Az Ujság, 1911. december/1 (9. évfolyam, 285-298. szám)
1911-12-01 / 285. szám
2 levegője! A rossz könyvek! A mozi! A detektívtörténetek és a kávéházak, az Illustrated London News és a pikkoló kapucziner ! Mindegyikre felépíthető valamelyes magyarázat és mindegyik megvádolható vele, hogy a romlás éppen tőle indul ki. Ha azonban aggasztó, komoly, nagy bajnak tekintjük a középosztályt, a polgári rendet megtámadó veszedelmes rothadást, és hogyha ezen a komoly, nagy bajon segíteni is szeretnénk, akkor az efféle magyarázatokkal mégsem : mabad megelégednünk és nem szabad azt hinnünk, hogy minden kötelességünket elvégeztük, ha a most elcsípett fiatal sikkasztók mellé a vádlottak padjára odaültetjük — például a mozit, vagy a kávéházat. A nagy bajnak, a középosztályban mutatkozó erkölcsi megroppanásnak lesz talán más, kielégítőbb, tehát termékenyebb magyarázata is. A valóságot legalább megközelítő magyarázathoz természetesen az igények megvizsgálásán át visz az út. Nem mintha az egész polgárságot valóban megszállta volna a mértéktelen igényeknek valami őrülete, hanem mert az egész polgárság számára egyre nehezebbé, lassanként szinte lehetetlenné válik régi, örökölt, az emberbe nevelt igényeinek, úgyszólván osztályigényeinek a kielégítése. A tisztes ünnepi ruháról talán a Ferencz József-kabát igényeinek lehetne ezeket az igényeket elnevezni: a nagy zökkenők nélkül való, rendszeres előrehaladást, az átlagos, rendes munkát, a tisztességes megélhetést, az elég jó lakást, normális táplálkozást, szerény szórakozásokat. Ez nem sok, ez nem vak vágyaknak holmi tébolya; mindezt a tegnap generácziója baj nélkül elérte, de mindez a mai generáczióra nézve egyre kérdésesebbé, egyre bizonytalanabbá válik. A fiuk az apáktól átvettek bizonyos igényeket, a világ természetes rendje szerint még valamennyire emelkedni is akarnak a társadalmi haladás létráján , és mindez, ami tegnap még a sorstól kapott természetes ajándéknak, a társadalomtól kijáró jognak látszott, ma kétséges és vakmerő álomnak tűnik fel. Az a jövedelem, amely tegnap még polgári megélhetésre elég volt, ma már csak proletársorsra ad módot; az a rendszeres előrehaladás, amelynek az ígéretét tegnap még a polgári bölcsőkbe tette le ajándék gyanánt egy jó tündér, ma múlt idők legendája; polgári családok fiai szédülve állnak meg két korszaknak ezen a szomorú határán, elégedetlenek a jelennel és nem bíznak a jövőben, ma éhesek, de abban sem bíznak már, hogy holnap vagy holnapután jóllakhatnak : ez az a lelki állapot, amelyben a polgári bűnök szándéka megfogamzik. A polgárságot fenyegető, a polgárságot már kikezdett proletarizálódás az, amely itt az áldozatait szedi; aki ezen a bajon segíteni akar, annak nem a mozi elen és nem Nick Carter ellen kell hadakoznia, hanem arra kell gondolnia, hogyan volna erősíthető a polgárság, amelynek az ereje, épsége, társadalmilag egészséges volt a nagy nemzeti érdekünk. A polgárságot erősíteni kell, mégpedig kétféleképpen: fokozni kell a polgári fiatalság ellentálló képességét, más neveléssel, más példaadással edzeni kell a polgári fiatalságot arra a kemény harczra, amely két korszaknak mai veszedelmes egybefolyásán rá vár, de azután erősíteni kell a középosztályt gazdaságilag is. A lelki edzés, nagyobb erkölcsi fegyelem, a lemondás megismerése és a kemény harczra való szellemi és etikai felkészültség mindenekelőtt szükséges ; igazi védelmet az egyéni megbotlás és a szociális fertőzöttség ellen azonban az egyetlen, valóban hatékony profilaxis : a gazdasági megerősödés ad. Nemcsak a drágaság elleni harcról van itt szó ; a drágaság ma világprobléma és ellene itt Magyarországon nagyon keveset tudtunk eddig tenni. De a középosztályt megerősíteni, a polgárság fiait a mainál keményebb erkölcsi vértezettel felruházni, nekik termékeny munkaalkalmakat mutatni és komoly boldoguláslehetőségeket adni, ezt elvégezhetjük magunk is. Az államnak és a társadalomnak egyformán érdeke, hogy ez a munka megkezdődjék és a munka megkezdésének nem állhat útjába az sem, hogy régi kényelmességekkel, elfogultságokkal, sokféle patriarkális megszokással alaposan szakítanunk kell majd, mielőtt hozzáfogunk. Néha a radikalizmustól sem szabad visszariadnia annak, aki jó értelemben vett konzervatív politikát akar csinálni, hogy milyen az, ha a teremtés büszke koronája, az isten képmását viselő emberi bestia megvész . . . Én tudom . . . — Mondja! Mi volt a maga édesapja? Orvos? Úgy? ! . . . Az enyém pácziens . . . Látja ! — ez a különbség kettőnk között. . . És ha maga is orvos lenne, akkor most egy nagyon érdekes atavisztikus esettel foglalkozhatnék. Nagyon érdekes — és ritka! Mert a Káinok meg a rettenetes Ivánok ritkán születnek. Évszázados, megszakíttatlan degeneratív folyamatnak kell végbemennie, hogy egy abszolút, vagy mondjuk steril koros életet nyerhessen. ■— Nem érti, hogy mit mondok ! — Hát nézze ! — A fejlődés és a visszafejlődés törvénye nem olyan fakultatív, mint például a nehézkedésé. A magasból elejtett kő esésében az abszolút kiindulási ponttól az abszolút végpontig érvényesül ez a törvény. A fejlődés és a visszafejlődés törvénye azonban nem mindig érvényesül a kezdettől, tehát a fejlődési állapot 0 fokától a végső stádiumig, azaz a befejezett fejlődés kulminációs pontjáig, a tökéletességig. Tökéletesség alatt értem természetesen az abszolút degeneráltság állapotát is. — Ismétlem ! A fejlődés és a visszafejlődés törvényében nincs meg a végezélig való föltétlen folytonosság. Éspedig azért nincs, mert külső okok, véletlen esélyek megzavarhatják érvényesülésének a folyamatát. Sőt a legtöbbször meg is zavarják , ugyannyira, hogy maga az abszolút kifejlődés mehet kivételszámba. Innen van, hogy a magasabb kulturáltságú növény, a nemesebb race-i állat termékenysége nem okvetlenül még magasabbrendű sarjadékot hoz. Sőt! Külső és belső konjunktúrák befolyásolásának kényszere alatt hozhat értéktelenebb, szóval már degenerált sarjadékot is. És viszont ugyanilyen véletlen körülmények mellett a visszafejlődésben is történhetik megállapodás , sőt beállhat a negatív fejlődésben visszafejlődés a pozitivitás felé, azaz abszolút fejlődés. Csak nagyon ritkán, — mondom — különös kivételképp csinálja meg aztán a természet néha azt a tréfát, hogy egy-egy ilyen fejlődési, vagy visszafejlődési folyamatot sterilen tart, vagyis nem engedi véletlenségek által megzavartatni. Ilyenkor aztán érvényesül a törvény a tökéletességig, fölfelé, vagy lefelé menő irányban ... És kap a tengerek mélye egy eddig ismeretlen új növény állatot, a longchampsi gyep egy verhetetlen csodaparipát, egy táltost, az emberiség egy Krisztust, egy Konfuciét, egy Káint, vagy egy rettenetes Ivánt.. . . . . Én . . . Én bennem érvényesült ez az átkozott törvény ! ... — Fölfelé menőleg, amennyire követni bírom a család fejlődését, valamennyi elődöm őrült volt. Az egyik az asszonyi testé, a másik az aranyé, a harmadik bokáig gázolt az embervérben és följegyezték róla, hogy hérosza volt a csatamezőknek, pedig csak a vér perverz őrülete dühöngött benne... És hány tébolyodottja volt közöttük a játéknak, a tűznek, az italnak ! Nyomról-nyomra, emberöltőről-emberöltőre követtem ezt az átkot. Egyetlen kivételt kerestem , csak egyetlenegyet ! . . . Nem volt egyetlenegy sem • • . Kezdődött az infernáczió egy monomániákus nyomorékkal, akit egy sötét század vallási tébolya önsanyargatóvá tett. Ezt a szerencsétlent, akibe maga a bölcs természet oltotta bele a megtartózkodás ösztönét, pápai bullával kényszerítették rá, a trón magasából, hogy terjeszsze tovább a maga fertőzetét. Egy másik bigott pedig közbenjárt Szent Péter helytartójánál, hogy ezért a szívességért boldoggá avassák. ... Ez volt a legelső fakó árnyék a hosszú sorban, amelyben volt egy, akinek eltorzult lángesze megértette az elnyomott tömegek jajkiáltását. És meghalt a vérpadon . . . ... Az utolsó volt a falanxban ... a legutolsó ... az én édesapám . . . ... És az én örökségem tőle öt század átka, öt század nyomorúsága. — Hogy ez képzelődés, hipochondria ? Hogy a beteg családok terheltségét legyőzi egyetlenegy egészséges vérkeveredés ? Igaza van , hiszen ezt én is mondottam ... De mi történik akkor, ha egy terheltség tíz nemzedéken át sterilen marad ? Ha nem reagens, hanem neutral vérkeveredés szólítja életre az utódokat ! Ez az a kivétel, amikor a természet tréfából lefelé menőleg végrehajtja a fejlődés törvényét 0-ig. — Ne húzódjék el tőlem, még nem dühöngök , pedig ez a téma alkalmas rá, hogy megragadjam a legelső egészséges ember torkát, akié a kezem ügyébe kerül, és kiszorítsam belőle azt az életet, amelyiknek öröme, bánata, kénye, mosolygása, reménye és vigasztalása van, amelyik nem olyan fekete, nem olyan megátkozott, nem olyan kinszenvedéses, mint az enyém ..., AZ ÚJSÁG Péntek, 1911. deczember 1. BUDAPEST PiRISz BELFÖLD. A képviselőház ülése. A képviselőház holnap délelőtt tiz órakor ülést tart. A költségvetést tárgyalja. · Burián báró a királynál. Bécsből jelentik, hogy Burián báró közös pénzügyminisztert délelőtt 11 órakor ő felsége külön kihallgatáson fogadta. — Az új egyetemek. Mint értesülünk, Zichy János gróf közoktatásügyi miniszter a képviselőház holnapi ülésén terjeszti be a debreczeni és a pozsonyi egyetem létesítéséről szóló törvényjavaslatot. A kalocsai érsek az új motu proprióról. Mindenfelé nagy feltűnést keltett a pápa legújabb motu propriója, amely a kiközösítés büntetését szabja azokra, akik az egyházi hatóság tudta és engedelme nélkül állítanak papi embert a világi bíróság elé. Ezt az intézkedést Csernoch János kalocsai érsek minapi körlevelében mint régi dolgot tünteti föl, amelyben tulajdonképpen nincs semmi különös újítás. Az érsek körlevele szerint az uj motu proprio hiteles magyarázata az Apostolicae Sedis kezdetű pápai rendelet hetedik fejezetének. Ez a régi körrendelet szabta már ki a kiközösítés büntetését és mert sok nézeteltérésre és teologikus vitára adott alkalmat az a kérdés, vájjon magánemberekre is vonatkozik-e a régi rendelet büntető szankciója, vagy nem, azért adott a pápa most magyarázatot. A pápa most világosan kimondja, hogy akár magánember, akár hivatalos fórum, akár világi, akár egyházi személy viszi a papi embereket az illetékes egyházi hatóság kire.