Az Ujság, 1913. augusztus/1 (11. évfolyam, 182-194. szám)
1913-08-01 / 182. szám
A próba. írta Szekula Jenő. Élt a százutczája Zárában egy olasz lány, névszerint Bianchini Julia. Magas, sudárnövésű hajadon, a haja barna és erősszála, mint a szláv lányoké, akik kagylót szedtek itt a tengerparton, de a szeme világos és kék, mint a tenger vize déli napsütésben, valahol a homokos és gyöngyökkel ékes velenczei partvidéken. Mert onnan származtak ők is, az apja fával és nehéz selyemszövetekkel kereskedett, míg végre kikötött itt és végleg megragadt, hogy ráköszöntött a jómód és a vénség. Ödön, emeletes házban laktak a piacztéren, rácsos erkélylyel, melynek ablaka kiugrott az utczára, mintha valami régi hárem maradványa lenne. Talán rabolt szeretőiket rejtegették itt egykor hatalmas és kalózkodó nagyurak. Holdvilágos éjszakákon a szép Júliának meg volt engedve, hogy kiüljön ide, s hallgassa a részeg halászok énekét a távoli esztériákban, melyeket akkor még apotókénak neveztek. Bár nem volt ábrándos lélek, inkább lobogó vérű, szilaj és okos, de nem volt még senkije, a ki szeresse, s akit meghallgathasson. Bár többen akadtak a város ifjú és előkelő gavallérjai közül, akik látták őt néha vasárnap földre szegezett tekintettel a templom felé lépkedni, vagy farsang utóján kihajolva virággal borított gyaloghintajából, s szemet is vesznek rá, s odáig is merészkedtek, hogy a kezét megkérjék. De ő nem akart férjhez menni, a szive nem volt megérve a szerelemre, s a kérők, a kik virágbokrétával a kezükben keresték fel, sápadt arczczal s föld felé horgasztott orral vonultak el a babonás ház omladozó márványlépcsőiről. Meghitt duennája, Lavinia nevű, a kihez bizalommal volt, mert ez már karján dajkálta és gügyölgette zsenge gyermekkorában, kérlelte, faggatta : — De hát kire vársz, gyöngyvirágom ? Királyfi úgysem jön érted ebbe az elátkozott városba. — Ne is jöjjön, nem is kell — felelte a szép veneta-lány durczásan. — De hát kit szeretsz ? Kiért epeszted magad ? Bianchini kisasszony elmerengve nézett a levegőbe. — Én Lubeczki György dalmát lovagba vagyok szerelmes. A duenna elszörnyedve csapta össze a kezét . — De hiszen még nem is láttad, kedves. — De a hite eljutott hozzám — felelte az olasz lány. A dalmát lovag hires verekedő volt, s mint tréfacsináló is nevezetes hírnévre tett szert. Egész mondakör keringett róla, ami eljutott az olasz lány fülébe is, felkeltve kíváncsiságát és érdeklődését az ismeretlen lovag iránt. Mert híres tréfájáról, melyet Spalato püspökének rovására követett el, országszerte beszéltek akkor, menekülnie is kellett a püspök haragja elől, s három évig ette a száműzetés keserű kenyerét. — Nem érdemes az az akasztófa virág ily szép hölgy szerelmére — duruzsolta a duena. — A kerti viola nem illik össze az úti labodával. Julia hevesen dobbantott a lábával. — Mégis csak őt szeretem ! — kiáltott fel. — Nem leszek másé, csak az övé. Szent Simon ezüst koporsójára esküszöm ! — De ha ő nem viszonozná érzelmeidet — fontoskodott a duema. — Ki ismeri az ilyen ágrólszakadt, csélcsap lovagfiak ízlését ? — Biztos, hogy meg fogja halni nagy szerelmem — mondta az olasz lány vak áradozással. — De hogy szeretheted annyira, mikor még sohasem láttad ? — sápitozott a duema. — Már láttam. — Mikor ? — Tavaly a karneválon — suttogta a Bianchini-lány elpirulva. — Tiz katonával kötött ki egyszerre, s azok megfutamodtak, mikor kardot rántott. Micsoda elszánt levente. Hős ! — Nincs veszteni valója — mormogta a vén asszony. — Azért olyan bátor. Szegény, mint a templom egere. — Majd gazdag lesz, mint valami király — sóhajtotta a szerelmes lány. «— Majd ha az övé lesz az én kezee, s az apám pénze. A lovagnak sietve megújságolták a hírt. Hogy él egy lány, a csipkéstornyú Zárában, a milliomos Bianchini-kisasszony, aki halálosan szerelmes beléje. Siessen hát ide, nehogy elhalászszák a kincset az orra elől. Kár volna a kínálkozó jómódot elszalasztani. Lubeczki jött volna is, nem is. Inkább jött volna, de nem lehetett. Az adósok börtönében ült Spalatóban. Előbb ki kellett onnan váltani, XI. árfolyam. 182. sz. Budapest, 1913 enterc, augusztus I. Előfizetési árak: Egész évre... _ ... 28 k. — 1. Félévre_____ 14 » — » Negyedévre__7 » — » Egy hóra__... 2 » 40 » Egyes szám ára helyben és vidéken 10 fillér. SZERKESZTŐSÉG Budapest, Rákóczi-út 54. ss. Telefon: József 18—35 KIADÓHIVATAL: Budapest, Rákóczi-út 54. ss. Telefon: József 18—36 és 18—36. Megjelen hétfő kivételével minden nap, ünnep után is« • ROVÁS Szeretjük a jól szervezett politikai közvéleményt, s ezért rokonszenvesen fogadjuk a vidéki függetlenségi körök szervezését. A fegyelmezett, iskolázott tömeg csökkenti jobbról is, balról is, az egyének szertelenkedő hajlamait, s minden lépés előtt komoly mérlegelésre kényszeríti a vezetőket úgy az ellenzéken, mint a többség táborában. Ha Károlyi Mihálynak az a czélja, hogy a függetlenségi körökben iskolát szervezzen a nép kioktatására és felvilágosítására, bizonyosan maga mellett látja majd mindazokat, akik régen fájlalják, hogy a nép a politikában nem vezet, hanem vezettetik. Máshogyan lesz ezután ? Károlyi vállalkozott a nép szervezésére, tehát bizonyosan meg is valósítja azt, amire vállalkozott. Ha az iskolázás és felvilágosítás komoly lesz, sok minden megváltozik ez országban. A nép megismeri saját helyzetét, megismeri a közigazgatást, és még sok minden egyébbel együtt megismeri a mai függetlenségi politikát. * A miniszterek most járják be az árvízsújtotta vidékeket. A katasztrófa láttára kijelentették, hogy a bajok sokkal nagyobbak, mint eleinte hitték. Ez a nyilatkozat nagyon mélyértelnű: mikor a kormánytól kértek segítséget, a katasztrófát kicsinek látták a miniszterek; amikor már a társadalom veszi kezébe a mentőakciót, sokkal nagyobbnak látják a szerencsétlenséget. Ilyen a miniszterek látása: még a szemüket is úgy tudják szabályozni, hogy az ne lásson többet, mint amenynyit rizikó nélkül látni lehet. De a szabályozható szem rossz szolgálatot tett az árvízsujtotta népeknek, s ezért kívánatos, hogy máskor a miniszterek mindjárt hibás látásra igazítsák be szemüket. Mert a társadalom a miniszterek után indul, s miért lássa a társadalom később nagynak a katasztrófát, ha a miniszterek eleinte kicsinek látták. A társadalomnak is kellemesebb és hasznosabb, ha kicsinek nézi a bajt, mert a társadalomnak is joga, hogy ne lásson túl azon a vonalon, ahol az ő rizikója kezdődik. A részvét és a humánus érzések ily mesterséges letompításával nem lehet jótékonysági akciókat indítani, s ezért politikusabb dolog, ha a miniszterek előbb tájékozódnak, s csak azután tévednek. Mert néha sokkal több erény van a tévedésben, mint a legszigorúbb lelkiismeretességben. Vannak még régi dolgok a nap alatt, melyek a szenzáczió erejével hatnak, ha kipattannak. Ilyen régi dolog, hogy az állami tisztviselők szabadságidejének kérdése máig sincs szabályozva. Ezt abból a válaszból kellett megtudnunk, melyet a kormány küldött az Állami Tisztviselők Országos Egyesületének. De ne méltatlankodjunk: a kérdést rendezni óhajtják, mégpedig szorgalmi alapon. Akinek bizonyítványában ez áll: szorgalma ernyedetlen, az megkapja a maga szabadságát. Aki azonban rossz osztályzatot kapott a könyvecskéjébe, az büntetésből nem mehet szabadságra. Nem szeretjük a kémrendszert, pedig ez a kérdés szorgalmi alapon csak úgy oldható meg, ha jól szervezett kémszolgálatról gondoskodnak. Talán a legjobb lenne, ha az állami tisztviselők visszavonnák kérésüket. Csak így menekülhetnek meg attól, hogy a megajándékozás után ne legyenek szegényebbek, mint a megajándékozás előtt. Mert a kormány csak látszólag ad, úgy tesz, mintha adni akarna. És ad is, de csak azért, hogy elvehessen. Lapunk mai száma 28 oldal. Fegyverszsfinet. A bukaresti konferenczia első határozata biztató jele a békehajlandóságnak, mely a tárgyaló feleket eltölti. Ágyudörgés és véreső közepette ültek össze a békedelegátusok, s egyetlen intésükre, melyet közös akaratuk váltott ki, elnémultak az ágyuk s pihenőre törtek a hadseregek. Az ötnapos fegyverszünet nagyon rövid ugyan, s bizonyos, hogy ez idő alatt a béketárgyalások még eredményre nem vezetnek, de ez öt nap alatt az európai diplomácia mindent el fog követni, hogy a fegyverszünetet a tárgyalások folytatására is biztosítsa. A rövid fegyverszünet a győzedelmes Szerbia és Görögország kívánsága, s arra szolgál, hogy Bulgáriára nyomást gyakoroljon az alkudozásoknál. Csakhogy e nyomást ellensúlyozzák egyrészt azok az európai hatalmak, amelyek semmi áron sem tűrik Bulgária megnyomorítását, másrészt Románia, amely a balkán egyensúly jelszavával indult hadba, s bizonyára nem lesz hajlandó Szerbiának, vagy Görögországnak koncredálni azt, amiért Bulgáriát megtámadta: a hegemóniát a Balkánon. Annyi bizonyos, hogy Bulgária most fogja igazában megjárni a maga kálváriáját. A nagy reménység s a romantikus lendület, a melylyel a »keresztes« háborúba indult, megtörtek a vakságon és makacsságon, a melylyel »nagyokra vágyott«, s a hiszékenységen, amely a vezető embereket a pánszláv intrika pókhálójába fogta. Hiába keseregnek most a szerencsétlen Bulgária államférfiai a fö-