Az Ujság, 1912. szeptember/1 (10. évfolyam, 207-219. szám)
1912-09-01 / 207. szám
Budapest, 1912. X. évfolyam. 207. szám. szeptemberi előfizetési értek Égisz évre _ _ _ 28 k. — 1. Félévre .......... 14 * — » Negyedévre ... ... 7 » — » Egy hóra..... 2 » 40 » Egyes szám éra helyben és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG: Rákóczi-út 54.8& Telefon 56—16. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi út 54. S3. Telefon 163-63 és 58-03. Megjelen hétfő kivételével ROVÁS. Tisza István kínos pontossággal mindent komolyan vesz. Ha ő egy revübe czikket ír a választóreformról s azt mondja, hogy az nem politikai, hanem tudományos fejtegetés, melynek a politikában nincs és ne is legyen jelentősége, azt így gondolja is és elvárja, hogy mindenki úgy is tekintse. Sokkal exaktabb politikus, semhogy politikai propozíczióval álljon elő olyankor, mikor a miniszterelnöke még nem állhat elő propozíczióval. Ellenben a tudományos álláspont mellett a gyakorlatban előállhat az eset, hogy Tisza István olyan javaslatot is támogat, mely az ő tudományos ideájától távolabb esik. S alighanem már leszámolt ezzel az eshetőséggel, mert hiszen a választóreformot ma már nem lehet pusztán igazságok és elvek alapján megcsinálni, hanem a parlamenti viszonyok és az országban mozgolódó igények számbavételével !* Andrássy Gyula hosszú czikkben preskribálja az ellenzéknek, kormánynak, miben találhassák meg a kibontakozást. Veleje : az új házszabályokat semmi színre nem akczeptálni, ellenben új revíziót csinálni, melynek eredményéül legalkalmasabbnak találja azokat az új házszabályokat, melyeket semmi szili alatt sem szabad akczeptálni. — Andrássy ezt igen okosan és logikusan fejtegeti, s nem is igen látszik ki az azok okosságában és logikusságában lappangó paradoxon. A doktriner politikus formalizmusa vezeti és voltaképpen minden, amit ajánl, meg is csinálható, s ha ennek alapján előállítják a rendet, semmi kifogásunk ellene. Kifogásunk csak egy ellen van. Andrássy szerint a békeföltételek csak azt ölelhetik föl, amit az ellenzék becsülete és a jogrend szilárdsága megkövetelnek. — Hát ez nem egészen így van. A jogrend szilárdsága, az számba veendő. Hisz ez a czél, nem pedig az előfeltétel. De az ellenzék becsülete ? Ezt nagyra tartjuk, de semmi közünk hozzá. Az országtól nem követelhető, hogy az ellenzék becsületéért harczoljon és vérezzen. Ezt küzdjék ki maguknak olyankor, mikor nem fűződik országos létkérdéshez, mikor az országnak mindegy, ha kiküzdik-e, vagy sem. De a békét függővé tenni az ellenzék becsületétől, úgy fest, hogy a becsület érdekében az urak többet kivánnak az országtól, mint önönmaguktól. + A jó Isten tudja, miket beszélt Tiszadobon a két gróf. De ha nincs külön nézete az újságíró előtt, s külön a vendéglátó grófkolléga számára, akkor mégis csak lehet tudni, hogy milyen nézete volt Tiszadobon Károlyi Mihály grófnak. Hát az a nézete volt ott is, hogy Tiszának, Lukácsnak pusztulnia kell, hogy élet-halál harczba fognak most keveredni, s hogy a fütyülőről sokat lehetne okoskodni, de bizony ők a fütyülővel nem okoskodni fognak, hanem fütyülni. Ezt a nézetet bátran vallhatja Károlyi Mihály gróf, vallja is vele majdnem az egész ellenzék, de hogy e nézet vallásához miért kellett Tiszadobra utazni, örök rejtély marad. KOBOZ KRÓNIKÁJA. Nem fáztam annyit régen, mint e nyáron. A budapesti szép őszt bízva várom. Szelíd hevén majd angol nyári csúzom Hű emlékétől tán csak elbúcsúzom. Még most kitartón sétál ez velem S meg-megijeszt, rám szólva hirtelen : How do you do, sir? — Thank you, very well, Sziszegem én rá kínos derűvel. Aztán beszerzett leghívebb hívem Egy darabig nem aggat semmiben S elnézhetem zavartalan, Hogy itt az égnek mily nagy boltja van, Felhőzve is mily fényesebb, sugárosb, Mint mely fedé a Themze-parti várost. S mily madaras !... Galambok,fecskék Kerülnek füstös zárt egecskét, Míg itt minálunk annyian Szántják egünket nagy vígan, Hogy tündököl tekintetem, A melylyel őket követem. Hanem a híd négy toronyoszlopán Négy vas-turul terjeng csupán. Roppant magasban szárnyukat kitárják S a mélybe néznek, nézik a víz árját. De ni! ... az egyik szárnyon, szörnyű látnom, Egy ifjú áll, egy sportlegény a gáton. Egy perezre szép volt, hős-szobor alak A mély felett, a magas ég alatt. A másik perezben visszás látomás már: — Mi ez ? Vak őrület vagy mozi-vásár ? ... A harmadikban láttam, mint zuhanútul forogva a boldogtalan — És eltűnt s vége ! . . . S csak most vettem észre, hlogy nagy tömegnek voltam ott a része. Mindenki dülledt szemmel, szívszorongva Bámult a rémes esztelen dologra És velem együtt megkönnyebbedett, Mikor, ha szörnyen is, de vére lett. Szegény tudatlan, éretlen fiú, Vaktában ugró, vészesen hiú, Hős hírre szomjas mozifilmen által, Ki semmiségért, hip-hop, gyorshalált hal: Ó a magyar bátorság példaképe ! így ugranétt egész fajtája, népe, Magast nem nézve és nem mérve mélyt, Tompítva hetyke merszszel elmeélt, Ha kiveték rá üzletből a hálót Politizáló mozi-spekulálók. Már egyszer ugra így, s bizony csoda, Hogy fuldokolt csak s nem veszett oda. Pár éve élesztgettük csak fel őt — S ugratnák újra már, kik azelőtt. De mégis, még ez ugratás hamar van., A gyászos emlék él még a magyarban S a vakmerést ma benne tán legyűrj a — Ez őszön a magyar nem ugrik újra ! És tán azért sem, mert lesz súlyos gondja, Mely ugró kedvét nagyon is lenyomja : Kevés a pénz itt s még ez a keveske Szintén úgy elmegy, mint a gólya, fecske. Már készülődik s eszünk végire Már nem lesz itt se hamva, se hire. Ha nincs komoly baj, — a magyar olyan — Csinál magának nagy bajt komolyan . De ha már úgyis bajban ül nyakig,, Belátja : nem ugorhatik. Az A béhatások holnap kezdődnek és nyomban rá a tanítás. Kivéve az egyetemet, ahol nagyon kényelmesen megy minden és ósdi időlopással. Azonban végre ott is tanítanak és tanulnak egyetmást. Különben pedig az iskolák nem nyílnak meg sehol sem kedvező auspiciumok mellett, mivel tanárok-tanítók tele vannak elégedetlenséggel és panaszszal. És ezek a panaszok állanak most előtérben, nem a nagy kultúrkérdések. Mindazáltal tegyük ma félre ezeket a sérelmi dolgokat. Belátjuk, hogy az élet egyre nehezebb, a drágaság egyre tűrhetetlenebb s a tanítók és tanárok szűkölködő állapota egyre elviselhetetlenebb. De azonban mások is így vannak. Ezekről még sok szó lesz máskor is. Az ifjúságról azonban most kell szólani, amikor munka esztendejét elkezdi s a szülők aggodalommal és kétséggel telve eresztik útjára a fiatalságot. Ugyan jó irányban indul-e, ugyan végig bírja-e küzdeni magát az előtte álló hosszú után és ugyan be fog-e válni a gyakorlati életben is, ahol mindig női és női a kész tanult emberek száma, azonban a megélhetés világosan nem tart e növekedéssel lépést. Évek, talán évtizedek óta halljuk ilyenkor azt a hiábavaló intést, hogy a szülők ne tömjék túl a gimnáziumokat és az úgynevezett, diplomás pályákat gyermekeikkel. Ezen azonban már túl vagyunk. A magyar társadalmat nem lehetett az úgynevezett lateinerizmus útjáról letéríteni. Nem a diákok fogytak meg, hanem a középiskolák szaporodtak. Ennek az oka is egyszerű volt. Magyarországon nagyon sok középpálya nincs meg, ami iparos és kereskedő országokban megvan. Más szóval: ipar, kereskedés, közlekedés, tengerészi, katonai és hasonló pálya nem képes annyi embert eltartani, mint más nyugati országban. Lapunk mai száma 70 oldal. A Zugligetitől. Irta Porzó. Itt is jártam hajdanán, midőn a »Fáczán« szabad, széles tűzhelyén a világ egyik csudája : a háromnyakús négylábú csirke a paprikás, tejfölös lé rotyogó méhében puklint az éhes nyári vendég elébe, míg az életben maradt tyúk nénik zengő kemény tojást tojtanak a zöld saláta lombos fészkébe. Midőn a »Disznófő« téli vendégei Timis. Elek erélyes főkapitányunk vezérsége alatt őrködének a békés pesti polgárság személy- és vagyonbátorsága fölött, lelkes disznótorokon szidván Bach báró bécsi minisztert, kinek huszárjaiból tellett később sok véresszáju szélbali hazafi. Midőn gondozott kertek virányán nem voltak még elhintve a pompás nyaralók s a vadon erdőben alázatos kalyiba hunyászkodott s a szomjas vándor a távolabb Normafa alatt csak borvizes itallal olthatta szomját. Midőn egy napon hire járt, hogy a königgrätzi csata vereségén megrémült bécsi udvar a fiatal császárné menekülő útját ide mifelénk irányította. A hírére nyomban akadt lovagias férfiú, Vass nevezetű, aki zugligeti szerényke nyaralóját pompás kis palotára váltotta, méltóvá a legszebb, legnemesebb asszony befogadására. Amitől, úgy látszott, még jobban ijedtek meg Bécsben, mint a szádovai romlástól. A főhopmester a kezeit tördelő, a Camarilla fázva bújt össze s ime , egyszerre megjelent poros, tajtájka lovon a bécsi kurir. (Még akkor nem jrta a távirati sürgöny.) Tarsolya-