Az Ujság, 1913. július/1 (11. évfolyam, 155-167. szám)

1913-07-01 / 155. szám

Budapest, 1913. XL árfolyam, 156. szám. B­üxettyl áruk I­­géez érre«__28 k. — Felérre______14» _› Kegyesúr« ... 7 * — › Sgj kór* ... 2 » 40 › ! Egyes szám ára helyben él vidéken 10 fillér. AZ ÚJSÁG hű, julius 1. SZERKESZTŐSÉG: Budapest, Rákóczi-út 54. , Telefon: Józaef 13—II. KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. o. Telefon: Józaef IS—SS 6z 13—14 Megjelen hétfő «Tételével­­ minden nap, ünnep útfa­la ■" ROVÁS, özvegy Tisza Kálmánná meghalt s a politika krónikása tartozik a históriának azzal, hogy a nagyasszonyt méltassa ezen a helyen is, a hol a mindennapi politika hősei és komédiásai fölött bíráskodnak. A históriának tartozik ezzel, mert Tisza Kálmánná nemcsak nevével, hanem egész múltjával megszerezte a jogot, hogy Magyarország történetér­e­ egyik fejeze­tében helyet foglaljon H­istóriára tartozik Tisza Kálmán első kilépése és későbbi miniszter­elnöksége, s mert ebben a három évtizedig tartó munkában alig volt hivebb, önfeláldozóbb támasza, mint nemes érzésű és fenkölt gondol­­kozású hitvese, az igazságos történetíró meg fogja állapítani, hogy a haladás és fejlődés útját mennyire segített egyengetni az a két gyöngéd női kéz,, melyet most megdermesztett a­ kö­nyörtelen halál. De addig is, míg a hisztérikus megjelölt helyét Magyarország történetében, az ország kiváló asszonyai, tisztán érző és nemesen gondolkozó anyái hódolattal teszik le koszorúsukat a ravatalra, a­hol legjobbjaik­­nak egyike pihen. Tisza Kálmán politikáján még soká rágódhat a pártszenvedély, de Tisza Kálmánná erényei oly messze ragyogók, hogy Magyarország asszonyai a maguk di­csőségét gyarapítják, a­mikor Tisza Kálmánnéban a a magyar nő legkiválóbb típusát megkoszorúzzák. * Széchenyi Aladár gróf nyílt levélben bú­csúzik Aradtól. Rossz az időjárás, szakad az eső, tehát megteszi az írásos búcsú is. Meg­­valljuk, hogy a gróf többet adott az aradiak­nak, mint a mennyit tőle­ vártunk. Sokra még mint jelölt se méltatta az aradiakat : nagyon röviden beszélt, mert a magyarnak most nem az ő szava, hanem Tisza István bukása kell. S a kitől csak ennyi tellett jelölt korában, attól meglepő, ha bukása után még búcsúra is gon­dol. A gróf úr igazán megható ebben a szerep­ben. De azért mégis azt hiszszük, hogy szebb lett volna Aradon esernyőt keresni, a­mely alatt búcsúbeszédét elmondhatta volna. A hazáért megázni nem nagy áldozat egy Szé­chenyinek. őse, a nagy Széchenyi sokkal többet áldozott, s a ki büszkén hivatkozott arra Ara­don, hogy a nagy Széchenyi leszármazottja, annak nemcsak az ős nevére, hanem az ős áldozataira is illett volna emlékezni. Nekünk különben így is jó. És reméljük, hogy az aradiaknak is, a­kiket kétségkívül kárpótol a búcsúért az az ígéret, hogy a gróf úr visszatér még oda, ha diadalmaskodik a demokratikus választójog. Ezt az­ ígéretét Széchenyi Aladár bajosan fogja beváltani , hisz ő, mint függet­lenségi gróf tudja legjobban, hogy milyen komoly az ő harcruk a választójog reformjáért. * Andrássy Gyula ígéri, hogy kárpótolni fogja azokat az aradi hivatalnokokat, a­kiket politikai meggyőződésük miatt üldözni akarna a kormány. Andrássynak senki se panaszko­dott, senki se kért tőle­­pótlást, tehát senki sem érti, hogy mire való ez a nagylelkű fel­­kínálkozás. Hogy Andrássy gavallér ember, a­ki ígéretét beváltja, az minden kétségen kívül áll. A bőkezűségét ismerik a koalícziós korszak­ból, a­mikor támogatta azokat, a­kik a »nemzeti ellentállás« napjaiban kitartottak meggyőző­désük mellett.-De hol vannak ma ilyenféle üldözöttek ? És itt válik kémikussá Andrássy nagylelkűsége és áldozatkészsége. A kormány senkit se üldöz, s miután Andrássy erről meg­győződött, szívére tette a kezét, s oltalmat ígért az üldözötteknek. Zrínyi Miklós temetése. Irta Takáts Sándor. A XVI. és a XVII. században Magyar­­országot Európa legjobb hadi iskolájának tar­­tották. S nem ok nélkül. Mióta a török meg­ülte volt e földet, a harcz nálunk mindennapi foglalatossággá, sőt kenyérkeresetté vált. A ki tehát akarta, kedve szerint gyakorolhatta magát a hadi mesterségben. S mivelhogy­ a magyarnak amúgy is a kardforgatás volt ked­velt mestersége, most, hogy ezernyi alkalom kínálkozott e foglalkozás gyakorlására, min­den épkézláb ember arra adta magát. Ifjaink már gyermekkorukban a hadi iskolán forogtak, a­mikor a lovat jól megülték, a tanácsbeli régi vitézek vezetése alatt a csatákban is részt­­vettek. Valamint arra nem kellett őket un­szolni, hogy a tánczba menjenek , úgy a harczra sem kellett őket nógatni sohasem. A tárogatósip szava a táncznótánál is ked­vesebb volt nekik! És harczoltak, küzdöttek, tanulták a törökök sajátos harczmódjának, taktikájának fogásait. S mire a kapitányi tiszt­séget elnyerték, ismerték a török harcznak minden csinjái-binját. Az örökös harcz, a folytonos gyakorlás tömérdek jó tisztet és sok kitűnő magyar ve­zért nevelt, a­kik — ha elegendő erőt adnak kardjuk alá — nagy dolgokat mi vélhettek volna. Hiszen tudjuk, hogy Szondi, Losonczy, Dobó, Horváth Márk, Kerecsényi László,­­ Thury György, Zrínyi Miklós, Nádasdy Fe­­rencz stb. maroknyi népükkel egész hadsere­gekkel szembeszálltak, s megaggott, düledező palánkokat védtek heteken keresztül fényes sikerrel. Már ha a törökök harczmódját min­den iziben ismerő ilyen jeles magyar vezérek alá elegendő haderőt adnak, gondolhatjuk, mi mindent tehettek volna hazájuk javára. De hát ez sohasem történt meg. A világ minden nemzetének fia lehetett Magyarországban a ki­rály seregének fővezére, csak magyar nem! A XVI. században állandóan olyanokra bíz­zák a hadak vezetését, a­kik törököt eladdig nem is láttak. S az eredmény­b­ónlábbal jön­nek hozzánk a császári hadak — és szapora lépéssel szaladnak hazafelé ! Uralkodóinkat a XVI. században a te­hetetlenség, az energia hiánya és a magyarság iránt való bizalmatlanság jellemzi a hadi ügyek­ben. Ha már a hadat el nem kerülhették, leg­alább a hadseregük élére kedvükre való em­bert helyeztek, a­ki aztán vereségről-vereségre vitte a hadat. A magyar urak számtalanszor kérték a királyt, hogy hadi ügyekben hallgassa meg a magyar főtiszteket. A XVI. század egyik legderekabb magyarja , Batthyány Fe­­rencz bán az Isten szerelmére kéri I. Ferdi­­nándot, ne mellőzze a hadi ügyekben a ma­gyarságot. Példákkal igazolja, hogy a német hadvezéreknek fogalmuk sincs a törökök hadi taktikájáról. Az idegen földről szedett zsoldos had sem alkalmas a törökkel való harczra. Tarkabarka ez a had, mint az Isten madara, de törököt sohasem látott. Azokat hallgassa m­eg ő felsége, a kik a végházakban ,egész életüket a törökkel való harczban töltötték el, s a kik a hazájukért készek minden áldozatra. Batthyány Ferencznek könyörgése siket fülre talált. Úgy járt, mint a ki a serpenyőre nyíllal lövöldöz. Az 1552. évben Ferdinánd megint holmi jeles hadvezért küldött a nyakunkra. Teuffel (Ördög) Rézmánnak hívták ő kigyelmét. A had­viselésről halvány sejtelme sem volt. A ma­gyar tisztek előre megírták, hogy a törökök alaposan elverik őt. S így is történt. Batthyány Ferencz ez alkalommal Mária királynénak pa­naszolta el keservét. Olyan nemzet kormányoz minket, — Írja — a ki magamagát sem tudja kormányozni ! A­hol az ur nem bízik a szolgá­jában, ott a szolga nem tehet jókedvvel való szolgálatot az urának ! Ördög Rézmán okosab­ban tette volna, ha előbb a mennyországba megy, vagy a pokolba száll a hadi tudomány megtanulására. Akkor ily gonoszul és ostobán nem vesztette el volna a nyomorult népet ! Az 1566. évben megindult nagy török há­ború alkalmával megismétlődött a régi nóta. A török már megkezdte a hadműveleteit, a király hadainak még híre sem hallatszott. A háború — a­mint tudjuk — Palota meg­szállásával kezdődött. A budai pasa egész erejével az ostromnak adta magát, mert az volt a czélja, hogy a palotai hős kapitánynak, Thury György uramnak a fejével kedveskedik a közeledő szultánnak. Thury azonban nem adta oda a fejét. Sőt ő szedegette a budai pasa vitézeinek a fejeit. Ki-kitört a várból s nagy pusztítást vitt végbe a török táborban. A budai pasa elunta ezt a­­mulatságot s fölszedvén sá­torfáját, nagy pironkodással elvonult Palota alól. Mikor a császár küldte felmentő had Palota alá ért, a töröknek már hire-hamva sem volt ! Az 1566. évi nagy háborúnak ez volt az első eseménye. Alig hogy Palota megszállásá­nak a hire elterjedt, a derék Batthyány Fe­rencz bán azonnal irt a királynak, s kérve­­kérte őt, idejében gondoskodjék Palota föl­mentéséről. E mellett a maga lovasait rögtön a táborba küldé. »Im­ertam ő felségének, az herczegnek is, — jelenti a nádorispánnénak — mindenképpen mint legjobban tudtam, hogy ő felsége sietnéje megsegíteni Palotát , mert Lapunk mai száma 3 . oldal. Árveszedelem. A politika piaczi zsivaját, napi össze­zördülések izetlen lármáját félelmetesen túlharsogj­a a fékevesztett elem tombo­­lása. Vészesen fenyeget és int bennünket, hogy vannak komolyabb, mélyrehatóbb és valódibb veszedelmek, mint a pártok villongása, jelszavak bősz kiáltása és személyes hajszák idegizgató szenzácziója. A Délvidékről és Erdélyből aggasztó, részben riasztó hírek jönnek árvíz vesze­delmekről, sőt katasztrófákról. Ugyanazt a vidéket, a­hol tavaly május havában pusztított a megvadult hullámok or­kánja, az idén sem kímélte meg a végzet a megpróbáltatástól. A napok óta sza­kadó eső, a felhőkből áradó víztenger megdagasztotta a Maros és Temes vi­zeit. Ijesztő árveszedelem zúdult Krassó- Szörény megyére ; Lugos és Karánsebes környékét elöntötte a víz; Hunyad­­megyében, a Maros mentén a vetéseken tombolnak a hullámok; a Marosvölgye elöntve, Déva veszedelemben; s az ár, egyre nő, s a tavalyihoz hasonló ka­tasztrófától retteg a szörnyen sújtott vidék népe. Már az eddig érkezett hírek­ből is súlyos károk, nagymérvű pusztí­tások képe tárul elénk. Víz alatt álló

Next