Az Ujság, 1911. március (9. évfolyam, 64-76. szám)
1911-03-16 / 64. szám
Budapest, 1911. IX. évfolyam. 64. szám. Csütörtök, márczius 16. Előfizetési áraks SZERKESZTŐSÉG: Egte.TM...... 28k._f. mm ma 11 a ggm. gát jpa "nss?'4* " \ ’■ - | jtlE ff H iS H lÉfe. Jfn mTmm Egy hóra ......... 2 » 40 * Ill M gg| ||| jjfff « "“fn Rákóczi-út 54. n, Egyes szám ‘;vuta Jh fTm Megjelen hétfő kivételével és vidékén 10 fillér. bj jog minden nap, ünnep után is. KIADÓHIVATAL, ROVÁS. Hiábavaló a nagy riport, — a márczius tizenötödiki ünnepet nem lehet többé az országos lelkesedés ünnepének megtenni. Április tizenegyedike már közel áll márczius tizenötödikéhez, ebből is már-már hivatalos ünnep lett. A függetlenségi politikusok az idén a szabadság ünnepén is lanyhultak és ernyedtek, mint a képviselőházban. Már nem várnak tőle semmit, legalább az idén nem várnak tőle semmit. Ez éppen fátuma ennek a szép, az örökkévalóság számára is szép napnak, hogy a politika hasznosította eddig a maga pártczéljaira, s ezzel útját állták, hogy ünnepén találkozhassék a nagy, egyetemes nemzeti érzés, a politikai ellentéteknek ellenére is. Márczius tizenötödike éppen csak arra lett volna jó, hogy a kormányt kellemetlen helyzetbe hozza, ha nem akarna parlamenti szünetet adni. De adott a kormány. Hát még erre sem jó már! Az angol külügyi titkár mondott valamit, amire előzőleg Khuen-Héderváry gróf kijelentette, hogy lehetetlen. Akkor arról volt szó, hogy Olaszországgal állapodjunk meg a tengerészeti készülődések redukálásában. Khuen szerint szövetséget lehet idegen állammal kötni, de a fegyverkezésünkbe való beleszólást nem lehet senkinek sem megengedni. Most Anglia külügyi titkára jelenti be, hogy Németországgal óhajtaná megkötni a nemzetek tehermentesítése érdekében azt az egyezséget, mely a mi miniszterelnökünk szerint Olaszországgal lehetetlen. A világért sem vetjük szemére Khuennak, hogy másképp gondolkozik, mint ■fcHMatéy. Magyarország miniszterelnökének van annyi jussa a maga meggyőződéséhez, mint bármilyen külügyi államtitkárnak. De mit gondol Khuen gróf: ha Anglia és Németország csakugyan megegyezik ebben az irányban a népek javára, akkor is lehetetlen lesz követni példájukat, vagy lehetséges lesz-e nem követni azt ? * Ausztriából előállnak azzal, hogy a bankjavaslattal egyhamar nem fognak végezni, mert a kormánynak még sok baja van az újonczkérdéssel és a véderőreformmal. A magyar kormány pedig érthető okokból, melyekre éppen mi mutattunk rá, a képviselőházban elfogadott javaslatot visszatartja a főrendiháztól, az osztrák elintézésre várván. Nem értjük, hogy odaát mért érnek rá annyira a bankügygyel, mert a katonai kérdések említett nehézségei csak ürügy. Úgy látszik, a kormánynak a bankügyben van nehéz helyzete, ama bizonyos ötödik szakasz miatt, melyet nálunk már megszavaztak, holott nem kellett volna megszavazni, s melynek Ausztriában sincs több értelme, mint minálunk. Ezúttal némi reménykedéssel kell Ausztria felé nézni , hátha ott mentenek meg bennünket az ötödik szakasztól ? Is eiss lesz olyan, amilyennek nézik. írta Kálnoki Izidor. Igen Czenczi sokáig mozdulatlanul ült az Íróasztala előtt, s maga elé nézett. Gondolkozott. Csak nagysokára kezdett az Írásba. Budapest, szeptember 16. Olyanformán érzem magamat, kedves barátom, mint prepa koromban, amikor meglehetősen nehéz házi feladaton dolgoztam. Szinte magam előtt látom a tézist : »írja le a növendék állandó környezetét. A nagyobb figyelem nem a külsőségekre fordítandó, hanem inkább a lelkiekre, a jellembeli tulajdonságok leírására.« Hozzáfogok az írásbeli dolgozathoz. Három nap alatt talán elegendőképpen megfigyelhettem a méltóságos családot. Azt hiszem, már egy kevéssé belelátok a lelkükbe. Csak egynémely dolgot kell még előre bocsátanom. Az első az, hogy a család igen nagyon gazdagnak látszik. Saját, emeletes palotájukban laknak, fényűző pompában. De ez a pompa olyannak tetszik, mintha nem születtek volna bele. Kissé rikító minden, kiállításszerű. Több a ragyogás, mint az ízlés. A palotából is hiányzik az igazi nagyúri csend és méltóság. A cselédség hangos, konfidens, egymás közt is pörlekedő. Akárhányszor, ha parancsot kap valamelyik cseléd, vagy inas, a vállát vonogatja, amikor kimegy, s még mozog is valamit magában. Nem tudom, mi ezeknek a különös dolgoknak az igazi oka. Lehet, hogy csak azért van így, mert nincsen férfi a házban, aki erélyesen parancsolni tudna, de nem lehetetlen az sem, hogy a méltóságos család nem érti jobban. Ma reggel a szobalány, aki segített a szobámat rendbe hozni, megpróbált valami beszélgetésfélét velem, amiből megtudhattam volna egyet-mást a méltóságos családról, így kezdte : — Jaj, nagysága, kérem, nem úgy van itt nálunk, mint igazi úri házban . . . Folytatta volna, de félbeszakítottam : — Köszönöm. Én magam szoktam megalkotni a véleményeimet. És kimentem a szobából, hogy útját vágjam minden szóvitának. De azért a cseléd fecsegése szeget ütött a fejembe. Keve Nándor, a tíz év előtt elhunyt családfő tanácsos volt valamelyik minisztériumban. Ha milliomos lett volna, alig marad meg holtáig a hivatalában, ha pedig szegény ember volt, miből szerzett volna milliókat ? Különben semmi közöm hozzá. Örökölhettek. Vagy az asszony lehetett gazdag. S az önérzetes férfiú akkor is dolgozik, s próbál pénzt keresni, ha dúsgazdag felesége van. Bizonyosan így volt. Ámbár a méltóságos asszony. . . Kissé különös nő az öreg méltósága. Szép, érdekes, élesszemű ma is, bár nagyon zsémbes, elégedetlen, kicsinyeskedő. Azt hiszem, tegnap volt, amikor együtt volt a család vacsora után, hogy Vera ilyen szavakkal fordult hozzám . — Czenczike, a jövő héten sok lesz a dolgunk. Az őszi ruhatárunkat kell összeállítanunk, s mivel sokat adok az ízlésére, ön fog a szabónőkkel és masamódokkal tárgyalni. Csak egyet kötök ki : mindenből hármat egyszerre. Ön ugyanúgy fog öltözködni, mint Sárika és ön. Szinte sikoltva feleltem . — Jaj, nem . . . — Nem lehet másképp, kedves Czenczi — folytatta Vera nyugodtan. — Maga fog bennünket mindenüvé kisérni, ahová csak megyünk : színházba, hangversenybe, kocsikázni. Szegény mama nem jöhet, őt az asztmája itthon fogja. Agyonköhögné az operai előadásokat. — De ez nem ok, hogy egyformán öltözködjünk. A helyzetem is megparancsolja, hogy szerényebben jelenjek meg, s még inkább az anyagi viszonyaim. — Az utóbbival ne törődjék. Azt én intézem. Hogy pedig nemesebb egyszerűségével háttérbe szorítson bennünket kettőnket, azt nem akarhatja. Olyanok leszünk, mint három testvér. Sárika tapsolt hozzá. Az öreg asszony pedig köhögött, s nem szólt semmit. Csak amikor magunkra maradtunk néhány perczig ketten, akkor próbált meg beszélni: — Okos nő maga, Czenczi kisasszony (hosszú köhögés), nagyon okos, öhö, öhö. (Ez is köhögést jelent.) Csakugyan nem való az, hogy egészen egyformán járjon a lányokkal. (Újabb köhögés.) — Ugye, igazam van ? De mit csináljak ? Hosszú köhögési szünet után kinyögte a méltósága : — Öhö, öhö, csalja meg a Verát. Ugyanolyan ruhákban járjon, öhö, öhö, de olcsóbb szövetből. Sokkal olcsóbb szövetből, öhö, öhö. S még nevetni is kezdett a méltósága. Köhögéssel vegyest nevetett. A nevetése olyan volt, mintha köhögne, a köhögése meg mintha nevetne. Nem tudom egészen elhinni, amit máskor mondott az öreg méltósága (talán ma délután), Erdély. A kissármási földgáznak, még mielőtt egy fillér erejéig értékesíthettük volna, máris sokat köszönhetünk. Nem lehet eléggé értékelni a mi politikán forgó társadalmunkban azt a tényt, hogy megmozdult a közvélemény, alakul és harcol egy kézzelfoghatóan közgazdasági érdekű kérdés körül, s ez egyszer földgázért harczolnak azzal az erővel és elkeseredéssel, melyet eddig csak a Gotterhalte, vagy egy felekezeti sérelem tudott a tömegekből kiváltani. A földgázmozgalom nem lépés a realitás terére, hanem szimptómája annak, hogy már a realitás talaján állunk, már odáig fejlődtünk, hogy ha ebben az irányban vezetnének bennünket, hát értelmünkkel és érzésünkkel egyaránt tudnánk a vezért ebben az irányban követni. Nem baj, hogy az első jelenség egyszersmind összeütközés is. Az erdélyiek a magukénak vindikálják a földgázt és a maguk ipari boldogulására akarják fölhasználni, szemben azokkal, akik ezúttal is elsősorban Budapestre gondolnak. Sem pártját nem fogjuk egyik fölfogásnak sem, sem bírája nem akarunk lenni mind a kettőnek. Az ilyen ellentétes fölfogás eredménye csak üdvös lehet, bármely irányban dől el, egyszerűen azért, mert nem a vélemények dőlnek el többségi és kisebbségi, vagy más hatalmi alapon, hanem az ügynek magának megvan az ő független fejlődése és a külső elrendezés mindig ennek a fejlődésnek dologi fázisaitól függ. Elvégre, ha annyi földgáz van, amennyit Erdélyben föltételeznek, nekik jut az is, hogy »Magyarországinak eladhatnak belőle. Ha nincs annyi, akkor ami van, amúgy is nekik jut, mert »Magyarország« akkor nem is akarja tőlük megvásárolni. Ebbe a kérdésbe beleszólani ma részünkről korán Lapunk mai száma 32 oldal.