Az Ujság, 1911. november/1 (9. évfolyam, 259-271. szám)

1911-11-01 / 259. szám

Budapest, 1911« Elöfizetési árak: Égess évre__... 28 k. — f. Félévre 14 * — » Negyedévre ... — V » — » Egy hóra „ ... ... 2 » 40 » Egyes szfén ára helyben és vidéken 10 fillér. IX. évfolyam. ‘*59. szám. --.r.. ■ Szerda, november 1. ..k­. -------------------------------------------------------------------------------------------------­SZERKESZTŐSÉG: Bapsst, Rákóczi-út 54. SZ. Telelőn 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telelőn 162—63 is 53-03. Heg­ jelen hétfő kivételével minden nap, sinnep után is. ROVÁS. Ribilliószámba­ megy, hogy ma Tisza Ist­­vá­án a folyosón kimondta, a­mi magától érte­tődő. Az elnökség egy rakonczátlank­odó ellen­zékkel szemben szorosabban foghatja a ház­szabályokat, mint normális vitánál. Ebből a mondásbó­l "­elnökségi aspirác­iókat akarnak következn, pedig ezzel Tisza éppen lehe­tővé tenné­­t Berzeviczynek, hogy helyén meg­maradjon inkonzekvenczia ódiuma nélkül. Most igazán már itt volna az ideje, hogy Ber­­zeviczy emlékezzék saját kijelentésére, hogy a házszabályok alkalmazásánál nem mehet odáig, hogy az már nevetségessé váljék. A béke­­kísérlet után pedig igazán nevetséges a ház­szabályok rendeltetését továbbra is abban látni, hogy az lehetővé tegye a névszerintizést, s lehetetlenné tegye a normális tárgyalást. Ha Berzeviczy meg akar maradni a helyén, akkor éppen Tiszának a hangoztatott véle­ményére támaszkodhatik. De ha arra vágyik, a­mit a németek glänzender Abgang-nak mon­danak, akkor természetesen az Úristen logi­kája sem tarthatja vissza, hogy Justhék tap­sait arassa.* Természetes, hogy ilyenkor Andrássy Gyula is otthagyja otthoni kényelmét, s föl­cseréli a szakértői véleményadás kényelmével. Ez a kitűnő államférfin már megint páholyból gusztál, s keményen elitéli azokat, a­kik a tűzzel dolgozván, bekormozzák az arczukat. Justhék nem kellenek neki, de tessék velük úgy végezni, hogy minden úgy maradjon, a­hogy nem lehet velük végezni. S már megint jóbarátját, Tiszát félti, hogy akc­iójával rosz­szul találna járni. Ha Tisza is úgy féltené magát, mint barátja, akkor ő is melléje ülhetne a páholyba és gusztálhatná és kritizálhatná a többieket, a­kik arra gondolnak, hogy elvégre a páholy csak azért van, mert van onnan mit nézni.* Most, hogy férfias tántoríthatatlanságuk­­kal zátonyra vitték Berzeviczy békéltetését, a hősök még mindig r­emélik, hogy mégis csak lesz valami abból a békéből. A hideg víztől irtózó ember úgy vágyik a hideg fürdőre, mint ők a békére. Ha akadna, a­ki belelöki őket, milyen hálásak volnának érte! Ezt az embert Berzeviczyben látták, de ez elhitte nekik, hogy nem is akarnak fürödni. Nem tehetik, hogy e­­miatt összeszidják­­ ma, de nincs kizárva, hogy­ már holnapra kisütik, hogy ő az oka mindennek. Séta. Irta Porzó. Igenis, még nyílnak a Völgyben a kerti virágok. Ahány második hazai poéta, Petőfi Sán­dornak neveletlen árvái s egyéb rúgott­ adysta , az mind megcsapolta ezt a legszebb magyar verset ezekben a langy napokban. És idéz­hették volna hegyébe a bánatos népdalt is, hogy aszondja. Kétszer nyilik az agáczka virága. Mert hogy másodvirulás remeg át most bokron és fán. S a biztatáson megindulva, sok öreg szivén is. Igaz, hogy ezt a kései hajtást hamarosan el fogja hervaszzani a ha­nyatló kor borúja, nyirkos köde. De vala­­miylen virít, az ember új tavasznak édességé­ben andalog és különféle, rég leénekelt boldog­ságokon kérődzik az emlékezet. Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, még járnak a népek a Hangii előtt. A vas­­vesszőkből hajlított zsöllyében ülve, sorjázta­­tom el magam előtt a szép asszonyokat, lányo­kat. Mert szépek ám, de nagyon. És kívána­tosak. A croquer, mondja a párisi flaneur. Ennivaló, mond­­ a budapesti, pedig csak a zúzájára élt. Vagy a régi, pajkos szóficzami­­tás szerint : az ő kecses begyére. Fehér ruhája testhez van szabva. Az irradiatio törvénye szerint a fehér növeli a domborúságot. És itt van mit domborítani. »Nackt in Kleidern«, feddi a fra­mzia mételytől megh­áborodott Thuz­­neldákat és Gretcheneket Vischer, a híres ger­mán esztétikus, az uj divatról elmélkedvén. De még termléltetőbben festi a magyar nóta : »Fehér ,11 be.­­ag a fara, darázskarcsu jaz dereka.« Tegnap még alázatos kis­lányok vol­tak, midőn az iskolaszéki bácsik egy-egy kér­dést intéztek hozzájuk a vizsgán, s ma hódító hadjáratban lejtenek el a bácsik előtt, akik boldogan hódolnak meg ennyi báj előtt. Pedig a legtöbbje még most is a tanár úrról beszél, és propädeutikáról, Bessemer­ aczélról s arról a legifjabb rablógyilkosról, aki —■ sze­gény — egymaga pusztított el három embert. Mert csakugyan ne­m akadt neki segítő társa. A csevegés folytában nyilván kegyetlennek és borzalmasnak is mondják a bírák halálos íté­letét, de ezek a feltörekedő vádak már elmo­sódnak a távolban. A korzónak áldása , a kocsimentes­ség, csakugyan kiváló intézkedés volt s nem is tudok párját a kontinensen. De már a papiros­­hulla­­­tás, szilvamag-elhintés, a narancshéj el­szólása ellen szemétfogó kosarak fölállításának semmi foganatja. Ezen a mi rosszul nevelt fővárosi közönségünkön nem fog sem tilalom, sem kérelem. íme, most is egy elegányos kisasszony velem szemben leemeli válláról a divatos átalvetőt, s a szattyán bélésből néhány szem diót kotor ki. Midőn szétroppintja, pompás, hegyes, fehér fogai szinte szikrát hánynak. Aztán a szentem a zörgő héját el­szórja maga köré, a még friss gyümölcs magvá­­nak lehúzza az irháját, s oly sűrűn tömködi a szájába, hogy belehabzik. Azok alatt meg, akik elhaladnak az aranyos mellett, apró puskatűz pattog, hogy a megriadt ember holmi fia­ dinamitmerényletre gondol. Én tartozó udvariassággal megintettem ő nagyságát, de ő nagysága mélyen sértődve nézett körül, mert hogy épp ilyenkor nincs közel rendőr, hogy megvédelmezné a tisztes hölgyeket az aszfaltbetyároktól.rnpp haragosan elkarikázott, mint a megfutamodó­­ pártusok egy-egy halá­los nyilat lövelve felém. Tessék már most segítségére lenni a köztisztaság őreinek. Többedmagammal ülök ezen az enyhe, napsugaras utczaszeren. Csupán az árnyékon rezzen meg a gerincz, valamely fuvallat érde­­sebb legyintésétől. Tán az ilyen alkalomra »kreálta« Me Vandreuil a prémes napernyőt, melynél csak a szellős bunda nagyobb alkotás, vagy a franczia konyhaművészet egyik remeke, a chaudfroid. Sokan csak mostanában tértek haza az idegenből, s bőven ömlenek a hegyek alatt­i tengerek part­ján szerzett csodálatos élmények leírásra, és abban versenyeznek Pearyval és Cookkal, hogy ők sem fedezték fel az északi sarkot, a környező vármegyéket azonban mind egy szálig.* Pléhgalléros katonatisztek. Tehát magas­­ranguak. És, mirabili dictu, magyarul beszél­nek, még pedig aviatikáról, melynek magyar nyelve jóformán nincs is még, s csak a német­ből és francziából táplálkozik. S mégis magyarul beszélnek. Idők jele. Ezek bizonyára a Schönaich nyugalmazott hadügyministernek a nevelése. És, amennyire szavaik hozzám elérnek, nem is a lazancz foglalja el őket, sem a hadi lét­szám, hanem inkább a Hamack és Delitzsch biblia­kritikája. Ok a tűnődésre: fegyelem lazulása ez, vagy a tudás gyarapodása-e ? A Duna annyira megcsappant, hogy már csak a propeller merészkedik a hátára. Ezek a fürge apró alkotmányok, úgy látszik, nem félnek a kolerától. Tán magukban hordják a ragály ellenmérgét : a tengeri nyavalyát. Az átkelés az egyik partról a másikra már néhány percz alatt képes olyan állapotba ejteni a Mines béke. A kormány ma Berzeviczy útján adja közre, hogy az ellenzék nem tudott egységes feltételekben megállapodni, s így ő nem jutott abba a helyzetbe, hogy erre az ajánlatra reagálhasson. Jellemző, hogy ezt a híradást Berzeviczyvel adat­ták le, mintha hitelesítéssel akarták volna ellátni, hogy ez így van. Vagy mintha Berzeviczyt a kormány magának fog­lalta volna le, így jelezvén, hogy nem Berzeviczy vallott kudarc­ot, hanem az ellenzék nem tudta megcsinálni, a­mire pedig törekedett. Ennyivel informálják az országot, melynek mindenre áment kell mondania, de semmiről véleményt nem formálhat mag­­uk. Tisztára politikai nagyképű­ség, h­ogy ezeket a béketárgyalásokat is államtitokként őrizték s még ma sem adják szabaddá: hadd lássa a köz­vélemé­ , egyrészt, hogy mandatáriusai csakugyan elkövettek-e mindent, a­mit kell, ha a béke a jó, hogy a kormánynak igaza­­n-e, mikor a békealapot rosz­­szabbi , tartja a h­arczi állapotnál, s tárgyalás, alkuvás közben is a hazafiak megmaradtak-e azoknak a tántoríthatat­­lan elvlovagoknak, a­kiknek a tárgyalás előtt mutatkoztak, s azok eredmény­telensége után ismét mutatkozni fognak. Mindezt, — nem mondjuk, hogy jó volna tudni — de kötelességük volna a politikusoknak tudtára adni annak az országnak, melynek akaratára hivatkozni fognak így is és hivatkoztak volna ellen­kező esetben is, a­nélkül hogy az ország csak egy betűt is kinyítana ehhez az ő akaratához. A békekudarczon nem tudunk fenn­akadni, hiszen két napja, hogy elmond­tuk róla elvi véleményünket. Ma azon­ban már aktuálisan is szólhatunk hozzá. A mai híradással a kormány mintegy ismét magára vállalta a helyzet meg­oldását, s kérdés : tudja-e megoldani ? A kérdés komoly és mi — noha meg­tehetnek — nem­ akarunk még ma pri­mitív alternatív okoskodással arra ki­lyukadni, hogy tehát harcz lesz. Talán van harmadik, sőt negyedik eset is. Harmadik eset, hogy a konfliktus to­vábbra is szüneteljen s a kormány köz­ben csakugyan a költségvetést tárgyal­tatja, melynek nem kell obstrukcziótól Lapunk mai szám­a 42 oldal,­­a X- m ■T —1­­7

Next