Az Ujság, 1911. december/2 (9. évfolyam, 299-310. szám)

1911-12-17 / 299. szám

Vasárnap, 1911. deczember 17. AZ ÚJSÁG ötven esztendeje képviseli ezt a kerületet, fia javára lemondani készül. Ennek hírére a munka­párt és a függetlenségi pártok is állítottak jelöltet, úgy hogy már eddig hat jelöltje van a kerületnek. Minden jelölt érdekében nagyban folyik a kortes­­kedés.­­ A kormány és az állami tisztviselők drága­sági pótléka. Az állami tisztviselők és alkalmazot­tak drágasági és családi pótlékát annak idején mind a miniszterelnök, mind a pénzügyminiszter egy küldöttség s később a képviselőház előtt is kilátásba helyezte. Az ezután megjelent félhiva­talos közlemény azonban csupán a budapesti osz­tályba sorozott tisztviselőknek és alkalmazottak­nak juttatott rendkívüli segélyt, a­melyet egy pénzügyminiszteri rendelet értelmében legkésőbb hétfőig ki is osztanak. A kormány azonban, mint ellenzéki körökben híre jár, a félhivatalos közle­mény tervezetét nem kívánja véglegesnek tekin­teni, hanem az állam pénzügyi helyzetének figye­lembe vételével, előbb tett nyilatkozatai szerint, fogja rendezni a kérdést. E tekintetben most foly­nak a pénzügyminisztériumban a munkálatok s erre a kormány a jövő hét folyamán tisztelgő kül­döttség előtt ily értelmű nyilatkozatot fog tenni.­­ A fiumei kormányzó kitüntetése. Félhiva­talosan jelentik, hogy a király Wickenburg István gróf fiumei kormányzónak a valóságos belső titkos tanácsosi méltóságot adományozta. Az erről szóló kézirat a hivatalos lap egyik legközelebbi számá­ban fog megjelenni. Wickenburg gróf fiumei kor­mányzó ma megjelent a képviselőházban, a­hol üdvözölték kitüntetése alkalmából. A kormányzó fölkereste Kliuen-Sléderváry Károly gróf miniszter­­elnököt, jelentést tett neki és este visszautazott Fiuméba. — A harmadik egyetem, Pozsonyból jelentik : Brolly Tivadar polgármester a hét foyamán a kabinetirodában tisztelgett és közölte Pozsony város közgyűlésének határozatát, a­melynek értel­mében küldöttségileg kíván köszönetet mondani ő felségének a harmadik egyetemnek Pozsonyban való felállításáért. A kabinetiroda főnökétől ma a következő válasz érkezett a polgármesterhez: »Nagyságos uram! Pozsony sz. kir. város törvény­­hatósági bizottságának azon határozatáról, hogy a po­zsonyi egyetem felállításáért 6 császári és királyi apostoli — jelentette a jelentő fenét! — fakad ki egy öreg ur. — Az ablak mind homályos, az ember a vidéket föl sem ismeri, merre jár ; magénak pedig tartozó kötelessége bejelen­teni az állomásokat! A perron utasai közül a hepeziás legény mellé szegődik egy munkás, amolyan java anármiska, vörös nyakravaló, vörös ing, er­­nyős »Amseim«-sipka, agyarra vágott Virginia, amitől a szabad munkás, noha tilalmas, mappá­nak akkorákat locscsant a padlóra, mint Magyarország és kapcsolt részei. — Talán parancsol egy kis parázs vere­kedést ? Van ebből a fajtából is — fenyegetőd­­zik a munkás. De akad pártfogója az öreg urnak, maga is öreg úr. Csatlakozik hozzájuk egy csupasz­­képű ifjú. Se nem pap, se nem színész, se nem angol. Sőt csöppentette magyar. Szolidaritást vállal a megtámadott két bácsival. A munkás még egy tartományt köp oda a pallónak bekerített sarkára s vérpiros áldással köszön el. — Hiszen majd, majd! — veti utána fenyegtő ökölrengetéssel., Az öreg ur, aki kezdette a zenebonát, rég leszállott már a sarkon, az ő pártfogója meg a kocsiba húzódott vissza, s a földabroszt példázó párás ablakról letöröl három patakot , egy ágas-bogas folyót. De a pörnek ott ma­radt a magja és kikelt s tova burjánzott, úgy, hogy a későbbiek azt se tudták, voltaké­­pen miről is van szó. De azért lelkesen le­pocskondiázzák egymást. Jó tanulmányfejek ezek a kalauzok: egyenként más-más temperamentum nyilat­kozik meg bennük. Az egyik, a­ vérmes, alig várja, hogy leszálljon az utas, már megrántja a csengő szárát, míg a másik vezető flegmájá­tól idegessé lesz a vendég. — No de indítson már! Hát itt abra­­kolunk? — kérdi az első. — Mit abrakolni! — szól gún­yosan a másik. — Itt virradunk meg ! De kalauz ur ! . . . A kalauz ur fölöttesen mosolyog s a la­­poczkáját rángatja. — Kifogyott a szusz ! — világosítja fel a közel ülőket. — Húzzanak kanóczot a direktorjukba ! — hadd égjen legalább azér’ a sok pizér’! — dörmögi egy malecontentus. Mióta a kocsiban állam­ nincs megen­gedve, a régi olcsó lovagiasság kiveszett a vállalkozó ifjú urak daliás lelkéből. Elvadí­totta őket a női kalap rengeteg körfogata, pedig milyen kecsesen hajtja oldalt a fejét a szép hölgy, hogy kiférjen az ajtón. Ez a bájos gesztus kártalanít azért a veszteségért, hogy hamvas arczukarc el-eltakarja előlünk az az irigy szakajtó. Mert a muszáj termékenyíti a szépséget is, hogy újabb szépséget szüljön , a mozdulat zenéjét.* Sétám nem sikerült. Esővé olvadt a köd. Pedig szerettem volna szétnézni a dús ki­rakatok során, karácsonyra mit hoz a Jézuska a millionáriusok jó magaviseletét gyermekei­nek. Nem is várja, hogy ereszszék hozzája, hanem ő keresi fel őket és viszi nekik a­ sűrű ajándékot, mert ezek mind aranyos babák és érdemesek a jutalomra. A proletár-gyerek azonban erőszakos és gonosz, irigy és vere­kedő. Természetes, hogy ezeknek a Jézuska bőséges garabójából vajmi kevés jut, az is mind másodrendű, úri gyermekektől levetett holmi. Hát el vagyok fanyalodva, engesztel­hetetlenül. (Hosszabb szó nem ötlött az eszembe.) Oka ez az idő, a maga ezudar locsogó esőjével. Oh, mikor lesz már nyolcz óra, hogy lefeküdném aludni hosszat, hosszat — haj­nali tízig, felségének küldöttségileg óhajtja legalázatosabb köszöne­tét kifejezni, ő felségénél jelentést tévén, ő felsége leg­kegyelmesebben megengedni méltóztatott, hogy a kül­döttség valamelyik legközelebbi általános kihallgatásra előjegyeztessék. Van szerencsém­ erről nagyságodat tisz­telettel értesíteni. Kiváló tisztelettel nagyságod kész híve Skerlecz Iván.« A harmadik egyetem elnyeréséért folytatott vetélkedésből a pozsonyi kereskedelmi és ipar­kamara is kivette a maga részét s annak idején jelentős új mozzanattal járult hozzá az egyetem kifejlesztéséhez. A kamara még a nyár folyamán arra irányította a kereskedelmi kormány figyelmét, hogy Pozsonyban, a­hol az ipar oly szépen fejlődik, különös fontossága van annak a gondolatnak, hogy a felállítandó egyetem tanszékeinek össze­állításánál az iparfejlesztés és a kereskedelem felsőbb fokú tanulmányai is tért nyerjenek s egye­temi képzettségű magyar kereskedelmi és technikai vezetők is kerülhessenek ki ipari és kereskedelmi, valamint pénz- és hitelügyi vállalataink részére, főként pedig a fakultásokon belül s az azokhoz tar­tozó laboratóriumokban és kísérletezési intézetek­ben tudományos megállapításaikkal, esetleg föl­fedezéseikkel az arra hivatott tudományos férfiak az ipar gyakorlati fejlesztését eredménynyel művel­hetnék. A kamara hivatkozott a német és a belga egyetemek ipar-kereskedelmi tanszékeire. Német­ország iparának azt az erejét, a­melylyel Anglia régi, hatalmas iparával szemben győzedelmesen megáll, jelentékeny részben annak köszönheti, hogy ott a tudomány művelői találmányaikkal és egyéb közreműködésükkel a gyakorlati ipar táma­szául szolgáltak. A kereskedelemügyi és a közok­tatásügyi kormány méltányolta a kamara részéről fölvetett eszmét és most, a­mikor az egyetem Po­zsony számára immár biztosítva van, a kereske­delmi miniszter leiratot intézett a kamarához, a közoktatásügyi miniszterrel folytatott tárgyalá­sok alapján közölve, hogy a kormány a fizika és a kémia műveléséről megfelelő intézetek és tanszékek útján szándékozik gondoskodni s a felsőbb keres­kedelmi tudományok számára szervezendő tan­szék ügyét is megfontolás tárgyává fogja tenni. —­­*t­h képviselőház elnöke a közigazgatás reformjá­­t föl. Návay Lajos, a képviselőház elnöke érdekes tanul­mányt irt a czimtu a jogállam karácsonykor megjelenő s jubiláris füzetében. A szerző mindenekelőtt jelenlegi­­ közigazgatásunkat veszi szemügyre és konstatálja, hogy­­ a bürokratizmus túltengése mellett az egyes helyi be­­­­folyások egészségtelen túlsúlyát sem képes" a törvények és rendeletek végrehajtásánál kellően ellensúlyozni. A tényleges állapotok objektív feltárása után a szerző, a­ki mint volt alispán, megyei közigazgatásunknak egyik legjobb és legalaposabb ismerője, kijelenti, hogy álla­munk még nem volt képes annak az elsőrendű feladatának Minisztertanács. (A huskérdés. A delegácziók.) A kormány tagjai ma délután öt órakor minisztertanácsra ültek össze a miniszterelnöki palotában. A minisztertanácson, a­melyen Kbuen-Héderváry Károly gróf miniszterelnök elnökölt, a megjelenésben akadályozott Zichy János gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter és Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter kivételével a kabinet többi tagjai vettek részt. A minisztertanács, a­mely félhivatalos híradás szerint kizárólag folyó ügyekkel foglalkozott, este 7 órakor ért véget. A jegyzőkönyvet Joanovich Pál miniszterelnökségi miniszteri tanácsos vezette. Hír szerint­ a minisztertanácson a fölhalmo­zódott folyóügyeken kívül a parlament munka­rendjéről, a karácsonyi szünetről, az indem­­nitásról, a delegácziókról beszéltek. A­mi a költségvetés tárgyalását illeti, ez igazság­ügyi, a honvédelmi és a pénzügyi tárc­a költ­ségvetése és az appropriác­ió is hátra van még. A kormány ezekre való tekintettel el­határozta, hogy hétfőn indemnity-javaslatot terjeszt elő, a­melyben kéthónapos költségvetési provizóriumot fog kérni. Az ellenzéki pártok, bár az indem­nityt bizalmi kérdésnek tekintik, a költségvetési provizóriumnak nem gördítenek akadályokat az útjába (A huskérdés.) Holnap, vasárnap Budapesten közös minisz­teri értekezlet lesz, a­melyen osztrák részről Stürgkh gróf osztrák miniszterelnök, Zalas­ki lovag pénzügyminiszter, Rösaler lovag kereske­delmi miniszter vesznek részt. Brit földmű­v­elés­­ügyi miniszter közbejött betegsége következtében nem vesz részt az értekezleten, a minisztérium egyik osztályfőnöke fogja őt helyettesíteni. Magyar részről Khuen-Hédeh­­ázy Károly gróf miniszter­­elnök, Lukács László pénzügyminiszter, Beöthy László kereskedelmi miniszter és Serényi Béla gróf földmivelésügyi miniszter vesznek részt. A közös miniszteri értekezleten a monarchia két állama közt függőben levő kérdésekkel fognak foglalkozni, köztük a búskérdéssel, melyre n­érva a két kormány a holnapi értekezleten előrelátha- t­­óan megegyezésre fog jutni, miután a szakrefor­ m megfelelni, mely egy jó, gyors, pártatlan és szigorúan igazságos közigazgatással a jogok védelmét minden pol­gárával szemben egyaránt biztosítja. Ily körülmények között a közigazgatási reformnak feladata, hogy az állam­hatalom érvényesülését intézményileg biztosítsa a tör­vényhatósági szeparatizmussal szemben. Az 1905. évi passzív rezisztenczia kimutatta, hogy a vármegyék ellen­állási joga a modern életben nem vált be és habár a küz­delemnek értékes eredményei az 1907-ben megalkotott törvények, melyek a közigazgatási bíróság hatáskörét kiterjesztették, a közelmúlt eseményeinek tanulságai előtt nem szabad szemet hunynunk. Kifejezi a szerző, hogy az önkormányzat tevékenységi terét a helyi érdekeltségű területeken kell keresnünk, nem pedig az állami fel­adatok megvalósításában, illetőleg megakasztásában és ezért a reform kapcsán államosítandóknak tartja, ama szerveket, melyek lényegileg ma is állami feladatokat teljesítenek és mint ilyenek az állami életnek nagyfontos­­­ságú orgánumai. A közigazgatás reformjának tehát mindenekelőtt a pártatlan és helyi illetéktelen befolyá­soktól független igazgatást kell megvalósítania, de egy­úttal az önkormányzatot az őt megillető térre utalva a társadalom szabad tevékenységét fejleszsze ki a tud­­­­­zásig vitt állami gyámkodás békéi helyett. A közigazgatás reformjával szemben a történelmi középosztálynak a vár­megyékben fentartandó pozíc­iójára szoktak hivatkozni. Ámde a múlt érdemei nem tehetnek elfogulttá a jelen hiányosságai iránt és a nemzet jövőjét tartván szem előtt, nem hódolhatnak egy anakronizmus-számba menő konzervativizmusnak. A történelmi középosztálynak erői­­ csak úgy értékesíthetők, a köz javára, ha az élet szabad­­ versenyében, előjogok és puhító előnyök elhagyásával­­ az egyes osztályok mérkőzését tényleg olyanná teszszük,­­ hogy a legjobb győzzön, a legkiválóbb vezessen. A mai­­ rendszer csak növeli azokat a hiányokat és fogyatkozz­­á­kokat, a­melyek szükségképpen csakis fokozatos bányat­­í­táshoz vezetnek. A protekcióval szemben az egyéni, de­­ magára hagyatott érdem ilyen körülmények között hiába­­ venné fel a versenyt és ez egyik indító oka annak, hogy a­­ közpályára való készülés nagyjában nélkülözi azt a c­zél­­tudatos komolyságot és kitartást, a­mely nélkül jó, lelki -­­ ismeretes és tanult tisztviselői karra szert nem tehetünk.­­ Mindezek alapján a szerző a közigazgatási reform sürgős­­ és gyökeres megalkotását kívon­ja, melynek megvalósítását a jelenkor legnehezebb, de legnagyobb horderejű fel­adatának tekinti. .

Next