Az Ujság, 1912. március (10. évfolyam, 67-78. szám)
1912-03-19 / 67. szám
Budapest, 1912. X. évfolyam, 67. szám. Kedd, márczius 19. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. n. Telefon 56—16. KIADÓHIVATA: Budapest, Rákóczi-út 54. sz. Telefon 162—63 és 58—03. BTegjelen hétfő kivételével minden nap, Ünnep után is. Előfizetési árak: Egész évre „ „ ... 28 k. — f. Félévre_____... 14 » — » Negyedévre ... 7 » — » Egy hóra ....... 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. ROVÁS. Belekből, vagy felhőgomolyokból olvasni a mi érzésünk szerint érdemesebb és méltóbb, mint ahogy most a politikai horoszkópot állítják abból is, kik voltak kihallgatáson, abból is, kik nem voltak, s végül abból, kik nem voltak, de még lehetnek, de nem lesznek. Hát persze hogy hatvanhetesek kihallgatása után nem várható függetlenségi kabinet. Igaz, hogy a kihallgatások nélkül sem várható, egyrészt mert a többség hatvanhetes, másrészt mert a korona függetlenségi kabinetet még függetlenségi töbvsség esetén sem nevezne ki. Bizonyos Khuent reaktiválják, mert ezt tanácsolta valamennyi politikus és ezt tanácsolná Lukács László is, ha meghívják. Igen, de ezek az urak azt is tanácsolják, hogy engedje át ő felsége a rezolucziót. S ha a tanács már megfogadást jelentene, akkor nemcsak Khuent neveznék ki újra a tanács alapján, hanem a rezoluczióval sem lenne baj. S a rezoluczióval mégis baj van, s a horoszkóp ennélfogva épp úgy jósol Lukácsnak, mint Khuennak.* Semmit sem tudván, természetesen mindenről lehet tudomást szerezni. Például arról is, mit mondott a király. Természetesen közhelyet, természetesen azt, hogy legjobban szeretné Khuent megtartani, ha lehetne. Hogy a király ezt nem mondta, az tény, hogy mondhatta volna, bizonyos. Mert ha Khuent kinevezhetné, ez azt jelentené, hogy a munkapárt letenne a rezoluczióról, s ott volnánk, ahol voltunk. Ennél praktikusabb gondolkodást igazán föl lehet tenni ő felségéről, mikor mondatnak vele valamit. A kitalálás azonban jellemző. Inkább arra való, hogy ő felsége szerezzen róla tudomást, s ebből indirekte megértse, hogy semmi sérti lehetetlen, amit ő lehetetlenségnek föltételez, így a munkapárti rezoluczió elejtése sem. A fő dolog, hogy odafönt ez az eshetőség számba vétessék, s némi nyomatékkal ráparancsoltassék azokra, akiket illet. Mert vannak tisztességes nők és elszánt jogvédők, akik csak az erőszaknak engednek, de annak szívesen. * A kapocs Justhék és a Reichspost közt most már nyilvánvaló, mert a Reichspost most már hizeleg nekik. Azt meséli róluk, hogy a kormány össze akarta vásárolni a Justhék váltóit, de ők nem engedték, valaki közülök elébe vágott az undok tervnek, hamarosan örökölt egy pár milliót, s maga vásárolta össze a perelhető adósságokat. Amiből persze csak az adósság igaz, esetleg az örökség is, a többi arra való, hogy a kormányt bepiszkolja, s Justhéknak hizelegjen. Mert a kormány váltovására alávaló lenne, a Justh-párti örökösé azonban ragyogó hazafias tett. S az összes adósok is fölmagasztosulnak, mikor inkább egy egyszerű képviselő zsebébe vándorolnak, mint a kormányéba. Káprázatos. I írta Tímár Szaniszló. — Hány esélye van a szerencsének ! — sóhajtotta Simon, amikor munkája közepette megállt és eltűnődött. — Annyi esélye, mint a balszerencsének. Vagy legalább is annyi, ha több nem. S amióta az eszemet bírom, mindig le sem várom s mindig azt hiszem, megfogtam. Egyetlen esélyét sem tudom meghódítani, mert valahányszor észrevettem a közeledését, mindig kimérának bizonyult. Csak álomlátás volt. Fényes káprázat. Semmi más. Simon megint az Íróasztala fölé hajolt s folytatta munkáját ott, ahol abbahagyta. A keletkező sóhajtást elnyomta. Mit is segített volna az rajta, ha kitörését megengedi. Egy nagyon gazdag kereskedőnek a könyvelője volt, aki teljesen megbízott benne. Szerette is őt agazdája, amennyire főnök szeretni tudja az alkalmazottját, de persze csak a maga önző módja szerint. Mégis jobban szerette, mint a többi alkalmazottját, mert olykor-olykor megtisztelte azzal, hogy vacsorázni ment hozzá. A könyvelő fiatal és szép felesége persze bájos mosolylyal fogadta mindig az előkelő vendéget, aki nőtlen ember volt. Nagy kitüntetésnek is tartotta Simon gazdája látogatásait s a többiek irigyelték érte. De mi haszna volt mindennek, ha Simonnak nem volt elegendő jövedelme. A jövedelem nagysága relatív fogalom. Mert szép fizetése volt, de nem annyi, amennyi vágyainak megfelelt volna. A felesége szép volt és szerette volna az asszonyka fényűző hajlamait kielégíteni. Ehhez már nem volt módja. Hogy az asszonyka csak némileg parádézhasson, kénytelen volt hamis ékszereket vásárolni. A barátnői azt hitték, hogy valódi ékszerei vannak, s majd megpukkadtak az irigységtől. S eszébe jutott Simonnak, hogy tegnap is hozott haza az asszony egy Wir boutont, mely káprázatosan szép volt. Ő tudta, hisz elmondta neki a felesége, hogy mindössze tíz koronába került az ékszer. — Szegény ember vízzel főz — szólt mosolyogva az asszony — s ha igazi nincs, ez is jó. Minden ékszernek különben is csak képzelt értéke van. Elég, ha irigyei azt hiszik, hogy telik neki valódi ékszereidre is. Amint így ült s munka közben is tűnődött, valami történt, ami egész figyelmét lefoglalta. Mindennapi esemény volt. A pénzeslevélhordó lépett be és a főnököt kereste. Simon a szomszéd szobába utasította. Ott ült a főnöke, szintén az Íróasztala mellett. Simon odanézhetett s a nyitott ajtón át főnöke minden mozdulatát láthatta. Ez átvette a pénzeslevelet. Aláírta a levélhordó könyvét, a ki eltávozott. Gazdája ollóval felvágta a borítékot s kivette a pénzt. Sok ezres, sok százas bankó volt benne. Simonnak a szemében megcsillant valami. Az a különös fény, mely mindig fellobbant, valahányszor sok pénzt látott. Azután látta, a mint gazdája a pénzt ’ visszatette a borítékba. Majd kinyitotta az Íróasztal egyik fiókját s bedobta a borítékot, mely a sok pénzzel bélelve volt. — Ennyi pénz ! . . . — sóhajtott Simon s fejét mellére horgasztotta. — Éppen elég volna nekem arra, hogy nagy üzletet nyissak , parádézhassak én is az én szép kis asszonyommal. Én hiába várom. Ennek pedig házhoz hozzák. Néhány perczre rá a gazdája kalappal, bottal kilépett a szobájából. — El kell mennem, Simon. Csak jó másfél óra múlvák jöhetek vissza. Ha telefonon keresnek, mondja, hogy csak délfelé térhetek haza. • Azután elment. Simon tovább dolgozott. De nem ment sokra a munkával. Mintha sejtette volna, hogy életének valamely csodálatos, a végzet szövőszékén készült szőnyegére lépett, mely életének nevezetes állomásához vezetett. A szőnyeg ! . . . Igen ! . . . Gazdájának szobája finom, puha szőnyeggel volt borítva. Minden finom és előkelő volt ott. Simon tulajdonképpen nem gondolt még semmire. Csak homályos sejtelem volt benne, melynek nem tudott nevet adni, de hihetetlen és leirhatatlan hullámokat vetett benne. Megszólalt a telefon, mely főnöke Íróasztalán állt. Simon felugrott s végigment a szőnyegen gazdája Íróasztalához. A telefonkagylót a füléhez tette. Egy férfihang kereste a gazdáját. Megadta a felvilágosítást, hogy csak délfelé tér vissza. Azután letette a hallgatót s megint vissza akart térni a szobájába, a mikor hirtelen megállt s halálsápadtan nézett egy pontra. A szive dobogását alig tudta elnyomni. Halántékain az ütőerek kidagadtak. Szemei hirtelen forogni kezdtek, amint hogy a kábulat és káprázat e pillanatában az egész világ forogni látszott vele. Mi volt ez ? A gazdája az íróasztalában hagyta a kulcsokat. Sietségében nem zárta el az asztalt. És Simon most emlékezett, hogy a pénzeslevelet sem tette a pánczélszekrénybe. Minden bizonynyal ott volt az most is a fiókban. * Nem először történt ez. A gazdája a legszórakozottabb emberek egyike volt. Bizonyára gyakran távozott úgy, hogy Íróasztalát Takarékosság. Azt hittük, minden szigorú szózat, amely takarékosságot sürget, és amely különösen a hivatali kiadások csökkentését kívánja, automatikusan kiváltja lelkes helyeslésünket. Most azonban a belügyminiszter a fővárostól követel gondos és kicsinyes takarékosságot, és kemény szózata nemcsak nem a lelkünkből fakadt ige, hanem egyenesen akadékoskodásnak feltűnő szószaporítás, amely gyanút kelt és ellenérzést támaszt. Nem tudunk ezért a belügyminiszteri intelemért lelkesedni, és rövid habozás után teljes határozottsággal állunk a megintett mellé, akinek a hibái éppen a kormányintéssel szemben sokkal inkább erények, mint hibák. A nemzeti szempontok és a szociális szempontok, a kulturális haladás és a méltányosság szempontjai sorra mind a megintett mellett szólnak és az intésnek egyetlenegy eredménye lehet: az, hogy a közvéleményt az intőnek — a kormánynak, a magyar politikának — egész bűnlajstromára figyelmezteti. Takarékoskodni! Természetes, hogy a fővárosnak is kötelessége a takarékoskodás ; kötelessége mindenkinek, aki közpénzekkel gazdálkodik; különösen kötelessége akkor, amikor — mint ebben az esetben is — általában terméketlennek tartott és sokszor valóban csökkenthető adminisztrácziós kiadásokról van szó. A bürokratizmus túltengése valóban magyar veszedelem, — valóságos morbus hungaricus — és a fővárosnál csak úgy kell ellene védekezni, mint másutt. De vájjon éppen a főváros az a hely, ahol ez ellen a veszedelem ellen sürgős intézkedésre van szükség ? Mi attól tartunk, Lapunk mai száma 40 oldal.