Az Ujság, 1912. augusztus/2 (10. évfolyam, 194-206. szám)

1912-08-16 / 194. szám

Budapest, 191?. X. évfolyam. 194. szám. Péntek, augusztus 16. Előfizetési árak 9 Egész évre _ _­­ 28 k. — 1. Félévre_____14* — » Negyedévre ....... 7 » — » Egy hóra » „ ... 2 » 40 * Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi­ út öl. 38» Telefon 56—16, KIADÓHIVATAL. Budapest, Rákóczi­ útc 51. SS. Telefon 162-63 és 18­ 03. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is. ROVÁS: Gyászlobogó a függetlenségi pártkör ab­­lakában ... Milyen Ízetlenség ! Micsoda póz ! Olyan Ízetlenség és olyan póz, a­milyen volt a kordon előtt való szónoklás és a csak az erőszaknak való engedés. Ezt átlátjuk mi, átlátják még sokan. De nem látják át mások, sőt nagyon sokan mások nem látják át, s itt veti el a sulykot Lukács Lászlóval az egész­­nőapárt. Mert hogy ezeket a pózokat jog­gal jelentéktelenségeknek, s olcsó színészkedé­­seknek lehessen tartani, ahhoz az értelmi czen­­zusnak már behozva kellene lennie. Még­pedig nem annak a minimálisnak, melyet Lukács az ő választóreformjánál kivánni fog, hanem annak az igen magasnak, melynek ő maga megfelel. Ha csupa Lukács László hallgatná, akkor beszélhetne egy teljes megokoltan Lukács László.­­ Ha mindenben egyetértenénk Lukács Lászlóval, azzal a passzusával, mely a tör­téntekért a felelősséget az ellenzékre hárítja, sohasem azonosíthatnók magunkat. Lehet igaz, hogy ő akart velük megegyezni, de ők nem akartak, de hát mint faktum ez is őt terheli, mert nem ismerünk felelős ellenzéket s felelőt­len miniszterelnököt. Ők lehetnek bűnösök, de nem lehetnek felelősek. S egy miniszter­élnök mindenről felelős, arról is, a­miben nem hibás, ő átvett egy helyzetet adott tényezők­kel, adott emberekkel és adott taktikákkal. Neki ezekkel a tényezőkkel kellett politikát csinálnia, s nem írhatja elő az ellenzéknek, milyen legyen és hogyan viselkedjék vele szemben, különben nem vállalja a felelősséget. Azt mondhatja, hogy ilyen viszonyok mellett így kellett eljárnia, de hogy így járt el, azért a felelősséget viselnie kell. « * Törökkanizsán nem volt politikai gyüle­kezet. Oda Tisza István baráti látogatásra ment, s a község mégis összeverődött üdvöz­lésére. S mint magánember fogadván a szim­pátia megnyilatkozását, nem politikai köszö­netet mondott, hanem a politikában száraz ember megnyitotta szíve zsilipjeit és megkapó lírával reagált. Kemény férfiasságát áthatotta az érzelem, s szót adott az önérzetének és a nyugodt lelkiismeretének. Akármelyik ellen­zéki ember sokkal szebben szavalt volna és sokkal élelmesebben használta volna ki az alkalmat. Ám egyikük sem lehetett volna úgy megelégedve a hatásával és önmagával. Köz£azdasé-i rikkancsok. írta Győry Loránd. A szellemi rikkancsok természetrajzát majdnem minden nagyvárosi ember ismeri. Bőszült üvöltéssel rohannak ki a szerkesztősé­gek kapujából. A leggyorsabb lábúak felkap­nak a villamosvasutakra, menetközben cso­magonként ledobják a boulevard-lapot a meg­állapított csomópontokon várakozó korosabb társaiknak (esetleg főnökeiknek) s 10—15 percz alatt utczasarkon, téren, vendéglőben, kávéházban, mindenhol süvöltve hasit­ja a levegőt ez a szó : — Estiujsága napazestammplatt! A szellemi rikkancs sorsa nem igen hálás. A kinek már van újságja, rámordul: »Ne ordits, te !« A­kinek azonban még nincs újságja, az jobban ordít fájdalmában, mint a rikkancs. »Nem jön a kis maszatos ! Meddig várjam még !« Kevésbé ismert a közgazdasági rikkan­csok biográfiája és különféle válfaja. Talán legismertebbek a pikoló, a czukorka­­írások s a virágárusleányok. A pikoló (másként: borfiú, férfi, szódaboy, fröcsöscsecsemő stb.) emberi lény, melynek három pár jellegzetes végtagja van. Két pár aktív, egy pár passzív. Aktívok a két kéz s a két láb, passzív a két fül. A kezével italt hoz, a lábával nyargal. A két fül, mely itt-ott kopoltyúvá korcsosul, gyakrabban azonban merész méreteket ölt, nem annyira önrendel­­kezésű testrész, mint inkább szolgalmi jog (servitus). A pikoló féllábával rendesen a sűrí­tésben, félfülével pedig a főpinczér — a főúr — kezében van. A fül normális körülmények között nem tart lépést kis gazdája fejlődésével. Mert míg a pikoló küleme kicsiny, s az azt borító öltöny (a frakk, a spenczer és az álspenczer vagy le­vágott frakk) rendesen vagy szűk, vagy tülbő, addig a kisfülü pikoló csak mint akváriumi ritkaság látható itt-ott. A fül emelkedő irány­zata akkor kezd megállapodni, midőn a pikoló­­ság tavasza lehullatta a szenvedés fehér virá­gait s a felszabadult fröcsöscsecsemő már maga is kipróbálhatja kisebb tejtestvérein »A vén czigány« e mély értelmű sorát: »Húzd, ki tudja meddig húzhatod.« Ah ! Az első aktív fülhúzás : édes az, mint az első szerelem ! Elégtétel az átélt czimpa­­nyomorért! Kielégülés és oly édes érzelem, melynek kellemes bizsergését a felserdült pikoló még hotelier korában is gyengéden ápolja szi­vében. A czukorkaárusok s az élelmiszerek apró kis lovagjai majd az utczán, majd a moziban, az állatkertben, a vasúti állomásokon süvölte­nek : »Fríísis vizát táschéck !« »Binom czukor­­kát, nápolyi szeletet, csokoládét, hüsn­öt, sa­vanyú czukrot, erős czukrot, — majomeledelt tessék !« A füzesabonyi állomás Laczi fiúcskája (ki ma ugyan már másfelé pályázott el) hány ezer embernek kínálta produktumait ! S mily félelem töltötte el az utasok lelkét, midőn kínálásának végén úgy dörgött az utolsó két szó, mint az örök átok : »Alma, narancs, sonkás zsemlye, vajaspogácsa, pozsonyi patkó, ááádk­a-szelet, egri siller, ÜVEGES BORRA !« A Laczi a végső két szót már megüresedett szemekkel üvöltötte. Üvöltötte szezonban és szezonon kívül. Akár volt alma, narancs, akár csak sonkás zsemlye és aáádk­a-szelet lapított a kosarában. A virágárus­ leánykák, Flóra gyermekei, rendesen túl vannak azon a korhatáron, me­lyen belül a leányka elnevezésre némi joggal reflektálhatnának. Mert, legalább is az utcza­sarkokon, oly virágosanyát láthatók minálunk, hogy őket látva tűnik fel csak igazán a termé­szet csodaszépsége. Mint a százados tölgy A munkapárt sajtóját rosszul veze­tik. E sajtó reklámirozásai az okai, hogy a nagyenyedi beszámolóban mindenki csalódott. Ez a beszéd, így, a­hogy van, lehetett volna egy a sok között, lehetett volna illetékes számadás a miniszterelnök részéről, s mint ilyen, pártállás és igaz­ságérzet szerint hol tetszésre, hol vissza­tetszésre találhatott volna. Ám a munka­párti sajtó heteken keresztül izgatta az étvágyat: Nagyenyeden a miniszterelnök ismertetni fogja a végleges választórefor­mot, a­mivel lehetetlenné teszi majd az ellenzéknek a további háborúskodást, lévén ez a reform oly liberális, hogy okvetetlenül ki fog elégíteni mindenkit. E beharangozás után nem beszédet vártunk, hanem fordulatot és tájékoz­tatást. S a fordulat is elmaradt, a tájé­koztatás is elmaradt. Arról a kérdésről, melyre mesterségesen fokozták a kiván­­csiságot, a miniszterelnök nem óhajtott nyilatkozni, s a­mit mégis mondott a választóreformról, az még az eddigi álta­lánosságokon túlmenve általánosítás volt. Denikre, a­mi körül az ország veszek­szik, marakszik, az most is titok ma­radjon az ország előtt, ha ugyan nem titok még maga előtt a miniszterelnök előtt is. Pedig a külső beállítás is valami korszakosat sejtetett. Száznál több mun­kapárti képviselő kísérte a miniszter­szilfid termetéhez, úgy simul hozzájuk asztal­­nagyságú kosárkájuk, s oly bájos és meg­tévesztő a látvány, midőn iszalag módjára csavarodik reájuk az a »gurtni«, mely a kosa­rat, a locsolót, az ollót, a termőföldet és a pálmaházat tartja, ott, a hol a kötény kezdetét veszi. De hát igazi virágárusleánykák, leány­­gyermekek nincsenek Budapesten ? Vannak, de azok már nem gyermekek, hanem a meg­élhetés áldozatai. Elvirágzott virágok. Rózsa már csak a kezükben van és nem az arczukon. Közgazdasági rikkancsok, ti a megélhetés emberkéi s a jövő munkásai, u­rulatok szeret­nék egy-két szót mondani a társadalomnak én is. Szelíd ez a szó és humoros, de talán meg­hallja, sőt talán meg is hallgatja egy-két ember, egy-két anya s egy-két törvényhozó. Azt a szegény kis pikolót hányán szidják, hányán csípik, hányán ütögetik ! Bizonyosan van olyan szabadkőművesszerű néma pikoló­­tekintet-váltás, mely azt mondja: »Testvér, iramodj, hozd azt a sört, mert jön a mérges törzsvendég ! Az pedig részben bemárt a fő­­pinczérnél, részben direkt rugással fizet. Csu­pán borravalóval nem fizet.« És a pikoló iramodik, ha tud. Ha nem álmos, ha kis bendőjén kivételképpen ott lóg a »megtelt« táblácska, szóval ha a konyhagőz s a vendéglő le nem gyötörte, el nem sorvasz­totta. A pikoló rohan. A pikolónak rohannia kell, mert hiszen ma az idő is úgy rohan, hogy már a fizetőpénczért sem így csalogatjuk többé magunkhoz : »Fizetni!«, hanem csak azt mond­juk : »Fizet!« Az egy pohár kőbányai sör be­vallásánál csak annyit mondunk : »1 kő«, az egy korsó, a nagy pilseni fizetésénél pedig : »1 kis pili«. Szóval ha pénzben nem takarékos­kodhatunk, takarékoskodunk fia szótagokkal. A pikoló tehát rohan. Pedig a pikoló kis fiú. Legfeljebb 10—15 éves. Hát pedig a pi- Zárszó. Azt talán mégis én tudom jobban, hogy 1909 végén miért nem vállalkoztam. Tisza István: Lapunk mai száma 22 old­aL. A nagyenyedi beszámoló.

Next