Az Ujság, 1911. szeptember/2 (9. évfolyam, 220-232. szám)

1911-09-16 / 220. szám

Budapest, 1911. IX. évfolyam, 220. szám. Szombat, szeptember 16. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. SZ. Telefon 56-16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 162—63 és 58—03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, Ünnep után is. Előfizetési árak a Egész évre­l „ ... 28 k. — f. Félévre _ _ ...... 14 » — * Negyedévre ... ... 7 » — » Egy hóra ~ ... ... 2 » 40 »' Egyes szim­pra helyben és vidéken 10 fillér. ROVÁS. A miniszterelnök azt mondja, hogy nem alkuszik, az ellenzék azt mondja, hogy nem enged, ennélfogva mindenki biztosra veszi, hogy megcsinálnák a kompromisszumot, ha erre módjuk volna. S az ellenzék, különösen Justhék, egyre Lukács Lászlótól várják a könyörtelenségüktől való megváltást, s a leg­­intranzigensebb fantáziák úgy képzelik a győ­zelmet, hogy Lukács László miniszterelnöksége alatt ők fogják megfékezni azt az obstruk­­c­iót, melylyel a kintrekedt mostani fegyver­társak a létszámemelést megakadályozni me­részelnék. Fantázia ez, de sokkal hihetőbb, mint az, hogy csakugyan ragaszkodnak a pro­­grammjokhoz, noha elejtése hatalmat hoz­hatna. A kabinetiroda főnöke titokban a minisz-­­terelnöknél járt, a­mi természetesen nem ma­radhatott titok. S most kisül, hogy ugyan­akkor járt Széll Kálmánnál is. Ez már vesze­delmes dolog. Széll Kálmán a haza bölcsének tekinti magát, teh­át okvetetlenül úgy tett, mintha tudna tenni, csak nem akar szólni. S a beschwichtigungshofrat azóta bizonyára töri a fejét formulán, a­mely ha nem segíti is talpra a véderőreformot, de megbuktathatja Khuent s talpra állíthatja Szélit. * . Hétfőn fogja Khuen gróf a királynak je­lenteni, hogy név szerint szavaznak. Ez a je­lentés olyan érdektelen, hogy Lukács László­­már ma érkezett Bécsbe, s ott marad hétfőn is, hogy rögtön megtudja, nagyon kegyesen fogadta-e ő felsége azt a jelentéktelen jelen­tést ? S az összes politikusok annyira elhiszik Khuennak, hogy a hétfői audienczián nem történik majd semmi, hogy mindenki ettől az audiencziától várja a dolgok fordulatját. Az áldozatra születni kell. — Befejezés. — írta Kálnoki Izidor. Nagyon szomorúan ült az asztal mellett ,Skerliszkyné Igen Czenczi. S a mikor vége volt az ebédnek, s Skerliszky úr a teljes jól­­ilakottság jeléül kihúzta inggallérja mögül a szalvétát, odatolta eléje Sárika utolsó levelét. Skerliszky úr elolvasta. Azután — mintha­­valami nagyon zsírosat evett volna — újra a­­szalvéta után nyúlt és még egyszer megtörölte­­a száját.­­ Az asszonynak, a­mig nézte az urát, ököl­­nyi könyek peregtek végig az arczán. Skerliszky Ábris úrnak is komoly volt az arcza, a mikor végigolvasta a levelet. S azután jis, a mikor letette az írást az asztalra, s fel­­ugrott, hogy a könyvespolczán kezdjen ke­resgélni. — Mit keres ott, Ábris ? — Már megvan, Czenczikém. Köszönöm. Tehát r, s, t, u, Váralja-puszta. A legközelebbi­­ vonat indul délután két óra negyvenöt. Oda­érkezik — hisz az egész csak egy macska­ugrás — három óra negyven. Ötvenöt perczes utazás. Ha siet, Czenczikém édes, még ezzel­­ a vonattal indulhat. Az asszony felugrott s melegen megszori­­­­totta a férje kezét. — Megértett. De valamit csomagolnom is­­ kellene. Azt hiszem, három napig legalább is ott maradok. — Ne csomagoljon semmit, édes. Elkési a vonatot. És nem is kell csomag. Minek ? Az orosz reakezió világraszóló ün­nepet ült Kievben, a moszkoviták szent városában. Az ünnepi hangulat vérbe fúlt. Nem a reakezionáriusok, nem az orosz népszövetség tagjai rendezték ked­ves pogromjaik egyikét. A terrorista for­radalom üvöltött bele az ünnepbe és Szolypin miniszterelnök vére fröccsent szét Oroszországnak színházi díszelő­adásra egybegyűlt legelőkelőbb közön­ségére, a­melynek körében ott volt Mik­lós czár és vendége, Boris bolgár trón­örökös is. Csak tegnap érkezett hozzánk annak híre, hogy az orosz terroristák elhatározták Szolypin kivégzését, a­mi­kor pedig ez a hír olvasóinkhoz eljutott, akkor a miniszterelnök súlyos sebekkel már vérében feküdt. Az ígéretnek ez a félelmetesen gyors valóra váltása mél­tán kelt mély megdöbbenést, a­mint hogy a merénylet fölháborodást és tiltakozást vált ki minden művelt ember lelkéből. Annyival inkább, mert Szolypin még a legjobbak közül való azoknak sorában, a­kik Oroszországot kormányozzák. Ne­héz időben, az első birodalmi duma szét­­oszlatása után került a miniszterelnöki székbe, éppen akkor tehát, a­mikor a legnagyobb erőfeszítések történtek arra nézve, hogy a czár megtagadva 1905. évi októberi manifesztumát, eltörölje az . De ha ott maradok három-négy napig ? Mégis csak kell podgyász. — Nem kell, Czenczike. Ha nem találja a pusztán Sárikát, úgyis rögtön visszajön. A legközelebbi vonattal. Hat óra tíz. Ha pedig otthon találja, majd kisegíti Sárika. Nem igaz ? — De igaz. Két percz múlva mehetünk. Eltartott tíz perczig is, vagy húszig. Az asszony, ha fenomén is, akkor se öltözik át egy félórán alul. Czenczi fenomén volt, s nem is csinált nagy parádét, csak egy kabátot vett magára. Talán egy másik blúzt is. Ki ért úgy alaposan asszonyholmihoz. A fontos csak az, hogy egy gyorsan baktató egyfogatú segítségével még elérték a két óra negyvenötös gyorsat. Skerliszky fölsegítette feleségét a kocsiba. Az asszony visszafordult. — Csak három-négy napig maradok távol, drágám. Ha visszajövök, majd telegrafálok. Skerliszky búcsút intett a zsebkendőjével. Mintha hosszú lobogót lengetett volna, akkora volt a kendője.­— Fölösleges, édes. Én mindenesetre itt várlak. A vonat kirobogott. Czenczi nem ért rá megkérdezni az urát, hogyan várhatja a vo­natnál, ha azt se tudja, mikor érkezik. Mégis, mikor Czenczi az esti vonattal visszajött, Skerbiszky Ábris úr ott járt fel-alá a perronon. Várta a feleségét. És vitte haza. Otthon terített asztal fogadta Czenczit. Meleg vacsorával. — Mért volt a vasútnál, Ábris, holott Az orosz reakczió véres ünnepe, alig életbe léptetett alkotmányos rend­szert. Szolypin azonban nem csatlako­zott az alkotmányrombolókhoz, hanem öt évi miniszterelnöksége alatt erélyesen és becsületesen azon dolgozott, hogy a népképviseleti alkotmányosságot össze­egyeztesse az orosz szellemmel és a czár különleges állásával. Nyugateurópai ér­telemben bizonyára Szolypin sem mond­ható szabadelvű államférfiúnak, de hát Oroszország nem Nyugateurópa és ta­gadhatatlan, hogy az ő miniszterelnök­sége alatt a birodalmi duma intézménye egyre jobban kialakul és gyökeret ver. Íme mégis ez az államférfiú, a­kinek kétségbevonhatatlan érdemei vannak az orosz alkotmányosság körül, lett első czéltáblája az új életre kelt terroriz­musnak. Persze, be kell ismernünk, hogy a merénylet válasznak tekinthető a kievi ünnepek rendezésében rejlő kihívásra. Kiev a XII. században Oroszország fő­városa volt, és magyar szempontból sem érdektelen város, mert a Névtelen jegyző szerint a Lebediából jövő magyarok Ál­mos vezérlete alatt 887-ben megostro­molták Kievet és csak nagy váltság­díj fejében vonultak tovább ; valószínű­leg ennek az ostromnak emlékére még a XI. században is volt Kievben magyar utcza, magyar kapu, magyar mező stb. Az oroszok szemében szent várossá avatja Kievet, hogy ott uralkodott Szent Olga, a­ki 956-ban Konstantinápolyban föl­vette a keresztséget és azután egész népét megtérítette. Ennek az Olga cza­­revnának, mint a keresztény orosz nemzet képviselőjének szobrát leplezték most le Kievben, egyidejűleg II. Sándor czár­megmondtam, hogy csak két-három nap múlva jövök haza ? — Tudtam, hogy megjön. Azért vártam. És főzettem vacsorát. Ilyenkor, utazás után, nagyon jól esik az embernek a meleg étel. Czenczi kissé türelmetlenül dobolt ujjai­val az asztalon. — Nézze, Skerliszky úr, illetve Abris, kedves férjem, mégis jó, ha világosan beszé­lünk egymással. Hogy kitaláltad azt, hogy el akarok menni Sárikához, s megpróbálom visszatartani egy kínos, veszedelmes, rettene­tes lépéstől, az természetes és emberi dolog. Abból csak azt láttam, hogy jó ember vagy, és ismered a gondolkodásomat. Megértetted, hogy a leggyorsabban iparkodom eljutni ahhoz, a­kit veszedelemben tudok. Ez szép dolog, és nem lepett meg. De mért vártál vissza még ma este ? Mért gondoltad, hogy én a legköze­lebbi vonattal visszatérek ? Skerliszky Abris úr, mint szorongatott helyzetben szokta, szélmalmot rögtönzött a két hüvelykujjából. És zavarodottan mondta : — Istenkém, édes Czenczi. Hát mit csi­náltál volna te egymagadban Váralja-pusztán ? — Egymagamban ? Hát tudtad te előre, hogy Sárika és az anyja nem lesz ott ? Tud­hattad te előre, hogy már egy nappal előbb elutaztak automobilon ? És ha tudtad, mért nem mondtad meg ? Skerliszky Abris, a­ki eddig jobbról balra forgatta a hüvelykujját, most balról jobbra irányította ezek forgását. — Én nem tudtam semmit. Honnan tud­tam én itt Pesten, az én sötét kamrámban,­ hogy mi minden történik közben Vártilja- l­apunk mai száma 28 oldal.

Next