Az Ujság, 1911. február/1 (9. évfolyam, 27-39. szám)

1911-02-01 / 27. szám

n­ csenek olyan kultúremberek, a­kiknek az érzékenységét kímélnünk kellene. A keresztény-szoczialisták polgári klubja az udvariasságot — szép szótöbbséggel — leszavazta. Bennünket ez a leszavazás természetesen nem érinthet kínosan. Kí­nosan érintheti azokat a bécsieket, a­kiknek a társadalmi kultúrája más, mint a keresztény-szoczialistáké, kínosan érint­heti Neumayer polgármestert, a­kire morczos mezei hadai ilyen rutul rá­­czáfoltak, kínosan érintheti talán még az udvart is, a­mely állítólag sürgősen óhajtandónak tartja Budapest és Bécs teljes megbékélését, a­mi a meghívás ügyét egy nyugodt vállvonással, azzal az elhárító gesztussal, a­melylyel Bárczy polgármester igen helyesen kitért a véle­ménymondás elől, már el is intéztük magunkra nézve. Európai nagyváros, a­hol ilyesmi megtörténhetnék, Bécsen kívül ez idő szerint aligha van. Minden más város­ban a polgármester nem terjesztette volna az ilyen ügyet a maga illetékes fóruma elé, mielőtt bizonyosságot nem szerzett arra nézve, hogy az előterjesz­tést el is­ fogadják. És minden más város­ban az illetékes fórum még a meggyőző­dése ellenére is elfogadta volna az elő­terjesztést, ha már egyszer — bár el­hamarkodva is — megtörtént. Az illem genfi konvenc­ióját mindenütt respektál­ják . Bécsben az egyik tapintatlanságot egy másik, még nagyobb tapintatlan­sággal akarták elintézni, és a helyzet­­most az, hogy Bécsből, hosszas hercze­­hurcza után, a következő finom, hiva­talos üzenetet küldik Budapest polgár­­mesterének : — Te nem is kérted ugyan, hogy hívjunk meg, de — mi nem hívunk meg. Nem, Bécs nem a finom formák, nem a rokokó udvariasság, nem a társa­ságbeli gráczia városa többé. A Metter­­nichek és a Gentzek városát meghódítot­ták a Lueger sötét és morczos dandárai, és a­kiknek a karrierje a hernalsi korcs­mákból indult ki, azok nem tagadják meg magukat a díszes bécsi városházán sem. A Budapesttel való barátkozást meg lehetett volna előkelőbb módon is sza­kítani . Bécs mai urai — keresztény­­szoczialista módon szakították meg. A mi véleményünk azonban Buda­pest és Bécs viszonyáról ezek után is változatlan marad. Helyesnek, szüksé­gesnek és hasznosnak látjuk most is, hogy Budapest és Bécs korrekt, sőt jó viszonyba kerüljön egymással, és ha erős is az a meggyőződésünk, hogy a jó viszony Bécsnek legalább is annyit hasz­nálna, mint Budapestnek, mégis elég elfogulatlanok vagyunk arra is, hogy sajnálkozni tudjunk a Lueger-féle kanni­balizmus megmaradásán és szívósságán. A barátkozást nem Budapest kezdte, hanem Bécs; ha a folytatása elmarad, nem Budapest az oka, hanem Bécs; az egész ügynek kárát — egész Európa ítélete szerint — nem Budapest látja, hanem Bécs. Budapestnek sem a be­látásán, sem az udvariasságán nem fog múlni a közeledés eredményessége, ha valamikor megint rákerül a sor. A közel­jövőben, úgy látszik, nem kerül rá. Rá­kerül a sor akkor, — és ennek az állapot­nak a bekövetkezése igazán Bécsnek a legfőbb érdeke — ha Bécset kultur­emberek vezetik, nem pedig ... luege­­riánusok, egyenes a kibontakozás oda. Igen, a legtisz­tább, a legerkölcsösebb, legmegszenteltebb sze­relem, ha egészséges, boldog szerelem , az ér­zékiség tobzódásában határtalan. A szerelem olimpi orgia. Ez is egyik mélysége. Nincs dúsabban terített asztal a telítetlen testnél, minek sunyi lopással venni róla, a­mikor a miénk az a teríték ! Hohó, a sokat hánytor­­gatott »perverzitás«, az az, a­mi nincsen férfi és nő közt, azaz van egy : a sunyiság. A su­nyiság ne­m szemérem. Csak profán megkerü­lése az óhajtott zsákmánynak. A szemérem éppen azért van, mert nem a sunyiság a honét támadás, hanem a nyíltság, már pedig ez nagyfokú bizalmat tételez föl, a­mit előbb tisztességes formák megtartásával és megtisz­telő udvarlással meg kell szerezni ; a sunyiság megkerülhette szemérem bárki által félretol­­ható, holott a bizalom nyíltságában bátran exponált szemérem édes titok sebét hajtja, a­mely mennél nyíltabban állotta ki a meg­­sebzést a bizalomba fogadottól, annál hozzá­­férhetetlenebb az idegennek. A szemérem török fátyol, a­mely sűrűn takar a kandi idegen elől, de bátran lehull a meghitt társ előtt. A szemérem alapszíne, igaz, a hófehérség. Ezt az érzékeny szint minden tisztességes nő mindig bensőjében is viseli. Ha támadás éri, a­mely méltatlanul merészkedik, elfutja arczát az elutasítás haloványsága. De ha olyan köze­ledés melegébe jut, a­melynek nem áll ellent, a vér hullámai kapják föl a szemérmet, a maguk színére festik, s hamvas­akr szökik az arczra. Ez a szemérem távozása. A fehér szín a szeméremnek a jelenléte. S elpirulva azért is távozik, mert a távozást az arczán kell el­viselnie a nőnek: azért nem oly mindegy neki, hogy kinek adja meg magát. A férfi ezt tudja, s m­íg a fehérre vált arczát nem ostro­molja tovább,, a kipirult arczot már keblére öleli. A szemérem létezése egyenesen meg­­okolása az érzékiségnek. Ha nem volna ér­zékiség, minek kellene akkor szemérem ? Egé­szen bizonyos, hogy a szemérem nem akarhat elfojtása lenni az érzékiségnek. De szabályo­zója igenis. Ha szemérem nem volna, az ér­zékiség elposványosulna. A szerelem az ér­zékiség füzében éri el izzófokát, de hogy ebben az izzásában is szerelem maradhasson, egy szívnek egy szívhez való viszonya, azért a többi még annyira csengő szíveket ki kell zárni belőle, s ez a kizáró a szemérem. Ha nem volna semmi takarni való a szerelem élvezeté­ben, ha az a csók esztétikai kifogástalanságá­ban merülne ki s nem menne tovább, akkor minden nő minden férfival szeretkezhetne. De éppen mert van érzékiség, egészen a végletekig menő szenvedély, azért lehet csak exkluzivitás a szerelemben, egészen a monogámiáig. Az érzékiség az alapja a szeméremnek, magából váltja azt ki a maga támogatására, s ennél­fogva az érzékiség nemcsak a szerelemnek a mechanizmusa, hanem mechanikai keresztül­vitele a szerelem tisztességének is. S azért az érzékiséget a nő nem vetheti meg. Hiszen hatást a nő csak érzékit is tehet. A férfi darabos jelenség, hol úgy tetszik, hogy abszolút test, hol meg, hogy abszolút szellem. A nőt azonban nem lehet fölbontani; se nem egészen test, se nem egészen szellem. Átszellemült test-e, avagy érzékivé olvadt szellem-e, de a kettő mindig ebben a bóditó egységében jelenti a titokzatos szót: nő. Azért is emelkedett az érzékisége s azért is érzéki gyönyör még a szelleme is a nőnek. Tagadhatatlan, hogy a szerelemben a szellemi és erkölcsi gyönyörök a mélyebbek és le­­bilincselőbbek; de azok is csak azért, mert szintén érzékiek. A­mennyi a nőben az érzékiség, annyira mélyítheti el minden még oly fennen szárnyaló­ morális érzelmét a sze­retett férfi iránt. A­mi a szerelemben lila, nem egyéb az sem megfinomodott érzékiségnél. A legliberálisabb firtatása a szerelemnek sem lát kevesebbet annak erkölcsi tartalmá­ból, hanem inkább megerősítve látja azt. iS női öntudatosságától a leány sem lesz meg­­tántoríthatóbb, hanem inkább erősebb. Hogy így hódító stílust kap a formája, a járása, minden mozdulata, beszéde, szeme pillantása, hogy az öntudatlanul piruló kislányi szende­­ségből az első adag öntudattal máris a kecses­ség magalátottságában, a végsővel pedig min­den báj kaczér kinyílásában jelenik meg a nő, — azzal nem azt akarja mondani, ugy­e, hogy: gyönge báb vagyok, csábíts el, — hanem ellenkezőleg: hódítani fogok s te lesz a gyönge. A hóditó nő elcsábíthatatlan, a hóditó nő fonja be aranyhálójába a férfit, s mert a férfinak ez gyönyörűség, bomlik a hóditó nőért. A férfinak a nő iránt való vágyát nem is a csöndes vérű feleség elégíti ki, hanem a bájaiban merészen pompázó nő. Az ilyen nő mellett is, igaz, meglát a férfi minden más női szépséget, — a férfi egy­általán minden szépséget meglát — de ez nem veszélyes, mert az ilyen idegenből eredt belső rezdüléseket is a­­ maga számára váltja ki a hódító nő szerelme : idegen nők csak a szerelmi érzékét termékenyítik meg a férfinak, megtöltik vágyakkal, de tovább nem jutnak vele, ha ott van mellette a hódító nő, a­ki ezt az érzéket teljesen leköti. Minden nő iránt való vágyódását a férfi beleolvaszthatja egyet­len nő ölelésébe, ha az föl tudja forralni a szerelmét. Az ilyen nőnek nincsenek vetély­­társai, sőt inkább a segítőtársa minden más BELFÖLD. — A képviselőház ülése. A képviselőház holnap délelőtt tíz órakor ülést tart. A bankjavaslatról szóló törvényjavaslat tárgyalását folytatja. Tisza István gróf holnap szólal fel. Az ülés végén inter­­pellácziók lesznek. — Összeférhetetlenségi ügyek. A képviselőház összeférhetetlenségi bizottsága ma délután Tisza 1 AZ ÚJSÁG Szerda, 1911. február 1. István gróf elnöklésével tartott ülésén tárgyalta Beöthy László előadása mellett a Burdia Szilárd és Lévay Lajos báró képviselők ellen beadott összeférhetetlenségi bejelentéseket. Az elsőre nézve, mivel Burdha Szilárd azon állásáról, a­melynek viseléséért ellene a bejelentést tették, már le­mondott, a bizottság magáévá tette az előadónak azt a javaslatát, hogy az összeférhetetlenségi be­jelentést tárgytalannak tekinti. A Lévay Lajos báró ellen tett bejelentés tárgyalását a bizottság meg­kezdte és annak folytatását legközelebbi ülésére halasztotta.­­ Választások: Thuróczy Vilmos titkos taná­csosnak az állami számvevőszék elnökévé történt kinevezésével megüresedett nyitrai választókerü­letben ma volt a választás. Egyhangúlag Diósy Imre földbirtokos munkapárti jelöltet választot­ták meg. Szilágysomlyón tegnap huszonhárom választó értekezletet tartott, a­melyen Barabás Bélát je­lölte az Ugron Gábor halálával megüresedett man­dátumra. Barabással szemben Keller Samu dr. szilágysomlyói ügyvéd, lapszerkesztő lép föl Justh- párti programmal,­­ Kálmán államtitkár választói között. Kálmán Gusztáv kereskedelemügyi államtitkár február 4-ikén, szombaton, Kolozsvárra utazik, hogy néhány napot választói körében töltsön. Justh mint bankszakértő. — A képviselőház ülése. — Méla bocsánatkéréssel kezdődött a kép­viselőház mai ülése. Pál Alfréd január 18-ikán kissé gyöngédtelen őszinteséggel fakadt ki Sümegi Vilmos ellen. Ma napirend előtt ki­jelentette, hogy szánja-bánja a Ház tekintélye ellen elkövetett vétkét. Ezután ismét rázúdult a parlamentre a bankvita szürkesége. Előbb Jaczk­ó Pál Justh­­párti szónokolt. Ezt a műveletet nagyon so­káig folytatta, nem azért, mintha különösen sok mondanivalója akadt volna, hanem állí­tólag azért, hogy vezérének, Justh Gyulának módot adjon arra, hogy a folyosókon ide-oda sétálva hosszabb ideig készülhessen mára ter­vezett beszédére. Jaczkó Pálnak gondja volt rá, hogy beszédjének profántjába olykor-oly­kor belesüsse egy-egy szakszerűbb kifejezésnek

Next