Az Ujság, 1911. november/1 (9. évfolyam, 259-271. szám)
1911-11-01 / 259. szám
Budapest, 1911« Elöfizetési árak: Égess évre__... 28 k. — f. Félévre 14 * — » Negyedévre ... — V » — » Egy hóra „ ... ... 2 » 40 » Egyes szfén ára helyben és vidéken 10 fillér. IX. évfolyam. ‘*59. szám. --.r.. ■ Szerda, november 1. ..k. -------------------------------------------------------------------------------------------------SZERKESZTŐSÉG: Bapsst, Rákóczi-út 54. SZ. Telelőn 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telelőn 162—63 is 53-03. Heg jelen hétfő kivételével minden nap, sinnep után is. ROVÁS. Ribilliószámba megy, hogy ma Tisza Istváán a folyosón kimondta, ami magától értetődő. Az elnökség egy rakonczátlankodó ellenzékkel szemben szorosabban foghatja a házszabályokat, mint normális vitánál. Ebből a mondásból "elnökségi aspirációkat akarnak következn, pedig ezzel Tisza éppen lehetővé tennét Berzeviczynek, hogy helyén megmaradjon inkonzekvenczia ódiuma nélkül. Most igazán már itt volna az ideje, hogy Berzeviczy emlékezzék saját kijelentésére, hogy a házszabályok alkalmazásánál nem mehet odáig, hogy az már nevetségessé váljék. A békekísérlet után pedig igazán nevetséges a házszabályok rendeltetését továbbra is abban látni, hogy az lehetővé tegye a névszerintizést, s lehetetlenné tegye a normális tárgyalást. Ha Berzeviczy meg akar maradni a helyén, akkor éppen Tiszának a hangoztatott véleményére támaszkodhatik. De ha arra vágyik, amit a németek glänzender Abgang-nak mondanak, akkor természetesen az Úristen logikája sem tarthatja vissza, hogy Justhék tapsait arassa.* Természetes, hogy ilyenkor Andrássy Gyula is otthagyja otthoni kényelmét, s fölcseréli a szakértői véleményadás kényelmével. Ez a kitűnő államférfin már megint páholyból gusztál, s keményen elitéli azokat, akik a tűzzel dolgozván, bekormozzák az arczukat. Justhék nem kellenek neki, de tessék velük úgy végezni, hogy minden úgy maradjon, ahogy nem lehet velük végezni. S már megint jóbarátját, Tiszát félti, hogy akciójával roszszul találna járni. Ha Tisza is úgy féltené magát, mint barátja, akkor ő is melléje ülhetne a páholyba és gusztálhatná és kritizálhatná a többieket, akik arra gondolnak, hogy elvégre a páholy csak azért van, mert van onnan mit nézni.* Most, hogy férfias tántoríthatatlanságukkal zátonyra vitték Berzeviczy békéltetését, a hősök még mindig remélik, hogy mégis csak lesz valami abból a békéből. A hideg víztől irtózó ember úgy vágyik a hideg fürdőre, mint ők a békére. Ha akadna, aki belelöki őket, milyen hálásak volnának érte! Ezt az embert Berzeviczyben látták, de ez elhitte nekik, hogy nem is akarnak fürödni. Nem tehetik, hogy emiatt összeszidják ma, de nincs kizárva, hogy már holnapra kisütik, hogy ő az oka mindennek. Séta. Irta Porzó. Igenis, még nyílnak a Völgyben a kerti virágok. Ahány második hazai poéta, Petőfi Sándornak neveletlen árvái s egyéb rúgott adysta , az mind megcsapolta ezt a legszebb magyar verset ezekben a langy napokban. És idézhették volna hegyébe a bánatos népdalt is, hogy aszondja. Kétszer nyilik az agáczka virága. Mert hogy másodvirulás remeg át most bokron és fán. S a biztatáson megindulva, sok öreg szivén is. Igaz, hogy ezt a kései hajtást hamarosan el fogja hervaszzani a hanyatló kor borúja, nyirkos köde. De valamiylen virít, az ember új tavasznak édességében andalog és különféle, rég leénekelt boldogságokon kérődzik az emlékezet. Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, még járnak a népek a Hangii előtt. A vasvesszőkből hajlított zsöllyében ülve, sorjáztatom el magam előtt a szép asszonyokat, lányokat. Mert szépek ám, de nagyon. És kívánatosak. A croquer, mondja a párisi flaneur. Ennivaló, mond a budapesti, pedig csak a zúzájára élt. Vagy a régi, pajkos szóficzamitás szerint : az ő kecses begyére. Fehér ruhája testhez van szabva. Az irradiatio törvénye szerint a fehér növeli a domborúságot. És itt van mit domborítani. »Nackt in Kleidern«, feddi a framzia mételytől megháborodott Thuzneldákat és Gretcheneket Vischer, a híres germán esztétikus, az uj divatról elmélkedvén. De még termléltetőbben festi a magyar nóta : »Fehér ,11 be.ag a fara, darázskarcsu jaz dereka.« Tegnap még alázatos kislányok voltak, midőn az iskolaszéki bácsik egy-egy kérdést intéztek hozzájuk a vizsgán, s ma hódító hadjáratban lejtenek el a bácsik előtt, akik boldogan hódolnak meg ennyi báj előtt. Pedig a legtöbbje még most is a tanár úrról beszél, és propädeutikáról, Bessemer aczélról s arról a legifjabb rablógyilkosról, aki —■ szegény — egymaga pusztított el három embert. Mert csakugyan nem akadt neki segítő társa. A csevegés folytában nyilván kegyetlennek és borzalmasnak is mondják a bírák halálos ítéletét, de ezek a feltörekedő vádak már elmosódnak a távolban. A korzónak áldása , a kocsimentesség, csakugyan kiváló intézkedés volt s nem is tudok párját a kontinensen. De már a papiroshullatás, szilvamag-elhintés, a narancshéj elszólása ellen szemétfogó kosarak fölállításának semmi foganatja. Ezen a mi rosszul nevelt fővárosi közönségünkön nem fog sem tilalom, sem kérelem. íme, most is egy elegányos kisasszony velem szemben leemeli válláról a divatos átalvetőt, s a szattyán bélésből néhány szem diót kotor ki. Midőn szétroppintja, pompás, hegyes, fehér fogai szinte szikrát hánynak. Aztán a szentem a zörgő héját elszórja maga köré, a még friss gyümölcs magvának lehúzza az irháját, s oly sűrűn tömködi a szájába, hogy belehabzik. Azok alatt meg, akik elhaladnak az aranyos mellett, apró puskatűz pattog, hogy a megriadt ember holmi fia dinamitmerényletre gondol. Én tartozó udvariassággal megintettem ő nagyságát, de ő nagysága mélyen sértődve nézett körül, mert hogy épp ilyenkor nincs közel rendőr, hogy megvédelmezné a tisztes hölgyeket az aszfaltbetyároktól.rnpp haragosan elkarikázott, mint a megfutamodó pártusok egy-egy halálos nyilat lövelve felém. Tessék már most segítségére lenni a köztisztaság őreinek. Többedmagammal ülök ezen az enyhe, napsugaras utczaszeren. Csupán az árnyékon rezzen meg a gerincz, valamely fuvallat érdesebb legyintésétől. Tán az ilyen alkalomra »kreálta« Me Vandreuil a prémes napernyőt, melynél csak a szellős bunda nagyobb alkotás, vagy a franczia konyhaművészet egyik remeke, a chaudfroid. Sokan csak mostanában tértek haza az idegenből, s bőven ömlenek a hegyek alatti tengerek partján szerzett csodálatos élmények leírásra, és abban versenyeznek Pearyval és Cookkal, hogy ők sem fedezték fel az északi sarkot, a környező vármegyéket azonban mind egy szálig.* Pléhgalléros katonatisztek. Tehát magasranguak. És, mirabili dictu, magyarul beszélnek, még pedig aviatikáról, melynek magyar nyelve jóformán nincs is még, s csak a németből és francziából táplálkozik. S mégis magyarul beszélnek. Idők jele. Ezek bizonyára a Schönaich nyugalmazott hadügyministernek a nevelése. És, amennyire szavaik hozzám elérnek, nem is a lazancz foglalja el őket, sem a hadi létszám, hanem inkább a Hamack és Delitzsch bibliakritikája. Ok a tűnődésre: fegyelem lazulása ez, vagy a tudás gyarapodása-e ? A Duna annyira megcsappant, hogy már csak a propeller merészkedik a hátára. Ezek a fürge apró alkotmányok, úgy látszik, nem félnek a kolerától. Tán magukban hordják a ragály ellenmérgét : a tengeri nyavalyát. Az átkelés az egyik partról a másikra már néhány percz alatt képes olyan állapotba ejteni a Mines béke. A kormány ma Berzeviczy útján adja közre, hogy az ellenzék nem tudott egységes feltételekben megállapodni, s így ő nem jutott abba a helyzetbe, hogy erre az ajánlatra reagálhasson. Jellemző, hogy ezt a híradást Berzeviczyvel adatták le, mintha hitelesítéssel akarták volna ellátni, hogy ez így van. Vagy mintha Berzeviczyt a kormány magának foglalta volna le, így jelezvén, hogy nem Berzeviczy vallott kudarcot, hanem az ellenzék nem tudta megcsinálni, amire pedig törekedett. Ennyivel informálják az országot, melynek mindenre áment kell mondania, de semmiről véleményt nem formálhat maguk. Tisztára politikai nagyképűség, hogy ezeket a béketárgyalásokat is államtitokként őrizték s még ma sem adják szabaddá: hadd lássa a közvélemé , egyrészt, hogy mandatáriusai csakugyan elkövettek-e mindent, amit kell, ha a béke a jó, hogy a kormánynak igazan-e, mikor a békealapot roszszabbi , tartja a harczi állapotnál, s tárgyalás, alkuvás közben is a hazafiak megmaradtak-e azoknak a tántoríthatatlan elvlovagoknak, akiknek a tárgyalás előtt mutatkoztak, s azok eredménytelensége után ismét mutatkozni fognak. Mindezt, — nem mondjuk, hogy jó volna tudni — de kötelességük volna a politikusoknak tudtára adni annak az országnak, melynek akaratára hivatkozni fognak így is és hivatkoztak volna ellenkező esetben is, anélkül hogy az ország csak egy betűt is kinyítana ehhez az ő akaratához. A békekudarczon nem tudunk fennakadni, hiszen két napja, hogy elmondtuk róla elvi véleményünket. Ma azonban már aktuálisan is szólhatunk hozzá. A mai híradással a kormány mintegy ismét magára vállalta a helyzet megoldását, s kérdés : tudja-e megoldani ? A kérdés komoly és mi — noha megtehetnek — nem akarunk még ma primitív alternatív okoskodással arra kilyukadni, hogy tehát harcz lesz. Talán van harmadik, sőt negyedik eset is. Harmadik eset, hogy a konfliktus továbbra is szüneteljen s a kormány közben csakugyan a költségvetést tárgyaltatja, melynek nem kell obstrukcziótól Lapunk mai száma 42 oldal,a X- m ■T —17