Az Ujság, 1912. november (10. évfolyam, 259-271. szám)
1912-11-01 / 259. szám
2. két kell e világtörténelmi változások közben megóvnunk. Érdekeink szempontjából pedig azt kell mondanunk: akár olyan győzelmet arattak a bolgárok Liile Burgasznál, amely Törökországra a végkezdetét jelenti, akár sikerül a napok óta tartó véres mérkőzésben a török hadseregnek győzelmet aratnia, — amire kevés a reménység — most itt van az ideje a nagyhatalmak beavatkozásának. Napok óta egyre szaporodnak a jelei annak, hogy a beavatkozásra való hajlandóság a nagyhatalmakban megvan. Ha az a hír nem is igaz, hogy Poincarénak sikerült Oroszország és a monarchia számára európai mandátumot szereznie, ha az a másik hír sem igaz, hogy ez a két közvetlenül érdekelt nagyhatalom Romániát bízza meg az intervencióval, az bizonyos, hogy sem a monarchiának, sem Oroszországnak nincsenek háborús szándékai, és hogy Francziaországnak és Angolországnak nagy érdeke és erős vágya, hogy Törökország teljes megsemmisülése elmaradjon. Mindez lehetővé teszi a beavatkozást annyival inkább, mert a győzelmes Balkán-államok is tudják, hogy rettenetes véráldozattal elért eredményeiket kockáztatniuk nem szabad. A statusquo elve az utóbbi napokban magától feladódott. A statusquóra, régi merevségében, már gondolni is alig lehet, és az események úgy fejlődnek, hogy a nagyhatalmaknak még azon a status quo ameliorén, azon a bővített és javított statusquón is túl kell menniök, amelynek a jelszava Párisból világgá röpült. A mi számunkra a beállott változás semmiképpen sem jelenti a hadi beavatkozás kényszerűségét, hacsak a Balkán-államok hajlandók lesznek monarchiánk nagy érdekeit respektálni. És sok jel van rá, hogy hajlandók lesznek. Bécs és Belgrád között az utóbbi napokban igen barátságos hangú nyilatkozatok váltódtak, és a helyzet valóban az, hogy nekünk nincs okunk Szerbiától győzelme gyümölcseit elragadni, ha ez a szerb győzelem — éppen váratlan nagysága következtében — nem jár ránk nézve súlyos következményekkel. A statusquo elve a monarchia számára lényegileg sohasem jelentett egyebet, mint érdekei megóvását, a javított statusquoval szemben való állásfoglalást is érdekeink fogják diktálni. És az egész monarchiának legfőbb óhajtása, hogy ezeket az érdekeket békés eszközökkel lehessen megóvni. Sok valószínűsége van, hogy a diplomácia beavatkozását már a következő napok meghozzák. Mi lesz a beavatkozás eredménye, és mi lesz a folytatás, azt ma még nem lehet tudni. De nagyon valószínűtlen, hogy a Balkán nagy átalakulásából új, nagy és veszedelmes komplikácziók támadnának. Oroszország nem akarja a harczot, mert fel sincs rá fegyverkezve, és mert éppen a legnagyobb kérdésekben nem tudna mostani barátjával, Angliával megegyezni. Francziaország, amely a maga milliárdjait félti, még sokkal kevésbé óhajtja Törökország végleges megsemmisülését, mint Anglia; az osztrák-magyar monarchia pedig csak érdekei respektálását óhajtja, és van rá reménység, hogy érdekei respektáltatni fognak. A legközelebbi napoknak meg kell tehát hozniuk a diplomáczia beavatkozását a balkáni mérkőzésbe ; a beavatkozásnak meg kell hoznia a most lejátszódó világtörténelmi események leszámítolását, és meg kell hoznia a békét. J úristen, aki ért minden nyelveket, végül tán a muzulmán imádságát is meghallgatja. Ám az ország a függetlenségéért küzdő hellén osztatlan rokonérzetemet bírja. Antik vitézségének legújabb felbuzdulásában, perzselő vágyában hogy válhatna ismét azzá, ami volt, mint az állandó villamos ütés rázza meg minden porczikáját, midőn nézi lehanyatlott hazáját, melynek nagyrészt a török dúlás volt szerzője. Isteneit ledöntötte, oltárait szerte rúgta, szent ligeteit irtotta s Parnassusát felpörkölte. Azóta a bájos istenasszonykák, templomaikból kizavarva, rejtő terebély s oltalmazó tető híján, fázva futkosnak fel-alá a kopár hegyoldalon, közel Megarához, hol lánypajtásaik még maiglan lejtik a korinthoszi körtánctot: Palyngenesis. Ez a görög szó megújhodást jelent, s ez a boldog átalakulás int a mai Hellásznak. Aki felé csapott népének lelkesedése, mint csapott énfelém még csak a múlt tavaszon is, midőn képviselőit választotta ; akit közel érintett, ez a kicsi ország hogyan fárad minden erejének kibontásán, hallja ifjúságának szenvedelmes szónoklatait a Propülaák ivei alatt s fogadkozását Periklész hamvai fölött, ott a Kerameion buczkái között a múltnak visszavivására , az bizva-bizik Hellász feltámadásában. A vad Balkánnal való szövetsége vasat fog ejtani meghigult vérébe, mert hogy talán igaz az ő vérének édessége, természetének enyhébb volta. De a szilaj szláv példa erősebb forrásra fogja pezsdíteni. Egyelőre, az európai diplomáczia utólagos jóváhagyása reményében beérem Kréta visszaszerzésével. De örömest látnám Konstantin korának földerülését is. AZ ÚJSÁG Péntek, 1912. november 1. Szláv érdek és magyar érdek. Arra a nagy és közvetlen kérdésre, hogy a balkánbeli szláv államok végleges győzelme milyen hatással lesz Ausztria- Magyarországra, de különösen a magyarpolitikára, most érdekes válasz fekszik előttünk. Módunkban van tartalma szerint híven közölni azt a beszélgetést, amelyet egyik. barátunk egy olyan államférfiúval folytatott, aki nem tagja ugyan a kormánynak, azonban a bécsi külügyminisztérium politikájának újabb irányát is jól ismeri, tehát módjában volt az eléje adott kérdésekre a valóságnak híven megfelelő, vagy mondjuk, ahhoz nagyon közel álló felvilágosításokat adni. E felvilágosításokat sietünk itt közzétenni, a kérdések kihagyásával, mivel azok a kép tisztaságát befolyásolhatnák. A beszélgetés a háború mai állásából, nevezetesen pedig a törökök vereségéből indult ki, amire 1. barátunk a következő választ kapta: — Mivel a katonai dolgokba kevésbé vagyok beavatva, csak annyit látok tisztán, hogy Törökország nemcsak egy helyen, hanem az egész vonalon instriomtásban van. Máig egyetlen ütközetet sem nyert, ellenben egyes helyeken, például Kirk-Kiliszénél és még inkább Kumanovónál nála kisebb haderővel szemben szenvedett tökéletes vereséget. Még a görögökkel szemben sem volt képes helytállani, ami pedig aránylag legkönnyebb volt neki. Még csak Drinápolyról lehet szó. Ha azt hallja ön, hogy Drinápoly is elesett, a háborúnak már is vége van és a hatalmak beavatkozása azonnal esedékessé válik. Addig semmi sincs befejezve. Újabb kérdésre : — Én is olvastam azt a bécsi hírt, hogy monarchiánk még mindig a status quo álláspontján, vagyis azon a ponton áll, hogy a Balkánban az államok határai (tehát Törökországé is) megmaradjanak, ellenben a viszály okait jogegyenlőségi reformokkal és az egyes nemzetiségek autonómiájával rendezzék. Ez volt Berchtold eredeti álláspontja is, és ez volt az a bizonyos pont, amelyre nézve Oroszországgal nem volt képes világos megegyezésre jutni mindaddig, amíg Szaszonov (a szláv diplomaták legravaszabbja) ki nem adta Montenegrónak az indulási parancsot. Hogy az után még kevésbé voltak képesek tiszta megállapodásra jutni, az természetes. Röviden köztünk és Oroszország közt a háború befejezése esetére nincs megállapodás. Legkevésbé arra a reánk nézve sokkal súlyosabb esetre, ha Törökország veszít. Ne méltóztassék azt hinni különben, hogy a bécsi álláspont a status quóra nézve olyan világos, mint ahogyan általában hiszik. Berchtoldnak ehhez az álláspontjához mindig szó fért. Annyira, hogy azt már kezdetben sem tekintették szláv-ellenesnek és nem ilyen ma sem. Ha figyelemmel kísérte ön az erre vonatkozó bécsi közléseket, sőt Berchtold kijelentéseit, ezek bizonyos klauzulával voltak ellátva mindig. Berchtold a delegácziók előtt világosan balkánbeli »életérdekeinkről« beszélt ugyan, de hogy miben állanak ezek, soha meg nem mondta. A bécsi hivatalos közlésekben pedig a statusquo mindig mint valamely »kiindulási alap« szerepel, de sohasem mint végső czél. Ez azt jelenti, hogy a statusquóhoz magyarázat fér. Tegyük fel, hogy a küszöbön álló európai konferenczián Oroszország úgy magyarázná ezt a statusquót, hogy Macedónia mint autonóm terület, a bolgár király szuzerenitása alá kerülne (mint annak idején Kelet-Amnézia), avagy külön autonóm albán fejedelemség állíttatnék fel. — Íme, ez még mindig összeférne a statusquóval. Berchtold tehát valóban elővigyázatos volt. Uj kérdésre : — Nos, egy kis határigazítás, vagyis »lényegtelen területszaporodás« még nem alterálja a status quo antét, ammi — ismétlem — »kiindulási pont« és nem végez el. Bulgária mindenesetre bámulatra és tiszteletre méltó példáját adta katonai képességeinek és államképző erejének. Ez még akkor is számot tenne, ha nem volna neki magas protektora, pedig az is van. Alig lehet elképzelni, hogy a hatalmak kizavarják őt minden elfoglalt pozíciójából, noha azt is alig lehet hinni, hogy az Égei-tengerből is kapjon egy darabot, amire természetesen törekedni fog. Itt tehát igenis összefér Berchtold álláspontjával is a területszabályozás addig a határig, ameddig Romániát háttérbe nem szorítja, vagy a Dardanellák semlegességét nem veszélyezteti. Látnivaló tehát, hogy a győzelmes Bulgária kielégíthető Berchtold programmja keretében is és hogy Bulgária miatt nekünk Oroszországgal nem kell összeütköznünk. Ami még jobban illik Görögországra nézve, amelynek érdekköre legfölebb csak epiruszi és albán területen érinti a mienket. Ez azonban, amint láttuk, egy albán fejedelemség felállításával kompenzálható. És jó helyen kutat, ha azt hiszi, hogy Olaszországgal is egy ilyen fejedelemség felállításában óhajtunk megegyezni. Nem tudom, de lehet, hogy ez imént Pizában meg is történt. Itt a beszélgetés a nagy Andrássy Gyula gróf politikájára, nevezetesen Bosznia-Herczegovinára, a novibazári szambákra és a Szalonikiba vezető útra fordult. És itt egyszerre csak kiült a ború az ősz államférfi homlokára : —— Nem akarom, hogy ön engem a szlávok