden porczikájában színész és pedig kitűnő, — néhányan, akik ott vagyunk, lelkesen és megilletődve tapsolunk neki — tehetséges ember. Az első két jelenete után minden bolondságát elfelejtettük és megbocsátottuk. Slivinszkyt nézem »A balga szűz« berlini főpróbáján és premierjén, — jobban érdekel ez az öreg üzletember, mint a darab, a színészek és a közönség együttvéve. Ő maga többet is jelent, mint egy féltuczat színház. Rettenetes hatalom. Semmi más, csak egy egyszerű színházi ügynök, de a kitűnő eszével sok milliót AZ ÚJSÁG Kedd, 1910. november 1. BELFÖLD. Az 1911. évi egészségügyi budget. A belügyi tárczában jövő évre egészségügyi czélokra — mint a Közegészségügy írja — mindössze 13 millió 700.000 korona van előirányozva. Ebből az összegből nyernek fedezetet az állami gyógyintézetek kiadásain kívül a gyógyköltségek, himlőoltás, bábaképzés, gümőkór, trachoma és járványok elleni, védekezésen kívül a községi, körorvosok és bábák illetményei is. A számbavehető többlet 132.800 korona, amit a községi körorvosok javadalmazására irányoztak elő a múlt évi költségvetéssel szemben. Az 1908: XXXVIII. t.-cz. szerint ugyanis minden 5000 lakossal bíró község községi orvost köteles tartani, ennek alapján 63 új községi orvos javadalmazásáról kellett a költségvetésben gondoskodni. A törvény végrehajtásával kapcsolatban az egyes vármegyék a túl nagy . A horvát választások Zágrábból jelentik. A koalíczió köréből származó azon híresztelés, hogy az új tartománygyűlésben a magyar-horvát kiegyezés ellenzői jelentékeny, sőt veszedelmes módon megerősödtek, abszolúte valótlan. A választáson csak a parasztpárt erősödött meg négy-öt mandátummal, de ez a párt is reális politikát követel. A pótválasztásokon mandátumhoz jutottak: Jásztrobaszko kerületben: Banjavcsics Iván Starcsevics-párti, Nagygoriczában : Radics Antal dr. parasztpárti, Herczegováczban : Jemrics parasztpárti, Novszkiban: Kovácsevics parasztpárti, Csernán : Kutusovics koalicziós, Garczinban: Hervoj keresztény-szoczialista, Karlóczán: Szekulics Lázár dr. kormánypárti, Verőczén : Sperec kormánypárti, Bosnyácziban : Babógredácz Máté parasztpárti. Mivel a haladópárt tagjainak száma kettőre apadt és a legradikálisabbak, mint Rojcs és Badaj kibuktak, valószínű, hogy a bánnal való megegyezés terve ismét előtérbe lép. A főszerep most itt az önálló szerb párt kezében van s ez a párt Pribicsevics és néhány társa kivételével a megegyezést támogatja. A bán jelentést fog tenni a miniszterelnöknek a választásokról és a helyzetről, s meg fogják állapítani az országgyűlés összehívásának napját is. A koalíciós pártokban azt hangoztatják, hogy a bánhoz való közeledésről csak az esetben lehet szó, ha a bán teljes garanciát nyújt az iránt, hogy még az indemnitási vita előtt a szolgálati pragmatika módosítását keresztülviszi, hogy a kiegyezés elleni sérelmek megszűnnek és hogy ha a horvát országgyűlés parlamenti jellegét biztosítja, Bécsből jelentik . Khuen-Néderváry Károly gróf miniszterelnök ma délután Ghavrak Levin osztályfőnök, bánhelyettes látogatását fogadta. A bánhelyettes Tomasics Miklós horvát bánképi kiterjedésű orvosi köröket czélszerűen megosztották és új orvosi körök szervezését mondották ki, úgy hogy összesen 350 új köszegi és körorvosi állást kellett volna szervezni. E helyett a miniszter az állam súlyos pénzügyi helyzetére tekintettel csupán az említett 63 községi és 20 körorvosi állás törzsfizetését vette fel a költségvetésbe. A honvédelmi miniszter a királynál, Hazai Samu honvédelmi miniszter vasárnap Budapestről Bécsbe érkezett. A honvédelmi miniszter ma délelőtt tíz órakor az általános kihallgatás során megjelent a király előtt s megköszönte altábornaggyá történt kinevezését.